Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-08-26 / 34. szám

a legveszedelmesebb betegségek baczill usainak valóságos tenyésztelepei a nyitott csatornák ; a baczillusok milliárdjai szabadon tenyésznek az. ntczán, s ha a nap heve felszárította a csatorna szennyes folyadékát a baczillusok a porral egész özönével jutnak az ember szervezetébe, de azért a csatornák tisztántartására a legkevesebb gond van. Egészségügyünknek nagy veszedelmét látjuk még a piac/ vizsgálatunk felületességében is. Az élelmi czikkek egészségrendőri vizsgálata az egészségügy védelmének úgyszólván a legfontosabb része, ezzel azonban hatóságunk vajmi keveset törődik, a behozott élelmi czikkek egészséges voltára való felügyeletet alig gyakorolja ; az élelmi czikkek vizsgálat és ellenőrzés nélkül kerülnek a piacra, a tej, turó, vaj, mint a melyekkel a különböző járványos betegségek csirái a városba bejutnak, nincsenek alávetve az egészségrendőri alapos vizsgálatnak, a mi nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Pápa egészségügyi tekintetben is a legutolsó helyet foglalja eL \ Semmivel sem külömb a husvizsgálat sem, elcsigázott, lesoványodott állatok busával táplálkozik a város lakossága, jó és Ízletes hust keveset kapni és nincs kizárva, hogy noha a vágási szabályoknak megfelel is a levágott állat busának száraz szövetei jó táplálékot nem nyújthatnak s az ilyen elcsigázott állatoknál benne van már a betegség is. Ily körülmények között nagyon természetes, hogy jó egészségügyi állapotokat hiába várunk, pedig piacunk ellenőrzéséhez csak egy kis jóakarat és az egészségügy iránti érzék kellene. A hol annyi család kizástearintól ! Az az ember még rövid idő előtt faggyugyfcFiyák közt fetrengett és most petróleumgyertyákat akar gyártani. Az igazgató ur jó ideig dühöngött, végre lecsillapodott és bocsánatot! kért telem, de hát az ő haragja az uj gyertyagyár irányában erkölcsi és anyagi okokból érthntö, Bebizonyítandó, hogy engem mennyire becsül, kijelentette, hogy szívesen ád nekem névjegyet egyik barátjához, Ez az ujabb szívesség valami nyomorúságos érzést ébresztett fel bennem. Akkor éreztem magamat igy, mikor először buktam le a lóról és pár perezre elvesztettem az eszméletemet. De lassan-lassan és felocsúdtam és az utczára érve, már volt annyi erőm, hogy elolvassam a névjegyet. Az állott rajta SA legmelegebben ajánlom . . . urat !" A névjegy pedig, — óh iróniája a sorsnak ! — az én szülővárosom — képviselőjéhez, volt iskolai pajtásomhoz volt intézve, a kinek a dolgozószobájából hónapok előtt indultam földkörüli utamra. De erre már ugy felébredt bennem a türelmetlenség, mint egy vén csataménben mely újra meghallja a harczi riadót. Elvágtattam régi barátomhoz, hogy kérdőre vonjam. Fájdalom, nem tudtam menten bejutni hozzá. Előszobájában egész tömeg ember várt. Egyik a másik után mentbe a képviselő dolgozó szobájába, de már néhány pillanat múlva visszatért, kezében egy névjegygyei, ajkán boldog mosolylyal. Ah, ismerrólag a piacról szerzi be élelmi cikkeit, mint Pápán, ott kétszeres éberséggel kellene a felett őrködni, hogy a fogyasztó közönség tiszta, egészséges és kifogástalan czikkekhez jusson. Önámitás nélkül senki sem mondhatja el városunkban, hogy ez a nemű panaszoknak nincs alapja, azért elérkezett volna már az ideje annak is, hogy városunk hatósága e téren is a haladó és fejlődő városokat kövesse. Szini évadunk kezdetén, Már napokkal ezelőtt megjelentek a falakon azok a falragaszok, a melyek az őszi színházi évad kezdetét jelezték, —- s a melyekkel Dobó színigazgató előzetesen is jelenteni kívánta a pápai közönségnek, hogy szeptember hó elsején újra átveszi nálunk birodalmát, — a pápai múzsacsarnokot! A szórakozni vágyó, műértő közönség a legnagyobb örömmel üdvözölte azoknak a ialragaszoknak a megjelenését s örömmel gondolt az élvezetesen eltöltendő estékre a mellyel azután az előzetes örömét is igazoltnak lássa ! Az előleges jelentésben nélkülözzük ugyan a tagok névsorát, de hiteles forrásból tudjuk, hogy a színtársulat oly erőkkel rendelkezik, melyek műértő közönségünk minden igényeit kielégíteni képesek lesznek. Az operette személyzet teljes átalakuláson ment keresztül. A társulat primadonnája Réthy Lina, ki a vidék egyik legjobb koloratur énekesnője és Siofokon dédelgetettje volt a közönségnek. A társulat subrettje Sziklai Szeréna kiről a fővárosi lapok a legnagyobb elösmeréssel emlékeztek meg. Ezenkívül Broó Valéria társalgási színésznő és Morvay Antal hősszerelmes szerződtetéséről veszünk tudomást, mely változások nagy előnyére vannak a társulatnak. Hogy miért nem vette be Dobó szintem már azt a mosolyot, csak ugy ismertem mint a névjegyet ! Végre beeresztettek s én magam előtt láttam ott, mint hajdan, mikor eltelve iluziótól, reményektől, léptem be ide. 0 mosolygott, mint hajdan, de már nem emlékezett csekély személyemre. Rá akartam támadni, de ő lágy fuvolahangon, erősen es különösen hangsúlyozva ezt a két szót, hogy „kedves barátom !" — imigyen szólt. — Ah, önnek állás kellene, kedves barátom, állás? Ezer örömmel, kedves barátom. Majd adok önnek kedves barátom, egy névjegyet. Azzal menjen el egyik barátomhoz, a ki miniszteri tanácsos s én meg vagyok győződve róla, hogy tőle majd kap állást. S mint egykor, kivett a fiókjából egy névjegyet, melyen már messziről megpillantottam ezt' a kegyetlen néhány szót. „A legmelegebben ajánlom neked ... A kártyát borítékba tette s ráírta a cimet. Megint beajánlott az öreg miniszteri tanácsosnak, a náthásnak, a zsebkendősnek. De már ez még nekem is több volt a soknál. Mint egy most patkolt fiatal nem dobbantottam a lábammal. — Uram. — ordítottam — tartsa meg magának az ajánlott körutazási jegyét ! Én már megtettem az utat, érti ? Semmi kedvem, hogy megint egy helyről a másikra küldesem magamat, érti '? Nem körutazom többet ! Nem leszek bolondja sem önnek, sem a barátaimnak ! igazgató az előleges szinijelentésbe ezen uj tagokat, nem tudjuk, pedig ezzeb nagyban emelte volna a bérlőközönség kedvét a bérletre. Ha meglepetés számba tartotta ezt nekünk, ugy mindenesetre csak köszönettel tartozunk neki, de anyagi szempontból sokkal előnyösebb lett volna reá nézve, ha a társulat szervezésében történt ily átalakulásokat jó eleve a közönségnek tudomáhozta volna. A társulat szervezését illetőleg még azt is halljuk, hogy egy kitűnő operette bufóval is fogunk rendelkezni s igy teljes reményei nézünk elébe a szini évadnak s liiszszük is, hogy közönségünk is méltányolni főgja Dobó színigazgatónak áldozatkészségét, ki nem kiméi semminemű áldoztokat, csak hogy közönségünk jogos és méltányos igényeit kielégíthesse. Ily auspicumok mellett várjuk teljes reménnyel a színtársulat idejövetelét. Pápa városa mindig hires volt irodalmi és művészeti szeretetéről. Pápa városa mindenkor örömmel áldozott a magyar színészetnek. Nem frázis, de igaz tény, hogy Pápa városának messze földön híre van, hogy Tlialia papjait, ha hivatásukat őszintén és lélekkel fogják fel, itt e város falai között erkölcsi és anyagi siker kisérte. Időszerűnek tartjuk most, midőn Dobó Sándor szakmáját és hivatását mindig szem előtt tartó színigazgatót és majdnem mondhatni újból szervezett társulatot körünkben üdvözölhetjük, egy s mást elmondani, hogy mi kötelesség háramlik reájuk és mi a kötelessége a nemrég megalakult szinügyi bizottságnak. Csak is ugy és akkor lehetséges a közönség érdeklődését felhívni és ébrentartani, ha a színtársulat és a szinügyi bizottság karöltve szoros figyelmébe veszi a következőket : A társulat első sorban teljes ambitiójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó — Hát ez a köszönet ajánlásomért ? — kérdezte ő, szomorúan mosolyogva s a kebléből valami hörgés tört elő. — Köszönöm a hektografált vizitkártyáját : kiáltottam tovább és odavágtam a levelet az asztalra. Ön és a többi ezeket az ajánlóleveleket egy utazó vándorlegény munkakönyvének tekintik. Mindenki beleírja a nevét ós örül, ha lerázza nyakáról a munkakeresőt. Mindenkik szívesnek akar látszani, de valójában egyik sem az, mindenik henczegni akai> de . . . — Elég, kedves barátom ! — mondta a képviselő az aggodalom hangján, mikor ámulatában kissé magához tért. — „Elég ?" . . . „kedves barátom ?" — feleltem. — Oh nem, „kedves barátom" mint az örök zsidó szaladgálok az ön gyalázatos kombinált körutazási jegyével. — Barátom, ön halátlan ! Én beakartam ajánlani a barátomnak, a ki miniszteri tanácsos. r — Én pedig ajánlom önt és a barátját, aki miniszteri tanácsos, a menydörgős mennykőnek ! — ordítottam. % — Ajánlom ,...,. — suttogta ő — ajánlom. — Ne ajánljon tovább, mert most máién ajánlom magamat 1 — ordítottam olyan hangon, hogy ő lerogyott a karosszékbe s akkor aztán csakugyan — ajánlottam is — magamat.