Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-16 / 46. szám

elhatározást, ezzel megszüntetni a közönyt és érdektelenséget. Evek nehéz és következtetés munkánkba került, hogy a közvilágításunk kérdése végre valahára erre az eredményre jutott, , de szívesen tettük, mert városunk közérdekeért és lakosságunk óhajáért tettük. Tudjuk, hogy mint mindennek, ugy a modernvilágitásnak is vannak ellenesei, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy ugy mint eddig férfias bátorsággal szálljunk síkra a közvilágítás érdekében. Igenis függetlenül, minden hatalomtól, minden önérdektől és minden befolyástól küzdünk továbbra is a közjó érdekében. Végül figyelmeztetjük a világitasi bizottságot, hogy a világítás nemének megválasztásánál főleg a fogyasztó közönség véleményét kell első sorban figyelembe venni. Tudtunkkal ez iránybán tétetett már egy ízben felhívás és a fogyasztók túlnyomó része a villamvilágitás mellett döntött. Reméljük, hogy a világítási bizottág, mely ez érdemben legközelebb ülésezni fog, ilyen értelemben határoz a város a fogyasztók érdekében. Pollatsek FrigyesA vidék színészete. „Művész hazája a nagy világ!" Közismert szálló igét derék színészeink még néhány esztendővel eza lányától, hogy a szerelmedet viszonozza-e. Ha aztán ez a kérdés tisztázva van, még mindig ráérsz Margithoz közeledni, — tanácsolta hosszas viták után. És Béla, noha kezdetben ellenezte ezt a beavatkozást. Végre mégis belátta, hogy az asszonynak igaza van. Margit sokszor jó és kedves volt hozzá, de sokszor éreztette vele rossz kedvét is. Valahányszor az ajkára tolult egy melegebb szó., mindig kinevette őt, s a szeszélyes modorával kétségbeejtette néha. . . Legalább tisztán fog látni majd, — igy gondolta most. Mert nem ismerte ifjú lányok kiszámithatlan észjárását, és nem tudott Margit lelkében olvasni. Nem tudta, hogy a legszentebb érzéseiben bántja meg azzal, ha másokat is beavat a nagy titkába, s a lány az atyja és az idegen gyűlöletes asszony közbenjárását félremagyarázza okvetlenül. És nem gondolt arra, hogy a férfiak ügyetlenek az ilyen küldetésekben, hogy a a fejletlen leánylélek tinóm érzékenységét nem tudják eléggé megkímélni, és egyetlen szóval elrontanak mindent, akkor, mikor azt hitték már, hogy nyert ügyük van. Igy történt, hogy bármily szives, szeretetteljes szavakkal magyarázta meg a helyzetet a leányának Gáspár Dénes, Margit makacsul hallgatott, és aztán, mikor egyenesen kimondta, hogy mindnyájukra nézve jé volna, ha elfogadná Komlóssy Béla kezét, minden rossz indulat fellázadt a szivében. — Persze, elvenne engem a ti kedvetekért, — mondta haragosan, és az arca elsápadt, mintha halálos sértés érte volna ezzel az ajánlattal őt. — Csakhogy én nem előtt odamódosithatták, hogy művészetök hazája egész Magyarország. Ugyanis Thalia papjai a leguomádabb életet élték. Örökösen vándoroltak, ma a Kárpátok alján ütötték föl sátorfáikat, holnapután már Duuántul áldoztak nemes hivatásuknak. És ez a szüntelen kóborlás nem volt rendjén, azt belátták a színészek, a direktorok, a vidéki színészetet intéző körök. De leginkább a színigazgatók érezték e vándor élet kellemetlenségeit, mert annyira még nem tudták vinni, hogy holmi ingyenes vasúti jegyekkel költözködhettek Brassóból Pozsonyba vagy Fiúméból MáramarosSzigetre és megfordítva. Az ilyen utazások tömérdek pénzt emésztettek | föl, amely körülmény érzékenyen sújtotta a direktor ur zsebét, ami meg kiható erővel bírt a jóravaló művészek gázsijára. E viszás helyzet tarthatatlannak bizonyult, mig végre a belügyminiszteri um is beavatkozott a hatáskörébe tartozó kényes ügybe és a színészekkel egyetértve megalkotta a kerületi rendszert, mely szabályozza a színigazgatók kerületeit. Ezzel együtt bizonyos szigorúbb fegyelem vonult be a színészek seregébe. Papíron ez a terv igen szépen festett és rózsás reményeket fűztek hozzá a kormány, mely subvenciókkal is támogatja a vidéki színészetet, a színigazgatók, a színészek és a közönség is. Am a gyakorlat nem váltotta be e reményeket. Egy-két jobbmódu színigazgató hasznát látta ugyan e letidszeruek, máskülönben pedig csak panaszkodtak reá. A legtöbb igazgató nincs megelégedve e rendszer anyagi sikereivel, a színészvér sokkal frissebben pezsdül, semhogy a fegyelemmel örök barátságot köthetne, anyagi előnyei sincsenek e rendszerből, de meg a közönség is csekély kivétellel szereti a nagyobb változatosságot és nem kedveli a kerületi rendszert, mely ugyanazt a színigazgatót köti állandóan színházához. Ennek a rendszernek a többi között az is baja, hogy az néhány igazgatóknak nagyobb jövedelmet biztosit, mig a többi igazgatók subventióját leszorirja. Belátta ezt a kormány is és nagyobb összeggel fölemelte a vidéki színészet subvencióját. Mi ez azonban a tenger sima tükréhez képest ? Azzal a pár ezer koronával kit segítenek fel előbb ? A színigazgatókat vagy a színészeket? Avagy ezeket is, amazokat is? Mi jut akkor egy re-egy re ? S mind e kérdések maguk után vonnak még egyet: Lehet-e egyáltalán tisztán csak állrmi szubvencióval vidéki színészetünk bajain segiteni ? Mi azt hisszük, hogy nem. Sőt inkább azt tartjuk, hogy az állami szubvenció fentartása mellett helyesebb, okszerűbb renddel kellene szanálni a tűrhetetlen állapotokat. Mindenekelőtt azonban mégis arra kell figyelmet fordítani, hogy az állami segély néhány ezer koronája kizárólag az arra hivatottaknak jusson : ez a legsürgősebb. Nehezünkre esik kimondani, mert legszívesebben látnók, ha minden magyar színigazgató jóllétnek örvendene, hogy bokros teen dőit annál nagyobb gondnélküliséggel es ambiczióval láthatná el, de a helyzet komolysága mellett mégis csak *üí fogok férjhez menni, — teszi hozzá daczosan. — Mért nem szólt nekem? Azt hitte, ugye, hogy én úgyis hozzámegyek, a legelső szavára ? No hát csalódott. Megmondhatod néki, hogy ki nem állhatom, utálom öt, és nem is akarom látni többé. Hiába kérlelte az édes atyja, hiába beszélt a lelkére: nem tudták egymást megérteni. A szerelem ? Dehogy, Komlóssy Béla nem szeretheti őt. Mert akkor eljött volna hozzá, és másként beszélt volna vele és akkor másként lenne minden most is. Oh, az egész csak annak az asszonynak a müve volt, aki minden áron meg akar szabadulni töle már. Komlóssy Béla elutazott aztán. Es Margit most érette csak azt a nagy hiányt amit az ö távosása okozott neki. Most érezte, hogy szereti forrón, mikor elvesztette már. És álmatlan, kínos éjszakákon ezerszer megforgatta elméjében a közelmúlt napok minden emlékeit. Lassan, szinte fokról-fokra nagyobb jelentősége lett minden szónak, ami köztük elhangzott,,minden tekintetnek, minden mozdulatnak. És anual jobban szenvedett most mert az élete ime üres és puszta lett vigasztaló remények, délibábos ábrándos nélkül. Vájjon szerette-e Béla? Sokszor eltöprengett ezen a hasztalan, czéltalan kérdésen, órákon keresztül. És aznap, mikor az uj asszony boldog elégültséggel bevonult az apai házba, Margit bucsut vett tőlük, hogy ne zevarja őket egy ideig legalább, s az egyik nagynénjénél keresett menedéket, messze Erdélyben, egy magányos özvegyasszony falusi birtokán. Levelet kapott Az édes atyja keveset irt és ritkán, de Klára mindig beszámolt a napok eseményeiről, és ő irta, hogy Komlóssy Béla gyakran eljár hozzájuk most. Nem volt nyugta tovább. Zavaros, homályos szenvedélyek örvénye kapta meg a lelkét és nem tudott magának számot adni több érzéseiről. Csak azt tudta, hogy ez az erő, mely odabent, a szivében világokat rombolt és alkotott meg újra, ellenállhatatlan hatalommal ragadja magával. Tilda néni marasztotta nagyon, mikor előállt vele, hogy hazamegy-. Meg is neheztelt kissé. í)e Margitot nem lehetett visszatartani. Lázas vágyak kergették haza. Mikor aztán otthon az édes atyja keblére borult, és Klára szelíden, gyöngéden ölelte magához, egyetlen kérdés lebegett az ajkán. Nem mondta ki. Várt inkább, keserves, kínos várakozással. És eltelt egy hét. Ki tudná megmondani, mennyit szenvedett ezalatt ? De ekkor, végre, csakugyan eljött Komlóssy Béla. Nyugodtan, barátságosan köszönt neki és aztán, hogy lehet ez? — nem törődött vele többet. — Klára mellé ült, vele beszélgetett, vígan jókedvűen. Sőt ugy tűnt föl a lánynak, hogy immár egy pillanatra se jut eszébe a nyári emléke többé, hogy a legnagyobb közönnyel szól hozzá, ha ugyan általában beszélnek együtt és az egész modorában valami nyugodt hidegség mutatkozik iránta Nem akarta elhinni. Újra es újra bízott a régi érzések feltámadásában, és min nap uj, kessrü csalódásokat hozott neki,