Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-08-30 / 35. szám

VI, évfolyam. Pápa, 1896. augusztus 30. 35. szám. 1L 0 Y V Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. Egész ELŐFIZETÉSI ÁRAK : évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Pápa—Bánhida. Már évek óta beszédtárgyát képezi városunkban azon terv megvalósítása, hogy Pápa és Bánhida vasúti állomások egy vicinális vasútvonal által összeköttessék, miáltal Budapesthez körülbelül 80 kilométerrel közelebb juthatnánk. Ánnak idején, mikor ezen terv megpendittetett s az előmunkálati engedély ezen vasútvonalra engedélyeztetett nagy lelkesedéssel fogadtatott minden körben s a lelkesedés után Ítélve azt hittük és reméltük, hogy rövid időn belül a kérdéses vonal létesülni fog. Sajnos, reményünkben mindeddig csalatkoztunk, mert épen vagyonosabbjaink főleg pedig azok, kiknek birtokait ezen vasútvonal átszeli, szükkeblüségüknél, közömbösségüknél fogva hátráltatják ezen az állam által engedélyezett s városunkat annyira elömozditő vasútvonal megepitését. Ezen tények konstatálása után csak mint örvendetes körülménynek tekinthetjük azon ujabbi mozgalmat, melyet ezen vasúti vonal kiépítésében indítottak. Határozott értesüléseink vannak, hogy a pápa-kisbér-bánhidai vasutvonalat nem vicinális, hanem elsőrendű vonallá akarják kiépíteni. E mozgalom ujabb reményeket táplál bennünk, a melyek városunk fejlődésének kétségtelen jelei gyanánt tekinthetők s mely mozgalom érdemes arra, hogy azzal a nyilvánosság előtt is foglalkozzunk. Ezen mozgalom a magyar államvasutak igazgatósága körében is viszhangra talált, kik belátva ezen vonal fontosságát, Budapest és Grác közötti forgalmat ezen uj vasútvonalra terelnék és mint ilyent fővonalként kezelnék. De máskülönben előnye is volna ez a magyar államvasutaknak, mivel Budapest és Győr között a forgalom ugy megélénkült, hogy tervbe is volt véve ezen vonalrészen egy második vágány lerakása, mi ezáltal elmaradna, ha ezen vasútvonal fővonallá lenne kiépítve. Nem tételezzük fel ezek után, hogy városunk és az intéző körök ezen mozgalom nagy horderejét nem vennék tekintetbe és áldozatkészséggel hozzá nem járulnánk most már ezen vasútvonal megvalósításához. Városunk minden egyes polgárainak szivén kell viselni ezen ügyet s minden erejéből a megoldáshoz közelebb vinni, hogy ezáltal városunk jövőjének igaz érdekét önzetlen jóakarattal szivükön hordozzák. Nem szabad .tétlenül maradnunk, figyelemre kell méltatnunk a mai követelményeket, mert csakis igy gondolkodunk helyesen, csakis ily körülmények mellett teszünk eleget városunk iránti kötelezettségünknek. Ma már minden egyes polgárnak ép ugy, mint a városnak tétlenül maradni nem szabad, mert ezáltal kiszámithatlan következményekkel járó hanyatlás következik be. Itt az idö, ragadjuk meg az alkalmat, amelynek valósításával elősegíthetjük, megvethetjük városunk elhanyagolt haladását. És épen ezen vasút ügyében megindult ujabbi mozgalom az, amelynek sikeres megoldásával városunk jövőjét, fejlődését, haladását biztosithatjuk. Ennek a vasútvonalnak kiépitése — mint fővonal — oly kiváló fontosságú, hogy ez elöl városunknak bármily áldozatokba kerülne is — kitérni nem szabad. Ezt a tervet támogatni nemcsak kötelességének áll mindazoknak, a kiknek a lehetőség errre nézve rendelkezésükre áll, de különösen érdekében Elcserélt levelek. Irta egy levélszekrény. Voltaképpen nem is tudom, hogy mint állami hivatalos közegnek van-e jogom elmondani a következő történetet. Barátom, a sarki gázlámpás, azt állítja, hogy az államhivatalnokoknak nem szabad kifecsegniük azt, amit hivataloskodásuk közben hallanak és tapasztalnak. Minthogy azonban nem tettem titoktartási fogadalmat, elbeszélem legutóbbi kalandomat. Én X. városban egy hosszú utczának'a sarkán vagyok elhelyezve. Néhány lépésnyire tőlem van barátom, a gázlámpás. Kicsiny, zömök, vörös legény vagyok és jólelkünek mondanak; barátom hosszú, sovány, halavány és czinikus fiu. Nem voltunk mindig ilyen közel egymáshoz. Egyszer egy tekintélyes polgí'" levelet dobott belém, a melyen nem volt czim. Mikor a posta visszaküldte neki, lármázni kezdett és engem okolt, mert az utcza legsötétebb zugában vagyok. Ha mellettem gázláng lett volna, rögtön észrevette volna, hogy a levél nincs czimezve és a baj nem történik meg. Meg is irta a helyi napilapban, hogy ez a tűrhetetlen állapot a község „kiáltó gyalázata" és „az adólizetők iránt való botrányos kíméletlenség". Néhány havi izgatás, kérvényezés és népgyűlés után a gáztársaság egyszer csak felszakította a kövezetet körülem és közelembe helyezte át a gázlámpát. Azóta testilelki barátok vagyunk és .r.inden éjjel veszekedünk. Ne tessék csodálkozni, honnan tudom, a mit el fogok mondani. A magyarázat igen egyszerű : a levélszekrény mindent el tud olvasni, a mit csak rábíztak. Ó, miket olvastam én már — szerelmes és ügyvédi leveleket, költeményeket és hirdetéseket. Micsoda történeteket tudnék én elmondani, ha nem tartanám kötelességemnek a diskrécziót. A mult év Szilvester-estéjén nagyon rosszul éreztem magamat. Ki voltam merülve és elcsigázva. A közönség napok óta torkig telerakott levelező lapokkal, levelekkel, tengernyi újévi üdvözlettel. Ajkaimról a festék egészen lekopott. Megvallom, alig vártam már az ünnepepet, hogy kipihenjem magamat. Panoszkodtam a gázlámpásnak, de az nem felelt, mert még nem volt meggyújtva. A gázlámpások csak akkor tudnak beszélni, ha meggyújtották őket, addig pedig némák, mint a sir. Nagyon örültem tehát, a mikor meghallottam a felém közeledő postakocsi robaját. A levélgyűjtő álmosan szállót le a bakról — nem csoda, három nap és három éjjel szakadatlanul szolgálatban volt — kiürítette hasamat, becsapta az ajtót, avval eltávozott. De elfelejtette rámforditani a kulcsot és én rémülve vettem észre, hogy az első jött ment kényelmesen kirabolhat. Sohasem állottam ki ilyen aggodalmat. Nem kiálthattam utána, mert a kocsi már messze járt. Mit volt mit tennem, vártam, a mig lámpás barátommal beszélgetni kezdhetek. Félóra múlva feltűnt az utczán a lámpagyujtogató alakja. Észrevettem, hogy meglehetősen támolygó léptekkel haladt'lámpástól-lámpásig. Ugy látszott, nehezére esik a munka, sőt egyik-másik szerencsétlen kandelábert megvetéssel mellőzte és meg sem gyújtotta. Máig sem felejtettem el, milyen dühösen néztek ezek le reá, a mikor elhaladt mellettük. Végre elbotorkált barátomig. Mellettem