Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-11-06 / 45. szám

Adja az ég, hogy e városunk jövő fejlődésére nézve minden tekintetben jó és üdvös eszme mielőbb a megvalósu­lás stádiumába lépjen. A közönség köréből. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Azon biztos tudat, hogy tek. szerkesztő ur becses lapja a közügy érdekét szolgálja bátorít fel arra, hogy jelen sorainkat közlés céljából szerkesztő urnák felajánljuk azon reményben, hogy a közvélemény igazat fog adni felháborodásunknak, Városunk rendőrkapitányáról Szokoly lgnóczról van szó, kmek oly hatalom ada­tott kezébe, mellyel vagy nem tud, vagy nem akar megfelelőleg bánni. A rendőrka­pitánynak már hivatalba lépését sem valami nagy sympathiával fogadta városunk lakos­sága, mostani viselkedese pedig fokozza az iránti való ellenszenvet. Nagyon jól tudjuk, hogy a rendőrka­pitányi állás nagyon is exponált, de azt is tudjuk, hogy ezen álláshoz a legelső es fő­kellék a tapintat. Ebből pedig a mi rend­őrkapitányunk egy szikrával sem rendelkezik. Eltekintve, hogy nyakra-főre gyeplő nélkül büntet a legmagasabb régióig, de emeílett a lakosságot bosszantja és ingerli túlkapásaival. Bennünket kereskedőket heti­vásár alkalmával idéz maga elé s uj rende­letekkel nehezíti meg az amúgy is nehéz megélhetésünket. S hogy ez igy van bizonyítják azok a számtalan panaszok,- melyek városszerte felhangzanák s a legnagyobb elkeseredést szülik a lakosság között, főleg mi kereske­dők és iparosok között nap nap után nem hallunk egyebet, mint a rendőrkapitány túl­kapásairól. Ez igy nem tarthat tovább, ezen változtatni kell. A rendőrkapitány nem arra való, hogy basáskodjék, hanem arra, hogy a városban a rendet fenntartsa. Azt hisszük, hogy a rendőrkapitány nem azért lett a volt főispán kegyelmebői ezen ál­lásra kinevezve, hogy a lakosságot bosszantsa és ujabbi terheket rójjon reá, hanem azért, hogy a rend őre legyen. Az ő viselkedése pedig nem rendet, hanem elkeseredést és felháborodást kelt. Rendet mi is várunk, még pedig fel­tétlen rendet, sőt követeljük ezt a rendőr­pogtatják a pirosra keményre sütött malacz­bőrt és bizony ugy fénylik az arczuk, mintha a két szájuk szélén csorogna a világ első eledelének a zsirja. — Hát a malaczpecsenye után mit esik P dugja közelébb a czigányban is szokatlanul fekete képét a pikulás. — Azután meg lekváros derelyét, je­lenti ki a klarinétos, olyan triumfussal olyan ragyogó arczczal, mintha egyszersmind oda is helyezné az ebédelő família elé azt a kí­vánatos fogást ... Pár perez szünet következik. A czi­gányfamilia láthatólag a lekváros derelye el­fogyasztásával elfoglalva. Szinte nagyot nyel­nek egy egy hatalmasabb falat után — jó hogy még a primás hátba nem vágja a Pa­gini csemetét: Ne falj akkorát, a devla üssön beléd ! S most egyszerre az eladó leány is föl­emelkedik fektéből. Villognak a szemei, mint megütött tűzkő, a két gyöngysor foga mind kifehérlik. amint föltalálja negyedik fogást : — Azután pedig túrós rétest eszik! A czigányfantázia merész röpte a túrós rétes magaslatáig már alig bir emelkedni. Az eddigi élvezetek méze ugy megterhelte a szárnyait, hogy alig bir vergődni efelé a hé­kapitánytól, amint az meg volt eddig is. Miért nem kellett elődjének a jelenlegi pol­gármesternek 14 éven át oly eszközökhöz nyúlni, mint a mostani rendőrkapitánynak, holott az előbbinél nagyobb rend volt a vá­rosban s talán egyetien egy intézményünk sem felelt meg annyira hivatásának, mint rendőrségi intézményünk. A mostani rendőrkapitány sem kíván­hat mást mint rendet s nem is lehet más hivatása, mint ezzel kapcsolatban a város lakosságának érdekeit képviselni. Ő ezt nem teszi, hanem igenis bosszantani megterhelni s minden alkalmat felhaszuálni, hogy a vá­rosi lakosság türelmét kockára tegye. Sokáig váriunk s nem is szívesen fog­lalkozzunk ezen kérdéssel, türtünk amig le­hetett, de most már csordultig van a pohár. Ezt akarjuk most megmondani a rendőrka­pitánynak, hogy szakítson ezen rendszerrel s lépjen azon útra, melyen elődje haladt, mert ha igy folytatja a lakossággal való viselkedését, nagyon is rosz következmé­nyeket vonhat ez maga után. Nemcsak mi, hanem a közvélemény általános megbontránkozása iratja velünk ezen sorokat s csakis azon jó tanácsot adhatjuk ezek után a rendőrkapitánynak, hogy ne éljen vissza a lakosság türelmével s ne menjen a végletekig, mert ennek igy jő vége nem lehet. Ha pedig nem fogadja el tanácsunkat s tovább folytatja túlkapásait, ugy maga magának tulajdonítsa a következményeket, mert legyen meggyőződve, hogy a lakosság fog majd utat és módot találni ezen nyűgöt magáról bezárni. A rendőrkapitányt a főis­pán nevezi ki, de az is utasíthatja rendre. A midőn ezen felháborodásunkban irt közleményünket Fenyvessy Ferencz ked­velt főispánunk jóindulatába is ajánljuk, egy­szersmind jó eleve köszönjük tek. szerkesztő urnák ennek becses lapjában való közzétételét. Több tekintélyes kereskedő. ^milf fétrölP A mult^ hét esemenye a «Halottak napja» volt. Őszintén megvalUa nem szíve­sen gondolok a halálra s talán ebben a né­zetben sokan de talán nagyon is sokan van­nak kik meglátogatják ugyan ezen a napon a halottak országát, de nem szívesen gon­dolnak vissza az örök alomra. tedik ég felé. A szokatlan gyönyörűségtől ellankadva szánalmasan vergődnek a főidőn. Pedig az ebédnek még nincs vége. Most kö­vetkeznek a szó!ó szőlő, a mosolygó körte, a csengő baraczk: aztán még a borok, a fáinnál fáinabb borok 1 Egyik vén, mint szép­apjuk s fekete, mint a bikavér : másik szőke mint az arany ; de tüzes, de édes, de része­gítő valamennyi. Akkorákat húznak belőle — bizony nem csoda ha egy-egy pillanatra le is csukódnak tőle a szempilláik, az álmosító sugárzó melegében . . . A toronyóra is egyet üt. Minden jóra­való családnak föl kell kelni ilyenkor az asztaltól. A czigány-familia is kászolódik. A pri­más a városba megy, utána nézni nem lesz-e valahol lakzi, keresztelő ? A nagyapó tovább folytatja a bőgőfoltozást, A többinek is akad dolga, ha egyébb nem, hát vályogvetésre kell fanyalodniok. Hja, a dologhoz kell látni újra — amikor már vége az ebédnek . . . A kis czigányfiu megint ott ül a tek­nőn és a madárfütty mellett próbálgafja a Dankó nótáját : Veszek rózsám kenyeret, véVony szalonáf. Szarkalábon forgó aranypalotát . . , Már hivatásom mint krónikás nem <~ r n_ dolhatok erre s igy elhatároztam, hogy a hét tükrébe nem a halottak országát, liann az «élők» országát fogom megemlékez s tárgyává tenni. Ezen elhatározásomat nag, ­ban elősegítette merész fantázium is annyi­ban, hogy a halottak országának ellentéte­lül a helybeli dohánygyárat látogattam meg. S mondhatom teljesen igazolt volt gondol­kozásom, mert a borús gondolatok, melyek áthatottak a halottak látogatása alkalmával teljesen elenyészett akkor, midőn a népes, n3'ü' ,sgfí és s vidám kedélyű munkásnép kö­rébe érkeztem. Nem első izben tettem ezen látogatást, de mondhatom az előbbiekhez képest telje­sen n egváltozott a helyzet képe. Majdnem kétszer annyian vannak, mint az előző évek­ben a munkakedv is erősbödött s ami a leg­főbb el van ösmerve, hogy a pápai dohány­gyár munkásnői intelligentia dolgában első helyen á'lanak az összes magyarországi do­hánygyárakkal szemben. Utolsó látogatásom alkalmával Zemp­léni dohánygyári tiszt kalauzolt:, ki már a halottak országában alussza örök álmát s kiről meg vagyok győződve, hogy inkább virrasztana még most is ebben az élő or­szágban, mint oda lent., s igy nem ő a hibás hogy ez alkalommal a gyárhoz nemrég ki­nevezett Bayer aligazgató volt oly szives a Cicerone szerepét magára vállalni. Ha nem volnék eltelve azon nagyszerű és fenomenális látképpel újításokkal melyet ez alkalommal a dohánygyárban tapasztal­tam, ugy egész hasábokat tudnék irni azon szives, előzékeny és határtalan jóindulatról, melyben az uj aligazgató kalauzolás közben engem részesített. Rokonszenves, megnyerő' modorú ember ki már az első találkozásnál lekötelezővé teszi az embert. Ilyen főnök mellett nem csoda ha a tisztviselők és mun­kásnők a dohánygyárat «Eldorrádó»-nak tartják. Igenis «Eldorádó» a mostani dohány­gyár. Nyolc termen mentem keresztül, és mindenütt vigkedélyü örömtől sugárzó arco­kat és kedvvel munkálkodó munkásnőket ta­láltam. A régi gárda összes tagjait láttam uj gárdistákkal szaporodva, kik az előkelő­ség* szugerálasában igen jó médiumoknak látszanak. A «bábot készítők* «fonókká» a fonók «átvevőkké» lettek. Ezelőtt még csak mosolyogtak reám ha ellátogattam hozzájuk, sőt néhányan egy szemhunyorítással jelké­pezték a «jö napot», ez alkalommal moso­lyogtak de nem reám, sőt egyesek még ugy néztek reám mintha várták volna tőlem a «kalap emelést». Nem megrováskep mondom ezt, csak illusztrálásul annak, hogy mennyire «.előke­lőbb» lett a mi dohánygyárunk. Képzeljek kérem 860 leány, kik közül 600 adja az előkelőt s méltán adhatja, mert ma már büsz­kék arra, hogy ők dohánygyári leányok. Ezelőtt délbe ugy szaladták hsza felé mintha kilőtték volna őket a gvárból,, hogy ideje korán visszajöhessenek. Ét ek, ha ugyan ettek s mit ettek, de most még erre sincs szükségük. v Reggel rántott Ieves :, délbe leves, hus, főzelék sőt tiszta is áll rendelkezésükre. Kö­zös étteremben esznek akár a Griff szálloda nagyterme, kitűnő étel, kitűnő ital (vízveze­téki viz) hát van-e annál jobb ellátás ? Ez­előtt ott láttuk őket a pázsiton ü'.ve gyü­mölcsöt enni, most hosszú asztalok mellett, jókedvvel meleg, jó ételt enni. Hát nem le­hetnek, most már büszkék, hogy dohány­gyári leányok ? Mert hát csakis dohánygyári alkalmazottak élvezik ezt a kedvezményt. De sok szegény ember irigyli a sorsukat. Talán nem sokáig, mert hát a város nép­konyháját is készülnek kifőzni. Heti krónikám tárgyául azért válasz­tottam ezt, mert halottak országából jól esetf

Next

/
Oldalképek
Tartalom