Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-03-17 / 11. szám
XI. évfolyam. Pápa, 1901. márczius 1 7, II. »iAm. IV V PAI hO/IÖ\V Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Efész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : mm&mmm wmmm. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. vagy 25—30 pápai lakossal és azokkal bizalmat szavaztat magának azért, hogy igy kellőkép fedezze minden iránt nagyon is túlérzékeny bőrét. Azokkal az urakkal, a kik jónak látták újra felszínre hozni viselt dolgaimat, — majd végzek velük más uton, végzek velük a bíróságnál, hozzájuk tehát ezen alkalommal semmi szavam nincsen, — hanem van még néhány szavam Páter Bukfenczhez, az ellenem elkövetett becsületsértés bünszerzőjéhez, a megtestesült gyámoltalansághoz, — a ki bizalmat szavaztatott magának néhány pápai emberrel azon hiszemben, hogy a reá tapadt foltokat ilyen uton lemossa magáról. Azonban alaposan tévedett. A foltot nem mosta le magáról, — mert hiszen a mosatás nem azokra az urakra van bízva, hanem annak más fóruma van. Egy főiskolai tanárnak a bizalmat nem a nagyközönségben, hanem tanártársai körében kellett volna keAztán lesnők nap-nap után mint pattannak szét a levelek, mint búvik elő a pieziny harangalaku hófehér virág. — Ugye Mártha, ugy mondtam lesnők ? Igen. Mert ketten volnánk ott mindig . . „. ketten ... én és az én édes kicsi fiam. 0 mindig velem van. Most gondolatban. Akkor a valóságban lenne . . . És ketten várnánk egy — harmadikra. Arra, aki érettünk él, érettünk fárad és az alkonynyal hazajön pihenni — hozzánk. . . . Nyáron ugy képzelem, künn ülnénk mindnyájan a verandán. Együtt lenne a boldog kis család. Együtt rieznőlr azt az egészen „más világot," mely a bronzirozott rácson tul a nagyvilági élét zajában keresi örömeit. És gyönyörködnénk. Nem az őrült hajszában robogna vágtató fogatokban, nem is a feltűnő ós drága toillettekben, hanem a saját derült, nyugodt megelégedésünkben. Az előttünk játszó eleven szép gyermekben ... És ha jön az ősz? Oh ! Az én tantáziám akkor sem nyugszik. Még a paradicsorafőzés idejét is megidealizálja. Magányos sétáim alatt olyan szepen el tudom képzelni minő élet folyna ott a fehérlő falak között. 8 mialatt sóvárgó tekintetem ott kalandozik a bronzrács mögött, mintha hang kelne a csendben. Egy halhatatlan hang mely azt kiáltaná felém, a lezárt ablakon keresztül. Ismét az én ügyem. Igazán bocsánatot kell kérnem a nagyérdemű olvasó közönségtől, hogy újra a saját ügyemet találom fel, — de a kényszerhelyzet parancsolja nekem, hogy válaszolnom kell ismét azokra a támadásokra, melyeket Páter Bukfencz jónak látott újra napirendre tűzni. Azon reményben, hogy az igen tisztelt olvasó közönség elnézi ebbeli hibámat, — megadom Páter Bukfencznek a választ olyan formában, a mint azt ő maga óhajtotta. Páter Bukfencz, a szent sajtószabadságot legújabban másoknak bő és ráncos köpönyege alatt szereti élvezni. A mostoha természet által helytelenül megáldott és a kétségbeesésig megviselt ócska bőrének rovására ezt megtenni nem tartja tanácsosnak, mert gyáva az istenadta, akárcsak egy jól megviselt és a kimúláshoz közel álló tüdővészes házinyúl. Ötven krajcáros nevét is félti már legújabban, ezért nem támadott meg saját neve alatt lapjának legutolsó számában, — hanem strohmanókat fogdoz össze magának és azokkal jő ellenem ütközetbe üres töltényekkel. De hát ezt okosan is teszi, a saját bőrét kímélje ott a hol lehet, — tudja azt Páter Bukfencz nagyon jól, hogy ha nem igy és nem ily alakban jelent volna meg cikke olyan következmények érhették volna, a milye lekben neki már korábban része volt és azért okulva szomorú tapasztalokon, jónak látta mások köpönyege alá rejtőzni. Meg van írva, hogy sorsát senki el nem kerülheti. Páter Bukfencz 4-sorsa, a sorsnak fekete könyvében, fekete betűkkel van megírva. Annyi már bizonyos, hogy Páter Bukfencz a mester gerendát érzi roskadozni helytelenül megteremtett lábai alatt, azért fogalmazta meg azt a kérdéses cikket, melyben Isten tudja hányadszor elmondja ifjú korom tévedéseit és ezt a cikket aláíratja _ T A K C Z -Au. Beteljesedett . , , i. Mária beszélt . . A Madonnaarczu, szép szőke asszony, aki immár tiz év óta siratja az ő egyetlen egy édes kiesi fiát. Azon a tisztán, mélyen csengő mesemondó lágy hangon beszélt, aminő szivhezszóló hangon egyedül a szomorú asszonyok tudnak elmondani egyet-mást az ő szivükbe rejtett örömtelen történeteikből. Lassan sétáltunk a Margitsziget széles pórondos utain. Lábaink alatt meg-megcsörrent a sárgult falevél. Véletlenül ráléptünk néha egy-egy vadgesztenye gubójára. Közben halkan csattogni kezdett egyegy elkésett csalitbeli madár. Mintha Máriát biztatták volna. .... Beszélj, beszélj .... szomorú szőke asszony. Átéltük mi is a te bubánatodat. Virágnyiláskor rakonczátlan, gonosz kis fiuk megrabolták a mi fészkünket is. Azóta ismerjük a búbánatot. Arról dalolunk most is. Könnyitünk vele a szivünkön . . . Hát csak beszélj, szomorú szőke aszszohy. Beszélj ! II. . . . Mária beszélt. — Tudod Mártha, akkor is ott sétáltam lassan, csendesen, szomorúan az előtt a bizonyos villa előtt. Mert lásd Mártha, a fájdalomban is van valami különös gyönyörűség. Ezt a fájdalmas gyönyört azonban kevés asszony ismeri. A tulfinomult lélek és a tulfesziilt idegek kiváltsága ez. Férfi előtt egész ismeretlen. Sajnos, hogy én oly igen ismerem. Jól mondta az öreg dr. Renghő professzor, mikor egyszer ott találkoztunk véletlenül az előtt a villa előtt a „Napsugár" uton. Asszonyom, kegyed valóban kaezérkodik az emlékeivel és kéjeleg a iájdalniában. Ez nem jól vagy igy .... végre kimerül . . . Nem tehetek róla ! Ha jön a tavasz, — ha itt a nyár, ha őszre hajlik az idő, mindig és mindig újra oda vonz valami láthatatlan mágnes. Oda, arra a tájra .... a felé a kut felé .... az elé a ház elé ... . Nagyon boldog voltam benne egykor. Nagyo boldogtalan lettem benne aztán. A mult visszajár kisérteni. Tavasszal ugy gondoltam, most már megkezdenék a kerti munkát. — István szerette a rózsákat. Sok-sok rózsatő lenne egy csoportban. Marechall Niell és La Francé a legtöbb. Asnók a virágpadok kövér fekete földjét s a bokrok aljában kidugná kemény, üde, zöld tölcsérjét a gyöngyvirág.
