Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-02-23 / 8. szám

V. évfolyam. Pápa, 1896. február 23, 8. szám. Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed­évre 1 frt 50 kr. Laptu^ajdonos és felelős szerkesztő POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Törvényszéket Pápának! Soha nagyobb lelkesedéssel nem fogadtunk hirt, mint azt, hogy váro­sunk intéző férfiai közt ujabbi mozga­lom indult meg az iránt, hogy Pápa városában egy törvényszék felállítása iránt a szükséges lépéseket óhajtják megtenni. Pápa városának ez a mozgalma nem mai keletű, több évvel ezelőtt közbeszéd tárgyává tétetett ez már, de hasztalanul. Ép ezen körülmény­nél fogva, bár a legnagyobb örömmel fogadjuk ezen ujabbi mozgalmat, mind­azonáltal bizonyos aggályaink vannak ezen kérdés megvalósításában, mert tapasztalatból tudjuk, hogy. az ily moz­galmak nálunk napirenden vannak, lángra is kapnak, de ép akkor, midőn az eszmének testet kellene ölteni, a lelkesedés lanyhul és a nálunk diva­tos átkozott közönyön hajótörést szen­ved minden tervünk és eszménk. Ezen tapasztalatok késztetnek ben­nünket, hogy ezen városunk jóllétét és haladását célzó ujabbi üdvös moz­galomhoz hozzá szóljunk és ebbeli nézetünknek kifejezést adjunk, remélve ezáltal, hogy az intéző körök felszóla­lásunkat megszivelve ez irányban is megteszik a kellő lépéseket. Köztudomásu dolog, hogy váro­sunkban már volt törvényszék s igy mi nem ujat, csak a régi állapot visz­szahelyezését kérjük. Legnagyobb, leg­ádázabb ellenségünk sem tagadhatja a tényt, hogy városunk néhány év alatt óriási léptekkel halad előre és ezen rohamos haladásra alapítjuk jövendő kombinációnkat és tervezgetéseinket. Mi jelenleg a veszprémi törvény­székhez vagyunk delegálva, mely de­legálás ellen már akkor emeltük fel óvó szavunkat, midőn városunkban megszüntették a törvényszéket és Vesz­prém városához lettünk csatolva. Pápa városa már az időben is kérvényezett, hogy ha már egyáltalán csatolásról van szó, ugy nem a veszprémi, hanem a győri törvényszékhez csatoltassunk, mert jó eleve éreztük ezen törvény­hozási végzésnek nyomasztó hatását. A ki ösmeri viszonyainkat az'nem fogja rosz néven venni fennti állítá­sunkat. A mi demokrationális vona­lunk a Bakony, mely teljesen elkülö­nit bennünket Veszprémtől. Nekünk Veszprém nem lehet gravitáló pont s hogy mégis oda gravitálunk, azt csak kényszerűségből tesszük, mert a tör­véuyhozás ugy rendelkezett. Nem Veszprém rovására — távol legyen tőlünk ez — de Pápa város előnyére kell hogy ezen abnornális ál­lapoton segítsünk, s ennek orvoslását látjuk abban, ha Pápán egy törvény­szék felállitásán íáradozunk. Eddig csak hagyján volt, mig az uj sommás eljárás nem léptetett életbe. De most már valóban tűrhetetlen kezd lenni az állapot. Az uj sommás eljárás 1893. évi XVIII. t. c. céllá az eljárás olcsóbbá tétele volt, s most a tövény ezen in­tentiójamegtöriknálunk specialiter azon, hogy a felviteli fórumnak Veszprém­ben létele miatt még tetemesen meg is drágult. Eddig a felebbvitel Írásbeli volt, s igy kizárta az ügyvéd jelenlé­tét, az uj sommás eljárás felebbviteli rendszere ezt megköveteli s igy ügy­védeinknek eltekintve, hogy tetemes költségbe kerül, lépten nyomon Vesz­prémbe kell utazniok. Hogy mit jelent Pápáról Vesz­prémbe utazni, ahhoz talán felesleges komentárt fűzni. Valóságos absurd hely­zet. Ha Pápáról Veszprémbe akarunk jutni, ugy Vasmegyén kell keresztül utaznunk, de ez még csak megjárná, de a közlekedési viszonyok olyanok, hogy szinte borsódzik az ember háta ha rá­gondol, hogy Veszprémbe kell utazni. Ezt máskülönben már eléggé illustrál­TÁRCA. Egy párbaj. — Irta : Dr. Dipsy IJcln. ­.... És a fiatal ember szikrázó szem­mel állott Gaston elé : — Uram, a hölgy, a kit ön oly durván megsértett, menyasszonyom, szíveskedjék tőle azonnal bocsánatot kérni. Gaston a szólót előkelő blasirtsággal mérte végig. — Engedelmet — uram — soh'sem kérek, Iegkevésbbé pedig parancsszóra. A fiatal ember felemelt kézzel rontott Gastonra : — Ön jellemtelen ! — Ne dühösködjék, fiatal ember, ez ugy is tökéletesen elegendő. A két ellenfél szótlanul kicserélte név­jegyét, Gaston a kapott jegyet a lehető leg­hidegebb közönyösséggel nyujtá át barátjá­nak Gontran d'Aricourt vicomte-nak és azu­tán nyugodtan folytatta szomszédnőjével a megszakított társalgást. A gyertyák az Íróasztalon már majd­nem tövig leégtek. Gaston hátradőlt karos­székében és álmatag gondolatokba merülve tekintett maga elé. Előtte mindennemű pa­pírok, levelek és különféle irományok féküd­tek, melyeket rendezgetett; néha-néha ha azokból egyet a kandalló lángjaiba dobott, másokat közönyösen félretett és ismét má­sokat gondosan lepecsételt. Tizenkettedik Íz­ben mérlegelte ezúttal ily módon múltját. Az egész munka különben inkább csak a szokás kedveért történt, mert neki a biztos lövőnek és vívónak még solfsem történt baja. De végtére egy ostoba golyó találhatja öt is és tekintetbe véve ezen eshetőséget, rend­ben akart hagyni mindent. Különben a lepe­csételt csomagokat újra fel lehetett bon­tani — a hamuvá égett szerelmes levelekért pedig nem nagy kár volt. Legalább több hely maradt az ujabbaknak. Gaston szokva volt már ezen évről-évre megujuló foglalatossághoz és ma mégis oly fájdalmas érzés fogta el egész valóját. Hol­nap leendett harmincz éves és borzadott, midőn múltjára visszaemlékezett. Mit végzett egész életében ? ! Két örökséget elvert, szám­talan szerelmi kalandott átélt, néhány szivet összeroncsolt és megannyi fiatalembert meg­lőtt. Valóban dicső élet I És mégis csak a könnyelmű, ledér társaság tevé őt azzá, a mivé lön. Magában véve nemes szívű nagy tehetségű és tudományu ifjú lévén, csak eré­lyes karokra lett volna szükség, hogy belőle a társaság egyik dísze válhassék, de most már minden késő volt, életereje a játék és tánezban elfecsérelve és a tiszta érzés utolsó szikrája, mely még talán megvolt benne, megsemmisülni készült. Mélyen felsóhajtott, mialatt újra a le­velek szemlélesébe merült. Mennyi heves szerelmi vallomás, mennyi csalfaság, rossz iudulat, aljas számítás rítt ki-e sorokból. Szerették-e valaha igazán ? Vagy nem szá­mi tott-e mindezen szőke és barna démon egyedül vagyonára? Tűzbe emlékükkel. Egy csinos dobozka, melyben legszen­tebb emlékei voltak, feküdt előtte az aszta­lon. Kinyitá azt és sokáig szemlélte még egyszer szülei arczképét, anyja utolsó leve­lét, korán elhunyt nővére hajfürtjét. Azok, kiket egykoron oly meleg szeretettel vett kö­rül, sírjukban porladoztak és mégis mily rit­kán szentelt az elhunytak emlékének néhány ünnepélyes perczet. Gaston mélyen felsóhaj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom