Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-06-28 / 26. szám
tálja. Ezen kötelességet pedig azzal teljesitik, hogy a julius hó 9-ére egybehívott közgyűlésen valamennyien megjelennek, mert csakis így hozható érdemleges határozat a telekkijelölés kérdésében. A helykérdés megjelölésével lakosságunk óhaja is teljesül, amenynyiben biztos tudomásunk van róla, hogy a Gauz és társa vállalkozó cég a hely megállapításával nem várja be a további formalitásokat hanem saját felelősségére a villamos művek felállítását és hálózat felszerelését már a jövő hó végén megkezdené. Ha a képviselőtestület a legközelebbi közgyűlésen határozatképes lesz, és ezáltal villamos telepünk helyének kijelölésében végleg dönthet, ugy semmi akadály nem forog fenn arra nézve, hogy Pápa város által házilag felépítendő épületekre a pályázat kihirdettessék és az megépitessék, nemkülönben a villamos mű berendeztessék, — jobban mondva még ebben az évben — körülbelül december elején — villamos világítást élvezhessünk. Nincs okunk ebben kételkedni és reméljük is, hogy képviselőtestületünk tagjai felszólalásunkat megszivelve a legközelebbi közgyűlésen megjelenni morális kötelességünknek fogják tartani, nemkülönben meg vagyunk győződve arról, hogy városunk fáradhatlan polgármestere és mindazok, kik közvilágításunk reformja érdekében éveken át buzgólkodtak mindent el fognak követni, hogy régi óhajunk teljesedésbe menjen. Ebben a reményben várjuk is a döntést. I'ollatsek Frigyes. Aratás előtt Egy év fáradalmai s nagy gondjai után ismét aratásra készülünk és ugy mutatkozik, hogy lesz mit aratnunk. Az időjárás viszontagságait, a vetések töhb-kevesebb szerencsével kiállották és ha helyenkint volt is kár, ha e kár jelentékenyebb volt is, az összeredményre nem gyakorolnak lényeges befolyást, egyesek veszteségei nem változtatják az összeség jólétét. így van ez, kegyetlen, de mégis természetes nemzet gazdaságtani szabály. Magától érthető, hogy most még nem bocsájtkozhatunk részletekbe, nem kereshetjük, nem kutathatjuk, hogy mennyivel lesz jobb, vagy roszszabb a termés, mennyivel lesz kiadósabb, nehezebb a buza, a rozs, az árpa stb. a mult évinél, ezt ma még tudni lehetetlen. Alig létezik nehezebb dolog, mint az aratási eredmény átlagos megállapítása, mert igen kevés kivétellel a tudósítások legnagyobb része Önkénytelenül tendenciózus. A tőzsdei árfolyamokra sem lehet súlyt fektetni, mert azok is, igen ritkán megbízható kifejezői a tényleges helyzetnek. A napi lapok magán-tudósításai is nagyon egyoldalúak s megesik, | hogy valamelyik tudósi tó a Iegsöté: tebb színben festi a helyzetet, csak j azért, mert a jég, a vihar az ő vei tértét, tette tönkre, vei te el, holott a szomszédos határ keveset, vagy éppen semmi kárt sem szenvedett. Vannak azután hivatalos tudósítások is, melyeket a közgazdasági előadók szolgáltatnak a földmivelésügyi minisztériumnak, de ezeket is óvatosan kell fogadni. Van azonban hazánkban még egy tényező, melyből következtetést lehet vonni az eredményre -s ez — az adó-, hivatal. Az aratás alatt kapják az adóhivatalok az utasítást arra nézve, hogy több vagy kevesebb szigorral hajtsák be a hátralékokat; az első esetben bizonyosan jó, az utóbbiban pedig rossz aratás várható. Valamennyi elősorolt tényező csak gyönge támpontot nyújt az aratási eredmény megítélésére, de a szélsőségekből még a legjobb ítéletet alkothatjuk magunknak. Sokszor halljuk a panaszkodó gazdától, hogy holdankint alig számit 2—3 mázsa búzára. Legokosabb, ha elhisszük állítását, mert ugy sem győződhetünk meg állítása alaposságáról, valódiságáról ; de ne vonjuk kétségbe azok állítását sem; kik holdanként 8—10 mázsára számítanak. Világos, hogy holdankint 2 vagy 10 mázsa kézzel fogható szélsőségek, de ha az átlagos számítás alapján az egyik szélsőséget, a tizet, elosztjuk a másikkal, a kettővel, a kapott eredmény az 5 métermázsa, ez lesz körülbelül a valódi átlagos eredmény s ez lehet az átlagos eredménye esetleg az idei termésnek is. Ezek alapján, miután az időjárás is minden tekintetben kedvező a vetésekre, — középszerű, — vagy lehet, hogy jó közép termésre számíthatunk s miután ezzel legalább megközelítőleg tisztába jöttünk, foglalkoz— Nem adhatok jobb tanácsot édes báróné. A gyermeket — a mi gyermekünket — ki nem adja bármilyen erőszak ellenére sem. — De ha még is ki kell adni ... Ha el akarja tőlem szakítani a kis ártatlant . .. akkor? Talán bevalljam neki a teljes igazságot, megmohdjak neki mindent; hogy a gyermek nem az övé, hogy hiába ölelte, csókolta egykor, hogy az nem az édes apa csókja volt . . . Hogy a felesége szerette Virágh Kálmánt és . . . hogy ő engem nejévé akar tenni. — Nem ! ezt nem mondhatja meg neki báróné. Hiszen akkor a világ egyszerre megtudna mindent s tisztán látná a helyzeteit a mi a válóper egyik legfontosabb rugója volt. — De kedves Kálmán, a körülményekkel mégis csak számolnunk kell. Hiszen ismeri volt férjem zárkózott, szinte mogorva természetét és ha végre is ehhez a legutolsó eszközhöz kellene folyamodnom, ugy hiszem súlyosabb következménye nem lenne a dolognak. Talán — de azt sem hiszem — párbaj önök között, melyet később majd, mint magánügyből eredő kisebb öszszekocczanás eredményét íüntetnők fel a világ előtt. Én bizom magában Kálmán és ugy hiszem, a párbajban sem vallana szégyent. — A hogy ön ezt elgondolja báróné az teljesen meglep engem és legmélyebb elismerésemmel adózom ezért önnek, de ez igy nem fog történni és nem is történhetik. A mult a múlté már, azt nem szükséges ismét megbolygatni és nem is szabad. A gyérmekjsorsáról pedig ráérünk gondoskodni akkor is, ha a báró a nekem adott szavát megszegi. Nem is tudora, hogy minek volt szükséges ezt az ügyet, a báró adott szava dacára ismét felszínre vetni és latolgatni a körülményeket. Ha az ügy más fordulatot vp.ine valamikor, a mit én nem hiszek, ugy en ismét helyt fogok állni, mint a hogy helyt fogok állni, mint pedig el kell mennem kedyes báróné, sürgős dolgaim vannak. Úgyis csak a báróval végzett párbeszéd eredményéről akartam röviden beszámolni. II. Az ügyvéd elment s a báróné ismét a pamlagra dült. De mint szivébül elszállt volna az az édes nyugalom és boldogságérzete; melyben előbb olyan gondtalanul ringatódzott, s helyébe valami megmagyarázbatatlzn, ideges félelem lépett, mely rettegésbe hozta, egész lényét: féltette a gyermeket. Es félelme, aggodalma nem volt alaptalan. Künn a folyosón lépések gyenge zaja ütötte meg fülét, melyek mindinkább jobban s jobban hangzottak feléje. Valaki közeledett. Egész testén remegés futott végig. — Ah ! ezek a báró léptei . . . ismerem a lépését, szólott, magában és alig tudta a sikoltást visszafojtani. Az ajtó kinyílott s a báró lépett be a szobába. Nem volt fiatal ember már s vonásai a válóper lefolyása alatt még öregebb kifejezést nyertek. — Ugy hiszem vau tudomása arró! az ígéretről — szólt a báróné felé közeledve — melyet én tegnap Virágh ügyvédnek, az ön ügyvédjének tettem. Ha van, ugv azt legnagyobb sajnálattal kénytelen vagyok vissszavonni, mert még az nap délután levelet kaptam Denise nővéremtől, a ki hajlandónak ígérkezett a gyermek szerető gondozására. Nem vagyok a szószegés embere, de ez alkalommal az apai szívé az elsőség, mely nem tür elnézést, amely csak kötelességet, diktál s amely keresztül töri szereteteben még a becsület, a tisztesség korlátai is ... A gyermekemért jöttem el most, az én gyermekemért, a ki törvény szerint. — hiszen tudja — jogosan engem illet, meg. — Sem jogosabban, sem jobban nem illeti a gyermek önt — felelt a báróné mialatt az ijedségtől sápadt arcát halvány pír futotta be. — Jogosabban és jobban is megillet a törvény értelmében — válaszolt a báró energikus hangon. Engedje meg asszonyom, de én az ön helyében, ha gyermekemet szeretem, abból a semmiségből nem kovácsoltam volna nyomban férjem ellen olyan lealacsonyító válópert. Az ön szeretete gyermeke iránt olyannak tűnik fel előttem, mint a ki az anyai csókkal egyetemben mérget lehel gyermeke ajkára. A báróné az utolsó szavakat be sem várta teljesen s majdnem sikoltva moiuiá.