Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-21 / 51. szám

XEI. évfolyam, Pápa, IS? 02. die©zemliep 21 51. szám izérdekü fürgetlen hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R >YÍ I N könyvkereskedésében. Városunkban csupa biztatásokból táplálkoznak az emberek. A társadalmi átalakulások, a gazdasági fejlődés, az ipar és kereskedelem támogatása és felvirágoztatása s a szegény munkásnép boldogítása, a merre csak tekintünk, mindenhol előre veti árnyékát ; behízelgő ékes szavakkal hirdetik a társadalom és közélet minden terén azokat a nagy eszméket, a melyek megvalósításán a vezetők önzetlenül fáradoznak, s a mely alkotások képezhetik csak a nép egyedüli boldogulásának alapját; csupa verőfény sugárzik ki a biztatásokból, kellemes melegség hajtja át az elzsibbadt idegeket s megelégedetten dörzsölik az emberek kezeiket, hogy íme közeleg egy jobb, boldogabb idő, a mikor a megelégedés nyugalma váltja fel azt a nehéz küzdelmet, a mi alatt mármár leroskad az ember. Alig szűnnek meg; az izgalmak, a melyek egy-egy káprázatos terv megvalósítása felett támadnak, vagy egy világgá röpített jelszóra a vért pezsgésbe hozzák, máris ujabb tervek és alkotások körvonalai játszadoznak a könnyen hivő emberiség szemei előtt: a hit megerősödik, a bizalom megszilárdul az emberekben ezekre az emberiséget boldogító Ígéretekre és tervezgetések re, a mámor újra kezdődik mindég s a kijózanodásnak hamar vége van, a nagy alakokat a kenyérért harczoló emberiség újra körül rajongja, az ujabb eszmék eltemetik a régiebbieket, elfeledtetik a tegnapiakat. így megy ez évek óta. De a mily gyors változatokban követik egymást a különböző tervezgetések és a milyen szépek a biztatások, ép oly gyorsan megfeledkeznek a legfontosabb kérdések megvalósításáról; a nép boldogulására irányuló alkotások árnyéka mindjobban eltávolodik előlünk és semmi nyoma sem marad utána. Biztatnak bennünket gazdasági életünk felvirágoztatásával, az [ipar és kereskedelem érdekeinek megvédésével, a közterhek apasztásával, a megélhetés eszközeinek megszerzésével. Nos mit találunk mindezekből f Hol vannak azok az alkotások városunkban, a melyek a polgárság boldogulását előmozdítják? Mikor lesz kevesebb az adózó polgárság vállaira rakott közteher ? Mind oly kérdések ezek, amelyekre megnyugtató választ hiába keresünk. Az örökös biztatásokban pedig egyáltalán nem találjuk meg már azokat a garanciákat, a mik a helyzet javulására vezetnek, s a város Irkosságának nehéz viszonyait ugy alakítanák át, hogy e város kebelében mindenki egyaránt jól érezze magát, s megtalálja benne boldogulásának feltételeit. A közterhek viseléséből tagadhatatlanul bőven kijut Pápa lakosságának a maga része, a kereseti viszonyok azonban a legnyomorultajbbak s a megélhetés a legnehezebb. És ez nem gáncsoskodás, nem üres szó, hanem szomorú valóság. A nehéz viszonyok súlyát érzi a város minden egyes polgára, ezt sem szép szóval, sem lármával letagadni nem lehet. De hát vájjon ezek dacára tett-e városunk valamit, a lényegesen javítaná a polgárság helyzetét ? Történt-e már valami intézkedés arra, hogy forgalmunk emelkedjék, piaczunk élénkítése és olcsóbbá tétele érdekében történt-e valami, vagy iparunk pártoIAECZA & paPQS^f. Hajgató Gábornak, a gazdag alföldi földmivelőnek sehogy sem tetszet, hogy fiát, Pistát, mindig az uraság gyermekei között találta. — Ej, anyjuk, — szólt bus rezignáció val Gábor, nincs ez rendjén, sehogy sincsen jól. — Nem tetszik nekem, hogy a Pista gyerek egész nap oda fent van a kastélyban. Kordába kell fogni a betyárt, mert nem jó vége lesz a dolognak 1 S Hajgató Gábornak némileg igaza volt. A gyerek egészen elszokott hazulról. Ügyes és okos volt a kis betyár, szerette mindenki, de legjobban Bolza Imre, a földesúr. Reggelit, ebédet vacsorát kapott a kastélyban, sőt néha még éjjeli szállást is. Igy azután megtörtént, hogy Hajgató Gábor harminczhat óráig nem látta a fiát. Gábor gazda sejtelme, próféciája pedig mindjobban bevált. Egyszer csak furcsa változást vett észre a fiam. Finnyás lőn és válogatós az ételbea. — Hej, a kis kését a világnak, nem megmondtam, anyjuk, hogy baj lesz ? Na még ilyet! — Hallod, mit mond ez a gyerek? Hogy neki nem kell a pirított szalona meg az omlós kenyér, mert az uraságnál pecsenyét meg kalácsot szokott enni. — Ejnye, a mormogását neki, hát ki fia vagy te, hunezut betyár ? No megállj csak ! Nem eszel te többet pecsenyét kalácscsal 1 Hogy még ezt is meg kellett érnem ! De bármennyire is nekihevült Hajgató Gábor uram, a szava mégis csak puszta terv maradt. A gyerek ugyanis „iskola" időben volt Az uraságé is azonképen. Pár hét múlva már együtt járták az iskolát. Na most aztán éppen jól járt Gábor gazda. A két gyerek egymás mellett ült. együtt jöttek-mentek, együtt tanultak (ha tanultak), együtt játszottak, pajtáskodtak, egyesült erővel kergették a birkákat, hajítottak kővel a baromfiakat, s együtt verték el őket, mikor rossz fát tettek a tűzre. Ez a közös sors pedig öt esztendeig tartott, s dicsőségükre legyen mondva, mindkettő eminensül végezte az iskolát. Ekkor -aztán az uraság magához kérette Hajgató Gábor egy kérésre. — Kis elintézni valóm volna Hajgató urammal. — Kész szolgálatjára, nagyságos uram! -- A gyerekek — mint tudja Hajgató uram, — elvégezték az iskolát, mit kellene tenni a két nebulóval. Ugy határoztam a dolgot, hogy legokosabb lesz őket Szolnokra küldeni s beadni a gimnáziumba. — Hm, megkövetem a nagyságos urat, de én nem akarok a gyerekből tudóst csinálni. — Ásóhoz és kapához akarom szoktatni. Aztán meg nehezemre esnék, ha nem volna mellettem a gyerek. — Ej, ej, nem helyesen beszól Gábor gazda, nem igy kell felfogni a dolgot. A gyereknek jó esze van, ember lesz belőle. Nem való a kezébe se ásó, se kapa. Meg aztán nem messzire mennek. Minden héten behajthatunk Szolnokra, s megnézhetjük őket. Közös lakást keresünk részükre, hadd legyenek ott is együtt. Sok kapaczitalás után Hajgató Gábor meghozta az áldozatot, s a két fiu bekerült Szolnokra. Pista hozzászokott a városi élethez, évről-évre mindjobban haladt. Sokat tanult, látott, halott, tapasztalt, társaságba jutott, hol csiszolódott, s mire az érettségit lerakta, „finom gavallér" lett belőle. Ekkor aztán elvált a két barát. Bolza Jenő Ovárra ment a gazdasági intézetbe, Hajgató Pista pedig jogász lett, s az egyetemre került. Multak az évek. Pista elvégezte az egyetemet, sok pénzt pazarolva el. — Az öreg csak izzadott, valahányszor levél érkezett, budapesti bélyegzővel. A gyereknek sok pénz kellett. Nagy társaságban forgott. Na de megvigasztalódott Gábor gazda mert hitte, hogy eredménye lesz. Mikor Pista lerakta az összes vizsga-