Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-09-30 / 39. szám

a megjelenteket s az ülést megnyitja. A jkv. hitelesítésére Pethö Menyhért, Padi Ist­ván, Bock István, Krausz József N. és Cseh­Szombathy Károly képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve Horváth Lajos egy stiláris megjegyzése után tudd másul vétetett. Győri Gyula a költségvetés egyes pont­jait különösen a polgármesternek 500 ko­rona folyósítását támadja teljes tájékozat­lansággal, ami általános derültséget keltett. Mindenáron személyeskedést akart provo­kálni Antal Gézával, mint a pénzügyi bizott­ság egyik tagjával, de Antal Géza a sze­mélyes támadást nyugodt és helyes vála­szával visszautasította és Győri provokálá­sát nevetségessé tette. Napirend előtt h. polgármester beje­lenti Zimermann Krisztina minta város jót­tevőjének halálát, indítványa, hogy a meg­boldogult érdemei jkvileg örökítessék meg és bátyjának Zimermann János lovagnak Berlinbe részvét irat küldessék, helyesléssel fogadtatott. Egyben jelenti, hogy özv. Bognár Gá­borné köszönő levelet intézet a férje el­hunyta alkalmával kapott részvétiratra. A közgyűlés a jelentést tudomásul véve áttért a napirendre. 1. Dohánygyári munkásnők kér­vénye községi pótadójuk elengedése iránt. Minthogy a dohánygyári igazgatóság­átiratára a pénzügyminiszter rendeletével a munkásnők kérelme már nagyrészt teljesítve lett amennyiben az állami adó alól fölmen­tette s minthogy a pótadó az állami adó után lesz kivetve, a képviselőtestület a munkás­nők kérvényének mint meghaladottat jogo­sultnak tartja és a községi pótadó elenge­dését határozza. 2. özv. Hunkár Béláné kérvénye kegy dij megadása érdemében. Tekintettel arra, hogy az elhunyt fő­számvevő vagyontalanul halt el, továbbá hogy az özvegy 430 korona 46 fillér nyugdíj­ból alig képes megélni, a képviselőtestület évi 169 korona 54 fillér kegydijat megálla­pít s igy az özvegy évi járandóságát a ne­velési pótlékon kívül 600 koronában álla­pítja meg. 3. Alispáni leirat a veszprémi út­vonal tárgyában. Évek multak el. Nem láttam viszont tanítványomat, mig rövid idő előtt a sors egész véletlenül összehozott vele. Egy ebéd alkalmával volt L ur házában. — Jöjjön, hölgyéhez vezettem, — inondá a házi ur karomnál fogva. — Z ... kereskedelmi tanáesosné, — hiszen ismeri. — Nincs szerencsém 1 — Ah, mit be­szél ! Hiszen tanítója volt, ő maga beszélte nekem. Csodálkozva figyeltem — és rögtön meg is lattam. Mélyen visszahajolva egy zsölyébe, elefántcsont legyezőjével játszott. Szép, tele, karcsú alak — halvány, sajnos, nagyon erősen rizsporozott arcz, nagy, fe­kete, fáradt tekintetű szemek, vakító mel­lek, — valóban nagyon szép asszony ! Végre észrevett. Vizsgáló tekintettel nézte alakomat, — valószínűleg látni akarta, hogy szalonkepes lett-e azóta az egykori tanító, aztán hanyag mozdulattal kezét nyúj­totta, mialatt arczán mosoly vonult el, mely ugy hasonlított a tizonötéveskori mosolyhoz, mint az északi fény a tavaszi napsugárhoz ; egy mosoly, félig udvarias, félig unott, de oly hideg és elszánt, hogy borzongás fu­tott át rajtam. Néhány közönyös szót váltottunk, mi történt oly régi idő óta ? és efféle, aztán jelt adtak az ebédhez és helyünkre vezettem. Gyors egymásutánban megivott néhány pohár bort. Társalgásunk derült és feszte­len lett, amint illett is két régi ismerőshöz. Később megvallotta akkori érzelmeit és gú­nyosan nevetett fölötte. Bocli képviselő indítványára az alis­pánhoz intézendő felterjesztésben az emiitett útvonalon a dúcok mellőzését kéri s ily értelemben is hozatott meg a következő határozat: A képviselőtestület az alispáni leiratot tudomásul veszi azon megjegyzéssel, hogy az újonnan fel árkolt thatósági ut és a régi árok közti földsávot a város tulajdonjogá­nak tartja, ugyszinte hogy az uton kerék­vetö dúcokat ne alkalmazzon. Ily értelem­ben utasítja a városi tanácsot az alispánhoz felterjesztést intézni. 4. A földmives iskolával szem­ben lévő földeknek bérbeadására vonatkozó előterjesztés. Az áll. választmány a szerződés mel­lőzését és ezen telkeknek parcellénként való bérbeadását javaslója. Barthalos a közcél érdekében a szer­ződést a földmives iskolával 10 évre meg­kötni kívánja, nem ellenzi azonban, ha ezen kérdés a szakbizottságokhoz utasittatik. Antcd Géza kiindulási pontul a vásár­tért veszi és ez idő szerint a szerződés megkötése ellen van. Indítványozza, hogy ezen kérdés, mely úgyis teljesen elkészü­letlenül vétetett napirendre mielőtt ebben véglegesen döntenének, a vásártér érdekeit szem előtt tartva a szakbiznttságok véle­ménye hallgatassék meg. Krausz József pártolja Antal indítvá­nyát s a közgyűlés ily értelemben hozza meg Antal indítványára a következő hatá­rozat. A képviselőtestület minthogy ezen ügy kellőleg nem lett elkészítve a földmivesis­kolával a szerződést ez idő szerint nem köti meg, hanem a vásártér érdekeit szem előtt tartva ezen kérdést a szakbizottságokhoz utasítja azzal, hogy ez érdemben részletes javaslatot terjesszen elő a képviselőtestü­letnek. Több tárgy nem lévén napirenden a közgyűlés befejezést nyert. Színészet Pápán, A színházi évad utolsó hete is lezajlott, ha ez az utolsó szót egyál­talában erre a szerfelett gyenge sai­A beszédet lassanként a jelenre te­reltem. — Asszonyom, mint régi barát, ki élénk részt vesz sorsában, — szabad kér­deznem : Boldog-e ? Boldog ? Ah igen ? Es újra itt volt a fatális mosoly ! Mint két kigyócska, ugy hú­zódtak a ránczok össze a szájszögletei körül. — És férje hol van ? — Sajnos, — már nem mutathatlak be neki. — Nem az, aki most ideint? Felemelte poharát és néhányszor átintett egy úrhoz, ki a másik asztal szélén ült. Fanyar, kiélt arcz, vigyorgó, kis szemek, félig ősz, he­gyes szakáll. -— Eleget tudtam. — Mikor ismerkedett meg vele és szerette meg őt ? . . . — Szerettem ? — felelt sajátságos, vontatott hangon. — Talán provokálni akar'? — gon­doltam magamban — de ő folytatá: — Midőn férjem megkért, rég elmul­tak már dőre ábrándjaim. Nem titkoltam előtte, hogy szerelmet nem adhatok neki. Es ő ? Nos ő beleegyezett. — Nem azért kérdem. Ö talán sze­reti önt. — O, nem ! És mosolygott. A ránczok a szájszögietek körül, ismét megmozdultak. — Ez az asszony szerencsétlen, mon­dám magamban . . . — Ön oly udvarias, hogy kételkedően néz reám, — folytatá. — Én nem ámítom ámítom magamat. 0 maga szolgáltatta a sonra alkalmazni lehet. Mi újságírói tisztünknek teljes erőnkből megfelel­tünk, mert buzdító szavainkat felemel­tük és a lanyha szinpártolás érdeké­ben minden kitelhető módon sikra r száltunk. Ámde a színtársulat anyagi sorsán csak némileg lendíthettünk. Az utolsó hét sem duzzasztotta szét a színházi pénztárt. Két-háromszor meg­erőltette magát közönségünk és jó fél-ház gyűlt egybe, ámde a régi meg­szokott teli házat csak az utolsó há­rom előadás produkált. Unos-untalan megmondtuk már, hogy csak a közön­ség lelkes pártfogása segítheti előbbre a szinügy viszonyait és csak akkor lehet minden tekintetben kerekded előadásokat követelni, ha az anyagi biztosítva van. A hiányok, melyek az őszi idényben felmerültek a színtár­sulat részéről, egyenesen annak a nálunk még soha sem tapasztalható közöuynek tudható be, mely veres vonalként végig kisérte a négy he­tes saisont. Dobó színigazgató most jó színtársulatot hozott körünkbe ; vol­tak olyan tagjai, kik a művészek so­rába említhetők s egyetlen hibája e törekvő színigazgatónak csupán az volt, hogy kellő újdonsággal nem látta el magát, de ez sem egyenesen az ő rovására irható, mert a nyáron alig adtak számottevő újdonságot a fővá­ros színpadán. A színigazgató által megvásárolt néhány újdonságot (Cleopatra, Taká­csok stb) a saison elején kiosztotta Dobó, ámde betegsége miatt a leg­jobb akarattal sem foglalkozhatott a színpaddal s igy csak a régibb jó ter­mékekkel volt kénytelen az idény műsorát betölteni. Lehet hogy az új­donságok vonzottak volna közönséget, de hiába a fenti ok ezt meggátolta. legkétségbevonhatatlanabb bizonyítékokat. Tizennégynapra a menyegzőnk után — hi­szen ön régi barátom, ki előtt nem kell semmit elhallgatnom — akkor leptem meg, midőn egyik barátném boudoirjában — nem messze ül tőlünk — ugy nyilatkozott, hogy engem csak azért vett el, hogy az közelébe juthasson. Bizonyosan a többi barátnémnak is ezt mondhatta. — És mit tett ön ? — Vállát vonta. Semmit sem gyűlö­lök jobban, mint a botrányt. Mit tehettem volna jobbat? Mosolyogtam. E perczben egy hölgy kiáltott át hozzá : — Jucz, megkaptad már Woth-tól a küldeményt? Rögtön a beszélőhöz fordult és feltalálta magát. Ez alatt félig gondtalanul, fehér nya­kát tekintettem és szemléltem, mint hull le lassanként arrpl a rizspor keblére és vállaira. Ekkor balfelőli szomszédom meglökött, egy ismert világfi, és gúnyolódó. — Ön szerencsés fráter, — sugá fü­lembe. — Hiszen a szép Jucz valósággal bátorítja önt. — Hogy gondolt ilyet ? felelém meg­lehetős zavarodottan. — Nos, nem beszélte e önnek férje árulásának érzékeny történetét, amely két hétre lakodalma után lejátszodótt ? Mindig azt teszi, ha valakit vonzani akar. Erős felelet volt nyelvemen: de ekkor újra felém fordult és a legközönségesebb társalgási hangon mondá : — Miről is beszéltünk az előbb?

Next

/
Oldalképek
Tartalom