Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-03-19 / 12. szám

képezte, s mely hivatva volt hazánkat régi aritikus állapotából kiemelni s a fejlődés, haladás ösvényére vezetni. S ha igy fogjuk fel ezen hazafias missiónkat, ugy ezen hazafias ünnepély­nek városunkban igen szép sikere lenne nemcsak hazafias érzés ébresztése és megszilárdítása tekintetében, hanem a /társadalom demokratikus irányban való fejlesztésében is. Pedig társadalmunk ta­goltsága mellett az ilyen irányú fejlesz­tésére nagy szükség volna. Ideje volna már, hogy városunk intéző körei erről komolyabban gon­dolkoznának, s hogy ezentúl a március tizenötödike a hazafias lelkesedés, a tiszta honszeretet emlékünnepévé legyen. Mi megtettük kötelességünket. Adja az ég, hogy felszóllalásunk eredményre vezessen. Szabadság ünnepe. A szabadság felvirradásának nap­ját hazafias lelkesedéssel és méltó ke­gyelettel ünnepelte meg a pápai ev. ref. főiskolai ifjúsága. A szinház épületében emlékünne­pélyt, az ünnepély után a Griff ven­déglő nagytermében tánczmulatsággal egybekötött társasvacsorát rendezett. Üdvözöljük a főiskolai ifjúságot mint olyant, ki fel tudta fogni e nagy­nap jelentőségét, s tud lelkesülni azon magasztos eszmékért, melyekért 45 év előtt ifjaink sikra szállottak, a midőn megalkották a tizenkét pontot s elsza­valták Petőfi »Talpra magyar«-ját. Megmutatták, hogy magyaroknak születtek és azok is maradtak. Nem őket terheli a mulasztás, hogy a társadalom előkelő eleme nem jött az ünnepélyre, ők megtették kö­telességüket, a mulasztás e tekintetben a társadalom azon elemeit illeti, kik mindeddig nem tudták ez évfordulót mél­tóképen megünnepelni. Az ifjúság kötelességét teljesítette s kegyeletes lelkesedéssel emlékezett meg azon hősökről, kiknek hazánk ujjá születését köszönhetjük. A színházban. A főgymnáziumi ifjúság által a színházban rendezett emlékünnepélyre már napokkal azelőtt le lettek foglalva az összes helyek. A közönség zsuffolásig megtöltötte a színházat. A színházban jelenvolt né­hány notabilitáson kivül azonban hiába kerestük az ifjúság valódi vezetőit. De ha ezek nem is ünnepeltek velők, mégis az ifjúság által rendezett ünnepély fényesen sikerült. Az első szám a »Nemzeti dal« volt, melyet a főiskolai éneklő kar a legnagyobb precizitással adott elő. Ezután T ú r y Zoltán Petőfi »Talpra magyar« gyújtó hatású versét szavalta el a közönség lelkesedése mellett. Az emlékbeszédet Borsos Károly társulati alelnök mondotta. A honfoglalás utolsó napjának mondotta Márczius 15-ét, mert ez a nap szerezte j meg a magyar nemzetnek a hazát. | Érdekesen vázolta a 45 év előtti ese­j ményeket és a Márczius idusának nagy jelentőségét. Vonzó nyelven, szép előadással az őszinte lelkesedés hangján adta hü képét a márczíus 15-ikj eseménynek. Végül buzdította pályatársait a szabadság feltámadásának mai évfor­dulóján a szabad haza szeretetére. A közönség a legnagyobb érdek­lődéssel hallgatta végig az ünnepi be­szédet és a felolvasót zajos tapssal ju­talmazta. Lamperth Géza ez ünnepélyre irt Pista átvette az összegyűrt levelet »Kedves Laczi ! Ma este egyedül va­gy ok. Nem jönnél föl ? Forró tea vár. Re­mélem a kis pajkoskád nem haragszik meg, hogy elcsábítalak. Ölei Feri.« — No ez jól néz ki ! — kiáltott fel Pista. Ugy-e ? Ez csak válöpör, nemde ? — Nono. Zsuzsika ! — Válunk, válunk ! punktum 1 Ön el­vállalja az ügyemet! Erti ügyvéd ur, gyor­san válni akarok. Holnap, vagy még ma ! — Csak lassan 1 Ez igy nem megy. — De megy 1 Akarja, nem akarja ? Megyek más ügyvédhez, — Akarom 1 Elfogadom az ügyet. — Kezet rá. Kezet fogtak s az ügyvéd megcsókolta a meleg asszonynak izzó kacsóját. II, Pista és Laczi tanácskozásra gyűltek össze. Laczi elöl már két nap óta el van zárva a Zsuzsika boudoirja s az asszonyka nem is fogadja. Pista elhozta a válóper üze­netet Laczi jót nevetct rajta. 1 — Kisült, hogy a »Feri«-vel jelzett levelet »Feri« irta, egy az életben és írás­jelekben egyformán slendrián közös barátjuk. — Erre mindaketten jót nevettek. De hogy a jó tréfát folytassák, még egyet mást megbeszélték. Az bizonyos, hogy Zsuzsika most is szereti Laczit, különben nem volna ugy felháborodva a képzelt csalfaság miatt. I3élután az ügyvád fölkereske Zsuzsikát. -r­t Asszonyom I —- szólt arczából ki­kelve. Ön férjétói válni akar. A meglepett asszonyka dadogva felelt. — Igen, de igen ! . . . — Rögtön ? . . . Holnap, vagy meg ma ? — szólt izgatottan Pista. —* Még ma ? . , . felelt inkább ijedten és kérdőleg az asszonyka. — Jó, akkor röviden végezünk ! — De az istenért mi baja ? — Megölöm ! . . . Megölöm azt az embert ! — Ugyan . . . —' Ne féljen asszonyom ! Holnap ilyen­, kor ön fiatal szép, vagyonos özvegy lesz. Megsértett rutul megsértett, amikor én az 011 becsületét és és az ő boldogságát akartam megvédeni. Kihivattam . . , Három golyó­Váltás 20 lépésről, aztán kard a végkimerü­lésig . . . Vért ontok, vérét veszem annak az embernek . . . —- Zsuzsika elsápadt s remegni kezdett. — De az Istenért, csillapodjon. - Nem lehet asszonyom ! —- teperzé­kelt tovább Pista, — Látja ön azt a galambot a templom falán ? Innen az ablakból biztosra veszem, pedig jó 50 lépés. Ne féljen ! Önt is meg­szabadítom a férjétől. —- De ügyvéd ur . . , — Csak semmi hálálkodás ! Ilyen gyor­san még nem végeztek válópört. Isten önnel, asszonyom 1 Megyek a pisztolyomért, kar­dokért, Isten önnel! »Alkalmi költemény«-ét Csajághy Károly adta elő sok hévvel és nagy hatással. A közönség frenetikus tapssal ju­talmazta az előadót, a szerző iránti el­ismerésének pedig azáltal adott kifeje­zést, hogy a lámpák elé hivatta. Ezt követte »Népdalok« a főisko­lai éneklő kara által előadva. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy ify alkalommal a »Rebeka« czimii zsicló refrainjü népdal szinrehozatala nem emelte az ünnepély tekintélyét. Hisz lett volna elég hazafias népdal a mit ez alkalomra a karmester ur előadat­hatott volna. Nem akarjuk ezt tapintat* lanságnak felrónni, de felemiitjük azért, hogy más alkalommal a nemzet ünne* pét ne tegyük nevetség tárgyává, T u r y Zoltán saját szerzeményét »Az árulót« olvasta fel. Elbeszélés a szabadságharczból. Szerző igen ügyes tollal rendelkezik. Sok reményekre jogosít. Vörös János Ábrányi Emiltől »Mártius 15 «-ét szavalta, Az ünnepélyt Erkel Ferenez Bánk bán czímü operájából kivett »lma« zárta be, melyet a főiskola éneklő kara adott elő. Ezzel befejeződött az ünnepély első része. A bcmkeii. Az ünnepélyt társasvacsora követte a Griff szálloda nagytermében. Az ünnepélyen résztvett közönség teljes számban jelent meg a bankettre. A társasvacsora kedélyes és fesz­telen társalgás közt folyt le. Az ifjúság nem igen törődött a vacsorával, hanem alig várta, hogy a vacsorának vége legyen s a tánchoz kezdhessen. A mily lelkesedéssel ünnepelt az ifjúság a színházban, oly tűzzel fogott a Zsuzsika alig volt képes visszafojtani a rémület kiáltását. —• Megöli ! És miattam ! Czinkosa le­szek, pedig Laczi talán nem is olyan bűnös ! Nem, nem, ezt nem engedem ! Miattam nem fog vér folyni ! A férjem vére, a férjemé, akit szeretek, igen, igen akit nagyon sze­retek ! . . . Laczi néhány perczel később Zsuzsiká­nál volt . . . Zsuzsika egy pillanattal később a Laczi karjaiban volt s a legforróbb csókok a Laczi ajkain égtek . . . —• Egy kérésem van ! — szólt köny­nyek közt a menyecske. — ígérd meg, hogy nem párbajozol ? — Hohó, ez nagy kérés ; — Hogy holnap, meg holnapután nem párbajozol. — No azt megígérem! — Es bocsánatot kérsz Pistától. —• Igen ! de te is megígérsz valamit. — Mindent ? — Mindent ! — Hogy el nem válunk ! — Soha ! — Es hogy szeretni fogsz í — Mindig ! . . . Bezzeg volt kaczagás, mikor a Laczi meg a Pista párbajhístóriája nyilvánosságra került . . . Zsuzsika nevetett rajta leg­többet . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom