Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-16 / 46. szám

követelnünk kell, hogy az amúgy is jó viszonyok között levő színigazgatók az állami segélyből mitse kapjanak. Az ő helyzetük nem oly ag- 1 gasztó, hogy feltétlenül segétyre szorulnának. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy a szubvenciónak általunk ajánlotta elosztása által a vidéki színészet kérdése akár csak részben is megoldatnék, mivel az állami segély éppen csak pillanatnyilag enyhítheti a bajokat, a vidéki színészednek pedig gyökeres változtatásokra van szüksége. A kerületi rendszert reformálni kell. Helyesebb beosztást kell életbe léptetni. A belügyminisztérium szinügyi osztálya nmecsak előkelő szinügyi kapacitásokat, hanem a gyakorlati tapasztalatokban bővelkedő igazgatókat is hívja meg a közös tanácskozásokra s akkor lehetetlen, hogy oly megfelelő módozatok javaslását ne hallanánk, melyek a bajok orvoslására vagy állandó enyhítésére vezethetnek. A pápai izr. ápolda felavatása. Az ige testté lett. Pápa város egy nz emberbaráti szeretet alkotta intézménnyel gazdagabb, a helybeli izr. ápolda mult vasárnapon megnyílt. Áll a ház, mely nj időnek a jele, melyet a nemes felbuzdulás megteremte, életre kelte és remélhetőleg ezt az uj intézményt életben fogja tartani a nemes felbuzdálásnak nem lohadó lángja. — Aki az intézmény alkotásának történetét ismeri, nem vonhatja meg elismerését ama férfiaktól, kik erös és céltudó vezetéssel küzdöttek a viszonyoknak mostohasága és meddősége, az idők közönye és sanyarusága, a bátortalan és Izzó harag fogta el, ha hallania kellet a jókedvű kaczagását, és irigy féltéken}

Tséggel figyelte a férfi minden szavát, amit az édes atyjához, vagy Klárához intézett. Csak neki nem jut semmi a szavából, a nézéséből, a nevetéséből ? Hiába tagadta eleinte a saját lelke, saját szive előtt: ez a szomorú igazság mégis átszivárgott a gondolatain, és megmérgezte az érzéseit, a szerelmét. Ugy érezte, menekülnie kell innét, ahol együtt van azzal, akit szeret, és mégis távolabb tőle a legnagyobb tér és időbeli távolságoknál. És hosszú kinos lelki harezok után végre nagy elhatározás érlelődött me? a lelkében. Ezt az életet nem lehet végig élni igy. Még jobb akkor odalent, Tilda néni kis falujában, a hol nem háborgatja senki, és békén elsirathatja az elveszett boldogságát. Margit erös akaratú leány volt. A szenvedések nem tudták megtörni. És látszólag igen nyugodtan közölte atyjával az uj szándékát. Hogy inkább elköltözik tőlük. Itt úgyis roppant fölöslegesnek érzi magát. Nincs itt ő rá szüksége senkinek. Mélységes keserűség rezgett a hangjából, mikor ezt mondta. Gáspár Dénes csodálkodott és boszankodott kissé, de nem fogta fel túlságos tragikusan a leány ez ujabb szeszélyét. — Úgyis visszajön megint, — gondolta mrtgában, és nem ellenkezett. Klára nagyon figyelmesen hallgatott rájuk. Ő semmit se szólt. De délután, mi kor eljött megint Komlóssy Béla, halk és csüggeteg gyengeség ellen, most édes öntudattal pillanthatnak a végzett munkára. Az eszme ugyan élt, de csak lassan haladhatott a megvalósulás stádiuma felé, mert nehézségekbe ütközött, az eszmét általánossá tenni. A mozgalom már évek előtt megindult, de a részvét hiánya miatt még a példaszerű buzgósága a vezető férfiaknak nem volt képes felmutatni a kellő eredményt, mig végre egy hitéhez és városához hü férfin, néhai Gold Sámuel, városunk szülöttje 20,000 koronát hagyományozott a nemes célra. Hírlapi kötelességünknek tartjuk e helyen megállni, hogy áldva forduljunk sirhantja felé, a melyben megnyugszik, hogy áhítattal áldozzunk jeles emlékének, a ki nagyban segité az intézetet létesíteni, amely hűséges szeretetet gyakorolva, fönn fogja tartani emlékét az ő nagy szivének. Szent kötelességünk továbbá, e helyen és ez alkalommal megemlékezni boldogult Fischer Adolfról, ki szintén megfeszített erővel buzgólkodott a szent cél elér ése k örül, ki szeretet terén s a jótékonyság müvelésében a legelsők közé tartozott, de a halottak melleit nem szabad elhallgatnunk az élők névsorát s azok kiknek érdemük az elért eredmény, törekvésük és munkájuk jutalma amaz őszinte áldás, melyet az ápoltak hálájának könnyekben nyilatkozó érzete tolmácsolt. E nemes adakozók : Dr. Koritschoner Lipór, Dr. Steiner József, özv. Kende Ignáczné, néhai ifj. Schleisinger Mónié és még számosan. Es most cs.ik az a kívánságunk, legyen a pápai izr. ápolda esöades, lágy hajléka az ápoltaknak, találjon benne oltárt a hűséges szeretet, megnyugvást az áldozatra kész sziv. A lélekemelő felavatási ünnepély, mely mutt vasárnap az ápolda udvarhelyiségében lett megtartva, a következő lefolyású volt. A nagy kényelemmel berendezett stílszerű menház, udvarán ez alkalommal nagy.számú és diszes közönség gyűlt egybe, melynek soraiban oít láttuk a íoalapirő nejének ez alkalomra városunkba érkezett Berglné- Gold Róza úrnőt, Pápa város képviseletében Mészáros Károly polgármestert, az izr. nőegylet küldöttsége élén dr. Lövy közömbös hangon tudatta vele a nagy újságot, és lopva figyelte a fiaarczán a hatást. Béla elsápadt kissé. Ám a másik pillanatban már a legparányibb változást se lehetett észrevenni rajta. — Elmegy ? — mondta, szinte gépszerűen, a nővére után. és az ablakon át kinézett a kertre, a rügyező fákra, mintha messze, messze szállnának a gondolatai. Aztán kilépett a terraszra, és ott szivta el a czigarettájat. Klára, Margitot kereste aztán, de nem találta sehol. 0 már régen lefutott a kertbe, hogy elbúcsúzzék a kedves, feledhetetlen helyektől, — örökre talán. S amint a lúgosba ért, megeredtek a könyei/s arezát kétségbeesetten a kezei közé temette. Béla látta a terraszról a ruhája lebbenését a bokrok közt és szomorúan, leverten nézett utána. Aztán, mintha valami titkos erő vonzaná, megindult ő is a lugas felé. Nem tudta még, mit akar, nem tudta, mit keres ott, csak az érzései hajtották előre. Margit rémülten ugrott fel, amint a léptek neszére feltekintve, megpillantotta a férfi alakját a lugas ajtajában. — Minek jött ide, — szólt rá szomorúan, fájó szemrehányással. Béla közelebb lépett hozzá. Talán, hogy egy-két melegebb szóval megenyhítse a nagy fájdalmát, talán, hogy elbúcsúzzék tőle, és az utolsó találkozás emlékét ne rontsa meg ez a hideg, ellenséges idegenkedés köztük. De aztán, egyszerre, hirtelenül elöntötte a lázongó indulat egy vad hulláma. Lászlónét az összes izr. humánus egyletek képviselőit. dr. Koritschoner Lipót, mint a szervező bizottság elnöke szívélyes szavakban üdvözölte a megjelenteket és egyben felkérte Marton lgnácz titkárt, jelentésének megtételére. Marton lgnácz az intézet alapításának történeti adait a legapróbb részleteiben ismertette, melyből kitűnt, hogy az intézet alapját pápai származású Gold Sámuel volt bpesti lakos vetette meg 20000 koronás végrendeleti ahtpitványnyal, ehhez jöttek a helyi adakozások, melyek lehetővé tették, hogy a jelzett alapítvány és időközi jövedelmeinek érintése nélkül a 20 egyén befogadására alkalmas ápoldai épület felállitatott és berendeztetett. A pápai „Chevra Kadiséha* még 1891. évben küldött ki egy nagyobb szervező bizottságot, mely elnökévé dr. Koritschoner Lipótot, alelnökké Steinberger Lipótot, titkárokká Marton Ignácot és Fischer Gyulát választotta, kik állandóan munkálkodtak a nemes alkotás érdekében. Nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség az intézet történeti adatait felölelő titkári jelentést, melynek végeztével dr. Koritschoner Lipót tartotta ez alkalomhoz méltó emelkedett szellemű következő ünnepi beszédet. Igen tisztelt ünneplő gyülekezet! A legtisztább és legtökéletesebb földi öröm az emberi szenvedés győzelmes leküzdése. Talán nincs is egyáltalán ehhez fogható valódi öröm, mert minden egyéb hasonló érzés tünékeny de ez maradandó mint a hogy örökké tart a szenvedés is. Nem bírjuk végleg eltörölni a szenvedést, a nyomort, de enyhíteni, segiteni tudunk rajta és minden enyhítés sikert, győzelmet diadalt jelent. Ebből áll lélekemelő jelentősége az ünnepélynek, mely bennünket itt összehozott, átadván magasztos rendeltetésének az aggastyánok ápoldáját. Seneca, a nagy római bölcsész azt mondá : Senectus ipse est morbus. Az aggkor maga is betegség még pedig olyan baj, mely már az emberi természet tökéletlenségében rejlik és azzal megküzdeni majdnem lehetetlennek látszik. Tényleg az emberiség ős idejében, — Mert azt akarom, hogy meghallgasson, azt akarom, hogy megtudja, milyen izzó szenvedélylyel szeretem magát. Most is, — mondta forró, fojtott hangon. Vészes láng lobogott a szemeiből és hevesen ragadta meg a lány kezét. Aztán a derekát ölelte át és megcsókolta sápadt arezát, remegő ajkait. És Margit roppant gyönge lett egyszerre. Elomlottak a nagy elhatározásai. Valami földöntúli boldogság érzése töltötte el a szivéfe és ugy érezte, hogy a lelke, íme, minden tehertől megszabadult. — Igaz ez ? — kérdezte csendesen és aggódva, félve kereste a férfi tekintetét. Oh, tudta, látta, érezte, hogy igaz. Es odasimult a párjához és együtt mentek fel a teraszra, édes, önfeledt gyönyörrel és ugy érezték, hogy eljött immár a szerelein tökéletes aranykora nekik. Gáspár Dénes meg a felesége látták őket a szalon ablakából és mosolyogva fogadták a fiatalokat. —No hát nem mégy el Tilda nénihez ? — kérdi Margittól az édes atyja kötekedő hangon. Nem eresztem el. Legfeljebb együtt megyünk majd, — az esküvő után, — feleli Béla vigan, a lány helyett, aki zavartan hallgatott most. — Lássátok, igy jár, aki nem akar szór fogadni, — mondja Klára és őszinte, igazi szeretettel vonja magához a lányt. — Hiszed-e már, hogy a te boldogságodra gondoltam akkor, Margit ?