Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-03-19 / 12. szám

6 PÁPAI KÖZLÖNY 1899, márczius 12. zott meg agyában az eszme, hogy internatussal összekötve ^a Woyta telek kicsihy ekkor azután elkezdett beszélni és irni az internátus ellen, de persze már — későn. Ne tes»ék hát a városi tanácsot kárhoztatni, mert ha lehetett volna valamit tenni, hogy a képezde ne a városon kívül épüljön tel, biztosithatom, már a mint ismerem a v. tanács gondolkozási módját, — mégis tette volna, — Szováthv ur azonban annak ellenkezőjét tette. Úgy tett mint az a bizonyos ember, a ki egyre tüzet kiabált és szalmát dobált a háztetőre. i Talán nem is szándékosan tette,— de annyi bizonyos, hogy kevesebb tapintáttal ügyet még aligha kezeltek, mint a képezde ügyét Szováthy ur. Szükségesnek tartottuk ezt elmondani, mert legkönyebb a v. tanácsot meggyanúsítani, de nekünk, kik a tanácsot. támadjuk is akkor, ha van reá ok, kötelességünk megmondani azt is, ha nem látjuk a tanácsot valamiben hibásnak. Már pedig nyugodtan elmondhatjuk, hogy a jelen esetben a v. tacsot nem terheli semmiféle felelősség. Vége lesz tehát a hosszú huzavonának és váFosunk lakosága megnyugodhatik abban a min már ugy sem lehet változtatni. Városunknak a képezde minderikép javára szolgál bár hol építsék is azt fel és egy — pár száz lépésért nem engedjük Szombathelyre vitetni. Részünkről csak arra kérjük a v. tanácsot, hogy hasson oda, hogyha már a képezde a város végére kerül, legyen az közvetlenül a város végén és ne még attól is egy jó távolságra. „

r. Egyébként hála isten, , csakhogy ennyire is jutottunk. Egy másik figyelő. Utczafelavatási ünnepély. Lélekemelő, szép ünnepélyt rendezett Pápa város képviselőtestülete abból az alkalomból, midőn a város egyik utczáját »Petőfi« elnevezéssel illette. Nem választhatott volna ez alkalomra alkalmasabb napot, mint Márczius idusát, mert ezen nap és a Petőfi név szoros összefüggésben van s nincs j hazánkban oly egyén, ki a márcziusi napok emlékében Petőfi apotheozisát nem látná. Pápa város ezen aktusával csak a kegyelet adóját rótta le Petőfi Sándor iránt, ki hazánkat a megpróbáltatások nehéz napjaiban tettre ébresztette. A város hódolva a helybeli ref. főiskola óhajának, készséggel engedett kérelmüknek s ezzel fényes bizonyságot szolgáltatott, miszerint dicső nagyjaink iránti lelkesedésének tüze nemcsak hogy nem halt ki kebléből, hanem emléket állit fel részükre, hogy maradandó emléket véssen az utókor szivébe s fennen hirdesse, »hogy a haza minden előtt*. Az utczafelavatási ünnepély a kö vetkező volt: Az utczafelavatási ünepély délelőtt 11 órára volt kitűzve, de már jóval előbb gyülekeztek a városi képvise lők a városháza nagytermében, a honnan nagy számban Mészáros Károly polgármester vezetése alatt testületileg vonultak a föiskola-utcza bejárata elé, ahol már nagyszámú közönség gyűlt egybe. Az ünnepély 'a főiskolái énekkar » Honfi dal« éneklésével vette kezdetét, mire Mészáros Károly polgármester megnyitó beszéde következett. A polgármester lendületes szavakban emlékezett meg Petőfiről s örömmel üdvözli azon eszmét, hogy városunk egyik utcája Petőfi utca elnevezést nyer. Felhívja a város főjegyzőjét hogy erre zzor is jártam ki e kis lak telé, persze hónom r alatt könyvekkel, de nem azért, minthtanuíni jöttem volna, ne hidd, hanem ez csak .olyan eszköz volt a tanárok, vagy diáka nyelven mondva 'v a kopák elámitására. És e könyVek kőzött ott volt az én nélkölözhetetleü ferses könyvem is, melybe a hozzá irt szerelmetes verseket firkáltam, söt némelyiket illusztráltam is. Oh mint szeretett engem ez a barna angyál, forró csókját most is ajkamon érzem, ha csak rágondolok is. Mint borult a keblemrié egy-egy szerelemtől áradozó versem elzengése után s mint fogadta, hű lesz hozzám , és a menyre, földre, napra, holdra, csillagokra. Istenemre esküdöztem, hogy érte fogók küzdeni az életben, az Ő boldogságáért! A mamája? — ez a legfőbb kérdés! Nagyó'n jó asszony v«lt. Minden vasárnap rendesen .kijárt az uzsonna porczióm, mert irigylendő dolog volt az, ha valakinek oly állandó ( fess lovagja volt, midt éppen neki. Korcsolyáját nem kellett magának felkötni; a próbabálon, majálison, — no igen, mert ide is elvitték — biztosára volt a négyese, a soupé csárdása. , De hogy mennyire szeretett, arról a kővetkező eset elmondásából győződhetsz meg: . . . Holdvilágos csendes este volt, egy élő lelket sem lehetett látni, mindenütt csend, csak az ö ablakukból a lámpa fénye vetette ki az ütra halavány sugarait. A mama aludt. Ilus — mert igy hivták földi nevén az égi angyalt — még mindig ébren volt s várta a tiz óra ütését, mikorra is nekem igérte a találkozót Jött az idő, ő szépen kisornpolygot s mi együtt voltunk, ketten. Semmi zajt köröttünk, oly csendes minden, hogy csókjaink bzuppantását tiz mérföldre is meghallhatták. A városba tartottunk. De mily kényes dolog egy leánynak éjjel ugy diákkal végigsétálni az utczákon, mert ha tán senki sem látott volna meg bennünket, csak a hold és a csillagok, a városban másnap mégis köz szájon forgott volna e hir. Azért hozzám tattottunk s Ő eljött — hjah ilyen a szerelem, nem ismer az korlátot — felvette az én férfi ruhámat, hidd meg, kedves öcsém, most még szebb volt, még szerelmesebb lettemm bele. Hogy állt termetéhez az a férfi ruha, mennyivel többet mutatott benne. Igy most már bátran me* hettünk. De tudvalevő dolog előtted bizonyára, mint diák előtt, a fegyelmi törvénynek azon vonatkozólag olvassa fel a város képviselőtestületének határozatát. Csoknyay Károly főjegyző egy »Prolog« elmondása után felolvasta a város határozatát, mit a megjelent közönség zugó éljenzéssel fogadott. Az éljenzés csillapultaval dr. Kapossy Lucián főiskolai tanár lépett az emelvényre s megtartotta az »Ünnepi beszédct«, melyet a közönség több Ízben éljeezéssel szakított félbe. A. szónok beszéde rövid, de annál hatásosabb volt s a beszéd végeztével meg megujuló tapsokkal és éljenzéssel jutalmazták meg érte. Ezután Nagy Vincze I. theologus az ifjúság kegyeletét tolmácsolta amidőn saját költeményét »Petőfi szelleméhez« szavalta. A szavalat nagy hálást keltett ugy a nagyszámban megjelent főiskolai ifjúság, mint a közönség körében. Az ünnepély a főiskolái énekkar által elénekelt »Hymnus«-sal nyert befejezést. Március 15 ünneplésevárosunk közönsége március idusát évről-évre nagyobb fénnyel, fokozodó lelkesedéssel üli meg és őszinte mondhatjuk, hogy évről-évre növekszik a száma az ünnepben szívvel lélekkel résztvevő hazafias közönségünknek, Elértük azon időt, hogy ma már a hivatalos körök sem vonják ki magukat e nap megütésének kötelező ereje alól s ugy a főiskola, mint az egyes testületek emlékünnepélyein kivétel nélkül részt vesznek. A városunkban lefolyt emlékünnepélyekről a kővetkezőkben adjuk tudósításainkat: A kath körben. A kath. körnek rég volt oly látogatott estélye, mint amelyet 1899. márczius 15ének emlékére rendezett. A kör ezen ünne§-a, melyben meg van tiltva a diáknak kilencz órén tul kimaradni, most pedig tiz órán is tul voltunk. Az ördög sohasem pihen. A torzonborz pedellus bácsi bizony megcsípett hennünket, én csak megmenekültem, de az én megmenekedésem kergette veszélybe Ilust. Megfogta őt. se szó se beszéd, egyenesen a carcerbe csukta. Én rohantam baza, felvettem az ő leányruháját s kiszabadításához láttam. Irgalmatlanul zörgettem a pedellus ablakát, s elváltoztatott hangon mondám: — Pedellus bácsi, pedellus bácsi, jöjjön ki, jöjjön ki, beszélni akarok magával. Hosszas zőrgetés. kiabálás után, a 7-ik mennyríek emlegetése között, kiczammogott nagy álmosan a pedellus. — No mi az ? — Pedellus bácsi, nekem egy testvérem van itthon Pestről s azt diáknak vélve, ma este becsukta a carcerbe. — Ah klamezs! no menjünk, nézzük meg. Ilus ott feküdt nagy busán a pricsosen, szomorú, kinos sorsán elmerengve. Hogy felvillant a szeme s elmosolyodott, mikor engem az ő ruhájában felismert* In tettemi hogy hallgasson*