Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-08-26 / 34. szám

hogy már a jövő évben az elszállá­solást a barakkokban eszközölhessük. Azt is felesleges talán bővebben fejtegetnünk, hogy mily előny váro­sunkra nézve az, hogy minden évben a hadgyakorlatok központjává leszünk és ezáltal néhány százezerforint vá­rosunkban lesz elköltve. Már pedig senki sem vitatja el tőlünk azon meg­győződésünket, hogy ezen barakkok felépitését a katonai felsőbb hatósá­gok is a legnagyobb örömmel fogják fogadni s tekintve kedvező terepvi­szonyainkat állandósíthatjuk a hadgya­korlatok színhelyét. Kötelességünknek tartottuk ezen eszmét a közérdek szempontjából szellőztetni és erre a városi hatóság­figyelmét felhívni. Hisszük és remél­jük, hogy felszólalásunk üdvös voltát felfogják is ily értelemben a képvi­selőtestülethez előterjesztést tesznek. A képviselőtestület tagjaitól pedig elvárjuk, hogy a legnagyobb lelkese­déssel fogják felkarolni ezen városunk érdekét nagyon is érintő terv léte­sítését. Pollatsek Frigyes. Egészségügyi mizériák, Olyan ritkán és olyan keveset beszéltet magáról közegészségügyünk, hogy azt hisszük, Pápa város duzzad a jó egészségtől és egészséges élet­től, hogy a közegészségügy terén minden, de minden a legnagyobb rend­ben folyik nálunk, s a lakosság egész­ségének megóvására mind azon in­tézkedések megtétetnek, a melyet az ember egészségének és életének meg­tartására nézve a fejlődő kor tudása és ismerete az emberiségnek meg­adott. A közélet bajai, társadalmi kér­dések vitatása és az egyéni érdekek kielégítése után való őrült hajsza any­nyira lefoglalja az embereket, hogy nem érnek rá arra, hogy városunk közegészségügyi viszonyaival csak né­mileg is foglalkozzanak. A közönség háborgó kedélyének megnyugtatására kivetett káprázatos reformok és a közéleti szereplés nagy hangú frázi­sai mellett városunk közegészségügye tizedrangu kérdéssé sülyed s a meg­oldandó kérdések között ugy elenyé­szik, mintha egészségügyünk teljes virágzásban állana. Hát csakugyan ilyen boldog álla­pot van nálunk ? A polgárság jólétének és boldo­gulásának egyik alapfeltétele a jó egészség, a város haladásának és fel­virágzásának első feladata pedig a közegészségügy ápolása és előmozdí­tása, mert csakis jó egészségügyi vi­szonyaink között várhatjuk a város minden irányú fejlődését; a be­tegséggel és egészségügyi bajokkal küzdő lekosság, az elsenyvedt, elcsi­gázott nép soha és sehol sem volt képes a kor haladásával lépést tar­tani. Az termeszeti törvény, megdönt­hetlen örök igazság, hogy csak jó egészségügyi viszoi^yok mellett telje­sítheti a lakosság és a társadalom azokat a kötelességeket, a melyek a boldogulás útjára vezetik. Ugyan ki gondolt már nálunk erre, ki törődik vele, vájjon megfe­lel-e városunk közegészségügye a la­kosság követelményeinek, jut-e eszébe hatóságainknak, hogy közegészség­ügyünk állapota felett gondolkozzék — Ne kérjen, mert ugy is hiábavaló Volna I De szívesen járok a kezére, annyi­val is inkább, mert egy kedves jó pajtásom ajánlja. Adok önnek még egy névjegyet egy szerkesztőhöz, a ki ismeri egész Euró­pát s a ki bizonyára szerez is majd önnek egy fényes állást. Nem is hiszi, hogy mi­csoda befolyásuk van azoknak az újságí­róknak. Belenyúlt az íróasztala fiókjába, kivett egy névjegyet, melyen szintén azok az előt­tem már nem egészen ismeretlen szavak állottak, hogy. „A legmelegebben ajánlom neked .... urat." — beleirta az én neve­met, aztán ide aclta * a kártyát s én boldogan elvágtam vele. — Mégis csak vannak szives emberek a világon ! — gondoltam magamban. Ha eszembe jutott, hogy ez a névjegy már el­készítve feküdt ott a fiókban, hát szkep­tikus gondolatok támadtak ugyan bennem, de ezeket ugy elűztem, mint a legyeket a manöver-téren, amennyiben szivarra gyúj­tottam. Néhány órával később kopogtattam a szerkesztő ajtaján, mely azonban fájdalom, iiem nyilt meg. A szerkesztő nem volt jelen és nem volt jelen néhány héten át. Végre elcsiptem ós előadhattam a kívánságomat. Kitűnő, jókedvben volt. — Állást keres ? — Üli be kár, hogy nem jött három héttel ezelőtt 1 A khinai , övet levelezőt keresett. — Sajnos, nem vagyok khinai ! — bá­torkodtam gondolni. 0 pedig folytatta. — ... A ki khinai nyelven tud ste­nografálni . . . Hogyan, Ön nem tud khinai nyelven stenografálni V No nem baj ! Ha ön kitűnően bírja a spanyol nyel­vet, adhatnék önnek ajánlatot Madridba. Igaz, nem tudom, vájjon abban a híres bodegá­ban, melyre most gondolok, van-e jelenleg valami üres állás . . . Hopp, de ön talán nem is beszél spanyolul ? Nem ! De ' hát akkor mit tud ön ? . . . Csak lovagolni ? . . . . (Nevetett ezen a vicczen, én pedig ki­váló tisztelettel vele nevettem.) A szerkesztő egy darabig még eltréfált, végül pedig azt mondta. — Tudja mit, jelenleg semmit sem Ígérhetek, de majd adok önnek névjegyet e^j jó ismerősömhöz, a ki bizonyára majd segit uraságodon. Az illető az uj gyertya­gyár igazgatója Nagyon világos elméjű em­ber. (A szerkesztő lelkesen nevetett, én meg vele.) . . . Valóságos gyertyalángész ! (Ugy nevetett, hogy az oldalát fogta, én pedig szinte nevető görcsbe estem.) . . . . Bizonyára mindent elkövet érdekében. Azzal átadott nekem egy névjegyet, néhány sort irt rá, melegen ajánlva becses személyemet s aztán nevetve búcsúzott el tőlem. Végül ugy nyerítettünk, mint egy katonai ménes. Uj névjegyemmel folytattam utazáso­mat, mely immár közel négy hónap óta tar­és intézkedjék annak megóvására uézve. Ha egy pillantást vetünk is köz­egészségügyi állapotunkra, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a legkeve­sebb gondozásban éppen egészség­ügyünk részesül és ez nem agyrém, nem üres ráfogás, hanem szomorú valóság; a statisztika számadatai ijesztő bizonyítékok gyanánt szolgálnak, a sem szépítgetni, sem letagadni, vagy meghazudtolni nem lehet. Nem szolgálhat mentségünkre az sem, hogy Pápa természeti fekvésé­nél fogva, vagy légköri viszonyait te­kintve van kedvezőtlen helyzetben, mert ez csak erélyesebb egészség­ügyi intézkedéseket követel. Ezt azon­ban legjobb akarat mellett sem ta­láljuk meg. Daczára, hogy társadalmunkban mindazon tényezők meg vannak, a melyek az egészségyügy előmozdítá­sát tűzték feladatukká, mint a beteg­segélyzö s a számtalan jótékony egye­sületek, a melyek buzgón munkálkod­nak a szegény nép bajainak enyhíté­sére, ezen kívül a város értelmisége és intelligens társadalma nagyban közre hat a jó egészség fentartására, mégis azon szomorú viszonyok kö­zött áll városunk, hogy a legrosszabb egészségi állapottal küzd ; persze azok a csendes emberek már nem panasz­kodnak, a kik örök álomra hunyták .szemeiket, a nagy gyermek halandó­ságot szinte megszokták az emberek, a szülők zokogását nem hallja meg senki. Hogy pedig mi az oka ennek a szomorú állapotnak, azt nagyon ha­mar megtaláljuk, ha figyelemmel ki­sérjük egészégügyi intézkedéseinket. Első sorban a nyitott csatornák­ban a szenny és piszok ott rothad el, tott. Hosszú harczok után, melyeket néhány kapzsi vad emberrel, portásokkal és iroda­szolgákkal vívtam, végre rátaláltam a gyer­tyagyári igazgatóra, a ki meglehetős hide­gen fogadott. — Az a szerkesztő folyton zaklat ! — mondta üdvözletemre, de szerencsére hozzá­tette, hogy nem akarja rossz kedvét rajtam kitölteni. Állást ugyan nem adhat, részint azért nem, mert üres hely sincsen, részint pedig azért, nem rajong a kiszolgált kato­nákért. Ellenben kész névjegyet adni ne­kem, hogy azzal menjek el kollágájához, a régi gyertyagyár igazgatójához. Az a szó, hogy „névjegy" ugy hatott rám, mint egy ostorcsapás, de azért halálmegvetéssel mo­solyogtam, fogtam a kártyát és mentem to­vább, tovább. Micsoda örömmel üdvözöltem az első ajánló sorokat ós micsoda kétkedéssel szem­léltem most e darabka papirost. Mikor elol­vastam, hogy ismét a „legmelegebben" aján­lanak, fázni kezdtem. Mint egy jubilált ve­terán-tábornok sántikáltam el a második igazgatóhoz. De mikor ez egy pillantást vetett az ajánlásra, dühösen felkiáltott. — Micsoda arczátlanság! Az a semmi ember elég vakmerő, hozzám ajánlani vala­kit ! Pardon uram, - szólt aztán hozzám fordulva — tisztelet, becsület önnek, hanem az uj gyertyagyár igazgatóját megvetem s Az az ember gyertyagyárat akar dirigálni és nem tudja megkülömböztetni a hatos­gyertyát a nyolczastól, a milly-gyerfcyát a

Next

/
Oldalképek
Tartalom