Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-08-31 / 35. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Megnyitás előtt Még csak néhány nap választ el bennünket attpl, hogy a pápa—bán­hidai vasút a közforgalomnak átadas­sék és ezen körülmény teszi köteles­ségünkké, hogy ezen uj vasútvonal fontosságára illetékes köreink figyel­mét újólag felhívjuk. Alig hisszük, hogy Magyarorszá­gon lett volna oly vicinális vasút mely­nek épitését oly hosszú vajúdás és akadályok előzték volna meg, mint a pápa— bánhidai vasutét. Pedig ha fi­gyelembe vesszük ezen vasútvonal fontosságát, nem az utolsó helyen áll, sőt mondhatni nemcsak az érdekelt­ség, de felsőbb helyen is elismerték ezen vasútvonal gazdasági előnyeit. Most, hogy az uj vasútvonal ki­építése véget ért és néhány nap múlva a közforgalomnak lesz átadva, tehát ezen körülmény kötelességünkké teszi, hogy ezen kérdéssel foglalkozzunk és újból felhívjuk intéző köreink figyel­mét ezen vasút előnyeire. Tény az, hogy Pápa városa mint emporium több volt addig inig a ke­reskedelmet szolgálta, habár földrajzi helyzetét nem forgalmi szükség ha­tározta meg, hanem a forgalom irá­nyult a meglevő helyzet szerint. Most tűnik csak ez a helyzet szembe mi­dőn azt látjuk, hogy kedvezőtlenebb forgalmi viszonyok között más vidé­kek központjai sokkal erősebben ve­hetnek részt a gazdasági versenyben. A gazdasági meddőség egyik főokát pedig abban véljük, hogy a város el­mulasztotta kellő időpontban hozzáha­sonulni a forgalom változáshoz. Az a nagy kereskedelem, mely a vasút előtti időkben itt virágzott, meggyöngült. Hogy miért ? Arra na­gyon egyszerű a felelet. Míg más vá­rosok a vasúti forgalom előnyeit ki­használták, addig városunk aludt és várta a sült galamb berepülését a szánkba. Ezen előnyt mindenki inkább kihasználta, mint Pápa városa. Néz­zünk a szomszédba és azt látjuk, hogy Kis-Czell, Szombathely mint emelke­dik forgalmi gócpontá, miként gyara­podik vasúti helyzete által. Mi, kik e helyen mindenkor ön­zetlenül vitatjuk városunk érdekeit örömmel szemjéljük, örömmel konsta­táljuk e vasútvonal által elérendő elő­nyöket* de nem állnánk feladatunk magaslatán, ha az ezáltal szándékolt A sin tör és, Ivánfi báró kényelmesen elnyújtózko­dott a nyugvóágyon és önelégülten mosoly­gott, midőn hirtelen belepett Feri, az öreg­lakáj s halkan odasúgta a bárónak: -- A báróné méltósága jön. Erre a báró mint villámcsapásra meg­változtatta helyzetét s a gallérjáig felhúzta magára a gyapjutakarót, mi közben arczu fájdalmas kifejezést öltött. — Ilyen állapotban találta őt a báró­né, aki utazó ruhában lépett be a szobába. — Nos, Ödön, hogy érzed magadat ? Csakugyan nem kisérsz el? — kérdezte kérő hangon. — De, édesem, hiszen látod, mennyit szenvedek, — nyöszörgött a báró kinosan, — ilyen fájdalmakkal csak nem gondillátok utazásra. Ilyenkor pihenésre, feltétlen nyu­galomra van szükségem ! I — Nos, ha csakugyan olyan rosszu érzed magadat, akkor én is itt maradok melleted. Csak nem hagyhatom magára sze­gény beteg férjemet! — szólt a báróné határozottan és levette ntazóköpenyét. Erre azonban a báró felkelt a chaise­longuéról. — Nem, ezt nem tűrhetem ! — szólt erélyesen, én édes atyáddal táviratilag tu­dattam megérkezésedet s igy okvetlenül el kell utaznod ! Egyébként a bajomon mit se lendítene az, ha te itthon maradnál. Nekem csak nyugalomra van szükségem. Ha pedig az orvos megint hideg borogatást rendelne, akkor azt elvégezheti Feri is. Azután mosolyogva megveregette neje kezét és végül igy szólt; — Utazzál tehát nyugodtan, kedve­sem ; add át papának üdvözleteimet, szóra­kozzál és térj vissza jó egészségben. Külön­ben jó lesz sieteni, mert a vonat egyne­gyed óra múlva indul. A báróné szívélyesen elbúcsúzott a fér­jétől, a szivére kötötte, hogykimélje s pi­henje kimagát, azután újra felvette a köpe­nyét. És éppen abban a pillanatban, midőn távozni készült, belépett az orvos. Most persze megint diagnózisra volt kíváncsi. Ekkor azonban a báró ismét unszolni kezdte: — Ugyan, édes, ne aggódj miattam: hiszen egy "kis csuzon kivül nincsen semmi bajom. Tehát Isten veled ! Add át lidvözle­temeimet és jöjj vissza mielőbb ! Alig hagyta el a báróné a szobát, mi­dőn Ivánfi fürgén, fiatalos jókedvvel felug­rott a nyugágyról és odasietett az ablakhoz, a hol a függöny mögé rejtőzve megvárta mig a kocsi elhajtatott. Barátja az orvos csodálkoza szemlélte. Végre mosolyogva jegyezte meg: — Amint, látom, te nagyon beteg vagy, kedves Ödön barátom ! előnyökre nem hívnák fel most már az intéző körök figyelmét. Tudjuk mi azt igen jól, hogy egyszerre nem lehet mindazt megte­remteni, amire városunk jelentőségé­nek érdekében szükség volna, tudjuk azt is, hogy nagy akadályokba ütkö­zik annak pótlása, amit évtizedeken át rossz vasúti politikánk által elha­nyagoltunk, de mégis munkához kell fognunk erélyesen az akadályokkal szemben, most már nem szabad, nem lehet megállnunk, ha ismét a régi betegségbe nem akarunk jutni; Kötelességünknek tartjuk tehát hangoztatni, hogy a pápa—bánhidai vasút létesítésével beérnünk nem sza­bad, hanem igenis, annak előnyeit ki kell aknázni, mert nem elégséges va­rosunk fejlődésének vitatásánál, hogy ez létesült, hanem igenis, minden le­hetőt elkövetni, amiben városunk más városokkal szembe háttérbe szorul. Nézetünk szerint csakis igy érhetjük el azt a célt, ami Pápa város jelen­tőségénél, lakóinak intelligenciájánál fogva hivatva van arra a nivóra jutni, amit mi igazán óhajtunk. Régi tapasztalat, hogy egy uj vasútvonal létesitétésével rögtön nem Abáró pedig boldogságtól sugárzó arcz­czal dőzsölte a kezeit és kaczagva vetetté magát egy karos székbe. Vére igy szólt; — Tényleg az vagyok, öregem. Nem is képzeled, milyen nagy a bajom ; fülig szerelmes vagyok ! — Természetesen a feleségedbe . . . — szólt az orvos jóhiszemüleg. A báró azonban izgatottan szakította félbe. — Miért lenne ez olyan természetes ? Vagy olyan papucshősnek tartasz, olyan vén embernek, a ki már nem lehet szerel­mes a feleségén kívül más nőbe ? — Tehát akkor minek hivattál volta­képen ? — Mert azt hittem, hogy szükségem lesz reád. Ha csak sejtettem volna is, hogy a feleségem igy is elhiszi a betegségémet, akkor nem fárasztottalak volna ide. — És minek színlelsz betegséget a feleséged előtt ? Erre, a báró finoman mo­solyogva igy szólt : — Ez, kedves öregem, nem tartozik reád, mert nem vág a szakmámba. Mivel azonban jó pajtások vagyunk és te történe­ten éppen itt vagy azért mégis reád bízom a titkomat; tegnapelőtt a sétatéren véletle­nül találkoztam egy legénykori barátnőm­mel és újból belészerettem ebbe az angyal­ba ! Azután meghívtam a kicsikét, ő meg­ígérte, hogy eljön és azért kellett a felesé­gemnek minden áron elutaznia — voilá tout!

Next

/
Oldalképek
Tartalom