Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-06-01 / 22. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELOFÍZETESI ÁRAK : Kgész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK ' felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R ÍV! I N könyvkereskedésében. Biztatások. Városunkban csupa biztatásokból táplálkoznak az emberek. A társadalmi átalakulások, a gazdasági fejlődés, az ipar és kereskedelem támogatása és felvirágoztatása s a szegény munkásnép boldogítása, a merre csak tekintünk, mindenhol előre veti árnyékát ; behízelgő ékes szavakkal hirdetik a társadalom és közélet minden terén azokat a nagy eszméket, a melyek megvalósításán a vezetők önzetlenül fáradoznak, s a mely alkotások képezhetik csak a nép egyedüli boldogulásának alapját ; csupa verőfény sugárzik ki a biztatásokból, kellemes melegség hajtja át az elzsibbadt idegeket s megelégedetten dörzsölik az emberek kezeiket, hogy ime "közeleg egy jobb, boldogabb idő, a mikor a megelégedés nyugalma váltja fel azt a nehéz küzdelmet, a mi alatt mármár leroskad az ember. Alig szűnnek meg az izgalmak, a melyek egy-egy káprázatos terv megvalósítása felett támadnak, vagy egy világgá röpített jelszóra a vért pezsgésbe hozzák, máris ujabb tervek és alkotások körvonalai játszadoznak a könnyen hívő emberiség szemei előtt; a hit megerősödik, a bizalom megszilárdul az emberekben ezekre az emberiséget boldogító ígéretekre és tervezgetésekre, a mámor njra kezdődik mindég s a kijózanodásnak hamar vége van, a nagy alakokat a kenyérért harczoló emberiség újra körül rajongja, az ujabb eszmék eltemetik a régebbieket, elfeledtetik a tegnapiakat. így megy ez évek óta. De a mily györs változatokban követik egymást a különböző tervezgetések és a milyen szépek a biztatások, ép oly gyorsan megfeledkeznek a legfontosabb kérdések megvalósításáról ; a nép boldogulására irányuló alkotások árnyéka mindjobban eltávolodik előlünk és semmi nyom sem marad utána. Biztatnak bennünket gazdasági életünk felvirágoztatásával, az ipar és kereskedelem érdekeinek rn.gvédésével, a közterhek apasztásával, a megélhetés eszközeinek megszerzésével. Nos mit találunk mindezekből ? Hol vannak azok az alkotások városunkban, a melyek a polgárság boldogulását előmozdítják. Mikor lesz kevesebb az adózó polgárság vállaira rakott közteher? Mind oly kérdések ezek, amelyekre megnyugtató választ hiába keresünk Az örökös biztatásokban pedig egyáltalán nem találjuk meg már azokat a garanciákat, a mik a helyzet javulására vezetnek, s a város lakosságának nehéz viszonyait ugy alakítanák át, hogy e város kebelében mindenki egyaránt jól érezze magát, s megtalálja benne boldogulásának feltételeit. A közterhek viseléséből tagadhatatlanul bőven kijut Pápa lakosságának a maga része, a kereseti viszonyok azonban a legnyomorultabbak s a megélhetés a legnehezebb. És ez nem gáncsoskodás, nem üres szó, hanem szomorú valóság. A nehéz viszonyok súlyát érzi a város minden egyes polgára, ezt sem szép szóval, sem lármával letagadni nem lehet. De hát vájjon ezek daczára tett-e városunk valamit, a lényegesen javítaná a polgárság helyzetét ? Történt-e már valami intézkedés arra, hogy forgalmunk emelkedjék, piaczunk élénkítése és olcsóbbá tétele érdekében történt-e valami, vagy iparunk pártoT .A. ECZ Márta kisasszony, i. Idegen fürdőhelyen töltöttem a nyarat. A fenyves hegység sűrűjében eldobott villatelepnek legérdekesebb hölgye Márta kisaszszony volt. Előttem legalább az. Magas, karcsú alak, parancsoló tekintet, gúnyos modor bizalmatlan merevség a vonásaiban — mindez már az első napon fölkeltette a figyelmemet, sőt erős érdeklődésemet. Valamikor láthattam, de hol ? Aztán bántott, hogy ennek a lánynak az ajkát soha mosoly be nem sugározta. —Pedig ha csak egy kissé hiu : ugy mindig mosolyog — oly széppé tette minden kis vidámság. Most tudott vidám lenni, de csak akkor, ha senkisem látta. Véletlenül meglestem egyszer, amikor a kis Izával labdázott. Milyen pirossá vált az arcza, milyen .édesen nevetett s milyen bájossá tette egész lényét a dévajság ! Barátaim kinevettek. Nem fért a fejükbe, mi különöset találok ezen a lányon. — Hát érdekelhet egy nevelőnő ? — Nevelőnő? — kérdeztem meglepetve. — Ezt nem is tudtam ! — Közönséges franczia gouvernante ! — Az ellen már tiltakozom, hogy „közönséges" ! — Aztán gyűlöli a magyarokat. Csak hallanád, hogy szidja őket. Milyen kicsinylő megjegyzéseket tesz rád is. — Hisz nem is ismer. — De látja rajtad, hogy magyar vagy. Vigyázz : kinevet ! Éppen a kert mellett haladtunk el, ahol Márta kisasszony a kis Izával sétált. Tán hallotta is a mi magyar beszédünket, és sötét tekintetet röpített át hozzánk. — Na már erre meg kell ismerkednem vele ! — kiáltottam föl. Most már igen ! — Hátha az, akire oly nagyon emlékeztet., Valóban kíváncsi voltam : miért lobban fel a harag éjsötét szemeiben, ha csak említik is előtte a mi szép hazánkat ? Miféle rettentő emléke lehet, hogy szivecskéje elfordult a lovagias nemzettől ? Meg merjem-e vallani neki, hogy ón is a gyűlölt nép egyikfia vagyok ? De jó volna, ha ezt a saison legvégére hagyhatnám, mint önleleplezést. Néhány napra rá bemutattak Márta kisasszonynak. — A saját úrnője, a kis lza anyja tetette meg nekem ezt a szívességet nem is sejtve : miféle titkos czélom van. — Csakhamar mindennapi vendége lettem a villának, ahol az én és a nemzetem gyűlölt eljentele lakott. Nehéz munka volt, de véghez vittem, hogy megnyerjem Márta kisasszony bizalmát. Eljött tíz idő. amikor mosolyogva kérdőre vonhattam : mi baja esett Magyarországon, s miért olyan ádáz, esküdt ellenségünk V megesznek a Franczia barátnőm belesápadt, aztán rákezdte. II. — Az én magyarországi kalandom ? Na hiszen megjártam én ott önöknél 1 Nagyon kurta, de nagyon furcsa az egész. Mikor most három éve, hibákkal tele tele francia levelet kaptam Genfbe, a szüleimhez, hogy Mag} arországba siessek, mint nevelőnő: családunk minden tagja s a rokonság riadtan nézett reám. mintha most másodszor látnának, mert szentül hitték: barbárok. Ne menj, lányom. Ne menj ! Sohse térsz többé vissza. Vagy ha visszatérsz nem lehetsz már a gyermekem. — Ismerem hírből a magyar férfiakat. Erőszakosak, zsarnokok. Áldozatuk leszel! Apám beszélt így, mert ő igen szigorú erkölcsű ember. Iskolamester, meg lelkipásztor. Calvin hivei nálunk nem tűrik a léhaságot. S apámnál szigorúbb papi-ember tán sohase volt. Mégis elszakadtam hazulról. Egy vidéki városban, nagy kert előtt álló uri kastélyban lakott az a magyar család, ahova hosszú, fáradságos utat téve, éjjel megérkeztem. A vasúton senkivel sem beszéltem. Még azzal a fiatal emberrel sem aki szemközt ült velem és folyton rám bámult. Csak most éreztem: mit tesz, ha az ember elö ször hagyja el a hazát. Milyen lesz a háziasszony '? Aztán a kisassonyka, akit majd