Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-10-07 / 40. szám

Mindezt tétlenül csak a vétkes közöny nézheti. Ne kicsinyeljük ezen közös ellenségünket", mert a tétlenség megboszulhatná magát, mert kutat épiteni már késő, midőn a tető már lángban áll. Képletekben beszélünk, mert okos emberekhez kivánunk szólani, ezek úgyis megértenek, mig a tudatlanság pálcát tör a legjobb szándékunk felett is. A tapasztalt embereket köszönettel fogadják, ha vihar közeledtére figyelmeztetik, mig a tudakosság csak akkor remeg meg, ha villám czikkázik üres feje felett, de addig kételkedik és nem hisz. Igenis képletekben beszéltünk, de most már a dologhoz érdemileg is hozzászólunk. Hozzászólunk pedig azért, mert szégyen gyalázatnak tartjuk, hogy városunkban akadnak egyesek, kik megmételyezni akarják a békés egyetértést, mely eddig városunkban honolt s mindenáron üszköt akar dobni lakosságunk közé. Nem a közérdek, hanem a „saját ügy" lebeg szemei előtt s annak rovására, mellüket veregetve, iparkodnak tévútra vezetni a lakosságot s ezzel egyetemben a közbizalmat maguknak biztosítani. Uton-utfélen, hirdetik az igéket, melyek városunk reorganizálását, társadalmi jóllétünket lesznek hivatva előmozdítani ha az ő táborukhoz csatlakoznak. Nem tisztelnek ezek tradíciót, nem tartanak ezek szem előtt sem tisztességet sem békés egyetértést, hanem minden eszközt felhasználnak arra, hogy magán érdekeit kielégítsék, nem törődve azzal, hogy az ily feketelelkü stréberkedések lakosságunk között eddigi békés egyetértésbe az egyetlenség magvát hintik. Ez a helyzet kényszeritett a felszólalásra. Vigyázzunk nehogy késő legyen ! A magot ezek a békerontók elhintették s hogy ez gyümölcsöt ne teremjen arra mi akarunk vállalkozni. Ne hagyják magukkat hízelkedéssel a békerontók táborába juttatni, amelyet ugyan a barátság színe alatt toborzanak össze, hanem azért csak oly szerepet szánnak nekünk mely a saját érdekeiknek legjobban megfelel. Ennyit egyelőre figyelmeztetésül. Ha idejét fogjuk látni, erősebb hangon is felfogjuk emelni szavunkat a paraziták ellen s leálcázzuk őket annak módja és rendje szerint. Sok titkos szállai vannak s a háttérben sok egyén sütkérezik abban a tudatban, hogy fondorkodásaik ily alakban nem fognak napfényre jutni, de ha azt hiszik ezek a titkos firmák, hogy mi nem látjuk őket egyénként, csalatkoznak s ha nem hagynak fel ezzel az üzel mekkel ráolvassunk. Ezen felszólalásunkat közügyeink jövője érdekében tettük s indító oka a legutolsó megtartott képviselőtestületi közgyűlés. Pollatsek Frigyes. Vármegyei közgyűlés. — 1900. okt. 1. — Vármegyénk törvényhatósága a megyebizottsági tagok nagy részvétele mellett tartotta meg évi rendes őszi közgyűlését Fenyvessy Ferencz főispán elnöklete alatt. Ezen érdeklődésnek oka volt azon körülmény, hogy a vármegye útalap terheinek fedezésére az alispán 2% megyei pótadó kivetését vette fel a költségvetésben, a mely javaslatot a megyegyülés egyhangúlag elvetett. Nagy vita után elhatároztatott, Szabó Imre indítványára, hogy meggyőződést szerzendő arra nézve, vájjon az útalap terhei miként volnának a jelenlegi adózás keretében és megtakarítások révén fedezhetők, a közgyűlés bizottságot küld, hogy a költségvetést átdolgozva a kiadásokat akkép szállítsák le, hogy az eddig kivetni szokott 10% útadókban az összes kiadások fedezetet találjanak. A közgyűlésről tudósításunk a következő : Fenyvessy Ferenc töispán kit a terembe léptekor zajos éljenzés fogadott, szívélyesen üdvözli a szép számban megjelent bizottsági tagokat s midőn a közgyűlés fontosságát jelezi a közgyűlést megnyitja. Napirend előtt Koller Sándor főjegyző felolvasta O Felségének a magyar nemzethez iztézett köszönő iratát azon alkalomból, hogy a vármegyék és igy megyénk is f. hó aug. 18-án tartott díszközgyűlésből 70 éves születésnapja alkalmából feliratilag üdvözölték. A legfőbb kéziratott a gyűlés állva hallgatta ós lelkes éljenzéssel fogadta. Jókuthy Albert bejelenti, hogy a holnapi gyűlés napirendje előtt a Széli kormány üdvözlése tárgyában indítványt tesz és ezzel áttértek a napirendre. A számonkérőszéfc és a vármegyei pénztár vizsgálatairól szóló jkvek tudomásul vétettek. Kolossváry alispán ezután hosszas beszédben fejtegeti javaslatát a vasúti 2% pótadó érdemében s kijelenti, hogy nem talált más módot a közúti költségvetés fedezésére mint ezen pótadó kivetését s ajánlja az áll. vál. javaslatát, mely ezen 2°/

0 vasúti megyei pótadó megszavazására egy előkészítő bizottság kiküldését javasolja. Jóluthy Albert hosszas beszédben jellemzi a gazdák mostoha viszonyait kijelenti, hogy az áll. vál. javaslatát nem fogadja el s indítványozza, hogy vasúti pótadó címén és erkölcstelen dolog. Huszonegy éves koromban még nem voltam az a fáradt, rezignált teremtés, a ki ma vagyok. Hazudnám, ha azt állítanám, hogy beletörődtem a dologba. Ellenkezőleg, szilajon, szenvedélyesen kerestem tovább a férfit, az ideált. Persze, ma már, tiz év múlva, ismerve az élet minden nyomorúságát, nem beszélek ilyen ostobaságokat. De akkor, akkor 1 Még nem jöttem a bölcs mondás tudatára, hogy az élettel együtt senki sem ígért nekünk örömöt vagy boldogságot, s igy nincs is kin követelőznünk. Én szilajon, kétségbeesetten követelőztem. Minden eltűnő nap után kétségbeesettebb voltam, hisz ez sem váltotta be, a mit vártam tőle. Egyszer aztán találkoztam V e 1 e. Igy beszélek róla, nagy betűvel. Tíz év mult el e találkozás óta és ma is azt mondom, megérdemli, mert igazán szeretett engem és bennem is föl tudta kelteni a szerelem illúzióját. Ne nézz ilyen kutatóan reám. Nem történt semmi. Ne rázd ilyen hitetlenül a fejedet. Hiszen éppen ez a siralmaksiralma az én le nem vezekelhető bűnöm, hogy gyáva voltam a vétkezésre. Ha még egyszer visszahozhatnám azt a pillanatot! De ostobaság, az ember nem lehet másforma, mint a milyennek születik. Nem akarlak untatni. — Az az ember imádott engem és én sohasem szerettem mást rajta kívül. Egy napon arra kért, hogy szökjünk meg és legyünk egymásé. Hallgattam lázas, könyörgő szavait és azt mondtam, igen. Másnap ott várt a vasútnál, és én nem mentem el. Miért ? Magam sem tudom. Ezen a kérdésen szoktam az agyamat gyötörni álmatlan éjszakákon, komor, erős, őszi délutánokon, ebbe a kérdésbe fogok beleőszülni. Miért nem mentem el, mikor nem tartóztatott semmi ? Gyermekem nem volt. A férjem ? Törődtem is én valaha ezzel az idegen úrral ? A női becsület ? Te tudod, mint vélekedtem erről a hazugságról, melyet a férfiak találtak ki saját érdekeik vedelmezésére. Megbocsátják a nőnek, ha lopott, csalt, hazudott, de nem, ha nekik osztozkodni kell valakivel. A női becsületet tiszteljék a férfiak, az ő érdekeiket védi, nekem mi közöm hozzá ? Mondom, nem tartóztatott semmi és még sem mentem el. Miért ? Ezt kérdezem magamtól ma is, ezt fogom kérdezni halálom óráján és nem tudok rá megfelelni. Miért nem csaltam meg soha azt az embert, kihez nem fűz más, mint egy tapasztalatlan, tudatlan lélekkel kimondott igen ? Miért ? Mert tisztességes asszony vagyok. Az elmém belátta mindezeknek a dolgoknak hitványságát, hazugságát, ürességét, az életem még sem bírtam és nem birorn másként rendezni. Sokszor nem gondolok reá, de ha eszembe jut az ellentét, mi gondolkozásom, és egyéniségem közt van, az örülés környékez. Nem tudod még te, mi a vezeklés : mikor az ember azokat a bűnöket siratja, miket nem követett el, mikor azért szenved, mert nem volt elég ereje a vétkezésre. Margit egy pár pillanatig a tűzbe bámult, aztán hirtelen, ideges élénkséggel kezdett beszélni : — Ne beszélj nekem boldogtalanságról, te, a kit sohasem gyötört a lelkiismeret. Mennyit szenvedtem én egy dolog miatt, melybe nem a szivem, még csak nem is a konnyelmőrég vitt bele. Nincs miért titkolóznom. Az én jó uram, ki ellen oly rettenetesen vétkeztem, kint fekszik a temetőben, hát ugy is mindegy. Ismered a mi szerelmi regényünket ? Tudod, hogy mint tizenöt éves gyerekleány beleszerettem az uramba, ki akkor husz éves ifjú volt. Szép, vidám, tüzeslelkü ifjú, ugy mondták, hogy az Isten is egymásnak teremtett bennünket. Hat évig vártunk egymásra. Aztán kezdetét vette a mi házaséletünk, melynél boldogabb sohasem volt e világon. A férjem imádott és én néha ugy érzem, hogy bele kell halnom a nagy bolgogságba. Talán éppen a nagy boldogság volt az oka mindennek. Nem voltam megedzve. Nem ért soha semmiféle fájdalom életemben és ez sokkal nagyobb baj, mintsem gondolnánk. Nem hallottam ellenkezést, soha meg nem tagadták semmiféle vágyamat, kívánságomat és éppen azért vesztettem el fejemet azon a végzetes estén. A férjem valahová indult. Nagyon ritkán ment el hazulról és én ilyenkor nem