Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.
1900-12-16 / 50. szám
litve a több nyugati államok kereskedelmét. A valóság az, hogy szegénységünk mind kirívóbban lép előtérbe és hatása kiáradt a kereskedelemre is, mely tulajdonképpen nem is egyéb, mint gyenge kirendeltsége az osztrák kereskedelemnek és ettől függő alárendeltségben áll. Kereskedelmi hitelünk kizárólagosan az osztrákok kegyétől van függővé téve. A legkisebb ok, mellyel ez alól emancipálni akarjuk magunkat visszahatást szül. Értékeink legnagyobb részével ők rendelkeznek és ez olyan fegyver, a melynek kezelésével ellenünkben kitűnően tudnak élni. Akkor támadják meg életerőinket, a mikor nekik tetszik, mert értékpapírjainkat, ha piacra dobják, főlszivni és e mellett a kereskedelemben, a közforgalomban olyan tőkét meghagyni, a mely a mai igényeinknek megfelelne, ez a szegény ország nem képes. Hogy mennyire odakötöttük magunkat közgazdaságilag az osztrák járószallaghoz, legjobban bizonyitja az, hogy minden kinövését az osztrák közgazdasági áramlatnak magunkra oktroáltatjuk. Az osztrák ipari túltermelésből előállott túlkínálat és értékcsökkenés megteremtette a kartelt és kontingentálást. Vagyis kevesebb termelés mellett olyan árakat biztosítanak maguknak a fogyasztók rovására, hogy bőségesen biztosítják a termelő hasznát. Természetes, hogy a kisebb produkNem bánom, feleié Béla. Feláldozom neked mindazokat a házakat, ahol részemre is valami kézi hímzés van kirakva. Még a nővéremhez megyek. Hogyan, a nővéred Budapesten van ? Es nem vezetsz hozzá. Csak gyermekkorában ösmertem — nagyon szép asszony lehetett belőle ? Be kell neki mutatni. Legközelebb kedves barátom. Klári csak tegnap érkezett és csak az ünnepek után szándékozik fogadni. Tulajdonképpen egészen idegen itt. Tiz év előtt — alig hogy kilépett a nevelőintézetből — Amerikába házasodott és csak most mint özvegy akar a régi hazában ismét otthonossá válni. Ma a nagyszálló termében ül a kályha mellett és valami angol regényt olvas. Nem kívánom zavarni, úgyse válnék belőle vig családi ünnepély. Nálad maradok. És én, mondá Dömöny, feláldozom neked a pavillont, pajtásaim és pajtásnőim tartanak, mert a családi boldogság tiszteletnapját én sem akarom megszentségteleníteni. Helyes ! kiáltott föl Thökél. Felejtsük el a keltet és csináljunk egy tarokkpartit. Hozatok kártyát. Megálj I mondá Dömöny, van egy eszmém, hogyan tölthetjük a mai estét mulatságosabban és ártatlanabb örömökkel, tudniillik másokon való örömmel. Menjünk. Ah, átlátom már tervedet, szakitá félbe Thőkél, menjünk ki a karácsonyi vásárhoz és ajándékozzuk meg az ott áldogáló gyermekeket — ezt a szép képet Bela kihagyta faábráinak gyűjteményéből. ció, kisebb üzemtőkét igényel, a mi kamat megtakarítást jelent az osztrák nagy iparnál, a nélkül, hogy nyeresége kevesbedne, sőt ellenkezőleg, biztosítottnak találja. Az is természetes, hogy földmivelésünket is erősen érinti a kartel, mert az ipari produkció csökkentésével jár a munkaerő csökkentése is és a hol a nép nem keres, nem is fogyaszthat, és e miatt földmivelöink nyers termeivényei nem találnak oly biztos fogyasztásra Ausztriában, mint annak előtte. Külföldre meg nem mehetünk a nagy védvámok miatt s igy mindkét gazdasági tényezőnk szenved. De valakinek mégis meg kell fizetni a különbözetet és ez nem más, mint a magyar fogyasztó közönség, a gyarmatilag kezelt magyar fogyasztók, a kik szerződésileg vannak kiszolgálva az osztrák iparosoknak. Már két év előtt, a midőn a kereskedelmi kormány kérdést intézett a magyar iparos és kereskedelmi tényezőkhöz aziránt, hogy nyilatkozzanak, vájjon elérkezettnek látják e az időt arra nézve, hogy törvényhozási uton korlátozzák a kartelt, megmondtuk, hogy a kartel bűnös manipuláció, mely minket egyenesen kiszolgáltat az osztrák érdekeknek és veszedelmes kihatással let% összes gazdasági tényezőinkre. Kárhoztattuk az országos iparegyesület és a budapesti kamara szakvéleményét, mely nem látta a fenyegető veszedelmet és akkor még nem tartotta szükségesnek a törNe az utczán ajándékozzunk ! Hanem még jobb, vegyült most a társalgásba Renkei keressük íöl a pinczelakásokat. Kedves barátom, ha nemösmerjük a cziraeket, igen furcsán járhatunk ajándékainkkal. Mit használ például egy öreg, beteges embernek, ha ólomkatonákkal lepjük meg, vagy mit szólna egy szerelmes pár ahhoz, ha egy papát és a mamát mondó bábut adnánk neki ? Nos hát, akkor indítványozok valamit — nekem is van egy eszmém, mondá Thökel. Halljuk i Rendezzünk karácsonyi sorsjátékot. Hármunk közt. Szép tréfa ! Ugy hozassál a kártyák helyett lottót, meg mandulát és mazsolaszőlőt! Nem, az én eszmém komplikáltabb. Nagy asztalt gondolok a szoba közepén, szép karácsonyfával rajta — hiszen készen kapni a czukrászdában — néhány csinos csecse-becsét kirakva az asztalon, mindhárman indulhatunk vásárolni azután, — Thőkél egy lapot szakított ki jegyzőkönyvéből és a következőket irta rá : 1. szám. E jegy elő mutatójának 1900. deczember 24-én este 8 és 9 óra közt az Erzsébet-körut 93 számú házának első emeleti 1G számú lakásában karácsonyi ajándék fog kiszolgáltatni. Körülbelül egy tuczat ilyen sorsjegyet állítunk ki és. Kalapba dobjuk. Nem, kidobjuk — az ablakon. vényes intézkedést. Bezzeg most már máskép gondolkoznak ezek is, belátják, hogy,a mi érdekeink a kartel rendszerét egyenesen kizárják és nem egyéb, mint kifosztása, elriasztása a mi amúgy is nehezen főineveit fogyasztó közönségünknek. Áldatlan és kiszámíthatatlan tehát a harc a magyar agráriusok és merkantilisok között, melynek egyedüli oka a közgazdasági téren beállott pangás. Az egymás elleni fegyver kovácsolásnak semmi hasznát nem veheti az ország. E helyett sokkal üdvösebb, sokkal célravezetőbb volna, ha közös erővel, közös akarattal és igyekezettel megtalálni iparkodnának azt a vezérfonalat, a melynek nyomán haladva összes magyar közgazdasági érdekeinket kielégíthetjük. Nem az ellentétek kidomboritásával, hanem a közös érdekek összeegyeztetésével tehetünk szolgálatot a magyar közgazdasági életnek. Gyengék vagyunk mindkét részen s ha gyengeségünkben egymástól eltávolodunk, könyebben közénk furakodik az erősebb harmadik. Azért ma inkább rá vagyunk utalva egymás támogatásása, mint valaha. Az elszegényedés, az általános pangás megszédíthette egy időre a különböző érdekszférák képviselőit, de mihamar belátni kénytelenek, hogy egymás ellen semmit, egymás mellett mindent elérhetnek. Három órával később 'a három jóbarát ismét Gellért lakásán volt, ezúttal nem a dohányzó szobában, hanem a fényesen világított fogadóteremben, mely meglehetős ünnepélyes és kényelmes benyomást keltett. A szoba közepén kerek asztal karácsonyfával. melynek gyertyáit most gyújtják meg. A fa tövénél különféle tárgyak hevernek, mindegyik vörös posztódarabbal betakarva, melyre számozott fehérszínű bárcza van tűzve. A fal mellett álló nagy asztal bufíetnek lett berendezve, számos tál különféle sülttel, hentesáruval meg süteménynyel és zárt boros palaczkok állanak rajta. Gellért az óráját nézi. Még két perez hijja nyolez órának mondá, most ismeretlen vendégeink csakhamar jönni fognak. A jövendők furcsa csalódásokat hozhatnak, jegyzé még Béla, ki tudja, hajolt-e le egyáltalán valaki, hogy kövezeten fekvő meghívásunkat elfogadja és ha igen, eljön-e? 8 ki ? Talán egy lámpagyujtó, egy öreg utczaseprő vagy egy részeg háziszolga ? Talán, mondá Dömöny, egy vállalkozó fiatal szépség V Még különféle más lehetőséget soroltak fel. Talán egy gyanupörrel élő rendőrbiztos. — Egy megszökött rab. — Egy utazó angol. — Egy csintalan utczagyerek. — Egy koplaló diák. — Valaki, ki a Dunába akarta magát vetni. Ekkor megszólalt az előszoba csöngetyüje. Az ajtó feltárult és egy meglehetősen tisztességesen öltözött öreg ember lépett be rajta. Sorsjegyét kezében tartotta. Mintha e^