Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-09-29 / 39. szám

PÁ LÖ \ V Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. A pápai mandátum. Három nap választ el bennünket attól, hogy városunk választópolgársága c rszágos képviselőjét megválaszsza. Mi, kik e helyütt ezen fontos aktusra idejekorán és több izben felhÍvtuk az érdekelt választópolgárok figyelmét, — kötelességünk tudatában most a tizenkettedik órában is megtesszük ezt, megtesszük pedig a közügy érdekében, mely érdek vezérelt eddig is felszólalásainkban és vezet jelenleg is. Városunk volt orsz. képviselője dr. Hegedűs Lóránt megtartotta beszámolóját és programmbeszédét oly alakban amint azt tőle elvártuk. Azt amit mondott jó előre tudtuk, mert a mostani „jog, törvény és igazság

4 korszakában minden szabad.elvü-párti jelölt nem mondhat egybet, minthogy a jelenlegi kormánynak lelkes hive. Nem vitathatjuk el tőle, hogy rendkívüli előkészültséggel tette ezt és politikai fejtegetéseiben kiváló tulajdonságai teljesen érvényesültek. Nem is ez érdemben van és nem is lehet kifogásunk, de igenis azokra a sok Ígéretekre volna néhány megjegyzésünk, melyeket tett akkor, amidőn a felajánlott jelöltséget újból elfogadta és Pápa város érdekeit hangoztatta. Az Ígéretek után teljes reménnyel nézhetnénk városunk fejlődése elé, de nekünk elég volt az ígéretekből, nekünk most faktumokra van szükségünk. A jelölt ur nagyon helyesen fejtegette, hogy fejlődő városunkban sok fontos ügy vár előintézésre, de hogy ezek dűlőre vitessenek nagyon is szükségünk van hathatós támogásra. Képviselőjelölt ur ezt a tárnogást ígéri a választás előtt, de mi azt határozottan követeljük, hogy a választás megtörténte után is tudja és akarja teljesíteni azon kötelességét, melyet a mandátummal elvállal. Pápa város választópolgársága már egy izben az Ígéretekkel szemben előlegezte a bizalmat és valljuk be őszintén, de talán maga a képviselőjelölt ur is De fogja látni vajmi csekély eredményt mutathatott fel beszámolójában a tett ígéretekre. S, hogy mindezek dacára újból előlegezik neki ezen bizalmat, ne tekintse ezt képviselőjelölt ur megelégedésnek, ne is tegye Önt ez elbizakodottá, hanem igenis tekintse ezt választópolgáraink türelmességének, főleg pedig azoknak a körülményeknek, melyek esetleg kényszerhelyzetbe hozták volna a párt tagjait akkor, ha saját táborukból helyi jelöltet állítottak volna fel. Értse meg ezt most képviselőjelölt ur és ez irányítsa Önt a mostani Ígéreteire és a megújított előleges bizalomra. Beszédjében hangoztatta, hogy szívvel, lélekkel fog Pápa város érdekeiért sikra szállani és hogy ezen mandátummal akar megöregedni. No hát nekünk semmi kifogásunk nem lehet az ellen, ha ily elvek mellett akar nálunk megöregedni, sőt ebben mi, ily értelemben, szinte szívvel és lélekkel támogatni fogjuk mert, hogy T AECZ A koldus. Egy juliusi dél forrósága fulasztotta és vakította a levegőt egy kis hallgatag falu körül, mely ott guggolt a nyárfák gyér árnyékában, mint egy kimerült levélhordó, ki egy sietős siestát tart. Szegény falucska Bezziben, az avori síkságok határán a kovafoldek mellett, melyek a túlságos napfényben ugy néznek ki, mint hullacsontok. A templom toronyórája, a szökdécselő előjátek után, elütötte a tizenkettőt. Az iskola ajtaja — éppen a templom mellett — kinyílt, leányok és fiuk egész raja özönlött ki üt utczára, néhány perczig hangos lárma és sikoltozás volt hallható. Azután eloszlottak a házakban, egyik a másik után, mint hazatérő galambok. És újra csöndes lett az utcza, elsötétülve egy homokfelhőtől, mely lassanként eloszlott. Most megjelent a tanitó : hosszú, sovány fiatal ember, szőke hajjal és bajusszal, megállt a küszöbön, aztán betette az ajtót, zsebébetette a kulcsot és aztán gyors léptekben ment az utczán, az egész közel fekvő koíesraa felé. A fenyőgalyról volt az ismeretes, mely azt jelezte. Mindjárt ahogy beléptek, ott volt a nagy tiszta ebédlő, egy egyszerű szoba két ágygyal, piros függönynyel, szalmaszékek és néhány asztallal. Midőn a tanitó belépett, az asztal, melynél ebédelni szokott, már meg volt terítve, a nagy fehér asztalkendő, a három egymásra tett tányér, az alpacca-evőeszköz, a liter vörösbor, a karéj kenyér. Pulay Jusztin leült, szétbontotta az asztalkendőt és levágott eg}

7 kicsit a kenyérből. Csak most vette észre, hogy nincs egyedül. A hattérben lévő asztalnál egy szögletben összehúzódva egy férfi ült, arca ket kezében eltemetve, könyökét az üveg sör mellett — az asztalon támasztva. Sajátságos volt e koldus, kiaszottabb, elpusztultabb, mint rendesen falun a koldusok lenni szoktak, kik mégis inkább meg tudják szerezni a hajlékot és ennivalót, mint a városban. Korát nem lehet meghatározni annyira egyformán elégve volt arezszine és haja. — A vonások egészen eltűntek, elégtelenitve egy bőrköntöstől, amely a szemeket, orrlyukat és a szájnyillást betömte. Paluy a tanító, emlékezett reá, hogy látott valaha egy bonczfcani múzeumban bányagáz által megfúlt saintetienni munkások viaszálarczát. Azoknak volt ilyen borzasztó kinézésük. „Talán egy vierzoni munkás, kit valami baleset ért," gondolta magában. „Szegény ördög". Néhány perczig gondolkozott fölötte, aztán elterelte róla, — Henriette kisasszony a korcsmáros leánya, aki belepett a levessel. Mosolyogtak egymásra. — Pauly mindjárt vonzalmat érzett. Finomabbnak találta őt, mint a vidék többi leányait, nem oly durván beszélt, mint a többi, mert édesanyja haláláig a zárdában tanult, hol őt már, mint nevelőnőt is alkalmazták. Csinos leány volt, szelid, szürke szemekkel, domború homlokkal, korpaszinü arczczal és lefésült sárgába játszó hajjal. Letette a levesestálat és mindkét könyökével az asztalhoz támaszkodott. Pauly mialatt elrendezte nyaka körül asztalkendőjét, igy szólt hozzá : Tehát jól van ma. Henriette kisaszszony ?" „Igenis, Justin ur. Es ön?" „Én hasonlóképen". Egymásra néztek, tekintetök olyan volt mint fiatal leányokká, kik szavakban nem merik kifejezni érzelmeiket. A koldus szögletben meg sem mozdult, a földre köpött és hangosan oldörzsölte azt lábaival. Kérdő tekintettel mutatott reá Pauly. Henriette még mindig könyökére támaszkodva, lehajolt és halk hangon raondá: — Nem tudom . . . Már egy óra óta ül sörösüvege előtt, anélkül, hogy igyék belőle. Midőn belépett, oly különösen nézett rám, hogy félni kezdtem. Örvendek, hogy ön itt van. Katharine és én nyugtalanok voltunk. De ez nem ok még arra, hogy otthagyja levesét. Felállt és egy pillantást vetett az ide-