Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-04-06 / 14. szám

telessége a városunkban megalakult szinügyi bizottságnak. Csak is ugy és akkor lehetséges a közönség érdeklődést felhívni és ébrentartani, ha a színtársulat és a szinügyi bizottság karöltve szoros figyelmébe veszi a következőket : A társulat első sorban teijes ambitiójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó színműveket jól betanult és összhangzatos előadásban mutassa be. Mert régi igazság az, hogy a kerekded előadás már maga a siker és ha ehhez a kerekded előadáshoz még a művészi tűz, a szinészi lelkesedést is járul a közönség tapsainak és pártfogásának eredménye nem maradhat el. Fel tehát Thália pap és papnői legyenek,rajta, hogy kicsiny és nagy örömmel keresse fel a múzsa hajlékát és önök lelkesedése bizonynyál átfog ragadni erre a közönségre, mely évtizedek óta kész örömmel áldoz a művészet oltárára ! Ami a szinügyi bizottságot illeti, az már a megalakulása óta olyan eredményeket mutatott fel, hogy büszke lehet arra. Az ő lelkesedesükkel fellelkesítették Pápa város műértő közönségét oly annyira, hogy bérletekkel biztosították a társulat existentiáját. Hisszük és reméljük, hogy a jelenlegi évadban is megteszi e tekintetben kötelességét. De ezzel az egy eredménnyel még nem teljesítették minden kötelességüket. A szinügyi bizottságnak az egész sziniévad alatt figyelemmel kiserje mindazokat a mozgalmakat, mely a színészet és a közönséget együttesen érdeklik. Legyen a szinügyi bizottság szeretőgárda, mely a hozzá érkező vendégeket igazi magyar vendégszeretetével lássa el, hogy mikor a bucsu órája elérkezett, az itt tartózkodás jó sokáig emlékébe maradjon a gárdának és vendégeinek egyaránt. Mi részünkről arra foguuk törekedni, hogy a színtársulat és a szinügyi bizottság együttes hathatós működését lapunkben elősegítsük, hogy a nagyközönség tudomást vegyen arról, hogy Pápa városában fönnen lobog a színészet iránti lelkesedés és a rossz pénzügyi viszonyok dacára is e falak között fényes eredményeket ért el a magyar színészet. Adja Isten, hogy ugy legyen ! Pollaísek Frigyes. A devecseri főbírói állásról Lapunk előző számában megírtuk, hogy a devecseri főbírói állásra I jelentkezett pályázók egyikét valamelyik veszprémi lap oly módon pártfogolta, hogy a vármegye alispánjára hivatkozott, hogy Huszár József megválasztása mellett van az alispán is. Ezzel szemben mi pedig hivatkoztunk a vármegye főispánjának azon nyilatkozatára, hogy ha neki kinevezési joga volna, a devecseri főbírói állásra, Körmendy Bélát nevezné ki. Vagyis ezzel azt akartuk jelezni, hány hónap előtt az égből potytyant elé valami harminczötezer forintocska. Örökölt egy nagybácsitól, akit soha nem látott. A néhai falusi uzsorás volt, három község lakossága átkozta el a pénzt, amit halomba gyűjtött. Egy napon megütötte a guta és csak anynyi ideje maradt, hogy elmondhassa az ágyához hívott hivatalos embernek, miszerint unokaöcsére hagyja minden vagyonát. Bihary Balázs fölvette az örökséget a szépen a takarított ezrecskék mellé tette a takarékba. Kényelmes, gondtalan élet mosolygott feléje, kárpótlás a munkában és a föllebbvalók iránt érzett keserűségekben eltelt életért. A szabadság első két három hónapja ugy elrepült, mint egy álom. — Pompásan érezte magát. Odahaza reggelizett. Aztán sétára indult a városban. Bejárta a nagy piaezot is olyan gyönyörűséggel élvezte a dolguk után látó futó emherek bongását. Aztán vagy látogatást tett, vagy haza ment olvasni a kedvencz lapját. Megebédelt és nyomba a kaszinóba ment, ahol már régi czimborák várták a tarokkártyával. Este a vendéglőben vacsorázott, s ha akadt jó társaság, bizony elmulatozott táblabíró ur a hajnali órákig is. Egy ilyen vidám eltöltött éjszaka után ballagott hazafelé Bihary, mikor az baleset érte, hogy megbotlott valami apró-cseprő gödörben, aminő a helyi lapok örökös fájdalmára, bizony sok van a Rákóczy Ferencz fejedelem utczában. Elbukott és oly szerencsétlenül, hogy kificzamodott a lába. A nyöéjjeli or s szörgő urat ugy találta meg az haza szállította. Bihary Sándor most volt beteg először. Igaz, nem volt nagy betegség. Fájdalmas műtéttel igazították helyére a lábát, de azután jó volt minden. Csakhogy éppen ágyban kellett maradnia az összekötött lábával. S naphosszat ott feküdt egyedül szobájában. Mert az ápolónőt, aki vén, csúf és barátságtalan volt, már harmadnapra elkergette. Inkább magányosan feküdt odahaza. — Igaz, hogy hébe hóba meglátogatták jóbarátai, ismerősei, az első hetekben gyakrabban, de azután már ritkábban, amint az történni szokott. S a beteget napról-napra jobban gyötörte az unalom a magány. Megunta az olvasást, étvágya a hoszszas fekvés után nem volt. Ugy feküdt ott az ágyban mint a rab a börtönében. Vendégeit, akik hébe hóba látogattak el hozz-á meggyülölte mert mindegyiknek arczárói leolvasta a mehetnéket és hogy éppen muszájból, tisztességtudásból jöttek hozzá. A nyugalmazott táblabiió ahogy ott feküdt az ágyban szomorúan, töprengve, rájött arra a neki uj igazságra, hogy a munkátalan szabadság és a gondtalan ekzisztenczia, nem minden. Kell hozzá még sok, ha az ember megelégedetten akar élni. S ebből a kiindulási pontból aztán tovább fűzte a gondolatait. S bus töprengéseinek tizenhatodik napján kitört belőle a keserű szemrehányás. Miért is nem házasodtam meg! S lehunyta szemeit. Az ellustult fantázia lázas munkába fogott. A nyugalmazott hogy kár a vármegye főemberei bármelyikének álláspontjára hivatkozni egyik jelölt mellett,, mert egy másik jelölt mellett meg a vármegye főembere másikára lehet hivatkozni. Most a „Veszprém vármegye" legutóbbi számában, idézetjel között, oly irányú közlemény jelent meg, melyből az látszik, mintha az válasz akarna lenni a mi sorainkra. A közleményben ugyanis az van, hogy a vármegye főispánja a legteljesebb semleges állást foglalja el a választási ügyben. Az idézetjel közötti sorok után a Veszprémvármegye a maga i észéről pedig azt a megjegyzést teszi : nem áll tehát, hogy a főispán bárki előtt is kijelentette volna, hogy egyik vagy másik jelöltet a legalkalmasabbnak találja s ha tőle függne azt nevezné ki főbíróvá. Mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy a mi hírlapi közleményünkre, miután az idézetjel közötti közlemény látszik „legilletékesebb" válasznak, tehát constatálni kívánjuk, hogy az nem foglal magában cáfolatot az általunk hivatkozott főispáni nyilatkozatra. Mert azt az igazságot magunk is elismerjük, hogy az általunk megkérdezett megyebizottsági tag előtt kinyilatkoztatta a főispán, hogy a választási küzdelemben ö a legteljesebb semlegességet kívánja követni a maga részéről, activ nem vesz a küzdelemben részt; de igenis arra nézve azonban tett határozott kijelentést, hogy ő a maga részéről, ha kinevezési joggal élhetne, a devecseri főbírói állásra Körmendy Bé Iát nevezné ki. Azt is megmondotta a főispán, hogy azt minő indokokból tenné, sőt még azon nyilatkozatot is táblabíró elképzelte hogyan lenne most, ha neki felesége volna. Az asszony szép, szelíd, tiszta, világoskék köténnyel, kövér, fehér kezekkel o;t surög-forog az ágya mellett. Megigazgatja a vánkosat. Megsimítja a homlokát. — Nincs lázad ? — Kell-e valami öregem ? x Aztán lejön a fia, a legidősebb. Lábujhegyen lép az anyjához, ós a fülébe sug valamit. Bizonyára pénzt ker a hunczlut, mert elveszett a latin nyelvtana, a tanár már észrevette, hogy nincs könyve s haza akarta kergetni az iskolából. A beteg boldogan nézni őket. Az a gyerek szakasztott az apja. A feje, az orra. a válla állása. S oda akar szólni az asszonynak : N —. Add neki oda azt a kis pénzt, én is igy csaptam be az anyámat. . . . Huss! huss ! . . . A szellemek elszálltak. Bihary Balázs fölnyitja a szemét s megérti a sivár valót. Forró könyek szöktek a szemébe. — Nincs asszony ! Nincs asszony ! Az asszony 1 az asszony! Az álomlátás ez foglalkoztatta szüntelen a beteg lelket. Húsz esztendő óta, amikor átesett az utolsó szerelmi kalandon, melyben egy járásbirósági írnok kikapós felesége játszta a főszerepet, Bibarv lelkét nem foglalkoztatta az asszony témája. Eszébe nem jutott soha it házasodás, mintha a szive elszáradt volna az akták között. S most fölébredt álmából a sziv és lázasan követelte a jogait. Bihary Balázs fölgyógyult. Mint a régi, életerős férfi kelt fel a betegágyból. S élet-