Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-05-17 / 20. szám

Fenyvessy Ferenc ünnepi beszéde* Elmondotta Veszprém vármegyének a nemzet ezeréves fennállása ünnepére tartott díszközgyűlésén. Veszprém vármegye nemes és vitézlő Alispánja, Nagyságos kir. Tanácsos Ur! Tek. törvényhatósági Díszközgyűlés! Mélyen tisztelt Vendégeink! Az idők végtelen, megmérhetlen folyamában emberfajok és népfajok, nemzetek és nemzetcsaládok keletkeznek, fejlődnek és terjeszkednek, vagy sorvadnak, csenevésznek és pusztulnak el. Csodás fa az emberiség fája! Az első közös törzsből ezernyi ágat hajt; és ez ezernyi ágból ép* pen a legéleterősebbnek látszó, éppen a leghatalmasabb ág. mely virágjainak milliárdnyi szinpompájával kápráztatta, — s gyümölcseinek pazar, dúsgazdagságával táplálta a világot: — egyszerre csak hervadni, fonnyadni, száradni kezd; lehull örökre minden levele, kialszik Örökre minden gyökere és — porrá lesz, az ujjácsirádzás, ujjá sarjadzás, a kizöldülés minden reménye nélkül. S a legpai ányibb, a leggyengébb ág pedig, melyet mikor kihajtott, rügyeit senki számba sem vette, melynek levelét, virágját, gyümölcsét annyiszor tépte le a szélvihar — az ime tovább, tovább zöldéi ; ha kivágják, újra kihajt, ha letiporják, újra kivirágzik, uj tavaszra, uj életre ébred és — ezerévet él! Ezerévet! S ez ezerév alatt az elpusztult népfajok poriadékai között izmos törzszsé válik és gyökereinek azivos karjaival úgy át-és átfonja, úgy át-és átkarolja ezt a földet, hogy — hitünkre hisszük — nincs többé emberi hatalom, mely e gyökeret e földtől és e földet e gyökértől valaha elválasztani tudná! (Klénk éljenzés.) • • * Tisztelt Díszközgyűlés! Az emberiség élőfájának sok, sok ágát hiába keresnők ma már. Hiába keresnők Eufrát és Tigris völgyeiben az assyr-babylon népeknek maradványait, — pedig e népek egykor ragyogó fényben és hatalomban éltek ; — hiába keresnők a Kisázsiai félsziget régi lakóit is. Az ó-kori culturának népei közül is csak Miltiadesnek és Platónak népe él, de micsoda élet ez a régihez. Szerény, halvány mécsvilága a vakitó nap mellett! Az egykor hatalmas római is, kihalt mint nemzet, kihalt mint faj. És Európának régi kultur népei sem léteznek többé. Sok nép, mely Amerika felfedezése idejében még virágzó életet élt, azóta végképen kihalt. Kihaltak az Antillák ős lakói; Észak Amerikában az Irokézeknek törzse, a natchezek és mandánok; Rio de la l

Jlata mellett a hires abiponok; és Délamerikában az atúrok, kiknek uyelve az utolsó atúrnak halála után egy papagálynak szájában élt még és kiknek csontjait még Humbold is látta egy barlangban, az OriUoco partjain. Az Amazon folyónak völgyében csak napjainkban haltak ki a bonárok és még más népeknek közeli kihalásáról beszélnek az utazók. Ausztráliának fekete lakossága is gyors léptekkel közeledik a kihaláshoz ; a szomszéd Tasmania népe már ki is halt; az uj zeelandi maurik nemes faja menthetetlenül elfog veszni és elveszni fog nemsokára Uj Caledonia benszülött lakossága is. Az egykoron rengeteg óriási birodalmakat alapított arabok és mongolok ma nemzeti egység, önállóság és nemzeti öntudat nélkül éluek egymástól elszórtan. De hát hová lettek a népek is, melyek egykor e földet lakták, a magyar előtt ? A népek, az erősek, a hatalmasok, a más népfajokat kiirtók, a rettegett hadak? Hová lettek a Vandalok, kik e földről indultak ki Európa nyugatát elpusztítani ? Hová lettek a longobárdok? Hová lettek közvetlen elődeink & hunnok és az avarok? * * * E földön itt lábaink alatt hiába próbált gyökeret verni megannyi Uép; hiába volt erejük világot hóditó, s vezérük maga az Isten ostora Ez a föld — Eppur si muove! — mégis megmozdult. És lerázta valamennyit magáról. (Zajos éljenzés.) Egy népet sem tűrt meg e föld a hátán! Csak — egyetlenegyet! Csak egyetlenegyet, a mely után — mint kiaszott föld a jótékony, termékeny eső után — régóta epedve várt; csak egyetlenegyet, a kinek szüzességét tartogatta; csak egyetlenegyet, a kit vőlegényének fogadott el, a kivel magát felbonthatlanul eljegyezte; — csak egyetlenegyet, az ő igazi urát, a ki vitézségével birtokába vette, bölcsességével hatalmába tartotta és lángoló honszerelmével, dicső ősők méltó utódaiban felfogja tartani az idők végtelenségeig: — e nép, Árpád * népe volt, a -— magyart (Zajos éljenzés.) * * * Csodás fa az emberiség fája! És még csodásabb rajta a magyar nemzet ága! E nemzeté, e maroknyi népé, mely fajrokon, testvér, barát nélkül, földeket megrázó, népeket szétszóró, országokat leromboló zivatarok közt fenn tudott maradni és nem égett el a százados harcok emésztő lángja közt. E nemzeté, a mely most egy ezredév után, éltének lüktetésében, hála érzetében ma egy szivdobbanássá válik és jövendőnk remélt fényességétől, gyönyörrel, kéjjel ugy megtelik a szivünk, a lelkünk, hogy örömünk hőségétől izzóvá lesz az és megvilágítja a lefolyt századok sötét homályát. Lefolyt századok! Tíz egész század! Egy egész ezredév! Csupa küzdés; csupa harc. Tengem}! szenvedés és tengernyi vér. Mint ezer sebtől vérző, de a honfivér fürdőjében meg-megifjudott hős tűnsz fel előttem szépséges Hazám, drága Nemzetem! Ezer sebtől borítva, a minek beheggesztésére Giliád minden balzsama sem lett volna elegendő; ezer csapástól sújtva ellenségtől és sokszor tenvéredtől. Százados tevékenységednek gyümölcsét megsemmisité a tatár és másfél századig rabláncot rakott Reád a török; sirba temetted nem egyszer a nemzet minden díszét, minden virágát, s még a mindennapi kenyeredet is a szabadságért, a hazáért elhullott ősök sirhantjain kalásztad le. Romokban hevert nem egyszer hajlékod, culturád csarnokai és Istenednek oltárai. És Te mégis élsz Hazám, Nemzetem! (Zajos éljenzés). Élsz, mert a romok felett az Isteni gondviselés meg-megengedte csillámlani az uj tavaszt hirdető egy-egy fényes napsugárt: — Árpádot a honalapitót követi István, az első király, a szent, a dicső; majd szent László, a hős; Kálmán a tudós, a bölcs; Béla a világot rettegésben tartó népcsordának leverője; majd Nagy Lajos, a hatalmas; Mátyás az igazságos. Es következnek rendre a nemzet más hősei, szabadságharcunk mártyrjai és a nemzeti génius félistenei. Mind megannyi uj honalapítók! (Lekes éljenzés.) * * * A nemzet ez ezredéves történelmében ott szerepel a mi vármegyénk is. Hus a húsból, vér a vérből. Nem egy emlékét őrzi Veszprémmegye nemzetünk történelmének. Ott van p. o. Jutás, Teuel: Árpád fiainak nevei. Koppány, a pogány vezértől elnevezve. S Ajka községe, az Árpádok alatt élt Ajka nemzetiség nevéről. A magyar szent királyok neveit őrzik Szent István Király Szabadja; Bakony Magyar Szent László, Bakony Magyar Szent Király. Á Bakony rengetegjében Bakonybél védte és rejtegette sok ideig szent Gellértet a csanádi püspököt. Öskün egy török mecset áll a török hódoltság korából. Várpalotán Mátyás király egykori vára mellett a régi palotai vár, a mit Ujlaky Miklós a hatalmas főúr épített és melyet Arszlán budai begler bég ostromolt 9000-nyi seregével; ott van Dudar, a tatárok telepitvénye, ott van Garai Zsigmond Csesznek vára, mely később Verbőczy Istváné