Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-08-09 / 32. szám

4 PÁPAI KÖZLÖNY 1896. augusztus 255. teherről, mily gyümölcsözetlenül maradna. Mert hát igen szép dolog az a takarékosság, de egyszerűen kárhozatos ott, a hol a kilátásban levő nagy eredmények rovására történik. De nálunk ép ellenkezőleg áll a dolog. Nálunk nem tudnak takarékoskodni, dobáljuk az ezreseket, megszavazzunk mindent akár jó-akár nem, nem gondolunk a jövőre, hanem a fő czél az, hogy végezzünk a dologgal minél hamarább, egy pár ezer forintért nem érdemes disputálni. Ez a mi hibánk, ez a rendszereden gazdálkodás. Ennek aztán az a következménye, hogy sok ezreket dobálunk ki olyasmire, melyből soha egy csepp hasznot nem lát a város, könnyelmű midőn megszavazzunk oly tételeket, melyek városunk haladására semmi befolyással nincsenek, s ép arra a mi leglontosabb érdekeinket mozdítaná elő, arra fukarkodnak, halasztjuk évről-évre s marad a fontosabb kérdések megoldása — ad graecas calendas. Hogy mily következményeket von ez ily rendszeretlen gazdálkodás maga után, fényesen illustrálva van az egyes városoknál. Most nézzünk másféle is ; hány város van, a melyben a lakosok 70 Sőt 80% pótadót fizetnek azért, mert oly mulasztások helyrepótlásáról van szó, melyeket az elődök által roszszul és helytelenül felfogott és alkalmazott rendszeretlen gazdálkodás az utodokra hagyott. Azt mindenkinek be kell ismernie, hogy Pápa városában tenni való van még s a félúton való megállás kérdésbe helyezné, az eddig nagy áldozatok árán elért vívmányokat. De igen is kívánjuk hogy ezen további működései nem az eddigi hűbele balázs, hanem a jól megfontolt és rendszeren alapuló gazdálkodás módjára történjék. Bennünket ezen felszólalásra nem vezet személyes indok mert távol áll tőlünk, hogy egyeseket akaratlanul vádoljuk olyannal, ami talán nem volna való az igazi tényállással szemben. De midőn jelen cikünkkel a nyilvánosság terére lépünk, az intéző körök eljárását regisztráljuk és olvasóinknak felvilágosítással szolgálunk, ezzel csak hirlapirói kötelességét teljesítünk akkor midőn tiltakozó szavunkat, melyek az igazság pajzsával védve vannak, előadjuk. Lapunk tere nem engedi, hogy cikkünket e tárgyban hosszabbra nyujtsuk, de előre is kinyilatkoztatjuk, miszerint ez érdemben folytatni fogjuk a megrovás hangját, amelyekben tisztán a tárgyilagoság cs igazság fog vezetni bennünket, és a melyek városunk minden egyes polgárának figyelmét megérdemli. Jelszavunk legyen tehát ezentúl : Ujabb rendszert! Fellebbezés a tanítóképezde ügyében. Nemrég hírt adtunk arról, hogy Pápa város képviselőtestületének a polgári leányiskola és állami tanítóképezde telek kijelölésében hozott határozatok ellen felebbezés lesz benyújtva, mely hirünk valódiságát most már a tények igazolják. Ugy a polgári leányiskola, mint az állami tanítóképezde telek ügyében a városi tanácshoz felebbezés lett benyújtva, mely felebbezéseket a városi tanács már legközelebb a megye törvényhatóságához fogja felterjeszteni. A polgári leányiskola ügyében L ö v v Adolf és társai, az állami tanítóképezde ügyében Kende Ádám dr. és társai éltek felebbezési jogukkai. Álláspontunkhoz hiven, mi csak örvendetes tudomásul vesszük ezen felebbezések benyújtását és reméljük is, hogy az azokban felhozott érvek a közgyűlési határozatok megváltoztatását fogják eredményezni. A polgári leányiskola telek kérdésénél — bárha szinte nem vagyunk egy véleményen a határozzattal — nem tulaj doni iunk oly nagy jelentőséget annak megváltoztatásara, mint éppen a tanítóképezde ügyében. Ezen körülménynél fogva városunk jól felfogott érdekében és közönségünk megnyugtatására közöljük a felebbezést egész terjedelmébe.) „Midőn az állami tanitó képezdének Pápán leendő felállítása esstén a város képv. test.-e a magas kormánynak 30000 frt hozzájárulást biztosított tette azt azon reményben, hogy ebbeli áldozatai részint a forgalom emelkedése, — részint Pápa város közönsége gyermekeinek könnyebb kiképeztethetésével megtérülni fognak. Sajnos, a 66. sz. határozattal ebbeli reményeink semmivé tétettek. Azon hely, melyet a 66. sz. határozat tanítóképezde czéljaira megvásárolni rendelt, majdnem közelebb fekszik Tapolczafö községéhez, mint Pápa városához. Ha tehát az itt felépítendő iskola növelni fogja a forgalmat ugy ez Tapolczafö község javára esi^. és ha, ezen intezet tényleg itt állitíatnek fel, ugy saját gyermekeinket is kénytelenek volnánk internátusba adni, noha czélunk az volt, hogy legalább saját gyerne házsártoskodnék, ne perlekednék mindig velem holmi ostobaságért. Mert hiába, ami sok, az sok ! Most is micsoda csekélységért duzzog, igazán, ha csak rá gondolok is elfut a méreg. Barackizt adni vaddisznó hus mellé ! — Ugyan ki hallott már valaha ilyet ! — Én szép szelíden megmondtam aztán neki, hogy a vaddisznó hus mellé nem barack, hanem csipkeiz való, mért nem azt ad, mikor tudhatja, hogy a baraczkizt a nélkül sem állhatom ki. No hiszen több se kellett, fölugrott, csípőre tette két kezét, ugy állt ott, mint a haragos förgeteg. Aztán micsoda titulusokat kaptam azért, hogy bele mertem avatkozni a szakács tudományába ? ! Annak csak az Isten a megmondhatója. Csititottam, kértem, könyörögtem, de szavaim csak olaj voltak a tűzre, még jobban pattogott. — Asszony, hagyj fel ezzel az ostobasággal ! — kiáltottam végre, azaz hogy kiáltottam volna, de az első szónál nem jut hattam tovább, közbevágott, aztán egy hatalmas bombardó-szóló után hátat fordított, lehorgasztotta a fejét és végre nagy örömemre összecsukta a száját. Szokás szerint — duzzogott. Istenem, pedig milyen szép az én feeségem mi kor hallgat. Azok az éjfekete szemek, az a gyönyörű ajak, azok a kedves vonások . . . Amint el-elnézegettem, egészen ellágyultam 0 könyörgésre vettem a dolgot. Nem használt, — nem szólt többé. Hja, ilyen asszony az én feleségem I Ha beszél, hát beszél annyit, hogy megzápul az ember feje töle ; hanem ha duzzog, akkor ugy hallgat, mint egy sir. Beszélhetek azután neki, kérhetem, könyöröghetnk előtte, nem szól az — egy árva szót is. Eleinte, mikor duzzogni kezdett, leült sírva egy székre, de ha megcsókoltam, kibékült ; később beült egy sarokba, ott sírt, de még ekkor is elég orvosság volt egy kis ölelés, egy kis csókolózás. Hanem most! Most már annyira van, hogy nem elég neki a szék, sem az egy sarok ; dühösen jár-kel föl s alá az egész szobában, se lát, se hall; ha meg akarom csókolni, végignéz — eltaszít . . . Annyira jutottam, hogy ha ö duzzog, még abban a szobában sem maradhatok, ahol ő van. Hanem várj csak te asszony . . ! Megboszulom magamat, én se szólok többé hozzád. Hanem az is igaz, hogy ez ugy tűnik fel előtte, mintha nem mernék neki szólni. Pedig ezt nem akarom, hogy higyje. Jobb is lenne tán erélyesen fellépni, — nem, ezt is aligha tudnám megtenni, hiszen nem olyan rosz asszony ám az én feleségem, csak szeszélyes s a nyelve egy kissé nagyon is éles. Aztán meg hiába csak ami igaz, igaz — szeretem öt, imádom. Hiszen ha jó kedvében van, olyan , szépen beszél, hogy a szivem repes örömében .... Milyen kedves, müveit, hogy süt, főz, no, alig hiszem, hogy találhattam volna különb asszonyt. Csak ne duzzogna minden csekélységért 1 Különben most az egyszer alighanem neki van igaza. Ha jól emlékszem, hát a szakácskönyvben is az van, hogy a vaddisznóhushoz barackiz kell. Aztán meg azt is alig tudhatta ő, hogy én nem szeretem a barackizt. Nyilvánvaló, hogy nem volt igazam. Szegény Micikém, hogy magamra haragítottam, Ez nem szép tőlem, most mindjárt hazamegyek és megbékéltetem. (Az ajtóig el — onnan hirtelen visszafordul.) Eh-mit ! még én vigasztaljam ezt a szeszélyes asszonyt ? Azért se ! Soha ! Hisz ha jól meggondolom a dolgot, mégis csak ö a hibás 1 minek fortyan fel ilyen csekélységért ; utóvégre még azt hinné, hogy olyan gyenge vagyok, hogy meg sem tudom állani könyörgés nélkül. Ezt ugyan ne hidd kedves Micikém ! Duzzoghatsz most már én tőlem 1 Nem bánom, jöjjön aminek jönnie kell, én nem szólok hozzá többet azt tudom.