Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-07-26 / 30. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Lgész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed- i évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : i«áimwM mimm. Városunk kerékkötője. Nem uj téma amiről szólni kivánunk. Évekkel ezelőtt hangoztattuk már, hogy városunkban lakáshiány van és hogy ezen kérdéssel ujóiag foglalkozzunk, tesziik ezt azért, mert tűrhetetlen állapottá kezd válni városunkban a lakásmizeria és ha nem találunk módot ennek megszűntére, ugy cikkünk élére irt kifejezés aktuálisá leeud, mert tényleg ez lesz városu nk kerékkötője. Ez a sors vár városunkra, ha nem találunk orvoslást ezen baiok megszűntére is. Nagy dicsérettel emlegetik szomszédos vármegyéink, az is dicséri, a ki csak hírből ismeri ; de benne lakni csak az szeret, aki módja szerint a saját házába lakik. „Az én házam az én váram", vallja angol módi •a a tulajdonos. Akinek módjában nincsen saját telkén, saját házában lakni, az húzódjék meg ott, ahol lehet: mert nálunk — ugy mondják — nagy a lakásmizeria. pápa. A zarándokok temetésre mennek Készül nagy ünnepség csudára a szemncK Készül serenyen nagy gyászos pompa Ezer iparosnak van vele dolga A levegő tömjén füsttel van tele. És neki meg egyre lüktet élete Felvette szentséget, naponta megáldoz Bíboros sok atya miatta siránkoz. Gyönyörű szép imát érette megírnak Es zokognak annyit amennyit csak bírnak A végső elmúlást tiszta szemmel látta Nagy vallásőrzője a halódó pápa Minden teendőit buzgón számon kéri Elete munkáját csendesen elvégzi Mindenkit áld, senkit nem itél el Mindenkit megoktat ájtatos beszéddel. Meg is halt, a lelke szállt el Előtte teremtőnk túlvilágot tárt fel* Fehér szellemtestét fénysugár övezte. Bíboros sok atya fenn viraszt mellette, Őrködik felette önző hideg élet Es egy szép hivatal ismét üressé lett. Eszméi engemet soha el nem értek, Nem tartottam szentnek mit tartott [szentségnek] Ez a konstatált mizéria egyértelmű azzal, hogy alig van a közép osztály szerény igényeinek megfelelő bérház. A modern technika szabályai szerint épült, sőt ízléses stílszerű magánházak, melyek a helységnek külsőleg a városi jelleget megadják, kényelmes urilakásokkal vannak ugyan szép számmal; ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és a mi van, az is olyan primitív, hogy az intelligens közép osztálynak permanens gondja, sőt ijesztő réme a lakáskérdés. Pápa városa ez idő szerint olyan, mint a íiatal törekvő sas, melynek szárnyai megizmosodtak. A fejlődés legkedvezőbb stádiumában van. Nagyobb hullámokat vet a népesedési mozgalom : jövevény családok telepednek le, a házasságok statisztikája suttog a jövő reményéről, a terjeszkedés cardinális feltételei mutatkoz/ nak ; — de ezek a szívesen látott jövevények, ezek a sokat gratulált uj családok nem találnak meleg fészekre, nem kapnak lakást egyelőre. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Ha csak arról '

svolna szó, hogy | egyelőre nem kapnak lakást, hogy csak egyelőre uem illeszkedhetnek az uj otthonban az uj keretbe, az még hagyján. És bizony nem kellene a város fejlődését félteni, nem kellene stagnaeiótól tartani. Sajnálni való csak az a körülmény, hogy a magán töke azzal az apodiktikus kijelentéssel áll elő : nálunk Pápán nem rentálódik a bérházépítkezés, mert az iuvesztált tőke nem hozza meg a kamatot. Igaz, hogy a bérház nem hozza meg azt a magas kamatot, melyet a kereskedelmi ügyletben befektetett tőke meghozna, de biztosabb az alapja és nem jár azzal a koezkázattal, mint az üzleti töke. Különben uem annyira magánérdek a bérház építkezés, mint közérdek. Nem csak a házba invesztált tökének a kamatját kell számba venni, hanem magát a családot is, mely a házban lakik és a fogyasztók számát a városban szaporítja. Egy intelligens család jövedelmez a városnak átlag évi kétezer koronát, mely Nem volt egy érzésem a hatalmas aggal, Ki sohasem nézett kegyetlen haraggal Csak az álmok rózsás ábránd éjszakáin Gondoltam én arra jó pogány barátim Hogy kit h.-izug gyásszal most sok millió Itcmeíj Félisten talán, de ember nem lehet. Halmi Bódog. Vesztett boldogság. Egy nagy irodalmi mű befejezésén dolgozott éppen, midőn inasa halkan vigyázattal kinyitva az ajtót, belépett s tiszteletteljes távolságban megállt előtte. — Maga az János? Mit akar? — Egy nő várakozik az előszobában, beszélni akar nagyságoddal, — szólt, egy levelet nyújtva át urának. — Vájjon ki lehet? -- tűnődik magában Vaáry Béla, a levelet nézegetve, — ismeretlen betűk, sohasem látott irás! — Szinte ideges gyorsasággal bontja fel s olvassa el rövid tartalmát: „Beszélni szcieinék önnel. Márta." — Márta! — kiált fel meglepetve — ; és én az írását a borítékon meg se ismer- | tem. Az igaz, régen, öt éve már annak. 1 hogy nem láttam: mennyire megváltoztak azóta azok a finom, hajszálvékony betűk! Változunk, változunk ! Halvány, szomorú mosoly jelent meg arczán. — Beszélni akar velem? Mi czélból? Miért keres föl engem egyedül ? — Vezesse be a vendéget János ! — szólt némi szünet után, majd fölkelt Íróasztala mellől, hogy elébe menjen vendégének. Az asszony belépett s némi habozás után kezét nyújtva a férfinak, lassú, bizonytalan hangon kezdette : — Ne ítéljen el érte, hogy fölkerestem, de lássa, szükségem van egy jó tanácsadóra aki segit rajtam, megvigasztal engem és én magára gondoltam. — Miben lehetek szolgálatára asszonyom? — szólt a férfi udvarias, kimért hangon. — Ah ! mi hidegen szól, — mondja bánatosan az asszony. — Ha igy kezdi, nem is merem elmondani, miért jöttem. Pedig mennyit reméitem e találkozástól! — Ön veti szememre, hogy hidegen szólok? Próbáljon csak visszaemlékezni aszszonyom a múltra és akkori szavaira? — Megint a mult! — Jajdul föl kínosan az asszony. — Még maga is azzal kínoz? Nem elég, ha itt belül, a lelkiismeretem nem hágy nyugodni. Megfog erősen, gyötör, nem tudok sohasem megszabadulni kinzó mardosásától! — Csendesüljön Márta, —szól a férfi meghatva, a nő csüggedő, szomorú arczát