Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-09-22 / 38. szám

T. polgártársaim ! A közül a rengeteg sok fontos kérdés közül, amelyek elém tolulnak, e rengeteg sok kérdés közül, ismétlem, csak hárommal kívánok foglalkozni, hogy szíves türelmüket túlsokáig igénybe ne vegyem. E három kérdésen fog, azt hiszem megfordulni nemcsak a mostani választási harcz, hanem egész politikai jövőnk. Először igen röviden szólok az u. n. belső kérdésekről; másik pontom lesz Ausztriával való gazdasági kiegyezésünk ; a harmadik pedig a szabadelvüség kérdése. „Belső kérdések "-nek neveztem előbb első tárgyamat, mert amint Darwin szerint a tenger fenekén fekvő halaknak lassanként az alsó szemük is a túlsó oldalra vándorol ugy, hogy végül csak az egyik oldalon látnak s a másikon nem : azonképen a magyar politikai világ is lassan-lassan egészen elveszti azt a szemét, amely a külpolitikát nézi s bármely óriási átalakítások történnek is odakünnt a külvilágban, mi csak egymás kis játékait bámuljuk. Maradjunk tehát belső kérdéseinknél. Ezek között a legközelebbi jövőt bizonyára az adóreform, a közigazgatási reform és a tisztviselői fizetések kérdése fogják betölteni. Ha t. polgártársaim oly szívesek és nem feledték el, emlékezni fognak reá, hogy mind e három kérdésre nézve őszintén s talán nem minden bátorság nélkül, elmondtan a gondolataimat és terveimet, két hosszú képviselőházi beszédben. Az adóreformra nézvést csak annyit ismétlek, hogy : az általános jövedelmi pótadó eltörlésével a progresszív jövedelmi adó mellett foglaltam állást; ugy a házbéradónak, mely városunkra is igazságtalanul nehezedik, reformját, valamint az állami husadónak eltörlését ajánlottam a képviselőházban ; egy rövid módosítással sikerült Pápa város adófizetőit is az 1 %-os szegény gyermektartási adó alól kivenni, s mindezekhez csak azt teszem hozzá, hogy az ismeretes „gönczi levél "-nek azt a pontját, hogy a földadó javára a III. oszt. kereseti adó felemeltessék, a leghatározottabban ellenzem. A közigazgatási reformot illetőleg nézetem szerint azt a sorrendet volna helyes követni, hogy először a pénzügyi közigazgatás alakittassék át, ezt követné az adóreform, utána a részletekben megkezdett nagy általános közigazgatási átalakítás befejezése, melyet egyfelől szolgálatai pragmatika, másfelől a választási jognak modern alapokra való helyezése fejeznének be. A tisztviselői fizetések kérdéséről kell-e mást mondanom, mint azt, hogy egész képviselőházi szüzbeszédem erről szólott, hogy mint volt tisztviselő kettősen érzem e kérdés megoldásának föltétlen fontosságát az egész államszervezetre nézve s hogy addig Ausztriával nem állhatunk szembe paritásos fél gyanánt, mig nálunk az adók magosabbak, az állami fizetések pedig kisebbek, mint odaát. Amint látjuk t. Uraim már e belső kérdések is átvezettek minket második tárgyunkra, Ausztriával való gazdasági viszonyunkra. Már évek óta keresek és kutatok részben itthon, részben a szomszéd országokban az iránt, hogy mik lennének nálunk egy vámszakitás következményei. Be kell vallanom, hogy még igen sok pontra nézve lelkiismeretes feleletet nem találtam s tovább fogok kutatni, különösen a Balkánon. Bizonyos előttem az, hogy amint a német lapokból látom, a német és osztrák közvélemény egészen félre van vezetve az irányban, mintha idehaza a közönség félne az önálló vámterület behozatalától s csak komédiát játszanék tüntetéseivel. El kell ismernünk, Hogy az önálló vámterület a 07-es kiegyezés hívei között is számos követőt szerzett magának s ma már kétségtelen, hogy félni tőle, ha Ausztria ezt akarná, senki sem fog. Viszont a közös vámterület alapján nem tagadható az, hogy a jelenlegi helyzet oly súlyos áldozatokat kiván Magyarországtól, hogy okvetlenül követelnünk kell a dualizmus jobb kihasználását Magyarország javára. E jobb kihasználásnak egyéni nézetem szerint a legkisebb dologtól a legnagyobbig: a magyar nyelvnek és czimernek a konzulátusoknál való egyenjogúsításától kezdve, a vámtarifa megállapításáig mindenben helye kell hogy legyen. Mindezekből a szempontokból, de függetlenségi t. polgártársaimnak a szempontjából különösen fontos, hogy az u. n. Széli-formula tartalmában a 67-es kiegyezésnek, formájában a 48-i jogoknak felel meg s mintha szintén közremunkálna a közjogi ellentétek régóta megkezdett elsimulásán. Maga ez a pont is arra int minket, hogy jól szemébe nézzünk legutolsó kérdésünknek : a szabadelvüség kérdésének. Igenis t. polgártársaim ! Ne tagadjuk, hogy e kérdés fök van vetve s azért minden politikával foglalkozónak meg kell reá felelnie választói és lelkiismerete előtt. Vagy ki ne venné észre, hogy egész Európából, de különösen német és osztrák szomszédainktól évről-évre erősebben jön felénk egy növekvő áramlat, mely a szabadelvüséget támadja s nálunk is sürün ütögeti fel fejét, még pedig ugyanakkor, mikor a magyar szabadelvüségnek gyászolnia is kell Szilágyi Dezsőt,, a hatalmast. Jellemzője ez : a felekezetek fegyvertárából a szeretet helyett a harczos fegyverek szedetnek elő, a gazdasági téren pedig a megkötöttség szembeszáll a szabadsággal, az öröklött vagyon a szerzett vagy szerzendő vagyonnal és fanyar irigység között inditják egymás ellen a gazdasági osztályokat. Hogy felekezeti téren nem szükséges a liberalizmust védenem, az egészen természetes. Hiszen annyit jelent ez, hogy szeretettel és kimélettel legyünk meg egymás mellett; annyit jelent ez, hogy magyarokul fogjunk mind egyenlő kezet, mert nincsen könnyebb ennél s mert a magyar állameszme nagy czéJja, másként, mint az összes felekezetek békés közreműködésével meg nem közelithető s mert végül hogyan rendezzünk mi magyarok ellenségeink gyönyörűségére felekezeti harczot, amikor még a magyarságtól is olji távol vagyunk, hogy Budapesten a templomoknak több mint fölében nem magyar nyelven folyik a prédikáczió. Általában t. polgártársaim, amit eddig láttam, abból azt mondhatom, hogy ahol két felekezetet összeveszítettek, ott mind a kettő vesztes maradt s győztesek csak oly „akarnokok" lettek, akiknek sok czéljuk volt, de azok között bizony a vallásosság emelése nem szerepelt. Legújabban aztán nem is itt, hanem a gazdasági téren indult meg a roham, mely néhol az „agrár" jelzőt is lefoglalta magának, holott Magyarországon olyan bolond politikus, ki a földművelést ne akarta volna előmozdítani, még nem akadt; világos ebből, hogy nem is e nem létező alakok ellen, hanem valami más ellen indult meg a harcz. Megindult s véleményem szerint minden szabadelvű embernek a talpára kell állani ezzel szemben ; véleményem szerint akkor, mikor (mint emlitém) a közjogi ellentétek simulóban vannak, ennél a gazdasági ütközetnél politikai alakulásunknak fontosabb s igazabb válaszfala alig képzelhető. Mit mondjunk tehát országszerte elhangzott ily programmpontokkal szemben, amelyek leginkább a néppárt táborából röpülnek szét. Mondjuk-e azt, hogy mivel a külföldről mindjobban szorulnak ki gazdasági terményeink, tehát a gazdának sem lehet fontosabb kívánsága, minthogy magának itt bent fogyasztót teremtsen, — ezt pedig csak bátran lendülő ipar és kereskedés adhatják meg? Vagy mondjuk-e azt, ami szintén tagadhatatlan, hogy midőn az ország érdekében visszaverünk minden oly törekvést, mely kényszerzubbonyt vetne a kereskedelemre s irigységgel nézi a nagyratörekvő ipart, (pedig én ilyet kívánok polgártársaimnak) ugyanakkor, mondom, el kell Ítélnünk minden oly gazdasági politikát, mely megkötöttséget árul el és senyvedő utján a friss levegőről a betegszobába visz. Ha mind erre t. polgártársaim; ha arra, hogy szerintem a jövő jelszava nem a megkötöttség, hanem az ipar és szabadgondolkodás, — ha arra, hogy nem helyeselhetek oly politikát, mely ettől a magyar földtől, mikor az szomjúhozza a pénzt, mint a tavaszi esőt, a tőkének összegyűlendő vagy bejövő fellegecskéit a frázisok viharágyujával akarja elkergetni, — ha arra, hogy Pápa városának jövőjét is csak az ipar és kereskedelem bátor fellendítésében látom: ha mind erre mondom, azt fogják némelyek a szememre vetni, hogy „merkantilista" vagyok, az értelmetlen gűnyszó daczára azt fogom felelni, hogy szabadelvű meggyőződésemből nem engedhetek. Megtartom és tartsuk meg mindnyájan t. polgártársaim ezt a szabadelvű meggyőződést minden következményeivel együtt, hisz ezt kívánja pártállásunk is és álljunk minden rohamot még akkor is, mikor a levegő annyira telítve van ellenkező tanokkal, hogy szinte meghökkennek azon, ha ipari vagy hajózási vállalatnak kér a kormány oly segélyt, aminőt némely mezőgazdasági vállalatok nyugodtan élveznek. Ez beszámolóm t. polgártársaim, melynek meghallgatásáért köszönöm szívességüket ! Múltról, jelenről, jövőről együtt és egy szivvel szóltam ebben, mert hiszen ugy egybe tartoznak, mint beszédemnek eleje és vége. Amint első szavaimmal két vezető, belém gyökeredzett meggyőződésről szóltam : ugy látom azokat most is búcsúzó szavaimnál magam előtt. Azt mondtam, hogy mennél közelebb áll valaki a kormányhoz, annál inkább kötelessége föltárni a bajokat; és vájjon tehetnék-e másként akkor, midőn mind több sebet találok s azt füllenthetném-e, hogy mindenki boldog, mikor iparostársaink egyrésze tőkéjét költi, mikor a kereskedelem nem bir zöldágra jutni s midőn mindent, amit elérünk, bizony áldozatokkal kell kiküzdenünk. Azt mondtam másodszor, hogy nagy és állandó munka vár még Pápa városára ; mind az az eredmény, amivel talán dicsekedhetünk, csak ujabb törekvéseknek záloga. Ha azt látom, hogy annyi sok alkudozás után sikerült képviselőségem idejében egy nagy gyárat létesítenünk: akkor az forog fejemben, hogy mennyi sok uj kereseti forrást, igazi pénzforrást kell még keresnem. Ha azt nézem, hogy czipésziparostársaink szövetkezetbe tömörültek : arra gondolok, hogy a legközelebbi jövőben az iparosok és kereskedelem friss életre keltését fríinden erővel munkába kell venni. Ha azt látom, hogy a tanítóképezde felépült, a „Szabad Lyceumot" megalakítottuk ; ha azt látom, hogy a telefon-szolgálat berendezésével, egy forgalmi főnökség megkérvényezésével iparkodtunk : nem feledhetem el, hogy még csak a kezdetén vagyunk annak, hogy Pápa városa egyrészt a közigazgatás terén is mennél jobban kiemelkedjék, — másrészt, hogy ez a város, a vármegyének legnagyobb városa, készülő csatlakozásait is felhasználva, életerős kereskedelmi és közlekedési góczponttá váljék. Az hát utolsó szavam t. polgártársaim, hogy nem az a fő, hogy velem, egyes emberrel mi történik, ez mellékes. A fő az, hogy dicsőség érje az elveket, melyekben meggyőződésünk összeforrt; hogy nagy és szép legyen e város, amelyért együtt dolgoztunk és hogy Önök tisztelt uraim és polgártársaim, kikhez engem a barátságnak és tiszteletnek annyi köteléke fűz, egészségben, vagyonban és tekintélyben gyarapodva, sokáig éljenek!