Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-07-12 / 28. szám
Közérdekű ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fül. hetilap - Megjelenik minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó : Vétkes könnyelműség. Talán helyesebben használhatnánk a fennti cim helyett, hogy „Városi képviselők kötelesség nem tudása", inert tényleg a városi képviselőtestület azon tagjaihoz volna szavunk, kiket nem tudjuk hányadszor figyelmeztettük, hogy városi képviselővé való megválasztatásuk, jobban mondva az elfogadott mandátum, kötelesség tudást is követel. Arról van ugyanis szó, liogy a legutóbb megtartott városi közgyűlésen, jóllehet hetekkel előzőleg felhívtuk a városi képviselők figyelmét arra, hogy tömegesen jelenjenek meg a közgyűlésen, mivel a villamos telep helyének megvásárlása van napirendre kitűzve és ebben döntés és érdemleges határozat esak akkor hozható, ha legalább 'hetven képviselő vesz részt a gyűlésen, azt kellett konstatálnunk, hogy felszólalásunk süket fülekre talált és végeredménye ezen vétkes közönynek az, hogy —A raucsái takarékpénztár. ii. Tonesi: Most mondja meg Bábi kisasszony mit röhögött, ez a Nyers énnek az utazónak az ügyetlenségén ? No de most már menjünk könyvelni. Bábi kisasszony vegye a naplót és diktá'ja nekem a tételeket, majd elkönyvelem. Csecse Jolán : (Tonesi barátnéja a helyiségbe lépve) Csókollak kedvesem szervusz, hogy vagy édesem ? Csak azt akarom tőled megtudni drágám, hogyan is kell készíteni a Püspök kenyeret ? Tonesi: A Püspök kenyérhez végy édesem 8 tojás sárgát és tél font ezukrot, ezt keverd egy negyed óráig, azután ehhez veszel félfont mazsola szöllőt, fél font diót, fél font lisztet és fél rud vaníliát, most mindezt egy megtelelő edényben összevegyited s hozzá teszed a 8 tojás habnak vert fehérét, azután tepsibe öntőd és félig megsütöd, ekkor tojás fehérével bekened, s tovább sütöd, mig szép sárga lesz. Csecse Jolán: Csokollak angyalom. Mond csak szivein, ugy-e te még nem is láttad azt a reform ruhát, amit most kaptam ? Jaj pedig de szép! Majd este hivatal után elmegyek benne hozzád bemutatni. Jó lesz ? ezen kérdés a szabályzat értelmében harmincz napra elodáztatott. Vétkes könnyelműségnek kell igenis tartanunk és betudnunk ezt a közönyt, melyet városi képviselőink a közügy rovására tanúsítanak. Nem egyszer, de több izben megírtuk, hogy városunk lakosságának közóhaja, hogy villamos telepünk még ez évben kiépitessék és igy jogosan elvártuk legalább is azoktól, kiket a városi képviselői mandátummal megbíztak, hogy morális kötelességüknek fogják tartani ezen óhajt respektálni és a közgyűlésen való megjelenésükkel a helykérdés végleges megállapításával a villamos telep megépítését szorgalmazni. Ezzel a vétkes könnyelműséggel t. xi. hogy a képviselői kötelességtudásról megfeledkeztek, most azt értük el, hogy ezen kérdésben ujabbi 30 napos közgyűlés egybehivásra volt szükség, ami azt eredményezte, hogy a villamos telep megépítése legalább is egy hónappal későbbre elodázva BBSB3SÍCSÍ2EV31JE Igazgató: (a csevegőkhöz ezammogva) Igazán nem tudora minek tulajdonítani, hogy ebbe a mi szerény kis takarékunkba a város legszebb hölgyei majdnem naponta ellátogatnak, ki egyért, ki másért, ha ilyen öreg nem volnék, még büszke is lennék talán. Tonesi: Ó bizony a kedves Bácsi nem Öreg, nem ilyen az öreg ember, különben minden ember olyan öreg, aminőnek erzi magát ugy e édes Jolán '? Jolán: De az ám, a kedves Bácsi pedig nem érezheti magát öregnek, mikor mindig ilyen szép hölgyek társaságában munkálkodik. No nem igaz? Bocskor: Hát szó ami szó, de én ki nem állhatom a íérfi nemet hivatalban, mert eltekintve attól, hogy a legtöbbje folyton bagóz és füstöl, mint egy faluvégi cigány, valamennyi modortalan és nyakas. Aztán miért lábatlankodjon nekem itt egy pár kipödrött bajszú „Tekintetes ur", mikor módomban van ezeket a szellem és kelleni annyi bájával felruházott nőkkel helyettesíteni. És vegyék csak hölgyeim, gyakran megtörténik — különösen a mérleg készítésnél, hogy igazgató és könyvelő szorosan egymás mellé kénytelen ülni — legalább nálam ez igy van berendezve — s könnyen megesik, hogy kissé nagyobb térfogatot igénylő lábam fejére a könyvelő akaratlanul is rátapos, ha e tiprás férfitől eredne, idegessé lennék s nem tudom, mit művelnék HiRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. lett. Hogy mily veszteség ez reánk nézve, azt jelenleg fejtegetni, most már szükségtelennek tartjuk. De igenis szükségesnek tartjuk a városi képviselőket •— tisztelet a kivételnek — vétkes könnyelműséggel vádolni. Akkor amidőn arról van szó, hogy villamos telepünk felépítését még ez évben akarjuk létesíteni és ezáltal városunk régi óhaját előmozdítani, ami máskülönben is városunk közjövödelmét van hivatva fokozni, akkor a városi képviselőktől nem beteges közönyt és fatalikus nembánomságot, hanem igenis ügybuzgóságot és a mandátummal járó kötelességtudást várunk. Városunk lakossága, kiktől ezen mandátumot nyerték, elvárhatja és teljes joggal, hogy ezen mandátumért versenyező urak nemcsak akkor jelenjenek meg a közgyűléseken, mikor egy-egy pártfogoltjuk hivatalba benyomásáról van szó, hanem mindannyiszor midőn oda meghivatnak s megjelenjenek betegség vagy egyébb ellenben Ő Nagysága ülvén mellettem s megesik az eset : boldog vagyok, ha a lábam zsámolyul lehet. Jolán: Ej ej, ebből a bácsitól csak mindig kitör a gavallér (Bocskor tétovázva tekint körül, ezt neki még az életben senki sem mondta) no csak azt akarom mondani vele, hogy a hölgyekkel mindig olyan udvarias kedves bácsi. De most már sietek haza mert ebédre vendéget várunk, apropó mi lesz a jó ebéd kedves bácsinál? Igazgató : Nálunk ma szárított vargánya leves lesz ecettel — és kifejtett ezukor bors;> főzelék, sporherten pirított foghagymás puha kenyér auflaggal. Jolán : Brrrr. fokhagymás! meg persze valami jó pecsenye ? Igazgató: Nemis tetszik képzelni milyen jó és kiadó eledel az a foghagymás kenyér, megiszik rá az ember 8—10 pohár vizet s ugy felfújódik tőle, mint egy oláh duda. Pecsenye a mi asztalunkon nem igen fordul meg, mert egy az, hogy túlságos sokba kerül, más meg az, hogy nem is szeretem, legtöbb élvezetet nyújt nekem egyegy kis csörge, ebből majdnem naponta elfogyasztok 3 krajcár árát, de ezt is főleg azért teszem, nehogy a pallagra betegség meglepjen. Jolán : Már az igaz, hogy a bácsi csak okos, sporoló ember ugy-e édes Tonesim ? De most már igazán megyek pá ! Kikísérsz a kapu alá ? (kimennek.)