Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-09-22 / 39. szám

prémmegyére, Molnár Béla Pápa váro­sára, Véghely Dezső a főiskolai tanácsra, Begedy István Néger, Gyurátz és Pethő idegen felekezeti képviselőkre, Vályi Lajos dr. Németh Antalra, Bciráth Fe­rencz Fenyvessy Ferenczre, dr. Németh Antal a tanári karra, dr. Csihy Lajos a főiskola jövőjére, Kis Gábor a főisko­lára, Oroszi jenő Beöthy Zsigmondra, Konkoly Th. Béla a gondnok és espe­resekre, Kis Ernő Vargyas Endrére, Vargyas Endre László Józsefre. Különös nagy hatást keltett Da­rányi lgnácz tapsoktól és éljenzések­től félbeszakított pohárköszöntője, mely­lyel a főiskolára alapítványt tett, más felekezeti jótevőkre s közöttük gróf Esterházy Möriczra emelte poharát ; ugyszinte Wlassits Gyula minister üd­vözlő távirata, mely a társas ebéd fo­lyamán érkezett és felolvastatott. Tisza Kálmán pohárköszöntőjében folytonos tevékenységet ajánlott, kitün­tetve, hogy a hazáért, melynek a kul­tura előmozdításával érjük el, meghalni csak egyszer, de munkálkodással foly­ton lehet. A felköszöntők sorát Zsi­linszky államtitkár zárta be, ki Tisza Kálmán és családjára üritté poharát, mit szűnni nem akaró éljenzéssel fo­gadtak. Díszelőadás. Este 6 ólakor a városi szinház ban díszelőadás volt, melyen dr. Antal Géza ez alkalomra irt »Alkalmi ödá«­ját szavalta Komjáthy János s/inigazgatő zajos hatás között. Az alkalmi óda után »Könyves Kálmán« Jókai színmüve került szinre. A közönség, mely igen szép számma­volt képviselve, a színházban, a szerep­lőket folytonos tapsokban és kihívások­ban részesítette. Táncestély^a ,,Griff"ben Az ünnepély a Griff szálloda nagy­termében rendezett táncestélylyel nyert méltó befejezést mely 8 órakor vette kezdetét. A nagyterem, mely lényesen díszítve és kivilágítva volt, zsuffo'ásíg meg'elt városunk és vidéke szépeivel. Már évek hosszú során át nem volt alkalmunk a Griff nagyteremben ily diszes és szép számú közöiséget együtt láthatni mint ez alkalommal. A terem szűknek bizonyult s csak nagy nehezen tudta a fiatalság a táncot megkezdeni. A táncestélyt rövid időre Tisza Kálmán és Pap Gábor is megtisztelte megjelenésével, kiket a táncerembe való beléptekor a közönség sorfallal és. zajos éljenzéssel fogadott. A fiatalság vidám kedélyhangulat és fesztelen jókedvben járta reggeli 4 óráig, melyhez a zenét L^ngó Náci zenekarunk szolgáltatta. Az első né gyest 70 pár tánczolta. Az estélyen a következő hölgyek vettek részt : Asszonyok : Véber Reszőné, Sült Józsefné, Ajkai Imréné. dr. Steiner Józsefné, Kis Gáborné, Antal Gáborué (Ács), Kis Ti­vadarné, dr. Nagy Imréné (Pápa Kovácsi), Hermán Pálné, Hannig Ferenczné, Horváth Károlyné, dr. Ferenczi Bernárdné, Kis Er­nőné, Horváth Lajosné (Budapest), dr. Cseh­Szombathy Lászlóné, Soós Ignácné, Borsos Istvánné, Jilek Ferenczné, Vikár Kálmánné. Fülöp Józsefne (Körmend), Németh ^Imréné. Kemény Jánosné (Dereske), Perlaky Gézáné, Kakas Károlyné (Somlyóvásárhely), jPitying Józsefné (L.-Patona), Török Jánosné, Kluge Sániuelné, dr. Horváth Józsefné, Harmos Zoltánné, Botba Jenőnó, Boros Kálmánné Vörös Edéné (Bucs), KuLhy Lukácsné, Sze­keres Mihályné (Takácsi), Eőry Lajosné, Fo­dor Gyuláné (Bakony-Szent-Király), Frank Jánosné, Nagy Boldizsárné, Nagy tArpádné (Tihany), Ballá Endréné, Gózon Gyuláné (Szent-Gál), Kecskeméthy Jenőné, Thuri Ete­Iéné, Németh Imréné, Kis Ernőné, Németh Istvánné, özv. Tóth Jánosné, Barath Ferencné. Leányok : Weber Olga, Tóth Gizi, Barthalos Olga, Steiner Etelka, Ferenczy Paula, Vagner Irén (Vaszar), Antal Irén (Ács), Kakas Ida, Kakas Margit (Somlyó-Vá­sárhely), Nagy Etelka (Csököl), Serényi nő­vérek (Salamon), Sebestyén Juliska, Jakubo­vits Marianna, Tóth Juliska, Horváth Irén vigyenek. Otthon megírtam a testamentumo­mat, — hat sorban, s fogadtam a segédeim jelentését, a párbaj ideje felől. El voltam egészen rá készülve, hogy le puffantanak. Amint nagy busán magamban üldögél­tem, hirtelen betoppant az asszonyt. Ő meg­értett mindent, ő látott s tudott mindent, most se tudom hogyan ; bizonyosan leske­lődött arra, ami történik. Először nyakamba borult, s mégsiratott; azután megszidott, s elment. Sorra járhatta Tiefenbachékat. s a párbajsegédeket, mert az urak kijelentették, hogy nyilatkozással eligazítjuk a dolgot. Majd meg hozzánk jött az egész sereg, s most meg brúdert ittam a Tiefenbachokkal is, meg huszártisztekkel is. Eddig jó, szólt a doktor. Azt értet­tem, hogy egy szép menyecske meg tud pu­hítani két vérszomjas svábot meg egy csa­pat hecere éhes huszárt ; ámbár én egy vi­lágért se tűrném, hogy az én feleségem en­geszteljen egy Tiefenbach Pétert. Hanem mondsza, hogy jutottál a pénzhez ? mert ezt nehezebb megérteni, mint a Miiéva hitvesi epopeiáját. — Hogy miként? hát szépen, és me­gint csak az asszony révén. Talán csak nem kér újra pénzt Tie­fenbahtól ? - Azt már nem tette. Hanem szépen átment az apjához, és azt hazudta nagy jámborul, hogy a Tiefenbachok társa lettem a gabonaüzletekben, s kell a pénz befekte­tésekre. — És adott az öreg ? — Adott hát. A Tiefenbachék neve nagyon jó név. Csak éppen azt ígér tette meg velem, hogy soha se nyúlok kártyához. — Te persze megígérted ? — Hogy ne ? És megmondtam neki, hogy ma délután ki is mentem Szentiványra az üzlet érdekében, tulajdonképpen pedig megisszuk a békeáldomást odakünn. A doktor en pose helyezkezett, megso­dorta a deresedő kandúr bajuszát, s végig nézett az ő Vuics Koszta barátján. Azután csak annyit mondott : — Az asszonyok igazán ostobábbak a vak szerencsénél. Mert a szerencse kiad a mihasznákon, de az asszonyok csupa gyön­geségből nem birnak rajtuk kiadni. (Budapest), Unger Izabella, Kramarits Aranka' Grósz Mariska, Török Emma, Horváth nő" vérek, Kis Vilma, Kis Lujza, N-gv G ibriella> Németh Irén, Szabó nővérek, He^essy Gyön­gyike, Kemény nővérek (Dereske), Berger /\nna, Harmos nővérek, Szentes Sarolta (Pap­keszi) Baiáth Linda, Szcp Irén, Neuhauser Hermin, Perlaky Ella, Frank Mariska, KIuTe nővérek, Kiss Eszter, Szekeres nővérek (Ta­kácsi), Bikky Róza, Sebestyén nővérek (Rup). Vikár Jolán (Tapolczafő), Baditz Gi/.ella, Eőry Ilona, Perlaky Emma, Glatz Er/si'ce, (Lovász-Patona), Hangyássy Margit (Bőny). Színészet Pápán. Komjáthy János színtársulata még csak néhány nap működik városunkban s már jövő hét elején Győrött ke/.di előadásait. Közönségünk, bár eleinte nem a kellő méltatásba részesítette a társula­tot, de utóbbi időben öntudatba ébredt és tömeges szinház látogatással adott elösmorésének kifejezést. Mielőtt heti referádánkat adjuk, felhívjuk közönségünket a még hátra­levő néhány estére terjedő előadások tömeges látogatására, tízzel tartozunk Komjáthynak és társulatának, de lőleg tartozunk saját reputációnknak. Mult heti reíerádáukat adjuk a kö­vetkezőkben. Szombaton diszelőadás volt a du­nántuli egyházkerületi közgyűlés tiszteletére, mely alkalommal ,,Bánk-bán" Katona remek drámája gvóuyőrködtette a közönséget. A nézőtér szorongásig megtelt diszes és elő­kelő közönséggel. Zsilinszky államtitkár Fenyvessy orsz. képviselő társaságában is végig nézte az előadást. Komjáthy mű­vészete a címszerepben fényesen érvénye­sült, közönségünk pedig, mely a művészi alkotásban gyönyörködött nem is fukarko­dott tapsaival. Méltó partnerje volt Kacér Nina, ki Melinda szerepében megható volt. Szilágyi Petur bán szerepében ismét leg­jobb alakításának egyikét nyújtotta, jóllehet a második telvonás elejen már Petur ban dörgő hangját nélkülöztük. Líomjálhyné Gertrudis szerepét művészileg személyesi­tétte. Vágó igen ügyes volt Bibarach intri­kus szerepeben, nemkülönben Kovács Ti­borc alakításában. Még emiitest érdemel Füredi (Ottó) és Bartha (Mikhál.) Vasárnap újra díszelőadás volt a főiskola megnyitása ünnepére. Ezen előadás tekintettel az ünnepély sorrendjere már 6 órakor vette kezdetét. Az ünnepi előadást megelőzőleg Antal Gézának a főiskola megnyitására irt »Alkalmi ödá«ját szavalta Komjáthy igazgató nagy hatással. Ezt követte Jókai »Könyves Kálmán« remek drámája Szilágyival a címszerepben. Szi­lágyi nehéz szerepét oly természethüen adta hogy tőle is meglepett ez, bár nem egy ki­tűnő alakítást láttunk már tőle. Művészi játékáért közönségünk őt nyilt szinen is több izben tapssal jutalmazta. Komjáthy Almos szerepében újra bemutatta nagy tehetségét s különösen a szenvedélyesebb jelenetekben. Komjáthyné (Jngoli) szerepében megható volt. Az est méltó sikeréhez még hozzájá­járultak Kaoér Nina (Berzila) Vági• Bar­tha és Kovács. A közönség nagy érdek­lődéssel kisérte az egész előadást és zajos tapsokban adott elösmerésnek kifejezést. Hétfőn „Az uj honpolgár" került elő­adásra igen szép számú közönség előtt. Az est hőse Sziklay volt, ki Goldstein Számi hálás szerepét kacagtató mókáival, utánoz­hatlan mimikájával pompásan ki tudta ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom