Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-03-31 / 14. szám

A Azon idő alatt, mig városunkban a sorozó-bizottság működött, az idegenek, kik városunkba érkeztek nem kaptak szállást s kénytelenek voltak még aznap vagy Győrbe vagy Czellbe utazni, hogy éjjeli szállást biztosítsanak maguknak. Voltak ugyan többen, kik ezt nem tehették, mivel az esti vonattal érkeztek s igy kénytelenek voltak egész éjjelen át kávéházakban megvárni a reggelt, esetleg hajnaltól sétálással bevárni a reggelt. Ilyen körülmények után nem csoda, ha az idegenek irtóznak Pápa városát meglátogatni, mert arra az eshetőségre mindig el kell készülniök, hogy nem kapnak szállást. Azon kereskedelmi utazók, kik városunkat üzleti dolgokban látogatják, a helyett, hogy Pápán maradnának, elutaznak Győrbe vagy KisCzellbe, mert Pápán nincs számukra hely. Városunk érdeke tehát sürgősen követeli, hogy ezen szálloda mizérián segítve legyen. Ezen állapot kezd már tűrhetetlenné válni s elérkezett az idő, hogy ezen kérdés komoly megbeszélés tárgyává tétessék s a szükséges lépések a szálloda mizéria megszűntére megtétessenek. Mi már kifogytunk a tanácsadásból, hogy míkép oldandó meg legbiztosabban e kérdés. Ajánlottuk ezt a városi tanácsnak, kinek érdekében állana ugyan ezen városunkra nézve nagy horderővel bíró kérdés megvalósítását szorgalmazni, de mentségül hozzuk fel azon sok reform tervezeteket, melyek jelenleg városunk hatósága munkakörét igénybe veszik s melyek megvalósítása óriási áldozatokat követek De igenis hibáztatjuk Pápa város lakosságát, ki örökké csak panaszol, kíván és lamentál s önmaga mit sem tesz. Mindent a városi hatóságtól vár, a helyett hogy a létező bajon a maga erejéből kiki s az erők egyesítésével mindnyájan segiteni törekednének. Igyekezzen tehát Pápa város lakossága, különösen azok, kik magukat a haladás embereinek tartják, társadalmi uton megvalósítani a szálloda kérdés megoldását. Vegyünk példát szomszéd városainkról, ott nem a sült galambvárás politikáját űzik, hanem társadalmi utor igyekeznek városukat a modern kor városai közé emelni. Mi annak idején a pápai takarékpénztárt is felszólítottuk ezen kérdés megoldására, de ugy látszik felszólallásunk nem talált meghallgatásra. Pedig nézetünk szerint ezen intézet volna első sorban hivatva Pápa város haladását sok kérdésben támogatni. Akárhogy, de ezen szálloda mizérián segítenünk kell. Tegyenek lépéseket Esterházy Móricz grófnál, mint a Griff szálloda tulajdonosánál, hogy a tervezett újjáépítést valósítsa meg. Legyen már vége annak a közönyös indolenciának, a mely haladásunk kerékkötője, lássa be minden józan eszű ember, hogy a szálloda kérdés megoldása életkérdéssé vált. Egyelőre níncs mit mondanunk e kérdésben. Reméljük, hogy városunk minden egyese be látja, hogy ezen mizérián segitni kell, még pedig haladéktalanul. Pollatsek Frigyes. A lövészegylet végfeloszlása, A pápai lövészegylet mely tudvalevőleg már 1870-ik évben alakult s oly szép virágzásnak indult, részvéthiány folvtán kénytelen volt néhány év előtt feloszlaní. Ez értelemben Horváth Károly, mint a lövészegylet végrehajtó bizottság elnöke, hozzánk kronologice az egylet keletkezéséről, működésének felfügge.

cz éséről és végfeloszlatása előálltáról jelentést küldött be, melyet mi már a közügy érdekében ís egész terjedelmében adunk. Mielőtt azonban ezt tennők, kötelességünknek tartjuk mindenekelőtt sajnálatunkat kifejezni az egylet feloszlatásáról, amenyiben ez egy ujabb bizonyítéka annak, hogy városunkban az oly nagy hűhóval felkarolt eszmék lassanként a közöny és nemtörődömség áldozatává lesznek. Sajnos, de. igy van. Szalmatüz és semmi más. Pedig ha volt létjoga egy ily lövészegyletnek, ugy Pápán az .volt, mert az egész jelentésből, azt kell, hogy kivegyük. A jelentésből kivehető, hogy a lövész részvényjegyek a befizetett 10 forinttal vissza lesznek váltva, az összes adósságok törlesztve, sőt még körülbelül 600 forint — a város pénztárába lesz beutalva — jótékony célokra. Ez az egylet tehát életképes volt s mégis ily végzetteljes sorsa kellett jutnia. A jelentés következőkép szól: A Pápai Lövészegylet 1870-ben keletkezett, s alapszabálya 32743/873. Ah ennyire vagyunk ? Felesleges ? ugy-e marná — ugy ís kÖ2el lakunk. — De az ugy volt mondva,— hogy mindent lehetett belőle érteni. Muktalvy Mukfalvy Elemér ur mint mindig gentleman, elkísérte a hölgyet, útközben igy szeli ott: — Ah ! nagysád, bocsásson meg. — De miért ? Talán nincs semmi megbocsátani valója a lányomnak. — Ö nagysága, a lányok sokszor ok nélkül is megharagudnak a férfiakra. — Tudja mama, Mukfalvy ur oly ügyetlen volt, hogy a szünet alatt egy rózsát akart a hajamba dugni, s kihúzott közülük egyet, s ez nekem nagyon fájt. — A viszontlátásig uram ! . . . Mukfalvy ur nagyott lélegzett, hogy az a bizonyos csattanás eltusoltatott, V. Mukfalvy ur otthon meg egyszer átelte a báli eseményeket, — s magának abból fontos tánuságot vont le. Délután ellátogatott a szép Erzsikéhez, s ott a szép leánynyal még egyszer felújították a bált 5 közösen azt határozták, hogy a »nőegylet« máskor is tarthatna ilyen mulatságot. VI. Mukfalvy ur ezután csaknem minden napos vendég lett Madarasék házánál, s a mama is — nemcsak Erzsike — örömmel hallgatta s fogadta a bókokat, a mivel ő eg^ cseppet sem fukarkodott, Mukfalvy ur már régóta számított a csókra s ha ugy ketten voltak, mindég felhozta, hogy : —• Erzsike nagysám, még mindig adós valamivel . . . Persze ez mindég kinevette, s Mukfalvy pedig egy cseppet sem szégyelte magát. Most is ott vannak a szalonban, ketten vannak csupán. A leány egy hímzésben dolgozik s ez alatt Mukfalvy ur veszedelmesen bókol. Néha a beszédet egy-egy nevetes is félbeszakítja . . — Ugyan, ne csinálja már a zt a himzést . . . — Miért ? . . — Oh én nagyon sajnálom. —- De miért sajnál ? . . —• Oh ha abba a kis ujacskába bele menne a tű, talán meghalnék . . — Oh nem' olyan könnyen adják azt ? — De higyje el. — Hátha magának himzem ? — Nagyon ((lekötelezne . . . — Igaz, mert már elfogunk költözni, — vissza Budapestre. Ne ijjesszen el ? — ilyen kevés ideig lehetünk együtt ... s én önnek adósa . . Mukfalvy ur nem álhatta meg, hogy a leán5

r dereka körül ne fűzze karját . . Erzsike nagysám ne menjenek el, — s én maradjak adósa, hadd jjkapjak egy csókot, erről a pici piros ajakról . . . Tegyen boldoggá ] * * « Mily édes szavak ezek ! s midőn Mukfalvy ur már közeledett is arczához, erélyes hangon szólt. Mukfalvy ur ! ne csináljon botrányt, nézzen az asztalra. Oda is nézett, s látott ott egy kicsi csengőt. Mily kicsi és mégis milyen nagy dolgot tud véghez vinni. Mukfalvy ur letérdepelt, s ugy kérte Erzsikét : — Tegye el azt a csengőt, s tegyen boldoggá azzal az egy csókkal ; inkább vissza adom. — Mukfalvy ur ! ne csináljon botrányt keljen fel, nem jó ott térdepelni, jobb itt ülni a 'zsöllén. Mit tehetett mást, mint hogy felkelt s helyet foglalt Erzsike mellett. VII. Hősünk Mukfalvy Mukfalvy Elemer ur éjszaká nem aludt, folyvást ebren tartotta a csók, melyért epedett. Egyetlen remény a búcsúzás, s ha nem, akkor a »Pesti Hirlap« kishirdetési rovata volt. Korán kopogott Madarasék lakásán. Kopogtatott. De nem hangzott a bájos csengésű Mgen.« Ismét kopogtatott Semmi hang s ekkor be akart nyitni, — nem lehetett. Mukfalvy ur nagyon elszomorodott, de mily nagy lett az öröme, mikor a házmes-