Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-08-20 / 34. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1899. augusztus 20 Tesszük ezt azon okból, mivel feltűnő módon észlelhető utóbbi időbeli, hogy városunk közügyei iránt az ér deklődés nagyon is kis körre szorítkozik s bátran kimondhatjuk, hogy ez a közügy rovására megy. Az érdeklődés vénája mindennemű kö/ügy iránt teljesen kiapadt, s vannak azo'< között, kiket csak még néhány év előtt intéző köreinknek tud'uk, most egyszerre valóságos affekíával dicsekednek, hogy őket nem érdekli a kö/ügy. A közérdek, mely utóbbi időben annyi maradandó becsű alkotással gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhezképest, melyek a divatos közöny ábal megszállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké tehetnek bennünket. Pedig városunk haladása és virágzása okvetlenül szükségessé teszi, hogy ebben a modern áramlatban, mely á műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a képviselőtestület minden egyes lagja erejéhez ké'p< st részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélküle is folyhatnak a dolgok. Ezáltal azt érjük el, hogy a közérdek körül való tömörülés lehetetlenné van téve, s ki van zárva, hogy a legegyszerűbb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ez az okozója aztán annak, hogy lamentálnak, sopánkodnak, hogy a pótadó viselését nem bírjuk ki, a város tönkre megy s tudja Isten mi minden kifakadást lehet hallani ép azoktól, kik hivatva volnának, sőt kötelességük volna a város gazdálkodásába hangadó véleménnyel beleavatkozni. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezze mi nem törődünk. »Szólj igazat betörikl a fejed« közmondás csak ment, az ajtót gondosan bezárta és a kulcsot magával vitte. Azután pedig körülnézett, vájjon van-e valaki a közelben ; nem látván senkit, nyugodtan ment dolga után. Lépteit meggyorsította s igy nem vette észre, hogy valaki az erdőszélen a sürü bokorba bujt, a ki nem volt más, mint Vágvölgyi Zoltán. Lépteinek zaja már a levegőbe veszett, midőn Rózsika lassan, a betegségtől kimerülten fölült az ágyban és gondolkodni kezdett . . . Hangosan sirt. Azután magára ölté egyszerű ruháját és el akart menni, hogy imádottját fölkeresse. Az ajtót azonban zárva találván, görcsös zokogásban tört ki és a közelben volt székbe esett. Egyszerre csak furulyaszó üté meg a fülét, a mely az ablakából hallatszott. Figyelmes lőn. Megrezzent, mert a dal ismerős volt előtte s tudta, hogy ez csak Zoltán lehet, csak ,Ó« ismeri a kedvencz nótáját. A dal a szive mélyéig hatott.

1 Ereje hanyatlott és alig tudott az ablakhoz menni. Mikor végre odaért az ablakol fölrántotta, de szólni nem tudott: ajkai lecsukódtak, szive összeszorult. Csakhamar két erős férfi kar fonta át a leány derekát, megölelte és lázban égő orczáira forró csókokat nyomott . . . — Rózsikám, drága, egyetlen szerelmem, én vagyok az, a te szerető Zoltánod, — szólott az ifja, — térj magadhoz. Eletem gyönyörűsége, mindene, térj magadhoz, ne hagyj igy szenvedni, hiszen itt vagyok melletted és nemsokára örökké oldaladnál az állhatatlanokra szól, az állhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Nettünk kötelességünk ezen közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk < lőidézni s bárha talán ezen nyilt szavunk ellenáramlattal találkozik, azért nem fog ez visszariasztani attól, hogy hiven ne . adjuk mindazt a mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis a jövő évi költségvetés olyan fontos aktus váró unk jövőjére nézve, mely minden egyes vároM képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mérték ben hivja fel. A tizenkettedik órában mondjuk ezt s reméljük, hogy felszólalásunk nem marad a pusztában elhangzott, szó. Nem er az semmit, hogy hibáztatjuk a költségvetés , de tessék érvek kel előállani, amellyel azt apasztani leh et. A költségvetésben tud unkkal vannak sok oly tételek, melyek már is meg lettek nyirbálva a pénzügyi bizottság által, tessék csak foglalko/.ni a költ ségvetéssel, fognak ot' talalni még több oly tételt, mely a pótadó csökkenését vonja maga után. Nem akarunk részletekbe bocsájtkozni, de azt már most is m<»g kell említenünk, hogy az elemi iskolák dotációját feleslegesnek tartjuk ily anyagi viszonyok mellett. Ezen dotáció körülbelül 13% pótadóval terheli a lakosságot. Tessék azt szóba hozni s ezek államosításéi javasolni. E/.t csak ugy általánosságban nmlitettük, mihez még lesz alkalmunk bővebben is hozzászólni. Van ott még sok olyan salangos dolog a mi nyirbálni való, csak tessék foglalkozni vele. Meleg éreeklődést kívánunk a költségvetés és ezzel kapcsolatosan közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenhíát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. I les ek. Az Istenre kérlek, térj magadhoz, — esengett Zoltán kétségbeesetten. ... — Itt vagy ? — suttogá alig halhatóan a leány. — Hát igazán te vagy az, nem álmodom ? . . , Oh, mily bo'dog vagyok hogy láthatlak. Félek, hogy elveszítelek nemsokára, mert apám megjön és ha meglát, elűz innen. Oh Istenem, mily szerencsétlen vagyok ; megtiltotta, hogy veled beszéljek ... Szeretsz még édes Zoltán ? — Szeretlek jobban, mint valaha és szeretni foglak holtomig, — feleié az ifjú hévvel. — Esküszöm mindenre, a mi szent előttem, hogy szeretni foglak örökké! — Én is szeretlek és megboldogult anyám emlékére fogadom, hogy hü leszek hozzád mindig, de mindig. Körülbelül egy óráig voltak együtt s Zoltán eltávozott, a leány pedig tekintetével a sötétségbe követve, nyugodni tért. Nemsokára haza érkezett az öreg s látván, hogy gyermeke álmában mosolyog, homlokon csókolta s lefeküdt. — A szegény gyermek valami jóról álmodik, mert m solyog, — mondá a szerető apa. Rózsika másnap már vidámabb, élénkebb lett. Az apa az okot nem kutatta; örült, hogy leánya megváltozott. De ez az öröm nem tartott sokáig, mert Zoltán napokig nem jött és a leány visszaesett betegségébe . . . A Vágvölgyi-kastély díszesen volt kivilágítva, ugy látszott, ünnepélyt rendeztek. A kocsik egyre hozták az előkelő vendégeket Ebben a reményben nézünk a szeptember hó 6-án tárgyalandó kölségvetés tárgyalása elé, vétjük, hogy minden egyes városi képviselő ki városunk javát kívánja, egyetértett felszólalásunkkal. Városi közgyűlés. — 1898. augusztus 19. — Pápa város képviselőtestülete tegnap délután gyűlt egybe, hogy a már heteken át hangoztatott s a helyi lagokban is szellőztetett gyárak létesítése kérdésében határozatot hozzon. A képviselőtestület ez alkalommal sem tagadta meg magát s azt határozta, hogy máskor fog határozni. Mi teljesen egyetértünk azzal, hogy ily fontos kérdésekben ne hamarkodjunk, de azt már még sem tartjuk helyesnek, hogy ép akkor midőn városunk nagyon is vitális érdekét vagyunk hivatva biztosítani, annak elodázását indiiványozzák. Volt alkalmuk ép azoknak a képviselőknek, kik ezen kérdéseknek elodázását kiván'ák, kellőképen tanulmányozni ezen gyárak létesítésének minden fázisát, sőt ha jól tudjuk az állandó választmány tagjai is és igy nagyon furcsának találjuk, hogy nem ott szereznek tiszta képet maguknak ily fontos kérdések mibenlétéről, hanem a képviselőtestületi közgyűlésen, ahol már egy ' ész Javaslattal állanak szemben, mely annyi retortán ment már keresztül. Meghajlunk minden vélemény és ellenvélemény előtt, de az ily eljárás már sok izben nagy hátrányát képezte városunknak s teljesen egyetértünk a polgármesterre, ki figyelmeztette a képviselőtestületet, hogy az ily elodázásokkal veszélyeztetjük városunk fontos érdekeit. Némi reményt nyújt ezen gyárak létesítésénél azon határozat, hogy - a és nemsokára megszólalt a zene s megkezdődött a táncz Zoltán eljegyzését ünnepelték. Persze, nem a gazdász leányát jegyezte el

1... ... Az egybegyűlt társaság jókedvűen mulatott és természetesen velük a vőlegény is, a ki nem sejtette, hogy mig ö ott fenn mulat, azalatt a megcsalt leány lenn az utczán iszonyúan szenved. Törődött is ő most már vele. A pénz kiábrándította szerelméből s már csak ugy gondolkozott, hogy Rózsika csak egyszerű és szegény pDniáay, mig menyaszonya gazdag. Arra nemes goili t„ hogy mi érheti Őt, mert a szegény leányt igy megcsalta. Megnyugtatta őt az a tudat,n hogy rangjához méltó leányt választott nejéül. Fönt vigadtak, lent pedig egy összetörődött, kendőbe burkolt alak huzódlott meg a nagy boltajtóban. Rózsika, a meg csat leány volt. A szegény, mikor megtudta, hogy Zoltán jegyben jár, és más nővel, magára ölté a nigy téli kendőt s nem törődve semmivel sem, elment a kastély elé, a honnan kiűzetése származik, hogy még egyszer, utoljára láthassa Zoltánt, azt a ki őt megcsalta. Mikor odaért és meglátta őt, halk sikolyt hallatott és eszméletlenül esett a kövezetre. Az ünnepélyre készülők ügyet sem vetettek rája, ugy tettek, mintha észre sem vették volna és mentek föl a terembe. Két szegény embernek azonban megesett a szive rajta és hazavitték. A történteket másnap megtudván az apja, Zoltán ellen iszonyú boszut esküdött, de leányával ezt nem közölte , . ,