Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-02-02 / 5. szám

XII. évfolyam. Pápa, BS02. február 2. 5. szám. Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : tígész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. üj tanitónőképezde Pápán, A kereszténység a törtéuele.uben kezdőpontját képezi egy uj világrendnek. keresztény vallás teljesen átalakította az emberi társadalmat Ezen vallás megismertetvén az emberrel a tiszta erény fogalmát, az erkölcsiséget eszményi magaslatra emelte. A társadalomban a nyers erő helyett a jogot és igazságot, a szivtelenség helyett a mindenkit lebilincselő és magához ölelő felebaráti szeretetet juttatta uralomra; elűzvén a pogányság ezredéves szellemi sötétségét, oly világosságot gyújtott az ember lelkében, hogy az a tudományok és művészetek terén az átalakulások egész sorozatát indította meg. A kath. anyaszentegyház valóban az emberiség terebélyes fája lőn, mely meghozta édes gyümölcsét: az igazi czivilizácziót. A kath. anyaszentegyház az emberiség iskolája lett, melyben az összes polgáriasodott népek által bámult és csodált férfiak diszlettek, kik megtermékenyítve a kereszténységisteni szikrájától ugy ragyogtak az emberiség egén, mint a fénylő csillagok a sötét éjeken. Lapozzuk át az emberiség történetét, vizsgáljuk a nemzetek évkönyveit, és meg fogunk győződni arról, hogy a kath. anyaszentegyház az igazi haladásnak, a valódi műveltségnek édes anyja volt. Azokban az időkben midőn a tudomány, a műveltség koldulva járt liázról-házra, az egyház volt az, mely a mindenünnen kitaszítottat hajlékába fogadta. Midőn a népvándorlás vészfergetege — mindent összerombolva — a tudomány pislogó mécsét már-már kioltotta, az egyház volt az, mely az összeomlott világ romjain a tudományok szent tüzét saját testével védte, vérével táplálta. A mi édes magyar hazánkat illeti történeti kútfők bizonyítják, hogy minden nagyobb tanintézet egyházi vagyonból jött létre, — s hogy az egyház nemcsak hogy nem áll útjában a felvilágosodásnak, hanem hogy e tekintetben is fáklyavivő. Városunkban, hol a kath. hitközség oly nagy, hogy a többi három hitfelekezet összességét is jóval felülmúlja, a katholikusokat méltán megilleti, a jog, hogy gyermekeik neveltetésére felekezeti iskolákat állítson T^lBCZ Egy asszonyért. — Vendégem érkezik holnap, - mondja örömmel Irén. Sápadt, finom arczán sajátságos, ragyogó derű ömlik el. — A nővérem Somlayné jön fel Pestre. — Itt marad nálam. A férfi nyugodtan, mozdulatlanul ült a karosszékben és egykedvűen nézett ki a ködös utczára. — Azt hittem, erre a hirre maga is örülni fog. Hisz annyit emlegettem Hermint! Mi lelte hát? — Semmi. Irén. Csak arra gondoltam, hogy ezután kevesebb időt fog nekem szentelni. Valahányszor eljövök magához, itt lesz inás is, egy harmadik, oly idegen, aki fölzavarja a maga kedves otthonának meghitt csendjét. A leánynak jól esett ez a beszéd. — Valami melegség áradt belőle, ami uj és ismeretlen volt a szomorú leány előtt. Ez a baráti vonzalom az egyetlen fénysugara, az ő egyhangú életének. Mióta kinevezték tanítónőnek a nagy, idegen városba, csak ez az egyetlen ember közeledett hozzá igazi rokonszevvel. Török Miklós, a zárkózott természetű, rideg agglegény mind gyakrabban eljárt hozzá, most már megszokták egymást és eltölrik együtt a hosszú, őszi délutánokat ... — Hermiíi vig és jókedvű, ő csak életet, örömet hoz majd közénk, — mondja csendes mosollyal Irén. Somlayné, amióta férje meghalt, az anyja házánál élt. Valahol a vidéken, egy csinos kis városban, földszintes kertes házban. Akkor busult is egy kicsit. De aztán fölcsillant a lelkében a szilaj életkedv megint. Hogy Irén miért szakadt el öt éve immár a közös otthontól ? Egyszerű oka van. Az anyjuk újra férjhez ment, s a vig, bohémkedéíyü mostohaapa sohsem szerette őt. Hermin, az más. Ő vele mulat és kacag, vele járják végig a megye minden bálját. Néhányezer forintja maradt a férje után, azt költi most. Es nem gondol tovább, könynyelmüen boldogan él. Irén sohasem tudta megérteni ezt. Eljött inkább, Nem tudta elnézni az apa pazarlását, az anya gyöngeségét, Hermin apró csinyjeit. Irtózott az adósságtól. Inkább szembeszállt a nagy, idegen világgal és csendes nyugalmas fészket rakott magának itt, a főváros elrejtett zugában. De azért mégis örül most, hogy Hermin eljön hozzá, noha oka van ennek is és ez az ok némi gondot okoz a komoly, érzékeny lelkű leánynak. Török felállt. Az ő hangjára eszmél fel egyszerre Irén. fel és csak dicsérendő az a buzgóság, melylyel a vezető körök a meglevő intézetek fejlesztését, bővítését immár szakiskola felállításával eszközli. Nem kevesebbről van szó t. i. mint arról: a pápai katholikusok a jövő tanévtől kezdve kath. tanítónőképzőt nyernek, mely óvónőképző tanfolyammal lesz összekötve. Fontos esemény ez. Egy tanitónőképzőintézet felállítása Pápán egy hatalmas lépés a kultura terén — előre. Nagy fontosságú és nagyhorderejű mozgalom ez a nőnevelés nem kevésbbé fontos ügyének szolgálatában. De lássuk magát az intézetet. A tanítóképezde mintegy folytatásául a 4 osztályú polgári leányiskolának az irgalmas nővérek helybeli zárdájában lesz felállítva, s a tantestületi tagok legnagyobb része az irgalmas nővérek serény rendtagjainak sorából kerül ki. Minden katkolikus szülött tehát megnyugtathatja az a tudat, hogy nőképzőbe járó, — szükségszerint felserdült leánya oly gondos kezek ápolása mellett élhet tanulmányainak, melyek mindig és mindig csak a val— Holnap eljön? — kérdi hirtelenül. — Lássa, eddig nem hívott soha. Viszontlátásra 1 ennyit mondott csuk. — Hisz olyan természetes volt, hogy eljövök megint. Most minden máskép lesz. — Ugyan, ne rontsa el a kedvemet, Miklós. Kérem, jöjjön el, ugy mint eddig. A férfi lehajol kissé, hogy az esti szürkületben tisztábban lássa a lány vonásait. Valami szokatlan érzés vibrál a szivében. — Majd aztán, ha a nővére elment, ugy-e. másról is beszélünk Irén? Olyan furcsán mondta ezt. lánynak arczába szökik a vér és a férfi megszorítja még egyszer a kezét, bucsuzásul. Aztán ! Mennyi Ígéret, mennyi üdvösség ! Szinte szédül a káprázatos, fényteljes gondolatra. Hát az ő élntében is felvillan még egyszer a boldogság aranyos sugara ? Holott eddig soha senki se szerette öt. Gyerekkorában sem. Akkor is Hermin volt a szülői ház szemefénye. S aztán mindenki neki udvarolt. Mert szép volt és bájos, és tudott tetszeni. De most, hogy erre gondol, semmi keserűség se támad a lelkében. — Miért irigyelné Hermint? A multat el lehet temetni, ha édes, csábos jövő mosolyog felénk. Hermin. Igaz ! Újra előveszi Irén az anyja levelét. Arcza elborul megint, amint a kuszált sorokat olvassa. „ . . . Nem maradhat itt. — Elküldöm hozzád. Az egész város csak róluk beszél.