Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-04 / 1. szám

Általános a nézet, hogy városunkra szép jövő vár. Szép jövő vár, de van tenni való, még pedig halasztást nem tűrő tenni való. A haladó kor meg nem állapodik a korszellem követelő, megállapodnunk tehát nem szabad, ha Pápa város felvirágzását tüztük ki célul s hogy ez célja Pápa város miuden egyes polgárának, ahhoz kétség sem férhet. 8 éppen ezért a munkából ki kell venni részéi, miuden városunk iránt komolyan érdeklődőnek és első sorban természetesen a városi tanácsnak és képviselőtestületnek. Igen, első sorban a városi tanácsnak és a képviselőtestületnek. Ők tudják legjobban: mi fáj s hol fáj. Ők a leghivatottabbak rámutatni a bajok oka mellett az orvoslás leghelyesebb módjára is. A képviselőtestületi közgyűléseken kell feltárni őszintén, nyíltan, leplezetlenül városunk helyzetét. Ott kell azt minél szélesebb körű és alaposabb megbeszélés tárgyává tenni; mert csak igy kelthető fel a közérdeklődés az aktuális kérdések iránt, s csak ily körülmények között száinithatuuk a közvélemény támogatására is. A képviselők ne resteljenek, szót emelni a közgyűléseken, hogy rárnutassknak a bajoknak szerintük való okaira. Minél többen szólanak a felmerülendő kérdésekhez annál jobban

1 lesz megvilágítva a helyzet képe, annál több oldalról s több szempontból lesznek megvitathatok a kérdések és annál •• biztosabb alap adatik városunk jövőjének. Ne tartson az vissza senkit a felszólásban, hogy nem ért a szónoklat mesterségéhez. A forma, a stylus lényegtelen, a lényegre, az eszmére mutasson reá, a legegyszerűbb szavakkal, a legkeresetlenebb formában. Ne húzódozzunk a tárgyalásokban való részvételtől. Hiszen mindezen fontos kérdések — közös mindnyájunk kérdései, nem érintenek egyes érdekeket, hanem azok helyes megoldásától függ Pápa város szebb, boldogabb jövője. Ne feledje tehát a városi tanács és a képviselőtestület, hogy városunk jövője első sorban az ő kezükben van. Ha ők nem tőrödnek közügyeinkkel, mástól hiába várunk és kérünk. Lebegjen szemeink előtt a közmondás : „Segits magadon, az Isten is megsegít". Tehetség tekintetében a képviselőtestület. sohasem volt oly erős — mint most! 'Kebelében, akárhány a tettrevágyó ambiciózus és, a. város jövője érdekeit szivén hordozó egyén, csak komolyan akarni és dolgozni kell és . városunk jövője .biztosítva leend. Az általános közérzületnek vélünk kifejezést adni, midőn mindazoknak, kik ily értelemben szándékozzák Pápa város közügyét szolgálni, kik Pápa város érdekében minden üdvös eszme létrehozásán és kezde ményezésén fáradozni szándékoznak, a siker biztos tudatában gratulálunk. Hisszük, reméljük, hogy ily auspiciumok mellett Pápa városára nemsokára egy szebb és jobb idő fog bekövetkezni. Ez legfőbb óhajtásunk: Schreiber Jakab. Csöndes visszavonultságban halt meg, városunk egy kiváló polgára, kinek neve a város határán messze tulhatott: Schreiber Jakab. Dicső ősöknek dicső ivadéka volt, büszkesége mindazoknak, kik a specilális zsidó tudományosságnak szentelik életüket. Régi családból származott s bár maga rabbiságot nem vállalt, távol vidéken ismerték és tisztelték mint olyant, aki a szent irás magyarázat terén, elsőrangú szaktekintély, talán hazánkban a legnagyobb szaktudós volt. 1878 óta teljesen visszavonult minden üzleti foglalkozástól s minden perczét a tudománynak szentelte s a maga tudományába. azonkívül a héber nyelv szelleméhe behatolt oly mélyen, mint kivüle manapság csak nagyon kevesen. Jellemének legfőbb vonása a szerény • ség volt. Mikor annak idején atyja a krakkói főrabbi, ki a Reichsrathnak is tagja volt hosszú időn át, meghalt s a boldogult óriási számban egybegyűlt hivei előtt gyászbeszédet tartott, beszéde olyan rendkívüli hatással volt a hallgatóságra, hogy azonnal felajánlották neki a rabbi állást s nagy küldöttség kérte arra, hogy a krakkói tekintélyes izraelita gyülekezetnek legyen a disze. Ő a maga páratlan szerénységében a magányt választotta. Hivatott vezére lett volna a hazai zsidóságnak, de kerülte a feltűnést, titokban támogatott csak minden jó ügyet s a jő ügy diadalának örvendett, nem törődve avval, hogy kinek nevéhez fűződik a dicsőség. Kedves foliansaiban keresett és talált meg mindent, amire lelkének szüksége volt. A hitközségi életben nem vett részt. Tagja volt a képviselőtestületnek, az isko— Ezt ne tedd, Jenóm, azzal a semmiházival, csak tégy le a párbajról és inkább igyekezz óvatosan, de alaposan kitenni a szüret. Apámnál könnyen fog menni a dolog, mert ő engem kiválóan kedvel és leánya boldogságát tartja szem előtt, csak mostohaanyám, aki büszke, szeszélyes s nem elégszik meg uralmával a férfi apám felett, de bizonyára reám is kiterjeszti, ha te nem pártfogolsz. Meg kell nyerni tetszését, járj kedvében és ami a fő, ellent ne mondj neki, mert akkor vége közöttünk mindennek. ígérd meg azért ünnepélyesen s add szavadat, hogy igy fogsz tenni. — Ünnepélyesen igérem, hogy amit mondottal, mind megtartom és magamévá teszlek ! Egy hosszú csók zárta le az ajkakat. Miskolczyné igen hiu volt. Férje a színházban látta, s megszerette. A színpadtündöklő csillaga volt, amikor Miskolczyval megismerkedett. Annyira hóditó volt, hogy az udvarlók egész serege vette körül, akik közül azonban csak Miskolczyval bánt kegyesen, mivel tudta, hogy rengeteg vagyona nagy fényűzésre és pazarlásra bőven szolgáltatja a pénzt. Miután pedig erről határozottan meggyőződött, három hónap múlva kezét nyujtá Miskolcznak s a színpadtól búcsút vett. Férjével kénye-kedve szerint bánt. aki teljesen átadta magát ábrándozásainak, amíg neje az uralmat viselte. Legfőbb óhaja az volt, hogy mostoha leányát, Idát, magas személyiséggel házasítsa össze és igy magának még magasabb polcot juttasson. E célra választotta ki gróf Horváthot, akivel aa eljegyzés már majdnem megtörtént, de meghiusult, amint láttuk. Este hét óra lehetett. Miskolcyné boudoárja gyönyörűen feldíszítve várja vendégét Meghívta magához Bálintffy Jenőt egy barátságos uzsonára, mivel férje Idával Debreczenbe utazott. Izgatottan néz az órára amely a boudoár egyik szögletében áll és öt perzc híjával hét órát mutat. Vájjon eljön-e ? Öh, csak eljönne ! E percben hetet üt az óra. Miskolcyné összerezzen. Kivül csöngetés hallik. A szobaleány a következő pillanatban ezüsttálczáán egy nevjegyet hoz, amelyen ez volt nyomtatva : Ladoméri Bálintffy Jenő nagybirtokos Ladomér. — Bocsásd be rögtön a nagyságos urat, — szólt Miskolczyné. Rendbeszedi öltözetét, hogy minél hódítóbb legyen. — No jöjjön csak, egy kis melegítőt vegyen magához. Igy ni! Azzal leültette Bálintffyt az ásztalhoz, amely mindenféle inyenczségekkel volt megrakva. Bálintffy elbámult, nem tudott szóhoz jutni a szíves fogadás láttára. Talán Ida már föltárta előtte a titkot. Oh, ha így volna. — De ábrándos természetű maga, nem vagyok képes magamnak megmagyarázni viselkedését. De megmondom, miért kérettem magamhoz. Itt bort töltött Bálintffy poharába és kocczintva kiiták. Tüzos bor lehetett, mert hirtelen öszszerázkódtak mind a ketten. — No hát tudja — illetve tudod, édes azért hivajtalak magamhoz, mert nem tudok nélküled élni, kedves Jenőm. Oh ! Micsoda kinokat állok ki, ha naponkint nem láthatlak ! — De nagyságos asszonyom! — Ne nevezz nagyságos asszonyomnak, nevezz Belládnak, jer, ölelj meg, mert elepedek. S Jenőhöz hajolván, át akarja ölelni, de ez hirtelen gyengén télretolja őt. E percben megnyílik az ajtó és belép ieljes nyugodtan Miskolczy. — Láttam mindent. Ön asszonyom, elhagyja házamat rögtön. Holnap reggel ! — Te pedig, kedves fiam, jöjj keblemre. Ida bevallott nekem mindent s igy van az jól. Ekkor í

1 távolabbi ajtóban, Ida jelent meg s a két fiatal e szavakkal Jenőm ! Idám 1 egymást karjaikba zárták. A menyegzőn az első vőfély az elutasított gróf volt. Miskolczy meg pár év multával, pipaszónál nézi unokái játékát.