Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-08-27 / 35. szám

1899. augusztus 27. PÁPAI KÖZLÖNY 5 mos« nyitányát játszta, melyet a ve geskar­nak egy magyar dalokból összeállított „Egy­veleg* követett. Sürü tapsok után Mészáros Mariska PA letétbe helyezett csók" czimü monoiog előadasával nyert tapsokat, me­lyet újra a vegyes énekkarnak »Ha kedv és dal nem volna« fülbemászó éneke köve­tett. A vegyes énekkarnak » Éjfélt hadiszem­léit éneke, melyet a zenekar kisért nagy hatást keltett ugyszinte az »lnduló« mellyel a hangverseny befejezést is nyert. A hang­verseny végeztével a közönség tüntető tap­saira Hannig Gyula énektanár mrgjelent a függönyök előtt, kiről mi is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk, érdemül tudva be azon rendkivüli sikert, melyet az ő kis csapatjával képes volt elérni. A hangverseny után a kath.-kőrben vacsora volt, melyet tánc követett. A táncoló ifjúság a legvidá­mabb hangulatban reggeli 3 óráig maradt együtt. — Lovasezredek átvonulóban. Vá­rosunk és Jvidékén lefolyó lovashad­osztály gyakorlatok september hó 5-én veszik kezdetüket. Ezt megelőzőleg több lovasezred fogja városunkat érinteni s egy napi tartózkodás után tovább vo­nulni. Augusztus 31-én a 3-ik honvéd lovasdandár, september 2 án a debre­czeni 1 ső september 3 án a váci 6 ik honvédhuszáí ezred Inrt pihenőt váró sunkban is vonul Kisbér vidékére. 1 Ezenkívül tüzérség és gyalogság át­vonulása és kiiá'ásba van helyezve. Szóval mozgalmas napoknak nézzünk elébe. — Az izr. hitközség iskolaszéke tegnap délután ülést tartott a melyen az újonnan létesített polgári iskola működése lett körvonalozva. Az isko­laszék tagjai a polgári iskola igazgató­jává Schor Ármint, osztálytanítójává Blau Henrik tanítókat választotta meg. A polgári iskola I és II osztálya ez év september havában lesz meg nyitva. — Nyilvános köszönet. A Polgári kör­ben tartott 1899 évi augusztus hó 20-iki mulatságon felülfizetlek : IJunka Anna 1 frt. 50 kr. Osvald Béla, Tóth Dániel, Napy Ist­ván 1—1 frt. Néhmann Gábor 80 kr. Bóday István 50 kr. Bárka József, Weinberger N., Weinberger N., Taugner Ádám, N. N., Rózsa József, Halász Ferencz, Szente József 40—40 kr. Valter Sándor 30 kr. Obermayer József, Regner Pál, N. N. 20—20 kr, Fogadják a kőr nevében hálás köszönetemet Hajnóczky Béla elnök. — Iskolai értesítés. A pápai ben­czés gymnásiumban az 1899—1900-ik iskolai évre a tanulók szabályszerű beírása f. évi szept.. hó 1. 2. és 4. napján délelőtt 9-11 óráig történik. A felvétetni kivánó tanuló tartozik az iskolai bizo­nyitványnyal szüleinek vagy azok helyettesének kíséretében az igazgató­nál és az illető osztályfőnöknél beirás végett megjelenni. Az I. osztályba lépők az iskolai bizonyítványon kivül tartoz­nak még keresztlevelet, illetőleg ujra­óltási bizonyítványt előmutatni. A összes fizetendő dij 21 forint, mely két rész­letben is fizethető és pedig beiratáskor 12 forint, januárban 9 frt. A javitó­pótló és felvételi vizsgálatok a beirási napok délutánjain tartatnak meg. Szept­hó 5 én 8V 2 órakor tartatik az ünne­pélyes „Vcni Sancte" 6 án rendes elő­adások. A beiratás a gymn. I. emeletén történik. Az igazgatóság. — Kömivesek mulatsága. Szt. István napján a helybeli kőmives ifjú­ság védszentjük „Rókus" tiszteletére a Dreisziger Károly vendéglő kerti helyi­ségében igen ^sikerült táncmulatságot rendezett. A tánc hajnali 4 órakor a legvidámabb hangulatban ért véget. — Jönnek a színészek! Dobó Sándor színtársulatával f. hó 28-án — holnap — érkezik városunkba s f. hó 29 én megkezdi a négyhétre terjedő őszi sziniévadot. Az igazgató idejövetelét a következőkben jelzi: Előleges színházi jelentés. Tisztelettel van sserencsém Pápa város és vidéke m. t. szín­házlátogató közönségét értesíteni, hogy kitű­nően szervezett társulatommal, saját zeneka­rommal az őszi színházi évadot 1899 aug. 29-én kedden Nap és Hold operettel megnyi­tom. Műsoromból a következő újdonságokat emelem ki: „Görög rabszolga" a budapesti népszínház, nagysikerű operetteje. „Szula­mith* a budapesti Kisfaludy színház szenzá­cziós opórája, »Egyiptom győngye« *Bolond« »Bib !iás asszony* operettek, »Egy vasúti baleseU »Aeneas papa« bohózatok. »Robin­zonok« „Arany kakas« »Királyné apródja" vígjátékok. A mult saison nagy sikert aratott újdonságaiból a következőket újítom fel : »Baba« «Üperabál« Miclmleányok« ^Unatkozó király« »Jafet 12 felesége« operettek, »Gyur­kovils leányok« »Himfy dalai« „Végrehajtó« »Hálókocsik ellenőro« »Családi örömök" stb. vígjátékok. Bérleiárak : 20 drb. nagy páholy szelvény 65 frt. kis páholy 55 frt. erkélyszék 15 frt. lámlásszék 12 frt. zártszék 9 frt. A bérletek eszközléseivel Békés Gyula titkár van megbízva, ki a bérlet pénzek felvételére is jogosult. A t. közönség jóindulatu támo­gatásába ajánlva magamat és társulatom tagjait, maradtam kiváló tisztelettel Dobó Sándor, a győri városi szinház igazgatója. — Országos vásár. A f. évi au­gusztus hó 22-én tartott országos vá­sárra felhajtatott 2327 darab szarvas marha és 784 darab ló és csikó. Eb­ből eladatott 1187 darab szarvasmarha sé 218 darab ló és csikó. — Felülfizetések. A pápai kőmives if­júság által f. hó 20-án az elaggott szaktár­sak javára rendezett mulatságán a kővetke­zők voltak szivesek felülfizetni : Szalmai La­jos 1 frt 50 kr., Matus György 1 frt, Szalmai Vilmos, Laluk Antal, Kádi József, Fiszter Ferencz, Büki Károly, Szam István, Varga Sándor. Rózsa József, Laluk Pál, Ihász Fe­rencz, Lukács Dezső, Limperger Anna, Bog­nár Anna 50—50 kr. Bán Imre, Budai Ju­liska 30 — 30 kr. Pálfi József, Kardos Lajos 20—20 kr, Polgár József 10 kr, mely kegyes adományokért fogadják az illetők a rendező­ség hálás köszönetét. — Tűzvész Acsádon. Tegnap d. e. 11 órakor tűzvészt jeleztek városunk­ban. A tüz Acsád községben ütött ki és nagy részét elhamvasztotta. Tűzoltóink is kivonultak s csak este tértek vissza. Elégett 45 lakóház és az összes mel­lékhelyiségek. A tüz mint halljuk gyuj­togatástó leredt. A nyomozás ez irányban meg lett indítva. — Köszönet nyilvánítás. A pápai róm. kath. főegyházi vegyesénekkar által f. hó 19 én rendezett hangverseny s tánczmulatság alkal­mával tekintve a nemes czélt felülfizetni ke­pyesek voltak: Goldberg Gyula 4 frt. ifj. Martonfalvay Elek 3 frt. Hanauer Zoltán 2 frt. Kovács Mihály, Szeleczky István, Boltka Jenő, lliás Elek, Zuna Gyula, Matus György, Fe­renczy Bernát 1—1 frt. Brenner Ferencz, Sneiden Jenő 60 — 60 kr. Németh Györgyné, Boros Ferenczné 50—50 kr. Bódai István, Horváth József, Szente Ödön 40—40 kr. Szeberényi János N. N. 30 kr. Frikk Jenő, N. N. Német Gyula, Molnár Péter, N. N. Mészáros Mariska, N. N-20—20 kr. Buday Károly, Luka Károly, Szeleszky Ferencz 10-10 kr. összesen 2H0 frt. mely felüfi­zetésekért fogadják a vegyes kar hálás kö­szönetét. A rendezett hangverseny s táncz­mulatság összes bevétele a felülfizetésekkel együtt 144 frt. Kiadása pedig a hangver­senyre 169 frt, 92 kr. s igy 25 frt. 92 kr. terheli a rendezőséget. — Rendőri hirek. Varga Lajosné pa­naszt emelt a rendőrségnél, hogy a f. évi augusztus 23-án tartott kirakodó vásárban Benedek Samu és Ehrenreich Jakabné pápai lakosok tőle 10 frt. 90 krt. elloptak. Az ügy a kir járásbírósághoz áttétetett. — Józsa Károly pápai lakos czipész f. hó 21­én Kramer Ferencz kéttornyu-laki lakos tég­lahazi munkással összeveszett és azt késsel megszurkálta. Krámer Ferencz az irgalmasok kórházába szállíttatott, és Józsa ellen a bűn­vádi eljárás megindittatott. IB-cLcLarpes-bi le-vól. A századvég legnagyobb sikerei a villamossíig korszakalko'.ó találmányának értékesítésében nyernek ki­fejezést. A villamvilágitás, a villamos köz'ekedés a vili mos h:ijtó-ero a gyáripar és gazdasági gépek üzemben taitására. rendkívül előnyöket nyújtanak minden tekintet­ben. A íováiosban a villamos.vasút forgalma megkezdé­sének tiz éves jubeliuma nug.isztus elején volt; a villamos vasutat követte nem sokára a villamvilágitás, majd ar. erőhrjtás alkalmazása is ugy hogy most már alig van uagyobb köz-, sőt magánépület, sőt gyár-, vagy ipartelep hol nem a villamosság szolgáltatja a világítást vagy erö­dajtást s a villamos vasút kcresztől-kasul szeli a fővárost és kellemes összeköttetést biztosit a szomszédos nyaraló­telepekkel és falvakkal. Mindezek előállításának érdeme leginkább a Símens és Halske czéget illeti, mely világhírű ezen a téren s hazánkban igen sok helyen ren­dezte be a villamvilágitást is a legfényesebb sikerrel, mi az általános bizalmat elnyerve, hódította uieg egymás ntán a közvéleményt mindeuűtt a villamosság alkalma­zásának. A Siemens és Halske czég telepe Budapesten, Kerepesi-ut 21 sz. a. tervezeteket és költségvetéseket kívánatra díjmentesen készit és küld. »A magyar aszfaltbányák gazdagsága« czimel igen érdekes közlemény jolent meg Gonda Béla jelesen szerkezteit » Műszaki IIetilap«-jában, mely bizónyára ér­dekli t. olvasóinkat is tehát átvesszük a következŐKben : »A magyar királyi földtani intézet a biharmegyei aszfah­bányákat beható vizsgálrt tárgyává tette s a kiküldött főbányatanácsos és bányafőgeológus kimerítő tanulmá­nyából következő közérdt-kit adatokat vesszük : A »Ma­gyar aszfalt részvénytársaság« bányái Febő-Alsó-Derna • és Bodonos község határában, fekszenek, .a höl az aszfalt előfordulás eddig csak i észben van feltárva. A feltárt területen mintegy 105 millió métermázsa aszfaltanyag van m .gállapitva melylyel mintegy 381 négyszögméternyi terület volna aszfaltburkolttal elláiható. Mély fúrásokkal konstatáltatok; hogy a fentieken kivül még átlag 65 méter vastag rétegű előfordulás van mely egyelőre számszerűleg ki nem frjezhető, de a fenti mennyiséget minden esetre tul haladja — A »Hazai aszfaltipar részvényt ársaság» bányá Tataros község északkeleti részén fekszenek s azokban átlag 2'5 méter vastag rétegben mintegy 75 mill.ó mé­termázsa nyers aszfaltanyag állana rendelkezésre, mivel m :níegy 270 millió négyszögméternyi terület volna asz­falttal burkolható.-A mély fúrások eredménye itt is az, hogy ezenkívül még kiszámíthatatlan menyiség van a mélyekben mintegy 26 méternyire fekvő rétegekben. :— Ezen két hazai vállalat bányáiban mintegy 951 millió négyszögméternyi terület aszfaltozásához szükségelt anyag van már feltárva — s ha tekintetben vesszük, hogy Budapest fő- és székváros összes utczaterülete mintegy 3 l/i millió métert tesz ki, - fogalmat alkothatunk ma­gunknak ezen bányák rendkivüli gazdagságáról. Ritka szép ünnepély folyt le a napokban a fővá­rosban. Schulok Sándor mükéses mester, kinek a Király­ul cza 3 szám alatt van gazdagon felszerelt üzlete, augusztus 24-én ünnepelte üzlete fennálssának 3ö-ik évfordulóját — Napjainkban midőn az inszolid vállalkozások és tisz­tességtelen versenyüzletek csak íövid fenallásra vannak számítva", hogy a kö/önség gyors kizsákmáryolás után csakhamar megszűnjenek, kétszeresen örvendetes ezen régi jó hirnevü czég 3) éves fenallásáról tudomást venni mely folytonos viágzását Schulok Sándor ritka bee ü­ietességii, szolid kiszolgálásának köszöni ; mert ö mint kitűnő szakember, mindig csak oly árut szolgáltat ki megendelőinek melyről személyesen meg van győződve hogy teljesen jó és minden követelménynek megfelel. Ez a lelkiismeretessége és becsületessége általánosan is­meretes s ez tette méltóvá a nagyközönség és polgártársai bizalmára és tiszteletére, valamint a számos kitünte­tésre melyeket mindazon kiállításon nyert, a melyben résztvett. A kávé-hamisitványokról érdekes tudni azt h >gy a külföldről, de különösen Csehországból igen sok kávé hamisítvány jut mint valódi kávé forgalomba ; azért igen tanácsos a kávénak megrendelésit teljesen megbízható czégnél eszközölik Ilyen Németh Viktor füszeikereskedő Budtpes'en József-köruf 44 sz. a ki ertesitésében a szo­lid keresnedő őszinteségével jelen'i ki, hogy oly hang­zatos kávé-neveket nem akar állapjára jegyezni melyek származását konstatálni soha sem lehet Igy pld. Kuba­kávé a hasonnevű szigetről már egyáltalán nem jön Európába, mert annak kevés termését Amerika fogyasztja el; mégis minden zöld ká^é kuba elnevezést kap. — Né.neth Viktor ajánlja a mostani alacsony ká\ é-árak fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom