Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-02-23 / 8. szám

V. évfolyam. Pápa, 1896. február 23, 8. szám. Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Laptu^ajdonos és felelős szerkesztő POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Törvényszéket Pápának! Soha nagyobb lelkesedéssel nem fogadtunk hirt, mint azt, hogy városunk intéző férfiai közt ujabbi mozgalom indult meg az iránt, hogy Pápa városában egy törvényszék felállítása iránt a szükséges lépéseket óhajtják megtenni. Pápa városának ez a mozgalma nem mai keletű, több évvel ezelőtt közbeszéd tárgyává tétetett ez már, de hasztalanul. Ép ezen körülménynél fogva, bár a legnagyobb örömmel fogadjuk ezen ujabbi mozgalmat, mindazonáltal bizonyos aggályaink vannak ezen kérdés megvalósításában, mert tapasztalatból tudjuk, hogy. az ily mozgalmak nálunk napirenden vannak, lángra is kapnak, de ép akkor, midőn az eszmének testet kellene ölteni, a lelkesedés lanyhul és a nálunk divatos átkozott közönyön hajótörést szenved minden tervünk és eszménk. Ezen tapasztalatok késztetnek bennünket, hogy ezen városunk jóllétét és haladását célzó ujabbi üdvös mozgalomhoz hozzá szóljunk és ebbeli nézetünknek kifejezést adjunk, remélve ezáltal, hogy az intéző körök felszólalásunkat megszivelve ez irányban is megteszik a kellő lépéseket. Köztudomásu dolog, hogy városunkban már volt törvényszék s igy mi nem ujat, csak a régi állapot viszszahelyezését kérjük. Legnagyobb, legádázabb ellenségünk sem tagadhatja a tényt, hogy városunk néhány év alatt óriási léptekkel halad előre és ezen rohamos haladásra alapítjuk jövendő kombinációnkat és tervezgetéseinket. Mi jelenleg a veszprémi törvényszékhez vagyunk delegálva, mely delegálás ellen már akkor emeltük fel óvó szavunkat, midőn városunkban megszüntették a törvényszéket és Veszprém városához lettünk csatolva. Pápa városa már az időben is kérvényezett, hogy ha már egyáltalán csatolásról van szó, ugy nem a veszprémi, hanem a győri törvényszékhez csatoltassunk, mert jó eleve éreztük ezen törvényhozási végzésnek nyomasztó hatását. A ki ösmeri viszonyainkat az'nem fogja rosz néven venni fennti állításunkat. A mi demokrationális vonalunk a Bakony, mely teljesen elkülönit bennünket Veszprémtől. Nekünk Veszprém nem lehet gravitáló pont s hogy mégis oda gravitálunk, azt csak kényszerűségből tesszük, mert a törvéuyhozás ugy rendelkezett. Nem Veszprém rovására — távol legyen tőlünk ez — de Pápa város előnyére kell hogy ezen abnornális állapoton segítsünk, s ennek orvoslását látjuk abban, ha Pápán egy törvényszék felállitásán íáradozunk. Eddig csak hagyján volt, mig az uj sommás eljárás nem léptetett életbe. De most már valóban tűrhetetlen kezd lenni az állapot. Az uj sommás eljárás 1893. évi XVIII. t. c. céllá az eljárás olcsóbbá tétele volt, s most a tövény ezen intentiójamegtöriknálunk specialiter azon, hogy a felviteli fórumnak Veszprémben létele miatt még tetemesen meg is drágult. Eddig a felebbvitel Írásbeli volt, s igy kizárta az ügyvéd jelenlétét, az uj sommás eljárás felebbviteli rendszere ezt megköveteli s igy ügyvédeinknek eltekintve, hogy tetemes költségbe kerül, lépten nyomon Veszprémbe kell utazniok. Hogy mit jelent Pápáról Veszprémbe utazni, ahhoz talán felesleges komentárt fűzni. Valóságos absurd helyzet. Ha Pápáról Veszprémbe akarunk jutni, ugy Vasmegyén kell keresztül utaznunk, de ez még csak megjárná, de a közlekedési viszonyok olyanok, hogy szinte borsódzik az ember háta ha rágondol, hogy Veszprémbe kell utazni. Ezt máskülönben már eléggé illustrálTÁRCA. Egy párbaj. — Irta : Dr. Dipsy IJcln. .... És a fiatal ember szikrázó szemmel állott Gaston elé : — Uram, a hölgy, a kit ön oly durván megsértett, menyasszonyom, szíveskedjék tőle azonnal bocsánatot kérni. Gaston a szólót előkelő blasirtsággal mérte végig. — Engedelmet — uram — soh'sem kérek, Iegkevésbbé pedig parancsszóra. A fiatal ember felemelt kézzel rontott Gastonra : — Ön jellemtelen ! — Ne dühösködjék, fiatal ember, ez ugy is tökéletesen elegendő. A két ellenfél szótlanul kicserélte névjegyét, Gaston a kapott jegyet a lehető leghidegebb közönyösséggel nyujtá át barátjának Gontran d'Aricourt vicomte-nak és azután nyugodtan folytatta szomszédnőjével a megszakított társalgást. A gyertyák az Íróasztalon már majdnem tövig leégtek. Gaston hátradőlt karosszékében és álmatag gondolatokba merülve tekintett maga elé. Előtte mindennemű papírok, levelek és különféle irományok féküdtek, melyeket rendezgetett; néha-néha ha azokból egyet a kandalló lángjaiba dobott, másokat közönyösen félretett és ismét másokat gondosan lepecsételt. Tizenkettedik Ízben mérlegelte ezúttal ily módon múltját. Az egész munka különben inkább csak a szokás kedveért történt, mert neki a biztos lövőnek és vívónak még solfsem történt baja. De végtére egy ostoba golyó találhatja öt is és tekintetbe véve ezen eshetőséget, rendben akart hagyni mindent. Különben a lepecsételt csomagokat újra fel lehetett bontani — a hamuvá égett szerelmes levelekért pedig nem nagy kár volt. Legalább több hely maradt az ujabbaknak. Gaston szokva volt már ezen évről-évre megujuló foglalatossághoz és ma mégis oly fájdalmas érzés fogta el egész valóját. Holnap leendett harmincz éves és borzadott, midőn múltjára visszaemlékezett. Mit végzett egész életében ? ! Két örökséget elvert, számtalan szerelmi kalandott átélt, néhány szivet összeroncsolt és megannyi fiatalembert meglőtt. Valóban dicső élet I És mégis csak a könnyelmű, ledér társaság tevé őt azzá, a mivé lön. Magában véve nemes szívű nagy tehetségű és tudományu ifjú lévén, csak erélyes karokra lett volna szükség, hogy belőle a társaság egyik dísze válhassék, de most már minden késő volt, életereje a játék és tánezban elfecsérelve és a tiszta érzés utolsó szikrája, mely még talán megvolt benne, megsemmisülni készült. Mélyen felsóhajtott, mialatt újra a levelek szemlélesébe merült. Mennyi heves szerelmi vallomás, mennyi csalfaság, rossz iudulat, aljas számítás rítt ki-e sorokból. Szerették-e valaha igazán ? Vagy nem számi tott-e mindezen szőke és barna démon egyedül vagyonára? Tűzbe emlékükkel. Egy csinos dobozka, melyben legszentebb emlékei voltak, feküdt előtte az asztalon. Kinyitá azt és sokáig szemlélte még egyszer szülei arczképét, anyja utolsó levelét, korán elhunyt nővére hajfürtjét. Azok, kiket egykoron oly meleg szeretettel vett körül, sírjukban porladoztak és mégis mily ritkán szentelt az elhunytak emlékének néhány ünnepélyes perczet. Gaston mélyen felsóhaj-