Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-07-27 / 30. szám
ugy örvendetességénéi, mint fontosságánál fogva kiváló, hogy a polgári fiúiskolának most már a IV. osztálya is megnyílt s ezzel egy ujabb középiskolával gazdagodott városunk. — Papp Sándor Veszprémvármegye kir. tanfelügyelője két izben is meglátogatta az intézeteket és mindkét alkalommal legnagyobb elismerését és megelégedését fejezte ki. A polgári iskola tanári személyzete ez évben is szaporodott még pedig Barcsy József ev. ref. főgymnásiumi és Sarudy Ottó m. kir. állami tanitó képzőintézeti tanár személyében. 1901. november 19-én boldogult Erzsébet királynénk emlékét. 1902. márczius 15-én és április 11-én a márcziusi nagy napok és a negyvennyolczas törvények emlékét ünnepelte meg a tanuló ifjúság. Az iskola felügyelő bizottsága és tantestülete tagjainak felsorolása után a tananyag kimutatása következik. Ebből a ki* mutásból arra következtetünk, hogy a növendékeknek nemcsak arra kínálkozik alkalmuk, hogy a héber tudományokban a lehető legalaposabb ismereteket sajátítsák el, hanem a többi tárgyak tanítására is kiváló gondot fordítanak, az állami tanterv minden egyes pontját szigorúan megtartják. A növendékek név- és érdemsorozata után a statisztikai adatokat találja az olvasó, melyek közül a fontosabbakat itt közöljük. Az elemi leányiskolának 154, az elemi fiúiskolának 208, a polgári fiúiskolának 80 és igy az egész intézetnek összesen 442 növendéke volt, mely az év folyamán kimaradások folytán 427-re apadt. Kitűnő előmeneteli! volt az 1-ső leányiskolában 7, a II-ban 4, a 111-ban G, IV-ben 5, az első fiu osztályban 1, a II-ban 4, a III-ban 4, a IV-ben 4, a polgári fiúiskolában a II-ban 1, a IV-ben 3. Elégtelen osztályzatú a növendékek 16% volt. A jövő tanévre szóló értesítés zárja be a kötetet, melyet szintén részletesen fogunk közölni az uj iskola óv kezdetén. A mult hétről. Általános pangás az egész vonalon. Ezzel lehet jellemezni a heti eseményeket mely rendes körülmények között a krónikást kétségbe tudná ejteni, de nálunk ez oly rendszeres, hogy most az úgynevezett „uborka idény"'-ben az olvasóközönség nem is veszi rossz néven ha esemény helyett a heti krónikában amolyan „nesze semmi, fogd meg jól"' aprólékot talál. Nem tartom esemény számba vehetőnek, hogy a Polgári kör által mult vasárnapra tervezett nyári mulatságát „talaj elázás" miatt elhalasztották. Ezek az elhalasztások már nálunk „Ken dosz"-szá váltak. Ki emlékszik még arra vissza, hogy nálunk nyári mulatság le nem lett volna öntözve ? Volt még olyan polgári köri mulatság, mely esőt nem kapott a „francia négyes" közben? A jelen esetet véve, még szerencsés volt a rendezőség, mert idő előtt adhatott haladékot a mulatságnak. Amilyen fordított világot élünk, még megérjük, hogy a mára elhalasztott mulatságra szép idő lesz. Eseménynek tartanám, ha tényleg szép idő volna és ha a mulatság közben nem érné a táncospárokat az eső. Máskülönben Rabbi Akkiba szerint „Alles sehon dagewesen" és ezen theoria alapján még megérjük, hogy a nyári mulatságnak szép idő fog kedvezni. (Ne legyen próféta a saját hazájában! Szedő.) Ha nem volna minden évben hagyományos szokás, hogy huszárezredünk gyakorlatokra elvonul és újra viszavonul, ugy esemény számba volna vehető, hogy huszárjaink Abáról, hol keretgyakorlatokat végeztek, megjöttek mint rendesen friss egészség ben és ugy a tisztek és legénység kitűnő kondítióban. A lovakat illetőleg nem tudom mily konditióban jöttek meg, ez nem bennünket, hanem a lovast és főleg az állatorvost érdekli legjobban. Apropos lovas ! Mégis történt szenzáció ! Huszárezredünk nagy dicsőséget aratott Abán. A zárógyakorlatok után lóversenyt rendeztek az ott összpontosított ezredek tisztjei és a tisztek akadályversenyén az első dijat ezredünk egyik snájdig tiszthelyettese nyerte meg, ki nemcsak ősi nevének, de huszárezrdünknek is gyarapította dicsőségét. Hat ezred tisztjei mérkőztek egymással és vért nélkül „Vért"-tel verte le ellenfeleit. A huszárok visszaérkezése a már szunyadozó életünkbe injektiót öntött és majdnem elállt vérkeringésünket újra mozgásba hozta. (Nekem mondja? A tankirálynak!) A Griff vendéglő és a kávéházak újra formát kaptak, a czigányok pedig, most kezdik csak megérteni, hogy mit jelent az a nóta, hogy „lennél te rózsabimbó, lennék a méh" ! (Hisz ösmerem ! Szedő) A Sporttelepen is nagyban érezhető a „holt idény". A tennis pályán még csak hébe-hóba járja az ,.auf"-olás, de a tekepályán rettenetesen pang az üzlet. Eddigelé még csak akadt naponta egy-egy balek, ki három pofát dobott és reá mérhették a büntetést egy liter bor árával, de az utóbbi napokban nemcsak pofákat nem dobtak, de arcz is alig volt látható a tekepályán. Azt mondják nemsokára megjön a bíró, akkor majd újra lesz bíró-bank, lesz pofa és kilencz dobás, lesz potya bor és lesz minden. A Szemetes téren levő „Virstli práter" is kénytelen volt beadni nálunk a kulcsot. Minden este „közönség hiányában szenvedett" és igy jónak látták az illetők „az üzlet érdekében" beszüntetni az üzletet és jobb létre indulni. A szó-szoros értelmében felszedték a sátorfájukat és itt hagytak bennünket anélkül, hogy a szokásos „bucsu előadásról" tudatták volna a hiányzó közönséget. Végül még azt jelzem, hogy „Pápai friss Újság" címén egy napilap van tervbe véve mely még nincs ugyan anyakönyvezve, de várandó, mely hivatva lesz Pápa város összes tollforgató-nak munkát adni, saját hazájában próféta lenni, az összes rossz vicceket nyomdafesték alá hozni és az egész várost szolid alapokra fektetni. Kicsoda ez az ember? Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városában még mindig sötétedik a világítás. Az hirlik, hogy Pápa város szervezeti szabályzata az éji homályban eltévedt. Az hirlik, hogy Fényvessy főispánról azt állítják a rossz nyelvek, hogy asszony kúrára ment Marienbadba. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk a tengeri betegséget tanulmányozza Ostendében. Az hirlik, hogy a polgármester, az uj városrész telkeinek könnyebb áttekintése végett, tenyereit parcellákra osztotta be. Az hirlik, hogy huszárezredünk < lóversenyén sok tiszt „Vért" kivánt volna magának. Az hírlik, hogy huszárezredünk altiszti vadászversenyén a „szafaládé" hozta be az „ugorkát" Az hirlik, hogy Pápán van egy bizományosi ügynök, ki Ajkán árverési hiénának mutatta be magát. (Üsmerlek. Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán divatba jött rózsabimbónak lenni. (És a méh ? Szedő.) Az hirlik, hogy szintársulatunk több tagja a szünidőt Pápán heveri ki. Az hirlik, hogy Pápán az aszfalt makadám utat nem javítják, hanem csak a kukacokat szedik ki. Az hirlik, hogy Pápán egy kisasszony kijelentette, hogy ő nem akácfa és igy kétszer nem nyílhat meg. Az hirlik, hogy Pápán egy bútorozatlan menyasszony, családi akalyok miatt, minden órában kiadó. (Kicsoda ez a ... ? Szedő.) Az hirlik, hogy a Jókai Mór-utcában a téli évadban egy nyelvelési tanfolyam fog megnyilui. (Nekem mondja ? A tan király nak ! Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal embernek csalódott szerelem folytán a szemöldöke megfagyott. Az hirlik, hogy „Mandi és Sándor" társascég legközelebb csibészyersenyt rendez. Az hírlik, hogy a dohánygyári leányok között többen ok nélkül anyakönyveztetik magukat. (Nur solid! Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal embernek a toronyórát Ígérték oda hozományul. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője azért nem nősül megmert már maga „frigyes". ZE ü _tj — Személyi hírek. özv. Esterházy Móricz grófné, ki hosszabb ideig tartózkodott városunkban, Mari és Fáni contessekkel együtt ma délután Bécsbe utazik, ahonnan hat heti fürdőkurára Ostendébe utazik, —