Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-03-10 / 10. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : wumrm. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Ripökség. Páter Bukfencz a közelgő országgyűlési képviselő választásról ir legutolsó lapjában. Polgári önérzetről prédikál mint egy középkorbeli jezsuita és intrikus szinész módra hinti a konkolyt tervszerű merészség, szemtelenség és kvalifikálhatlan ripőkséggel. Polgári önérzetről mer beszélni ez az ember, — a ki ezt a szép öltönydarabot már levetette a főiskolában, — a társadalmi életben és a korcsmákban egyaránt. Polgári önérzetről irkál, mintha bizony neki csak halvány fogalma is lenne az önérzetről. A polgári önérzetet rég elhegedülte nála szent Dávid, nem maradt meg benne a fennen hirdetett önérzetből semmi. A ki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul, A ki elkomédiázta és elkorcsmázta Önérzetét, az ne beszéljen önérzetről, mert megcsömörlik tőle még az utolsó béres is. Mi még kissé korainak tartjuk a képviselőválasztást szőnyegre hozni, de arra való tekintetből, hogy Páter Bukfencz most óhajt szántani a választási földben, mi is elmondunk arról egyet-mást. Páter Bukfencz cikkéből azt olvassuk ki a sorok között, hogy a mostani állapotokkal nincs megelégedve. Változtatni szeretne mindenen, még a képviselőn is. A „Pápai Közlöny" sohasem szolgálta az önérdeket és igy ebben a kérdésben is távol áll tőle minden olyan kombinátió, mely az önérdekre vezethető vissza. Ez a lap a közérdek szolgálatában áll és épp ez az oka, a miért mi a képviselőválasztást a közérdek szempontjából fogjuk lel es aszerint Ítéljük meg. , Mit kívánunk mi a leendő képviselőnktől? Semmiesetre sem azt, a mit Gyurinka ur, mert csak a vak nem látja, hogy ennek az embernek egész törekvése nem a közérdek, hanem a silány magánérdekekre vezethető vissza. A ki ezt nem látja, nem tudja, az nem kisérte figyelemmel ennek a kétes hirü silányságnak nyilvános és nem nyilvános működését. Lapunk csak azt a képviselőjelöltet fogja támogatni, a kiről bizonyosan tudni fogja és meggyőződést szerez arról, hogy az illető jelölt a város érdekeit igazán a szivén viseli. Ennek a városnak minden jó érzésű polgára kell hogy igy gondolkozzék, mert nekünk áll kötelességünkben városunk szent ügyét előbbre vinni. Mit törődik azzal Páter Bukfencz, a kinek se országa se hazája nincsen, ha szegény városunk elsülyed is abban a kátyúban, a melynek ő az értelmi szerzője és a melynek bűzös, piszkos rohadt vizét jónak látta a socializmus felé gravitálva felkavarni ? Semmit sem törődik a várossal, közönséges irka-firkái, förmedvényei csak a népszerűség után való kapkodásaira vezethető vissza. Akármi forog is fura agyában a képviselőválasztást illetőleg, jegyezze •

T AKCZ Dömösy IMZagcLa,. A kis marquiscon, szemben Ámor és Psyehe ölelkező alakjával ült Tamássy Elemérné. Egy kicsit illetlenül nyújtózkodott el, de csúnya nők voltak körülötte, senkinek sem jutott eszébe megszólni érte. Mellette a mahagóni-asztalkán egy csésze tea gőzölgött, s abban a perczben éppen azzal mulatott, hogy apró, szabályos karikákat fujt a czigarettájából a tea gőze fölé. Valóságos művészettel produkálta magát, senki sem tudta utánozni pedig a kis szalon teli volt már füsttel, s a házi asszony szeme aggódva pihent meg a szép fehér, barokkeretes bútorokon és pókháló-finom csipkefüggönyein. Tamássyné észrevette és indítványozta hogy a nappaliba menjenek, ott kényelmesebb. A nagy bő fauteuilek csakugyan szinte hívogatták őket, s a teásasztalok, a czigarettás skatulyák pár perez alatt átvándoroltak. Egy kicsit nyomot volt a hangulat, mintha valamennyien fáradtak lettek volna. Sziráky Alice aki fachéban volt a vőlegényével, egész délután alig szólt egy hangot ; Berkyné, a mindig mosolygó arczu gyermekasszony egyre az ajtóra figyelt: két nap óta nem látta az urát s most ide várta, Deésy Aladárnénak egy levél volt a zsebében, a mit utána hozott a szobalánya, s már félőrült az izgalomtól, mert az udvarlója irta és itt elnem olvashatja fél, hogy megismernék az Írását. Tátrayné aki egyszerűen öltozködötl mint egy szerzetesnő, az elmulasztott litániára gondolt, mert ő volt a társaság „ szent "-je, és Vértessnét kegyetlenül szorította a lakkezipője. Tamássy Elemérné szinte belelátott a szivekközepébe. Es a mikor a háziasszony fig}

7elmeztette, hogy adósuk egy igaz történet elbeszélésével, ő mig belemarkolt a skatulyába, hogy egy czigarettát válasszon ki az ujjaival, mosolyogva felelt: — Szívesen, — de előbb Alice ígérje meg, hogy kibékül Gyuszival. Irma nyugodjék bele, hogy a vonat mely az urát hozza, csak halt után érkezik. Miczi menjen a függöny mögé és olvassa el azt a levelet, a mi a zsebében van, mert annyira izgatott, hogy azt kell hinnem, az ékszerésze számlája ; és végül Ella húzza le az uj czipőjét, mert életunt lesz egy óra alatt aztán úgyis egészen magunkban vagyunk és neki nagyon fess kis lába, azonfelül pedig drága selyemharisnyája van. ICgyszerre hárman is nyújtották feléje az égő gyújtót s ő Összefogva a három szívesen szolgáló kis kezet, hármas lángnál szippantott elsőt a vékony, illatos szivarkán . . , Aztán beszélni kezdett. * A nyitott templom előtt mentem el, s becsalt a lelkem áhitata. Az oltár körül pálmák, délszaki növények álltak, égett valamennyi gyertya teljes fényben ragyogott a nagy villamos csillár is. Sötétvörös szőnyeg futotta be a főutat, és rásimult még az utczára szolgáló nyílt lépcsőkre is. A szentélyben imazsámoly állt és a kórusról egy-egy szaggatott akkord hallatszott le. Esküvő lesz, — gondoltam magamban — de mert idegenek dolga sohasem érdekelt, vissza akartam menni egy „Ave Mária" után. Amint megfordultam akkor jött be az első pár, s a csaknem szomorú arczu dáma nilus-zöld selyemruhájának redőiből felém száit egy párnyi kis orchidea-illat. A lelkemen egy mosoly suhant át és én azt a mosolyt marasztva ; maradtam tovább. Feketefrakkos és egyenruhás férfiak szines selyembe öltözött hölgyek kettős sora között a — Lohengrin nászinduló hangjai mellett belépett végre a fehér menyasszony. Halk, bámuló moraj töltötte be a templom hajóját. Azon gondolkodtam hol láttam ón ezt az arexot, ezt a tökéletesen szép fejet ? — Csak napok múlva jöttem rá, hogy ahol gyermekéveimet töltöttem a zárda kápolnájában ált egy fehér Mária-szobor arra emlékeztetett. Ha az a szobor les^ált volna a piedesztájáról és halgatag ajakával, fájdalmával, örömet nem ismerő nyugodt tekintetével közöttünk jár éppen ilyen lett volna mint ez a leány, aki elhozta ide megszentelni a szivét, a koszorúját.