Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-01-14 / 2. szám

I. évfolyam Pápa, §900. január 14. 2. szám, Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK ; Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre I frt 5o

: kr. Lap tulajdon os és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Egy régi mizéria, Ha társadalmi életünket figyelmesebben megtekintjük, ügy sajnosán kell tapasztalnunk, hogy mind az a minek eleven közérdeklődésből kellenne táplálkoznia, stagnál, vagy semmivé zülik, mert nem törődik vele senki. Lapunk hasábjain több izben volt már erre nézve felszólalás, melynek foglalatja voltaképpen nógatás , volt, olyan nógatás, minőben a kocsis részelteti lovait, ha kerékagyig dagadó kátyú előtt a lovak szíveskednek megállni. Senki sem tagadhatja, aki Ösmeri társadalmi viszonyainkat, hogy ezen nógatás nagyon is ráillik a mi viszonyainkra. Olyan a mi társadalmi életünk, hogy még egy hasonlattal éljünk, mint a szétpattant üstökös a melynek részei hulló csillagok alakjában nyomtalanul eltűnnek a világűrben. Olyanak vagyunk, mint a bolygók, mely az ő egyformaságaikkal végzik utjokat. Pedig hát vannak egyleteink, köreink -— még ])edig jó számban — melyek ezen betegségünket hivatva volnának orvosolni.

H Sajnos azonban ezen körök és egyletek nem felelnek meg hivatásuknak ugy, amint azt megtenni kötelességünk volna. Az egyes, díj irányzatnak látszó törekvések meddő kisérletezések s végcéljukat egy — két szereplésre vágyó ember nevének kultuszában, igen gyakran érdekescsoportok feltűnési viszketettségeknek, pillanatig tartó kielégültében érik el. Társadalmi életünk pangása a legmagasztosabb instituti ónkat beposványositja. Mindaz, aminek eleven, közérdeklődésből kellene táplálkoznia, stagnál vagy semmivé zülik, mert nem törődik vele senki. Valóban paradoxon nélkül olyan a mi társadalmi életünk, hogy inkább halott, semmint élő. ' Miért ? Igen sok oka — foka van ennek. — Egyik legfőbb és legnagyobb oka az, hogy társadalmunk szeparisztikus s még a legkisebb helyen is a hasoncélu egyletek és körök, társadalmi kasztok szerint vannak -- szervezve. Az egymástól való távozó, vidéki érzékenység, pöffeszkedés, gög, I. teremti meg a voltaképpen azonos feladatra, a viribus unitis elve alapján nagy feladatokra képesített egyesületeket. TAÉ ÓZ .A.. Robinzon bácsi, Robinzon bácsi hatvankét esztendős volt, s már vagy tizenhat év óta jószívű testvérbátyja kegyelemkenyerén élősködött. Igazi nevén Mikolai Ferencznek hivták, a családi név azonban már rég kizárólag a bátyját illette meg: A falusi urak,- a plébános, a nótárius, az erdőmester és valamenynyien, a kik a Mikolai-udvarba bejáratosak voltak, „Robinzon" néven szólongatták egymásközt, ha a különös émber nem volt jelen. Bátran tehették, mert ritkán mutatkozott. Midőn ugy tizenhat esztendő előtt lerongyosodva, a tökéletes elzüllés szánalmas állapotában váratlanul megjelent a faluban s bátyja elé lépve, lesütött fejjel, kivörösödött szélű szemeit a földre szegezve, bizonytalan, ei-elakadó hangon rövid időre menedékhelyet kért tőle : a bátyja azt hitte, hogy valamelyik jókedvű ördög akarja hirtelenében megtréfálni. Az összes ismerősök, felesége, leányai, ő maga is, ugy tudták, hogy kitűnő sorsnak örvend : a keleti vasut-társaság mérnökei között talán kettő sem akadt, a kinek nagyobb összegeket fizettek volna, mint neki. Gyermekei nem voltak, íelesége eszes, nagyműveltségű, szép asszony hírében állott. Számítottak rá, hogy egyszer majd meglátogatja őket, s akkor nyilván ugy fog befonulrii a családi portára, mint egy király, — de csak ugy vonult be gyalogszerrel, a á hátulsó kis ajtón, rongyosan, bozontos szakállal, piszkos gallérral, nyakravaló nélkül mint egy földönfutó gézengúz, kit csak az imént dobtak ki valamelyik nyomorult kocsmából, a liol pénz hijján fél meszely pálinhát ivott. Mikolai Ádámot a közvetlenül előtte lecsapó villám sem döbbentette volna meg jobban, mint öcscsének szomorú állapota, a melyre teljességgel nem volt elkészülve, Tágra nyilt szemekkel, ijedten, megzavarodva bámult rá egy pillanatig. Azután erőt vett szivén az elnéző, nemes Mikolai-vér : kezét nyújtotta a rongyos embernek, s szelíden, nyugodtan, szemrehányás nélkül igy szólt : — Isten hozott, Feri 1 Gyere be és ha akarod, mond el, mi történt veled. — Enged meg, hogy itt a hátulsó kerti házban húzzam meg magam mormogta halkan az ember. — Nem, nem! Szívesen látunk. — Köszönöm, de semmi szín alatt sem megyek be. Majd csak hátul maradok a,kerti házban. Az a kis szoba jó lesz nekem, Ádám ott hátul, a hol senki sem láthat a kerti házban. Nehezen, akadozva ejtette ki a szavakat és jóformán minden mondatot megisméMegvalljuk, minket bizonyos reménység kecsegtetett annak idején, mikor a Jókai kör megalakult, hogy ezzel majd ezen társadalmi kór orvosolva lesz. Föltételeztük ezt különösen azok részről, kik a kör vezetői s a kikben teljes garanciát bírtunk arra nézve, hogy a kör hivatásának minden tekintetben meg fog felelni. A Jókai kör felkapott egy eszmét, melyben ambíciónk s tetterönk fényes megvalósultát véltük felfedezni s lázas buzgalommal sorakoztak ezen zászló alá. Sajnos tapasztalnunk kell, hogy a kicsinyes személyi motívumok által előidézett bűzös füst már marja szemünket s előre megvakulunk mielőtt látnánk ; megvakittatunk mielőtt elvakitatnánk. Nem hibáztatjuk a kör vezetőit mint ilyent, de igenis a kaszt szellemet mely uralkodik a körben s mely nem társadalmi tömörülést, de homlok egyenest az elidegenést provokálja. Tessék csak elmenni egy a kör által rendezett estélyre s akkor meg fognak győződni állitásunk valódiságáról. Ott fognak majd arra a meggyőződésre. jutni, hogy az utilitárius kör mily rombolást visz véghez társadalmi életünket. A barátságos együttlétet feltelt. Kéréséhez viszont makacsul ragaszkodott s Mikolai Ádám végre is engedni volt kénytelen: bevezette a kerti ház egyetlen szobácskájába, a hol néhány nádszék, egy régi bőrdiván ós egy fonott virágállvány volt az összes bútorzat. Egy óra múlva ágy, szekrény és Íróasztal is került a szobába. Majd függöny az egyetlen ablakocskára és ruha a rongyos embernek, hogy felöltözhessen, — szappan, kefe és olló, hogy megmosdhasson és bozontos szakálát levághassa. S aztán egy^szó sem esett a dologról. A háznép ugy tett, mintha semmi sem történt volna. Senki sem szégyenitette meg kíváncsi kérdezősködéssel a kerti ház uj lakóját, a ki estig nem mozdult ki a szobácskából, s bizonyára akkor sem lépett volna bátyja családi körébe, ha Mikolai le nem megy utána és át .nem hivja. — Két vagy három hétig tűrjetek meg, — mondotta, a nélkül, hogy zavaros fényű szemeit föl merte volna vetni — azután nem Jeszek terhetekre. Csak két-három hétig, Ádám — Maradhatsz, a meddig akarsz — felelte Mikolai egyszerű és karonfogva öcscsét, átvitte családjához. Mikolainé ós a leányok a legnagyobb szivélyességgel és gyöngédséggel fogadták. A meghökkenés mindössze egy pillanatig tartott ; helyét a szánalom és a legtartózkodóbb női kímélet foglalta el az első percztoi kezdve. A leányok Feri bácsinak szóli-