Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-07-27 / 30. szám

ilyen példát, ott az állam csak keveset segíthet. Igaz, hogy vállalkozási kedv nincs már magyar gyárak alapítására. De honnan merítsen bátorságot reményt és biztatást a vállalkozó, aki a vagyonát teszi koezkára, midőn a fogyasztó tömeg a külföldiért rajong? Csak várja, várja a magyar iparos, hogy egyszer majd földerüljön neki is. Én Istenem, meddig kell még várnia? ! A pápai tanintézetek értesítői, Az ev. ref. főiskola értesítője. Terjedelmes kötetben számolnak be városunk legnagyobb intézetének, az ev. ref. főiskolának egy éves életéről dr. Antal Géza és Faragó János igazgatótanárok. Az első rész Ciceró egyik legszebb. Pompeius fővezérsége ügyében tartott beszédének, torditása Faragó János igazgatótól. A fordításnak igazán minden izében magyaros a nyelve s egyáltalában nem a fordítón mult, hogy egyes mondatok már eredetileg bonyolult szerkezetük miatt és magyarul nem ugy hangzanak, mint valami szónoki beszéd részei és csak a fordító ügyességéről tanúskodik, mindenesetre példátlan buzgalmát s jó akaratját mutatja, hogy ezekkel a nehézségekkel igazán becsületesen szembe nézett. Azt hisszük, hogy Faragó, igazgatónak ez a munkája is méltó elismerésben, de egyszersmind igaz elbírálásban fog részesülni azok részéről, akik erre hivatva vannak, mi csak azt nem helyeselhetjük, vagy legalább is nem tudjuk megérteni, hogy miért éppen az értesítőben jelent meg e lorditás, mert félős, hogy a tanulók kezébe nem azt a czélt íogja szolgálni, melyet a kiváló forditó maga elé tűzött. Függelékül néhány kitűnő főgondolatait reprodukálja Faragó igazgató és szerényen közbeszövi egyes helyeken a saját gondolatait is. Mellékesen jegyezzük meg, hogy különben a függelék nincsen semmi összefüggésben a fordítással. Ezután a történeti adatok felsorolása következik. Kegyelettel bár szűkszavúan emlékszik meg Tisza Kálmán haláláról s nem tehetünk róla, de kifejezést kell adnunk e helyen annak az észrevételünknek, hogy éppen az értesítőben lehetett volna igaz képet adni hazánk eg}ik legnagyobb fiának és benne példát nyújtani ama főiskola tanuló ifjúságának, a mely főiskolánk érdekeit Tisza Kálmán mindenkor szivén viselte. Tisztán szerénységnek tudjuk be azt, hogy ez igy történt, bár ugyancsak szerény nézetünk szerint itt legalább is — tévedés történt. — A tanári karban csak annyiban történt változás, hogy a jövő tanévtől kezdve Deák Géza rajztanár helyét Losonczy Jenő foglalja el. Az ifjúsági ünnepély ékről annak idején minden egyes alkalommal mi is részletesen beszámoltunk. A lefolyt tanévben Németh Antal a győri tankerületnek főigazgatója betegsége miatt nem látogathatta meg a főgymnásiumot s arról a veszetségről, mely csak nem rég érte a tanügyet e főigazgató elhunytával keresetlen de őszinte szavakkal ecseteli a jelentés. Nagyobb adományokat hagyományoztak a főiskolanak Kepi Hajdú Lajos és dr. Yida Lajos, kik közül az első 2000, a második. 400 koronát juttatott végrendeletileg a főiskola céljaira. A tanárok olaszországi tanulmányútjáról és a gyorsirókörnek a szegedi ünnepségén való részvételéről is megemlékezik az értesítő. A theologiai akadémia növendékeinek száma évről-évre örvendetesen gyarapodik és a növendékeknek igazán mintaszerű kiképzéséről bőkezűen gondoskodik a főiskola kormányzata a mennyiben dr. Antal Géza az angol nyelvből és dr. Horváth József a felsőbb mennyiségtanból tartott special collegiumot, a mi eddig példátlan ugyan az ilyen akadémiak történetében de ez mindenesetre követendő példa. A +heologián 5 nyilvános rendes tanár működik. A növendékek száma az első féiévben 42, a második félévben 4.1 volt, A főgyranásium tanári ssemélyzetének és tárgybeosztásának ismertetése után az elvégzett tananyag kimutatás következik. A ministeri tantervben megszabott rendes tárgyakon kivül dr. Kapossy Lucián a francia nyelvet, Gáthy Zoltán a zenét tanította, mig a gyorsírás tanítójáról a gyorsírókor saját hatáskörén belül intézkedik. A tanulók érdemsorozatát a statisztikai adatok követik, melyek közül álljanak itt a következők. Jeles előmenetelü volt az I. osztályban 5, a 11-ban 7, a III-ban 2, a IV-ben 8. az V-ben 6, a Vl-ban 3, a VlI-ben 1, a VlII-ban 5 tanuló. Elégtelen osztályzatot a növendékek 18.T°/

0-a kapott. A különféle gyűjtemények gyarapodásáról a legnagyobb áldozatképességei gondoskodik a fősikola és örömmel emlékezünk meg arról a ritka, felette örvendetes tényről, hogy dr. Antal Géza a lefolyt tanévben 1000 koronát ajánlott fel a könyvtár gyapitására, melynek állománya jelenleg 25352 kötet és Borsos István szakszerű felügyelete alatt áll. Érdekes része az értesítőnek a tanuló ifjúság öntnunkásságáról való beszámolás. A főiskola részéről kitűzött egyik pályadiját Pongráez József VIII. oszt, tanuló nyerte el történeti értekezéssel. A theologiai önk. kört Csizmadia Lajos tanár vezette, az ifjúsági képzőtársulat és gyorsírókor pedig dr. Kapossy Lucián vezetése alatt működött. Sajnállattal jegyezzük fel, hogy az ifjúsági képzőtársulat pályázatainak egy része meddő maradt, de annál nagyobb örömmel tölthetik el a tanügy minden barátját a gyorsírókor elért eredményei, dicsérő szókat használnunk felesleges, a gyorsírókor országos hiruévre tett szert és reméljük, hogy ehhez a hírnévhez méltó lesz az az ünnepség melyet az egész ország gyorsírói részére rendez a jövő tanévben ez a szereny eszközökkel törekvő egyesület. A segélyezésekről szóló kimutatás és a jövő tanévre vonatkozó értesítés zárja be a vaskos kötetet, mely utóbbiakat alkalomadtán, t. i. az uj tanév megkezdése előtt részletessen ismertetni fogjuk. Az izr. iskolák értesítője. Bevezetésképen Schor Ármin, polg. isk. igazgató értekezik „Vallásos es nemzeti nevelés" czimen. Értekezésének első részében találó színekkel rajzolja a felekezeti türelmetlenség pusztító hatását és kifejti, hogy ennek a rákfenének egyetlen ellenszere az igazán vallásos nevelés, mely a szívhez szól s nem külsőségekben nyilvánul meg. Az értekezés második része a magyar nyelv és a történelem tanításáról szól és e két tárgy tanításánál minél magasabb színvonalra való emelését sürgeti. A lefolyt tanév történeti adatait tárja elénk a következő fejezet, melyek közül tehát a tréfát félretette s gyengéd részvéttel tudakozódott a hirtelen gyász és szomorúság okáról. Terike . . . Andornak a könyeivel áztatott lapot szivig érő fájdalmas azon szavakkal nyújtotta át: „Mindig önt mondotta Géza legönzetlenebb barátjának, oh! miért is nem tudott reá ügyelni." Andor csak elhűl, — olvasván esetemet — alig birja gondolatait rendezni, végre nyögve mondja . — Nem lehet, hogy lehetne ez igaz, hisz tőlem ment ma reggel jókedvűen haza és mi nem igy állapodtunk. — Hát ön tudta — kiált közbe Terike — és ínég sem akadályozta, — Nem 1 nem 1 nagyságos kisasszonyom — folytatja gyorsan Andor — határozottan állithatom, hogy ebből semmisem igaz, de hogy egész bizonyossan meggyőzzem, rögtön hozom is ide Gézát, hogy ő is szemébe mondhassa, — s ezzel majdnem teljesen valónak hitte ő is az esetet s csakis az H3

7ugtatta kissé, hogy ő találta ki az egészet, bár meg nem foghatta, hogy mi okból fejlődött a dolog annyira. Felébredtem végre s irigylendő álmaimtól búcsúztam néhány hosszan nyújtott ásitással s miközben piperézem magam, tekintetem ráesik az asztalon heverő friss lap kövér betűire, mely Záhony Géza öngyilkosságát hirdeté, hisz ez én volnék, — mondok szelíden, — de aztán annyira kihozott sodromból, hogy csakis személyes meggyőződésem folytán hittem el, hogy élek. Mindamellett a gallért felkapcsolni igyekeztem kézelő helyett s egyáltalán alig tudtam rendbejönni, hogy mitévő legyek? Azt mindjárt véltem, hogy a lap közleményét nagyban támogatja az : otthon nem találtak, sem pedig a szállodabeli ismerősök oda bemenni nem láttak, de másrészt kíváncsiság fogott el, hogy Terike mutat-e részvétet sorsom iránt. Csengettem végre s szerencsére az ismeretlen alkalmazott jőve hozzám, akinek számlámat ki is fizettem s a bejelentkezési lapot átadtam, mire ő elképedt s szoborrá meredve hagytam hátra és feltűrt gallérral igyekeztem a cselédlépcsőn észrevétlenül eltávolodni. Egyenesen Terikéékhez mentem, azaz, hogy csaknem futottam, mert végre is roszszul esett azt hinnem, hogy még majd valóban kisiratnak eleven létemre. Hangos beszédre léptem be. Együtt találtam Terikét, mamáját, Margarethát és Ödönt. E Ihalt a szó ajkukon, csak Terike repült egy éles sikolylyal keblemre és reám tekintve, örömszenvedélytől sugárzó égszép szemeivel, szelíden kérdé : — Miért ijesztett meg, Géza ? Nem is tudtam mit mondjak ezen reményi m beteljesülését bizonyító, édes hangú szavakra, csali szabadkoztam, hogy amint láthatja, nem haltam én meg egy cseppet sem, de sőt igen is nagyon akarok élni az ő boldogitására, hanem — mondtam végül — talán Andor másként beszélt neki, mint kellett volna? Terike mondása szerint azonban, Andor csakis nálunk vett az egészről hirt és onnan éppen értem ment el a lakásomra. Ödön világította aztán meg elbeszélésével előttünk az egész helyzetet s én is előadtam a mi általunk czélzott áprilisi bohóság tervezetét s Terike most elégtételt követelt magának és engem a szomszéd terembe állított s ugy fogadta a visszatámolygó Andort, aki sehogy sem tudott beszámolni magának és midőn Terike közölte vele, hogy holttestemet már megtalálták s midőn határozott vádlóként lépett fel ellene, hogy csakis ő adta nékem az eszmét öngyilkosságomhoz. Akkor hangos zokogásra fakadt, ugy. hogy Terike nevetését nem birta visszatartani a jól sikerült rögtönzött viszozáson s kaczagva mondta, hogy még az egyszer megbocsájt; — nekem pedig bekiált, hogy : „A ravatal kijöhet." Andor is megismerte ezután a véletlen közbejöveteleket s bocsánatkérve, igaz baráti érzéssel kívánt szerencsét a már-már el nem odázható eljegyzéshez s szégyenkezve jegyezte meg legvégül, hogy senkinek se ajánl máskor tréfát ezen napra, mert könnyen ajánló lehet a bolondja.