Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-11-12 / 46. szám

IX. évfolyam, Pápa, 1899, november 12 46. szám Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre I frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Még mindig késik ! A sok nagyfontosságú és ál alános érdekű ügy között, mely nálunk még rendezésre vár s amelyekben időközönként lapunk sürgetően hallatja szavát, kétségtelenül egyik legfontosabb minden tekintetben városunk utcáinak rendezés ügye. Értjük a rendezés alatt azt, hogy végre elkészíthessék az épi-' tési szabályrendelet, a város utcavonálainak jövendő irányát, fekvését szigorúan megszabó városi üj térkép. Nem egyszer követeltük már e munkák mielőbb való keresztülvitelét, az épitésiszabályrendelet tervezetén évek hosszú sora'óta dolgozgatnak az egy két kivétellel csupa ahhoz mitsem értő emberek s közben ahány ház épül Pápán egy egy utcában is annyiféle hajlik el annak á tengelye, hogy mindegyik kijebb és kijebb tolja évtizedekkel is az utcaszábályozás lehetőségét, ha csak ugy nem képzeljük azt, hogy egykor tabularasát csinálnak s á lebo rotvált területen hasogatják majdan ki az uj utcavonalakat. Olykor-olykor tapasztalunk is némi nekibuzditást a serkentésre. Hire kél, hogy a szabályrendelet nemsokára újra a közgyűlés elé kerül, sőt tényleg- már ott feküdt ez a közigazgatási Lucaszéke a gyülésterem zöld asztalán, de egy vagy más ürügygyei megint visszakerült a bizottsághoz az e'aborátum, aztán várhatunk megint egy jó hosszú ideig, mig végre a sok sürgetésre előhozandunk ezzel a dologgal a nyilvánosság előtt, mikor aztán az illetékesek megint ugy tesznek mintha annak érdemében cselekednének, valójában azonban soha nem történik semmi lényeges, jobban mondva húzódik ez a dolog ad graecas calendas, ami sehogy sincs rendén való dolog. Igenis, határozottan állítjuk, hogy most midőn városunk a haladás korszakát éli sürgősen követelőleg lép fel ezen ügy aktuálitása s ezen körülmény szolgáltat okot is, hogy újfent megsürgessük az utcák rendezése mie'öbb való megkezdését, az építési szabályrendelet és ezzel kapcsolatosan a város utcáink rendezéséi. • De hogyan is haladhat egy város a korral, ha nincs építési szabályrendelete % Ha egyebet nem, ugy legalább azt érjük el a szabályrendelettel, hogy arra a potczra emelkedünk, amelyen ma e tekintetben már rendezettebb falu* is állanak. Az építkezés tervszerű lesz, s. nem emelkednek majd olyan ötletszerű, minden előzetes terv nélkül való épületek, amelyek egymáson tul akarván tenni, nemcsak magasságban emelkednek lépcsőzetesen egymás fölé, hanem alapjuk is lépcsőzetesen tolakodik előre s csúffá tesz minden utczát, minden kövezetet. Bekövetkezik végre az a boldog korszak amikor az épületeket nem lehet majd tüledre, majd hozzádra foltozni söt még megérhetjük azt is, hogy a közbiztonsági szempont is kellőleg érvényesül és pedig nemcsak az épületek elhelyezésénél, hanem a fedöanyag használatánál is. Ha a szabályrendeletnek csak ^'annyi eredménye lesz is, hogy ezek a szégyenletes és közveszélyes állapotok megszűnnek, már ekkor is nagyot haladtunk előre s mig. a niveliirozás, a térképezés s a tervmegállapitás megtörténik ez is elég lesz nekünk. Jól tudjuk ugyan, hpgy nálunk — eddig legalább — erősen tartotta magát a példabeszéd a mindig későn jövő jó gondolatról és vizpuskáról s hogy az erre illetékes hatóságok rendszerint akkor teszik csak meg az óvintézkedéseket, mikor egy-két nagyobbszabásu momentum megtörténte már kétségbevonhatatlanul megállapította, hogy az intézkedésre szükség van, de erös ben£ A szökevény. — Indulás ! Indulás ! A gyorsvonat éppen indulni akart, Az utolsó pillanatban rohant egy fiatal, nagyon elegáns hölgy a perronra, utána egy hordár egy kicsiny, de nehéz bőrönddel kezében. — Első osztály ! — mondta fuldokló hangon. — Hála Istennek ! — suttogta megkönnyebbülve. Boldog, némileg daczos és csintalan mosoly játszott friss, rózsás ajkai körül. Nyugtalanul tekintett maga körül. — Hát ö hol van ? Végigment az egész vonaton. Fényes, nagy szemei fürkészve tekintettek minden zugba és a fürkészés közben szemei mindinkább kitágultak és megszomorodtak. Fiatal, karcsú, hajlékony termetével, testhez álló szürke utazóruhaban és szőke fején merész kis kalapjával, mely mélyen takarta homlokát, feltűnést keltett az utasok előtt. Az elegáns fiatal urak bajusza vállalkozóan kunkorodott fölfelé. — Ghic, igen chic, hypermodern. -— Csinos kis kölök. — Teremtette, ugyan kit keres ? _ Végre megütközve vonult vissza I. osztályú kupéba. Finom kis fejecskéje erősen zúgott. A gyorsvonat ijesztő sebességgel száguldott. — Ugyan hol maradhatott ? Miért nem volt olyan pontos, mint ő. Megbánta talán ? Lehetetlen ! Nyugtalanul lélegzett. Finom tagjai idegesen mozoglak. Szemei félénken tekintettek a levegőbe. Oly jól megbeszéltek mindent, és íme még sem jött ! Gondolataiban egyik kérdés a másikat űzte. Egy vállalkozó hajlamú elegáns fiatalember sétált szakasza előtt. Vakmerő tekintete sértette őt. Idegesen arczára rántotta sürü fehér fátylát, mely eddig szőke fürtjeit takarta. — Mit tegyek ? — sopánkodott szüntelenül. A száguldó vonat egyhangú zakatolása mintha csak folyton ezt döbőrögné fülébe : — Szőkevény, szökevény ! Görcsösen kapaszkodott a bőröndjébe. Vagyonát tartalmazta, az ő legsajátabb vagyonát. Nagyértékü ékszereket és gyémántokat, melyeket édesanyjától örökölt. Merész kézzel nagyott lökött sorsának kerekén. — Most tovarepül! Hova ? Hova ? — forrongott izgatott ágyában. — Potsdam ! — kiáltotta a kocsivezető. Tanácstalanul állt az ablak előtt. Most saját nevét hallotta kiáltani. — Egy távirat ! Jelentkezett és mohón fölszakitotta a sürgönyt. — Nem utazhattam. Várj Potsdamban a tudott fogadóban. Pillanat alatt fölragadta a bőröndöt és leugrott a vonatról. A fogadóba hajtatott. Itt megmondta nevét, ha egy ur keresné. Órák teltek el: a kinos várakozás hoszszu órái. Minden lépés zajára fölijedt. Végre kopogtattak. — Szabad 1 — Api te vagy ? — kiáltott meglepetve a fiatal hölgy. Egy ur, alig mult 40 éves, jól táplált, elegáns, modern, mint lánya. Utánozhatatlan, kissé gúnyos mosolygás sal lépett leányához. — Nos, hogy vagyunk ? Mióta mégy te Potsdamon át barátnődhez ? Papa, ne gúnyolódj! Látom, hogy tudod í — Mindent, gyermekem. Én küldtem a táviratot. — Ah ! — Igenis. Neki is táviroztam. Megparancsoltam neki, hogy el no utazzék.