Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-10-12 / 41. szám

czukorgyár és szálloda építés, tervezetről, — mely utóbbira legközelebb visszatérünk — mindmegannyi csak eszménykép lett. S miért? Mert nincs vállalkozási képességünk. Ne várjunk mindent a várostól, hanem vigyünk át iiyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemeléssel, hanem reális sikerekkel is biztosithatjuk. Szükséges tehát, hogy közügyeinket a végrehajtásra hivatott tenyézök vegyék kezökbe s a nagy müvek létesítésében egymást vállvetve támogassák. Mert ha valaha ugy most van szükség az egyetértésre, az erők egyesítésére, hogy városunk jövője biztositassék s mindazon eszmék s tervek a megvalósulás stádiumát érjék el. Pápa város javát egyaránt előmozdító nagy célok megvalósítása érdekében szűnjön meg köztünk, ha van: a bizalmatlanság és a félékenykedés. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésü ík sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az álhatatlanokra szól, az álhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Nekünk kötelességünk ezen bajokra és talán helyesebben mondva közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnék előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk egyeseknek gyar fürdőt választottunk és eljöttünk Balaton-Füredre. Ugyanakkor időzött X. huszárhad nagy a feleségével szép fiatal szőke asszonykával, a ki épp ellentéte volt az ón kis Georgettemnek. Georgette eleven, mozgékony, élénk fantáziájú, beszédes assonyka volt. Azért mondom asszonyka,fmert ugy utaztunk, mint férj és feleség. A hadnagy neje pedig világos szőke csendes nő volt szelid tekintetű, ábrándos, nagy kék szemekkel, melyekkel számtalanszor ugy, el-elmerengett, hogy észre se vette, hogy a férje már jó ideje beszél hozzá a nélkül, hogy egy szót is hallott volna az egészből. A kis Georgette ezt azonnal észrevette és rögtön az ő felfogása szerint magyarázta: Ugy látszik már megunta a hadnagyot, — szólt kaczagva, — talán nem is a férje. — Meg lehet, hogy épp ugy házastársak, mint mi, ámbár nem hiszem, — szóltam szemeimet a hadnagyné szép, szenvetlen, arczán nyugtatva, — Nem hiszi ? Miért nem hiszi ? — kiáltott tel Georgette sértődötten. Ez volt köztönk az első eset, mely a czivakodás némi árnyát vettete közénk és nekem rögtön meg volt az a sajátságos előérzetem, hogy ennek komoly következménye lesz. — Azért hiszem, hogy a felesége, mert látom, hogy nem szereti á férjét. Kennem tetszik, azért nem fog ez viszszariasztani attól, hogy híven ne adjuk mindazt a mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis városunk jövő fejlődéséről virágzásáról és haladásáról van szó, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hívja fel. Meleg érdeklődést kívánnunk közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenciát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. A szüretről, Hajh! szép idők valának hajdan a szüreti idők édes hazánkban. Amikor csomaszolták, taposták a szőlőt és csepegett a sajtó alol az Isten adta lé, vig danolás kisérte. Legények, fehércselédek boldog jókedvvel sürgölődtek-forgolódtak, taraczklö vések csattogtak és alkonyatkor tánczra perdült az ifjúság, de a vénje se nézte tétlenül, hanem hangos szóval, itt-ott maga is tánczra kerekedvén, belevegyült a zajos mulatságba. Jó idők jártak még akkor s az emberi kedély nem volt még annyira kifáradva, hogy egy két napra ne szabadulhatott volna minden gondjátólbánattól. Illetékes helyen szó volt már arról, hogy ezeket a szép időket, melyek lassanként egészen veszendőbe mennek, ismét fel kellene eleveniteni. Közeledik a szüret ideje és aldesen ugy van, hogy házasok, ha kezdetben szerették is egymást, mikor egymás zavartalan birtokába jutnak, megunják egymást, —• magyarázgattam, hogy Georgettet kiengeszteljem. de nem sikerült. — Jó, jó, csak beszéljen, tudom, hogy mit gondolt, — volt a válassza és szemei sajátságos fényben égtek, a miből kivettem hogy boszura gondol, mely keserű lett volna, ha a szép hadnagyné meg nem édesítette volna. Csakhamar megbarátkoztunk a hadnagyékkal és csaknem minden időnket együtt töltöttük, a hadnagy leginkább az én hitt feleségemmel, én pedig az ő igazi feleségével foglalkozva. Egy este mind a négyen igen vidám hangulatban jöttünk hazafelé egy kirándulásról. A hadnagy elül ment Gergoette-vel, én pedig a feleségével mögöttük. Szép csendes nyári est volt. Az égen a csillagok milliárdjai fényesen ragyogtak. Edes illatár vett körül bennünket. Minden a nagy természetben csak arra szolgált, hogy a bennük vajúdó édes érzéseket, vágyakat ajkunkra hozza. A szép nő karja az enyémben nyugodott, néha-néha mintha hozzám simult volna. Igy haladtunk, a mikor egyszerre ajkaimhoz emelem raz ő hófehér kezecskéjét és megcsókolom. 0 összerezzen de nem ellenkezik, ez felbátorított és én ész nélkül a csókok özönével halmozom el kezét, aztán átölelem és hosszú csókban olvadnak össze ajkaink. kalomszerti arra is gondolni, hogy az izzadságos munkát váltsa föl jókedvű mulatsság. Kivált az idén, mikor a szőlős gazda szép reménynyel tekint szüretje elé. Sok is jó is lesz a bor, a jelek árra mutatnak. Csak arra keli vigyáznunk, hogy a szüretet a maga idején tartsuk meg s indokolatlan elhamarkodással ne rontsuk a bor minőségét. A napokban a szőlősgazdák országos nagygyűlést tartottak s ekkor is szóba került, hogy a szüretelési időt törvényhatósági szabályrendeletekkel kel meghatározni, nehogy az időelötti szüreteléssel rontsák a magyar bor hitelét. A szőlősgazdák nagy részének eléggé soha nem kárhoztató rossz szokása, hogy mihelyt a szőlő lágyulni kezd, már neki szeretne minden perczben rontani én leszüretelni. A gazdának pénzre van szüksége, hogy vele tartozásait leróhassa, ám ez nem szolgálhat okul a korai szüretelésre, mert hisz tavaszszal is van pénzre szüksége, miéit nem kaszálja le tehát rozsvetését Szent-György napkor, mikor kalászát hányja, hogy jó áron széna képében eladhassa ? Nem kaszálja le, mert tudja, hogyha meg hagyja érni, sokkal többet fogaz neki jövedelmezni. Ugyanígy van a korai és késői szürettel is. Egy példa legjobban világítja meg, hogy milyen jó, ha a szürettel nem sietünk. A veszprémi püspök 1862. évben a londoni világkiállításra somlai bort küldött, amely ott naEs ugyan mi történt előttünk ? Valószínűleg ugyanaz, mert a mikor elváltunk, igen halk hangon bucsuztunk el egymástól a hadnagygyal, másnap pedig az én drága Georgettem eltűnt a hadnagygyal együtt. Mikor a szobaleány közölte velem ezt a legújabb botrányt, valószínűleg azt várta, hogy valami ijedt, vagy legalább is megdöbbent arczczal fog találkozni. Csalódott. — Valóban együtt mentek el ? — kérdeztem tőle mosolyogva. — Igenis, még pedig egyenest a pályaudvarra. — Tudja-e már a hadnagyné ő nagysága '? — Nem tudja, kérem, nem mertem neki megmondani. No majd megmondom én. Ezzel fölkerestem az aszonyt, a ki épp a tükör előtt állott és igazgatta a kalapját. Miután meg csókoltam a felém nyújtott szép kezét, belenéztem az ő kifejezésteljes nagy kék szemeibe és megkérdeztem, hogy tud e már valalamit a mai nap legnagyobb szenzácziójáról. — Szenzáczió, miféle szenzácziórul ? — Látom, hogy nem tudja pedig magát igen közelről érdekli. — Na mondja, mi az ? — A férj ma elutazott. — Lehetetlen, hisz nekem nem szólt semmit. -- Az igen természetes, mert ily al-