Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-12-16 / 50. szám

X. évfolyam. Pápa, 1900. deczember 16. 50. szánt. Z L 0 N Y Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Pangás. A gazdasági közforgalom élénkiiléséiiek időszaka elérkezett. A tavaszi és nyári idő a termelésre szolgál. A gazda, az iparos, a gyáros mind arra számit, hogy az őszi és téli időszakban megélénkülő kereslet fölszijja összes termelését. A kereskedő világ, mely a közvetítő szerepét viszi a termelő és fogyasztó közönség Jközött, ugyancsak ebben reménykedik, bőven ellátja raktárát a kereskedése körébe vágó cikkekkel, hogy vevő közönségének igényeit kielégítse, Azonban már néhány év óta ez a természetes folyamat megrekedt. A kereslet évek óta nem csak, hogy nem nagyobbodott, de erősen csökkent, annyira, hogy a kereskedelem nem képes azt a forgalmat megtartani, a melyre a termelésnek okvetlen szüksége van, hogy a túlkínálat folytán árcsökkenés be ne álljon. Ezen valóságos helyzet következménye aztán az, hogy a termelő hangos panaszban tör ki a közvetitő ellen, a kit avval vádol, hogy szorult helyzetét kihasználja és a termeivényt kalmár lélekkel, vagy köznyelven mondva „lelketlenül" kihasználja. Különböző hangzatos jelszavakkal fordulnak a kereskedelem ellen és minden bajért, minden balsikerért ezt teszik felelőssé és megvan a bűnbak, melyen lovagolni lehet. Mert végre is bűnbakot kell találni, különben önmagát emészti el a tehetetlenség. — Nagyon természetes, hogy ilyenformán a bűnbakot, a kereskedelmet diszkvalifikálni valóságos erényszámba megy és nagy garral keresik azt az eszközt, azt a szereplőt, a mely a kereskedelmet a közvetítésben pótolni lenne hivatva. Természetes, hogy a kereskedő világ a saját baját megint másutt keresi. Ennek is bűnkak kell és mindenek előtt azok ellen fordul, a kik őt ostorozzák ; a termelők ellen. Túltermelést, észszerütlen maradiságot vet a sezmére, mely nem számol a fogyasztó közönség igényeivel, nem az Ízlésével és a konjuktúrával. Igy aztán szépen hajba kapnak, megvádolják, megrágalmazzák egymást és nem veszik észre, hogy olyan zsákutcába szorították egymást, a honnan mindketten csak megtépázva, megcsonkítva, vagy legalább is beszenynyezve kerülhetnek ki, a nélkül, hogy bajukon ezen az áron javítottak volna. Az agráriusok és merkantilisták harca nem is egyéb a bűnbak keresésnél. Mindegyiknek fáj valami, de nem tudják a baj okát elhárítani, hát ráfogják egymásra. Ez a legkönnyebb és legközönségesebb módja annak, hogy a bajtól eltereljük a figyelmet. Mert bajok vannak itt is, ott is, az okozatot ismerjük, de az okot elhárítani nem tudjuk. Mert hazugság az, hogy a kereskedelem gyengítette a termelőket, mert valójában ebben az országban, bárminő szomorú is, kereskedelem még nincs is, egészen csecsemő korát éli és elenyésző, semmitmondó p. o. a szomszéd Ausztria kereskedelme mellett, nem is emTÁECZ -A.. * 1 1 •* • • • • 1 • Karácsonyi égjáték, „Fél öt óra ! Ott átellenben, a harmadik emeleten is már világos lesz az ablak, kezdik már meggyújtani a karácsonyfa gyertyáit Megvallom az év e szakában mélabús leszek s megbánás szálja mag lelkemet, hogy még mindig agglegény vagyok — és tik?" Sóhajjal hagyta el az ekként szóló az ablakot, amely előtt egy ideig hallgatagon állt s az asztalhoz közeledett, ahol két barátja — kik még ebédről vendégei voltak — pezsgőztek és finom havannákat szívtak. „Én nem vagyok mélabús," felelt a fiatal emberek egyike, engem se bánat, se búskomorság nem bánt, és semmi más lelki terhem sincsen. „És én," szólt a másik, „nem éppen karácsony estéjét választom arra, hogy lételemet — egyáltalán minden létet —_ eltévesztettnek tartsam — az már nálom régi meggyőződés." „Oly meggyőződés, mely csöppet sem akadályoz, igazán vig élet folytatni." „Mond inkább bolondat. De csupán keserű következetesség, hogy nagy bolondságnak tartom az egész világot, melyben egyik teremtés ámítja a másikat, sőt maga a természet. „Megállj!" szakitá félbe a házigazda. Csak ne beszélj Schopenhauer elméletekről, ne bírálgasd gúnyosan és fitymálva a cseleket, ámításokat, hitegetéseket, amelyekkel a szegény gyenge emberek önmagukat és a maguk fajtáját fentartani kísértésbe jönnek. Nagyon elcsépelt ez már ! A három fiatal ember, kik itt egy körúti palota pazaran diszitett dohányzószobájában voltak együtt, valamikor iskolatársak voltak és még mindig — most a harminczas évek derekát taposták — bizalmas tarátok maradtak. Thökél Gellért, a házigazda, a külügyi minisztériumban viselt előbb állást, de amikor néhány év előtt milliomos örök ség szállt reá, elhagyta hivatalát és azóta mint magánzó élt. Renkei Béla a világmegvető, abban a meggyőződésben, hogy minden csak bolondság, nem igen foglalatoskodott most valamivel. Orvostant halgatott és egy ideig orvosi praxisa is volt, majd festészettel foglalkozott és potom áron adta el festményeit; szép irodalommal is megpróbálkozott, féléven át kiadott egy folyóiratot, amelyen jelentékeny Összeget vesztett és most hivatásos foglalkozás nélkül maradt. A harmadik és legfiatalabb Dömöny Albert gróf mint kapitány szolgált a huszároknál és egy táborszernagynak volt a segédtisztje. Tehát — mit csináljunk estére ? ismétlé Gellért kérdését. Talán keressük föl a szegények otthonát s osztogassunk ott ajándékot, amint azt azokban a csinos karácsonyi történetekben olvashatjuk, melyekkel az Öszszes e héten megjelenő lapok elárasztják az olvasóközönséget. Oh, ezt szerkesztő koromból ismerem, kiáltott föl Renkei. Egyszer egész gyűjtemény régi clichét ajánlottak nekem, melyek különféle karácsonyi képek illusztráczióiul szolgálhattak. Volt itt soktagu családdal megtelt kis pinczeszoba, melynek ajtajába egy a dobozok terhe alatt görnyedező küldönce lépet be; azután a magányosan ós szomorkodva üldögélő agglegénv vagy ugyanolyan aggszűz, papagálykahtkaval a háttérben, vagy az öreg anyóka, kihez betoppan a régóta elveszettnek hitt fiu mint katona vagy matróz, itt volt az a sötét éjjeli kép is, a hófödte templommal és az éjjeli misére járó, lámpás parasztalakokkal, végül a közkedveltségü polgári szoba — karácsonyfa égő gyertyákkal az asztalon .... a fiatal házigazda elérzékenyült arczkifejezéssel felesége derekát fogja körül, ez a karácsonyfa felé tartja legkisebb csemetéjét, aki a maga részéről egy Paprika Jancsi után nyújtja ki apró karjait, az előtérben kis leányka lehetőleg meres bábuval és a tábornoki csákóval diszitett, trombitázó kis fiu a hintalovon. Nem, nem kérek ebből! Inkább rendezzünk egy kis pikáns mulatságot 1 Ez vétek, kiáltott föl Gellért. A családi boldogság tiszteletnapját nem szabad megszentségteleníteni. Ma egyedül maradok, kivéve ha akartok oly szívesek lenni velem tartani.