Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-11-06 / 45. szám

gyenletes és közveszélyes állapok megszűnnek, már ekkor is nagyot haladtunk előre s mig a nivellirozás, a térképezés s a tervmegállapitás megtörténik ez is elég lesz nekünk. Jól tudjuk ugyan, hogy nálunk — eddig legalább — erősen tartotta magát a példabeszéd a mindig későn jö vő jó gondolatról és vizpuskáról s hogy az erre illetékes hatóságok rendszerint akkor teszik csak meg az óvintézkedéseket, mikor egy-két nagyobbszabásu momentum megtörténte már kétségbevonhatatlanul megállapította, hogy az intézkedésre szükség van, de erős bennünk a meggyőződés, hogy a városi közigazgatásunk vezetésében újonnan bekövetkezett személyi változásokkal jobb irányban kell megváltoznia sok minden eddigi félszeg és ferde felfogásnak is, s hogy az uj erökel uj, egészségesebb szellem is fog lábra kapni közigazgatásunk minden ágában. Ezen meggyőződéstől áthatva intézzük most már szavunkat városunk érdemes polgármesteréhez s kérjük lakosságunk nevében — kik hozzánk fordultak már több izben panaszukkal — vegye ö a kezébe a városrendezés ügyét, hasson oda, hogy épitési szabályrendeletünk nemcsak mielőbb elkészüljön, de jól is készüljön el, és mielőbb hatályba is lépjen. Pollatsek Frigyes. Városunk világítása. Pápa város által létesített és fentartott kényelmi berendezése keretében alig tétetett valamely intézmény ellen annyi és oly jogosult kifogás, mint az utczai világítás ellen. Nem rekriminációkép, hanem csak a történelmi hűség kedveért feljegyezzük, hogy az még soha sem elégítette ki városunk lakosságát, s hogy az elcsengöbben beszéltetik az Istent : de a nagy templomokban már sötétebben, haragosan. Azt hiszik, az Isten is zordabb gorombább lesz, ha fényesebb palotába kerül lakni ? A ezigányfamilia eddig indus nyugalommal lopta a napot, részben bagózván, részben a megfordított pipaszárat szopogatván. (Olyankor az emlékezet dohányzik.) Csak a nagyanyónak van valóságos égő, füstölgő pipa a szájában, ami nagyon rokonszenvessé teheti előttünk az egész jámbor pereputtyot. Lám ami dohányuk van, aőt az öreg pipájába tömik. Ez nem mindig van ugy azoknál, akiknek több — a vágott dohányuk . . . A prímás most lassan megmozdul ránéz a toronyra. A számokat ugyan nem ismeri. de hát ugy látta, hogy a toronyra szokás nézni az idő megtudása végett. — Dél van, — mormog. A nagyapó is félbehagyja a bőgő-vargaságot, oda sandalit a konyha-ajtóban heverésző háziasszonyra: — Az ám. Dél van. A háziaszonynak azonban egy ize se mocczan. Még csöndesebben simogatja a leánya holló-haját, amitől az még borzosabb lesz, mint mikor a makranózos gyermeket lene szóló panaszok még soha sem némultak el. De hát, ha valakinek van egy kis fogalma városiasságról és egy atomnyi érzéke az életbiztonság kellemetlenségei iránt, attól nem is lehet kívánni, hogy az utczai világítás terén eddig uralkodott rendszerrel meg lehessen elégedve. Az igaz, hogy e téren már egy izben az utczai lámpák jelentékeny szaporítása által, némi javulás állott be, de mindazonáltal íz utczai világitásunk nagyon gyatra állapotban van. Örömmel konstatáljuk tehát, hogy városunkban mozgalom indult meg oly világi apparatus meghonosításán, amely nemcsak a lakosság igényeit fogná kielégíteni, nemcsak korszerű s czélnak megfelelő volna, nemcsak emelné városunk külső megjelenések diszét : hanem egyúttal hasznos befektetéssé válhatnék, mely bizonyos ide lefolyta alatt a városi pénztár tetemes gyarapodását eredményezné. Meg vagyunk győződve, hogy városunkban a villamos világítás kérdése nem az elérhetetlen óhajok, hanem a megvalósítható eszmék körébe tartozik, mihelyt a város és a nagy közönség komolyan óhajtják és erélyesen felkarolják. Mert azzal mindenkinek tisztába kell lennie, hogy a létező vi&zonyoknál fogva anyagi terhek nélkül 8 pénzbeli áldozatok híján ezt létesíteni lehetetlen. A régi közmondás azt tartja, hogy a ki akarja a ezélt, annak akarnia kell az eszközöket is. Hogy ez megvalósuljon jelentékeny feladat vár Pápa város nagy közönségére s vállvetve kell önmagának is közreműködni a város haladás nagy munkája körül. E téren jelentékeny feladat vár a társadalomra is, a mely eddig csak csititják s az még dühösebben toporzékol. Hogy a háziasszony ügyet se vet a csengő déli harangszóra: az sokat jelent — azaz hogy nem sokat, épen semmit se jelent — — ebédre . . . Ezt különben a reggelinél is tapasztalták, hogy hiába való minden kotorászás a tarisznyák fenekén. Minek magyarázza ezt meg az asszony az éhező háznépnek újra? A czigányasszony nem fecéegő otthon; csak akkor, ha kártyaveléskor, fizetneki érte, Különben kíméli a nyelvét, hadd pihenjen. A család mindazonáltal fölkászolódik innen-onnan s közelebb telepszik a háziaszszonyhoz, mintha csak az ebédet ülnék körül. Többnyire hasra feküsznek, két fekete öklükre támasztják az állukat és nézik a szép, sárga homokot, melyből a czigányfantázia hűsről egyszerre terülj abroszt varázsol elö, teli mindenféle jóval, zsiros pecsenyével, gyenne bélü czipóval. A kontrás, aki most már csak a félszemére bandsal (azelőtt mind a kettőre bandsal volt, de az egyiket kiütötték) szikrázó pillantásokat vet a püspöki palota füstölgő kéményei felé. — Ferkó te, — kérdi a prímást könyökkel — ugyan mit esik most a püspök ? gáncsolt, de a melynek ezentúl a puszta sérelmi politikával fel kell hagyni s önmagának is közre kell működnie a haladás nagy munkája körül. Már Szécheni is rámutatott a társadalom azon nagy hibájára, melyet röviden indolencziának nevezhetünk, a melynél fogva örökké csak panaszol, kíván és zúgolódik s önmaga mit sem tesz, hanem mindent azoktól a bizonyos intéző köröktől vár, a helyett, hogy a létező bajokon a maga erejétől telhetőleg kiki s az erők egyesítésével mindnyájan segíteni törekednének. A várossá való átalakulás, a lakosság majdnem egyértelmű elhatározásának eredménye. Ez a körülmény reményleni engedi, hogy a polgármester — ki a villamosvilágitá berendezése élén áll —- a lakosság és a társadalom hathatós támogatására fog találni, mely nélkül az elemeket, a melyek a városias berendezés iránt kellő érzékkel birnak, sem meg, sem pedig legyőzni nem lehet. Ezért fektetünk rendkívül súlyt arra hogy a társadalom minél impozánsabb módon nyilatkozzék ezen kérdésben azon értekezlet alkalmával, a melyet ez ügyben Mészáros Károly polgármester legközelebb összehívni szándékozik. Ha a társadalom tömeges részvételének erkölcsi súlyával a villamos világítás anyagi felkarolásával is támogatni fogja az eszmét, meg vagyunk győződve, hogy rövid időn egy ujabb alkotással fogjuk gyarapithatni működésünket városunk érdekében. Csak akarnunk kell a komoly törekvésünket bizonyára siker fogja koronázni, mert nekünk erős a reményünk, hogy városunk közönségn örömmel segitendi előre a villamos világítás ügyben megindult mozgalmat a mely mozgalom városunk fejlődését nagy mértékben előmozditandja. Ferkó maga is a palotára néz, mintha a kémény füstjének a színéből vagy a szagából akarná kitalalni a feleletet erre a kérdésre. Hát bizs azs mindennap tehénhúst ezik. — Ne izélj már. a patvart! — hihetetlenkedik a kontrás. — Hisen csak nem vágnak mindennap lábas jóságot vagy egy apró marhát ? — De levágnak bizs ott; kettőt is ! erősködik a primás, végtelen megvetéssel pillavtva a kon,rásra, aki oly kevéssé járatos a nagyúri konyhákban : mintha sohasem muzsikált volna urnák — a paraszt! Még tán hajbakapás, verekedés ütne ki az Őket közelről érdeklő kérdésben, hogy mit eszik a püspök — amikor a klarinétos másfelé tereli a figyelmet. — Én azt hallottam — mondja, hogy mindennap malaczpecsenyót eszik, jó ropogósra sütve . . . A felséges malaczpecsenye a silány marhahúsról egyszerre hatalmába keriti a czigányképzeletet. Az orczimpáik kitágulnak, mtntha a malaczpecsenye rózsaillatnál édesebb parázata ott szállongana előttük a levegőben. még csámcsognak is, rágják, ro-