Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-01-19 / 3. szám

Különösen súlyt fektetünk a győri kereskedelmi és iparkamara támogatására, helyi kereskedelmünk és iparunk emelése érdekében. Különben az utóbbi években a kamara már többször mélyebben bele nyúlt az itteni iparosokat és kereskedőket érdeklő ügyekbe s mondhatjuk volt is eredménye. Jövőben fokozódóan emelni kell a helyi forgalmat, ez legyen tevékenységünknek fő alapja. Ehhez képest igyekezzünk elhárítani mindazt, a mi gátolja és csökkenti az idegen forgalmat. Ezen törekvésünk hatása atatt ellenezzük az ujabb teher emelést, uj községi adók behozatala, vagy a meglévők fokozása által; mert a kövezetvám, helypénz, hídvám a forgalmat csak csökkenti s az idegeneket más piacok felkeresésére utalja. Mi pedig a kereskedők és iparosok, de az egész közönség érdekében állónak találjuk, ha mentül több idegen keresse fel városunkat, a kik azután szükségleteiket itt szerzik be. Ne törekedjünk tehát adókat emelni, vagy uj adókat behozni, s ezzel a vidékieket innen mesterséges módon távol tartani. Igaz, hogy nálunk, mint minden foglalkozási ágnál, ugy az ipar és kereskedelem terén úgynevezett túltermelés van, de ez utóbbit illetőleg a bevándorlás szigorításától, már a közel jövőben jó hatást várunk. Ezek szerint, ha kereskedelmünk és iparunk javulása érdekében mi és testületeink jószándékkal közreműködni fogunk, ha erős kézzel eltávolítjuk magunktól azokat a nehézségeket, a mik kereskedőink és iparosaink kárát 'előidézhetik; ha tehát önmagunkon segítünk: akkor Isten segedelmére is bízvást számíthatunk. A fogyasztási szövetkezetekről, A fogyasztási szövetkezetek ellen való elkeseredettség az országban nagy. Ezen ne is csodálkozzunk és ezt rossz néven venni nem is szabad. Hisz egy régi, megszokott organizáció veszedelmét jelenti az ujabbi. Egyenest van fölvetve a distributiv szolgálat széleskörű és számos rétegeire nézve a legkönyörtelenebb létkérdés. És bármily lelkes híve legyen is valaki az ujabb formának, nem kívánhatja, hogy azok, akiknek exisztenciájuk megsemmisítését jelenti annak elterjedése, lelkes örömmel engedjék magukat elpusztítani. Akkora önzetlenség, még ha ethikailag és gazdaságilag meg is volna okolva, nem lehet egyetlenegy osztályban sem, hogy létének ügyei iránt közömbös legyen. Ilyet gyakorlati kormányférfiaknak föltételezni nem is szabad. Az a társadalom természetes fejlődésmenete, hogy az organizmus egyes érdekcsoportjai küzdenek egymással. Kiki nemcsak érvényesülni akar, hanem igyekszik eszméi nézetei és törekvései szerint berendezni a társadalmat. Elkeseredett küzdelem tehát természetes jelenség, amiként természetes, hogy az állam e küzdelemben nem hagyhatja el az objektív álláspontot, nem kelthet a küzdő felek egyikének segedelmére mindaddig, mig magas szempontjai nem érintetnek. A fogyasztási szövetkezetek kérdése kétségtelenül kényes. Hisz általuk, működésök és hatásuk nyomán az államilag szervezett társadalom egész rétegei bénittatnak meg cs pusztíttatnak el. Ezt tagadni nem lehet és nem szabad. Viszont az is kétségtelen, hogy a társadalmi erő nem akadályozható meg oly tevékenységében és irányzatában, melylyel az állami és társadalmi rendet nem sérti és melynek megvalósításában önjavát véli előmozdithatónak. Éppen ezért az objektív álláspont csak az lehet, hogy az állani a társadalom ellentétes irányzatú rétegeinek küzdelmét egyenlő alapra helyezi s a küzdelem föltételeit azonos jogalapokra helyezi. Vagy káros valamely irányzat, vagy hasznos. Ha káros, ugy az állami tiltó intézkedés teljesen megokolt; ha hasznos, ugy előmozdítandó. Igaz, elvileg könnyű felállítani e tételt, ám a gyakorlat mást mutat. Hisz azok, akik a fogyasztási szövetkezetek hivei, föltétlenül hasznosnak jelzik szociális és közgazdaságilag egyaránt az uj formát, azok pedig, akiket létükben érint, károsnak. Maga a társadalom | pedig, mely a küzdelem részese, viszont azt látja, hogy az uj szervezet által érintett tagjai el elhullanak és érzi az ily pusztulással járó szociális hátrányokat. •HP nod, mivel akkor én csak játékszered voltam ! Édes jó Margitom ! Oszlasd el kételyemet ... Hogy nyugodt lehessek, kérlek irj azonnal . . . Maradok változatlan szeretettel a te hű Sándorod. " Margit azonnal válaszolt. „Édes Sándor ! Ne vegye komolyan, ami köztünk történt. Ha bohó gyermekészszel vallomást tettem és hűséget is fogadtam önnek, az mind csak tréfa volt . . , Ne higyje tehát, hogy a tréfa lekötve tarthat engem. Feledjen el ós legyen más leánnyal olyan boldog, mintamilyenén vagyok ! Szívből kívánom Margit Hogy mit érzett Sándor e sorok olvasásakor, azt ecsetelni meg sem kísértem. III. Nyolcz év tűnt et a mulandóság tengeréhen. Ez idő Margitra nézve a csalódások lánczolata volt. Akiben ugy bizott, a gazdag Rétháti Géza, kiért a szerető hű Sándort elűzte magától, nem jött el érette, pedig sokszor mondta, hogy az ő neje senki más nem lesz, csak a „fürdő szépe," a bájos Margit. De hiába epedett utána, mert azóta, hogy fürdő egymástól elváltak, Rétháti többé életjelt nem adott magáról. Margit Várkövi Sándorral sem találkozott többé. A mélyen megsebbzett. szivü ifjú áthelyeztette magát Gyertyó-Szent-Miklósról egy távol városba, mert nem akart közelében lenni annak, ki igaz szerelmét ugy kigúnyolta. Egyszer a hírlapból ázt olvasta Margit, hogy Sándor biróvá lett előléptetve. Hirtelen egy eszmétől megkapva, mely íöléleszté lelkében a remény sugarát, tollat vett kézébe s tartalmas szép levelet irt Sándorhoz és izgatottan várta reá a feleletet, remény s kétség között, Néhány nap múlva megjött a válasz a következő tartalommal : „Kedves Nagysád ! Levele nagy meglepet s volt számomra, mivel Borszéken azt tanácsolta nekem, hogy feledjem el, azt, hittem, hogy kegyed is régen elfeledett engem. Szivemből köszönöm, hogy kinevezésemhez gratulált! De az mégis furcsa másodszor irja most, hogy csak tréfált velem. Szerelme tiéfa volt, ezt a fürdőn irta, most tréfának vallja, amit a fürdőn irt, azt állítva, hogy csak próbára tett engem. (Oh akkor a lelkem, hogy zokogott, hogy sirt, mert szerelmem forró és igaz volt!) E sorait is csak tréfának veszem. Azt irja; hogy értem sok kérőt visszautasított, s hogy mindig szeretett s szeret most is engem hiven, igazán. Én már eljegyeztem egy kedves jó leányt s most én kivánom kegyednek, hogy olyan boldog legyen, mint amilyen én vagyok! Sándor." Nagyon lesújtva lett Margit. Szégyenpirban égett alabástrom arcza. Eléggé meglakott könnyelműségéért! Ám azért sokáig nem tűnődött a bántalom fölött. A nyolcz év alatt buzgón látogatta a közeli fürdőket, mindenütt 1 eltűnést keltve szépségével. Voltak udvarlói, de Kezét egyik sem kérte meg, mivel manapság a házasulandó ifjak lépteit Hymen oltárhoz, a telekkönyvek vezetik. A sok kudarcz uta" végre a szép Margit felhagyott a férj vadászattal s most már elcsüggedve, busán tekint a jövőbe. IV. Dájbukát Kristóf egy napon Csik-Szépvizről, a sógorától levelett kapott, melynek átolvasása alatt gondok miatt felhős homloka földerült. Azt irta a sógor, hogy a következő vasárnap látogatást tesz náluk Zakarias Bogdánnal, ki Margit végett háztűznézöbe megy. És kérte, fogadják szívesen a csinos fiatal embert, mert igen jó párti. Nagyforgalmu divatüzlete van, házánál lesz mit apritani a tejbe. Nagy volt az öröme Dájbukátnénak, midőn férje a jó hírt közölte vele. Most tehát végre a boldogság révpartjához érhet a sokat csalódott leány. * Elérkezett a vasárnap s lett nagy sürgés-forgás Dájbukátéknál. Ebédre várták a vendégeket. Margitnak ellentéte huga, a tizennyolcéves Mimi, ki mindig kora reggel felkelt, gyorsan öltözött és munkához látott. Azóta, hogy édesanyja beleoktatta a szakácsművészet tudományába, ő gazdaasszonykodik a konyhán. — Anyám, a vendégek megérkeztek! — rnondá Mimi. Dájbukátné és Margit türelmetlenkedtek a vendégek késedelme miatt. Végre léptek hallatszottak, fölnyilt az ajtó s beléptek a vendégek. Anisor Lukacs, a Dájbukátné bátyja, bemutatta a hölgyeknek Zakariái Bogdánt, azután helyet foglaltak s társalogni kezdtek Később Dájbukát Kristóf is bejött az üzletből s ő is részt vett a társalgásban. A finom modorú fiatal ember nagyon megnyerte tet-