Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-08-09 / 32. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1896. augusztus 254, 31. szám. HON \ Közérdekű független hetiiap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Rendszertelen gazdálkodás. Ha végig tekintünk városunk fejlődésére irányuló egyes alkotásokon, ugy mindannyiszor szomorú, igen szomorú kép tárul elénk. Szomorú, mert bármily vállalkozást veszünk figyelembe, okvetlenül az első pillanatra azon tapasztalatot vagyunk kénytelenek elismerni, és ez való : hogy a hatalomban és népszerűségben fürdő intéző körök tagjainak rendszertelen városi gazdálkodása s más egyébb önző intentiók lejtőjére, a megsemmisülés útjára vezetik városunk fejlődését, melynek következményeit most az egész város polgársága kénytelen teherként vállain hordozni. Nem akar ez azokra nézve vád lenni, kik szivükön viselik a város pol gárainak sorsát és érdekeit, hanem ellenkezőleg azoknak irjuk e komoly megszívlelésre méltó sorokat, kik a hatalmi gyeplőt, személyükbe heíyzett bizalmat önérdekeiknek kielégítésére óhajtják kiaknázni. Mert nincs önérzetesebb és becsü; letesebb jelszó a világon annál, mint mikor valaki elmondhatja : saját erőmből ! Ami lettem, azt magamnak köszönhetem. Ami vagyok, az saját erőmből vagyok. Még szebb, habár ritkább jelszó a városok történetébeu az, mikor elmondhatják a polgárok: a mi vá rosunk saját erejeböl emelkedik, virágzik! Azok a városok, amelyek már a nagy városok sorába tartoznak, elég érettek emelkedésük tényezőinek ügyes megválasztásában, azok azután már maguktól nőnek tovább. De a mi szegény városunk egész máskép áll az emelkedés terén. Most nálunk a stréberség uralkodik oly nagy mértékben, hogy ma nem a polgárság érdekeit, hanem az önző magánérdeket tekintik főfeladatnak. Pedig városunk polgáraínak, akik annyi megpróbáltatáson és szenvedésen mentek keresztül, nem volna szabad egyetlen egynek sem tétlenül nézni, hogy mikép gazdálkodnak az összesség rovására, hanem önérzetes függetlenséggel útját kellene állniok az ily stréberség tovább terjesztésének. Hiszen, ha ily gazdálkodást fognak a jövőben is az intéző körök véghez vinni, mint az idén, hogy borura derűre ezreseket dobálnak ki az ablakon, megérjük, hogy városunkban 80— loo% pótadót nyomnak a nyakunkra. Tekintsenek csak szét azok a jó urak, kiknek kötelességük volna a város polgárainak jobb sorsot teremteni, mit cselekedtek érdekükben ? Semmit. És a mit tettek, abban nincs köszönet. Nézzük csak ! Az idén 4270/0 volt a pótadó, es jövőre a költségvetés, melyet már a városi tanács kisebb módozatokkal elíogadatt és a legközelebb megtartandó közgyűlés elé elfogadásra ajánl 53'8% pótadót tüntet fel. Mi ezzel nem azt akarjuk feltüntetni, hogy sokaljuk a pótadó emelkedését, de igenis a rendszeres gazdálkodást kívánjuk. Nagyon jól tudja azt mindenki, hogy akkor, midőn városunk haladásáról van szó, ott az annyira szükséges közszellem okvetlenül megkívánja az áldozatkészséget, megkívánja akkor, és annyival inkább, mikor nem állandó teherről van szó, s nem olyan iJ? F)<z. rrjondjál^ rneej a jeleséGjerrjrjcl}! — Magánjelenet. — Elszöktem hazulról, mert már megint duzzog a feleségem. Hadd duzzogjon hadd szeszélyeskedjék az istenadta ! Majd megmutatom neki, hogy én is tudok erős lenni, — ha akarok. Eddig szerelemből, gyöngédségből engedtem neki, de most már nem engedek. Majd megmutatom, hogy házamnál én vagyok az ur 1 Igenis én vagyok az ur, kedves Micikém 1 Ez a mai — mulatság — épen kapóra jött, legalább két évi böjtőlés után kimulathatom magamat kedvemre, de nem is megyek ám haza hajnal előtt, nem én ! Hadd egye egyszer őt is a méreg, engem már úgyis eleget evett. Mert borzasztó egy asszony az én feleségem. Olyan zsarnok, hogy a muszka cár is csak bárány lehet hozzá képest. Otthon mindennek ugy kell történnie, amint ő akarja, nekem még mukkanom sem szabad, máskép kész a perpatvar, amitől ugy félek már, mint ördög a szentelt víztől. Azért hagytam rá eddig mindent, nem szóltam, magamba fojtottam elkeseredettségemet. Hajh — nincs is boldogtalanabb férj a világon, mint én. Ugy szeretem, imádom a feleségemet, olyan jó vagyok hozzá, mint egy falat kenyér — megteszem a kívánságát s mégis ! '? Oly méltatlanul bánik velem, semmibe se vesz, ő előtte én vagyok az ötödik kerék a kocsiban. — Szinte restellem már a cselédek előtt, hogy mindenütt és mindenben csak ő nagysága — már mint az én feleségem — dominál. Valóságos rabszolga életet élek ! Istenem, ha visszagondolok a két év előtti időre, legénykori aranyszabadságomra, sírni tudnék mérgemben, hogy minek is házasodtam én meg. Milyen szép volt az: reggel 10-kor kelni, kávéházban újság mellett reggelizni, délbe, estve jókedvű fiuk közt ebédelni, este klubba járni s ott szivarozni, kalábriászozni, S most mindennek vége! Heggel már 7 órakor felvert ö nagysága, — kávéházba, klubba nem ereszt s vacsora után ? No még csak az kellene, hogy akkor akarnék valahova elmenni, csinálna olyan patáliát, hogy még a szomszédok is összeszaladnának a csodájára. Délben, estve pontosan otthon kell lennem az ebédre, vagy vacsorára, mert ha ctak egy percet is késem, már azért is zsörtölődik. Igazán kiállhatatlan egy természet ! Aztán az a rengeteg költekezés ! 150 frt. havi fizetésemből, amit eddig csupa figyelőmből, minden hó 1-én odaadtam neki az utolsó krajezárig — alig juttatott 2—3 frtot — ugy, hogy még dohányzásra se került, de ha került volna se dohányoztam eddig, mert örökké üldüzött azzal, hogy borzasztó az a dohány füst, hogy ő azt ki nem állhatja. Persze, hogy borzasztó, mert abból a pár ksajcárból bizony nem tellett valami illatzs szivarra. Hanem várj csak te asszony ! Ezentúl azért is dohányzom, kávéházba, klubba járok, kártyázom. Igenis élvezni fogom a jövedelmemet I Úgyis mire költi ő keserves keresményemet ? Csupa haszontalanságra. Most egy lapos tetejű kalap kell neki, két hét múlva egy oldalt csapott, aztán meg egy magas tetejű, egyszer átlác ernyő a vágya, másszor csipke, harmadszor egy meszelö-nyelü. Ha meglát egy uj divatú szövetet, már neki abból is kell venni. Ha meg valamelyik barátnéján egy szép szabású ruhát lát, akkor első dolga, ugy szalad annak a szabójához, hogy neki is az készítsen ruhát, — de szebbet, mint a barátnéjának. S ez igy megy mindenben. De még ezt is mind megbocsátanám neki, odaadoám minden pénzemet, lemondanék minden élvezetről, ami neki nem tetszik, otthon maradnék fminden este, csak