Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-03-16 / 11. szám

Meg kell azt is fontolni, hogy „olcsó húsnak |hig a leve !" Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a magánfogyasztók az installatiónál se legyenek a vállalkozó kéney-kedvének kiszolgáltatva. Mert a spekulatív, nem tisztességes pályázók számítanak ám ugy is, hogy semmi vagy minimális haszonra megcsinálják a telepet és az utczai világítást, de mivel a saját zsebjükön ütött csorbát helyre kell hozni, ki keserüli ezt meg ?• A magánfél. Pedig a város nem más, mint polgárainak összesége. Ezt azonban csak olyan „X. Y. és Tsa

u czégektől várhatjuk ; komoly alapokon nyugvó és több millió alap tőkével dolgozó czég, magyar vagy külföldi legyen az — csak tisztességes üzletet köt, de nem zsarol. Azt hisszük, hogy a városi tanácsban igen sokan tudják ezt épen olyan jól mint mi, de a lejárat előtt mégis el akartuk ezeket mondani a nagyközönség tájékozására meg azért is, hogy az esetleges baklövéseknek elejét vegyük. Ha már a pályázati hirdetésben hibát követtünk el, legalább a f'ontosabb dolognál: a választásnál legyünk óvatosak

; mert a ballépést nem csak a „köz" de mindenikünk külön-külön is érezné. Tehát követeljünk oly világítást — melyek építési költsége is a legolcsóbb, mely egyedül lehet csak jövedelmi forrásunkká és adjuk a berendezést első rangú világ cégnek. A pályázati ajánlatokat ismertetni fogjuk s igazságos, érdek- és pártnélküli, elfogulatlan bírálatunkat és véleményünket közölni fogjuk, hogy olvasó közönségünk is hozzá szólhasson. Tehát mindenféleképpen az az óhajunk, hogy : „Legyen világosság !" A jég-kérdés! Az idők változnak. Régebben az ősz-után tél következett, ma a secessio korszakában az időjárás is haladni akart a korral, és az őszt mindjárt tavasz követte. Ez volt annak oka, hogy a természetnek egy a közegészségre kiható alkotását, melylyel eddig a tél látott el bennünket, ez évben sajnosan kell majd nélkülöznünk. Az első pillanatra talán nem is tűnik fel a jégkérdés valami jelentékenynek és majd csak akkor válik „égető" kérdéssé, ha a nyár forró évszaka elkövetkezik. Majd csak akkor tudjuk meg, hogy a jég — a fagy ezen megtestesülése — voltakép csakugyan „éget." Mert hát az idei enyhe tél elmúlt a nélkül, hogy a természet jégbeli áldását megkaptuk volna. Ez a jégnélküli tél eddig a legnagyobb ritkaságuk közé tartozott és az annalesek csak annyit jegyeztek fel vigaszkép, hogy egy ily jégnélküli tél után bőséges aratás volt, a mi ezután is nagyon elkel a magyar népnek. Mások abban a véleményben vannak, hogy a tél kegyetlen szigora majd a későbbi hónapokban — Május és Juniusban — boszulja meg magát és igy elkészülhetünk a legrosszabbra. De hát most nem erről kívánunk hangulatokat festeni, hanem arról, hogy városunk hatósága minő álláspontot foglal el a jégkérdésben ? Vájjon e részben összetett kezekkel nézi-e következményeket avagy szándékozik-e valamit tenni is ? Mert a jégmedve barlangjára, egy sűrű bozóttal benőtt sziklahasadékban. Két embert menten felállítottam • a barlang nyilasánál. Magam pedig lövésre készen elindultam a kutyákkal a morgás irányában, de alig tehettem ötven lépést, egyszerre csak nagy csörtetésével előttem termett egy rengeteg nagy medve. Hamar megneszelte a veszedelmet, mert két hátsó lábálára állva, felém tartott. Én persze hagytam, hogy mennél közelebb jöjjön hozzám, és mikor alig volt tíz lépésnyire, rádupláztam. Már a íiistön keresztül láttam, hogy veszettül kalimpál két első lábával a levegőben és hogy a kutyák ellen se igen tud már agyarkod ni. — No doktorkám, most mutasd meg, hogy mit tudsz, biztattam magamat, előrántva finom acélpengéjű törömet, odarohantam, rávetettem magamat, egy pillanat műve volt csak és a medve élettelenül hevert a lábaimnál. — Aztán kié lett a medve bőre ? — S/,ólt bele egy maliciózus hang. — A bőre — a bőre, igen a bőrét eladtam a szepesi szűcsnek. — Biz azt kár volt, — mondt a posta mester, — az ilyent meg kell tartani diadal jelvénynek. A doktor ümmögött, mormogott még valamit, hogy igy meg ugy, megette volna a moly otthon, hiszen nincs, aki gondozza, (nőtlen ember volt ő is) — látszott rajta, hogy szeretné magát becsülettel kivágni ebből a medve kalandból, a miből persze hogy egy szó igaz se volt, de hát csak kell valakinek mulattatni az ilyen kedvetlen társaságot. Végre aztán ittak a doktor vadászkalandjának szerencsés kimenetelére, miközben kint a folyosón felhangzott a czigánybanda névnapot köszöntő muzsikája, szomorúan, szinte sírón, mert a cigányok már jól ismerték a Rétfalussy nagyságos urat, tudták, hogy csak szomorú nóta az, ami megnyitja a tárcáját. „Huzd rá cigány, szivet rázó hangon szóljon a nótád . . kesergett kint a hegedű, mire a házigazda felneszelt elmélázásból és odaszólt Mihály hajdúnak, a ki a vendégek körül szorgoskodott. — Hadd jöjjenek be a fiuk Miska! És pár perez múlva odabent húzta a banda a sírva vigadót. — Az áldotokat! — mondta egyszer, nagy sokára Endre úrfi, hát halott van itt, hogy ilyen rikatós nótákat cincogtok? A vendégek csitittoták a heveskedőt, mert ők már tudták, hogy István urnái nem járja vig nóta soha. Ki tudja, micsoda bákérdés immár közkérdéssé fejlődött és nem elég, ha csak azt feleljük, hogy a városi hatóság, mint ilyen, a szűkebb értelembe vett követelményeknek meg fog felelni. Itt egy általános közkérdésről, egy igen fontos követelményről van szó, mely különösen közegészségi szempontból oldandó meg. Mit tegyünk tehát és főleg mit tegyen a városi hatóság, hogy a fenyegető bajt „lehetőleg* elkerülje, illetve enyhítse ? Azt hisszük, a városi hatóság maga is gondolkozik ezen és nem fogj a a jégkérdést azzal elütni : hisz még fagyhat! — hisz még nem mult el a tél teljesen ! — hanem ez ügyet már most komoly megfontolás alá veszi. A dolgon csupán egyféleképen lehet és kell segíteni. Nincsen jég, tehát csinálni keli mesterséges úton, mert feltétlenül szükséges. Csak az a kérdés, hogy ki szerezze be a gyártáshoz szükséges gépet és eszközöket. Tekintettel arra, hogy a jég nemcsak gyógyszer, hanem máskülömben is kereskedelmi áruezikk, melyre mindenütt szükség van és melyből nemcsak városunk, hanem közeli községeink is szívesen fedeznék szükségletét ; akadhatna oly vállalkozó szellemű magánember vagy pedig gyáros, kinek géphajtásra szolgáló erő amúgy is rendelkezésre áll, ki egy ily gépet, — mely amúgy sem kerülne talán oly rendkívül sokba — beszerezne. Ha pedig ily uton nem sikerül a müjéggyár felállítása, ugy nézetünk szerint a városnak — mily ilyennek — morális kötelessége minden intézkedéseket megtenni arra nézve, hogy Pápa város lakosságának, már közegészségi szempontból is, jégszükséglete fedezve legyen. A müjéggyár felállítása akár luizi uton vagy magán uton -- részvények biztosi fánat nyomhatja a szivét, hogy mindég csak azt hajtja: Sirva vigad a magyar! De az mindnyájok nagy meglepe.tésére közbe szólt. Hagyjátok : Iga«a van a fiúnak, busuljon a ló. Valami vigat hát Ferkó, —' szólt oda a prímásnál?, s ezzel mintha letörülték volna az arcáról előbbi mogorvaságát majd egymásután ürítgette ki fenékig a poharakat, a mt szintén nem volt szokása s feltűnt mindenkinek. Tudták, hogy nagyon mértékletes az öreg ételben italban. Igy vig zeneszó mellett a mulatság" csakhamar zajossá vált, az urak még táncra is kerekedtek. Endre az öreg doktort forgatta meg széles jó kedvebén, a postamester meg a cigányokat ölelte, csókolta, mig a házigazda ingujra vetkőzve, versenyt dalolt és ivott a többiekkel. — Igy, így szeretem én az ón kedves Pista bátyámat, — mondta Endre, aki nem tudott hova lenni örömiben, hogy a bátyja igy neki melegedett a mulatságnak. Hej csak volna itt valami táncosné, akivel kedvére kitáncolhatná magát, de nincs senki az öreg házvezetőnén kívül. Hisz mindenki tudja azt, hogy István ur nem tür asszony személyt a közeieben, vén gazdasszonyát is éppen csak a jó főztjeiért tartja, aki olyan hűséges, ragaszkodással van hozzá