Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-05-11 / 19. szám

Ezen összegnek 6%-os amortizátioja és a többi kiadásokkal együtt a város kiadása volna évenkint 48.090 korona, ezzel szemben ha csak 1500 drb izzólámpát vesszünk magánfogyasztásra és ha ezt 16 gyertyafénnyel adjuk óránként 3.8 fillérért, mint bevétel 49087 koronát tesz ki. Ezen számítás alapján a város évi tiszta jőve delme volna 997 korona és hozzá adva a város közvilágítását is. Ennyit egyelőre a műszaki véleményből, melynek egyébb részleteihez lapunk legközelebbi számában bővebben fogunk hozzá szólani. A kivándorlási ügy, Nem először foglalkozunk a kivándorlás kétségtelenül fontos és sajnos, acut kérdésével. Ha valamely közügyre lehet alkalmazni a kérdés jelentőségteljes kifejezést, ugy a kivándorlási ügyre teljes joggal, mert ez csakugyan nagy kérdés. Kérdés azért, mert a helyes feleletet : a megoldást nem lehet megadni. A legelső dolog, hogy erre a pessimistikus álláspontra kell helyezkedni. A kivándorlás megbirálásánál ugyanis azt a bizonyos hatósági beavatkozást, mely számos közgazdasági ügyben talán segit, teljesen figyelmen kiviil kell hagyni, mivel semmiféle ily beavatkozás^ fájdalom, mind népesebb rajok utrakelését nem akadályozhatja meg. Es talán a a huszadik század küszöbén nem is gondol senki se arra, hogy csendőrök őrizzék a falvakat és álljanak a határok mentén. Mindnyájan tudjuk, hogy ily rendszabály célra nem vezet, sőt amellett, hogy az exodus megmarad, elfajul az egész ügy s annál bővebb aratása van a kivándorlási ügynököknek. Azt el lehet ismerni, hogy a kivándorlás ellenben főleg vagy tulnyomólag a falvak lakosságából, tehát a mezőgazdasági népesség keretéből történik. Ők adják a zömét azoknak, akik uj földön uj szerencsét próbálnak. Azonban az ipari életben meglevő pangás folytán a lefolyt esztendőben ez az osztály is, ha nem is tömegesen, szaporította a kivándorlók számát. Kétbégtelenlil a mezőgazdaság, melynél a munkáshiány állandó, legközvetlenebbül érzi meg a kivándorlás hatását. Ebből azonban azt következtetni, hogy e tény éppen a mezőgazdaság súlyos helyzetére yall, meszszemenő volna. Igazolva van, hogy mindenütt és minden viszonyok között e népréteg hajlandóbb a kivándorlásra, bármiként hangoztassák is, miszerint e rétegben van legerőteljesebben kifejlődve a hazai röghöz való merev ragaszkodás. Ennek megvannak a benső okai. Első ül az, hogy ez a réteg a népesség szaporodásának ősmedencéje. Innen regenerálódik a nemzet, mert a városi élet még nincs ily mérvben kifejlődve, megjegyezvén, hogy a városi népesedésről korábban táplált kedvezőtlen nézetek az ujabb kutatás és tapasztalat által megcáfoltatnak. A falvak népességének lefolyását^kell biztosítani. Ez régi axióma, A föld végtelenül föl nem darabolható, de ha lehetne is, gazdasági és sociális okokból káros. Mitévő legyen a falu népe ? Napszám nincs mindig és ha van is, legjobb esetben sem elégítheti ki az ujabb, és mondjuk meg őszintén, a jogos igényeket. A falusi lakosság is tanul, lát, hall. Fogalma van jobb, emberibb életről. Családot óhajt alapítani. Gyermekeire gondot viselni. Vagyont szerezni. Mind ez évi 300 "frt =' 600 k-ból nem telik ki. 300 frt az a maximum, mit, 300 munkalapot és napi 1 frtos bért számítva, a munkás megkereshet. Ebből a 300 frtból hazánkban nem fújta ki a zsellérnek a házbér, a táplálkozás, a ruházat, a gyermeknevelés. Ezért próbái szerencsét a városban és ezért nő a városok lakossága, ahol legalább az 1 frtos napszámra és évente 300 napi dologra számithat. Ám nemcsak a megélhetés kényszere nyomja a falusi nép kezébe a vándorbotot, hanem a vagyonszerzés. Ennek a momentumnak nem szentelnek kellő figyelmet, holott talán éppen ez, elütőleg más államok hasonló jelenségeitől, jellegzetessége a magyar kivándorlási mozgalomnak. A jelzett népréteg sooiális természetrajza tszorint erős vagyongyüjtő és szerző, fíz örvendetes jelleget a magyar falvakban, de másutt is, szívesen constatáljuk. De éppen a jelzett viszonyok, melyek megakadályozzák a vagyonszerzésben, abban, hogy házhoz és telekhez jusson, nyomják a kivándorlás útjára. Amerikáról évtizedek óta hall regéket. Hallja, olvassa, hogy műiden, sorsában hajótörést szenvedett egyén, ur vagy paraszt, tanulatlan vagy tanult, Amerikába megy szerencsét próbálni. De mindennél hatalmasabb argutér egy zártszékéről gyönyörködött benne, a mellette ülő szép, szőke hölgy elragadtatással tapsolt feleségének. Őt is elragadta nejének művészete, de még jobban a mel lette ülő asszonynak szépségé. Az igaz. hogy gyönyörű szőke nő volt, finom, idegesen mozgó ajkakkal s bámulatosan gazdag hajfonattal. A szőke haj pedig még jobban hat sokaságával, mint sziliével. Ez a kipróbált igazság teremtette meg a chignont és a hajfestést. Andor még azon este megismerkedett a szép szomszédnővel és a felvonások alatt együtt magasztalták — Margit művészetét. Ez volt a kezdet. Másnap Andor már azt is megtudta, hogy a szőke szépség egy idős törvényszéki birónak a felesége, vagyis ez idő szerint szalmaözvegye, mert a férj egy idült baja miatt déli tengeri vidéken tartózkodik, hova őt az asszony majd csak tavasszal fogja követni. Andor, mint praktikus udvarló, érezte, hogy neki chanee-ai vannak s hogy minden ügyességétől függ. A szerencse (ha ugyan annak mondhatjuk) szeretetreméltoan kezére játszott, Margitot ugyanis egy nagyobb színházhoz vendégszerepekre hívták és ő egy időre függetlenül szabad lett. Nos, Andor ugyancsak mohón igyekezett a szabadsággal élni s a színháznál hamar megtudták, hogy kinek udvarol, de hogy minő eredménnyel, eziránt abszolút tájékozatlanságban sínylődtek, mert Andor szokása ellenére, diszkrét volt, akár egy követségi attaché. A színpadi szépek, kiket ez időtájt teljesen elhanyagolt, csípős megjegyzésekkel igyekeztek maguknak elégtételt szerezni. — Az istenért, ön olyan halovány, mint Lujza a Szerelem és Ármányában ... mi baja ? — Hogy emészti magát a neje után, hiszen megjön nemsokára. — Ah, ezek a mai férjek olyan nevetségesen gyöngédek. Andor igen fanyarul mosolygott ez elmésségekre. Es erre komoly okai voltak. Ő könnyű szívvel kalandra lesett és komoly szenvedélyt ébresztett, mely alaposan megriasztotta. Nem volt elég erkölcsi bátorsága szakítani és remegett a folytatástól. Először tapasztalta életében, hogy valaki az örök hűségről szóló esküt komolyan vette. Igazán bolondság, hisz az csak oly konvenczionális szólam, mintha például azt mondjuk alászolgája. Hat szolgák vagyunk mi azért ? Mindamellett aránylag elég óvatosan gurult a lejtőn, de kétségtelenül gurult. Mikor Margit néhány. hét múlva hazajött, másnap mindenről értesült. A színháznál nem szokott az ilyesmi titokban maradni. A barátság szent kötelességei közé tartozik barátainkat nyaktörő utakon is fölkeresni, hogy nekik kellemetlen híreket hozhassunk. A szegény asszonyt férjének ez a hűtlensége nagyon lesújtotta. Az első indulat, mely meglepte a düh volt. Összeszorított ajkakkal órákig járt föl és alá és gondolkozott, hogy mitévő legyen ? Tragédiák árnyékai lebegtek körülötte, a kegyetlen megtorlás jelenetei elevenedtek meg képzeletében. Boszut szomjazott igazságosat, de kegyetlent. De mentül tovább gondolkozott az eszközök, fölött, annál jobban csillapodott vére. Lelkének nemesebb része föllázadt a színpadias szczénák durva hatásai ellen. Visszanyerte nyugalmát. Máskép határozott. Egy délután, mikor bizonyos volt benne, hogy férje a szép szőke asszonynál van, elegáns toilettet öltött, kocsiba ült és odahajtatott. Igazán fönséges nyugalommal ha| ladt a lépcsőkön föl. Csöngetett. A szobaleány ajtót nyitott. — Az asszonnyal akarok beszélni. — Nincs itthon. — Hazudsz ! Takarodj ! Nem várt feleletet, hanem egyenesen benyitott és a harmadik szobában együtt találta őket. A meglepett szerelmesek kővé meredten látták öt a küszöbön megjelenni, még az obligát sikoltás is elmaradt. Margit egy ideig szótlanul nézte őket aztán megszólalt mély csengésű hangján, melyen a legcsekélyebb vibráczió sem volt érezhető. — Nos, most itt állunk a nagy szczéna előtt. Minden elő van készítve, hogy a botrány teljes legyen. Nemde asszonyom^ igaz joggal a hajába csimpaszkodhatnám, s mi sem tarthatna vissza attól, hogy gyalázatát szép arczárra süssem. — De Margit . . . hebegé Andor. — Hallgas 1 — rivalt rá Margit — te igen hitvány mellékszereplő vagy ebben a drámában. A végszó ennek az asszonynak szól. Nos, mit tart erről a jelenetről ? A szőke asszony csak ajkait haradálta. Nem mert föltekinteni. Margit nyugalma jobban megremegtette, mintha ádáz dühvel rontott volna neki. — Ertem, — mondá Margit — ön adós maradt a válasszal.