Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-03-19 / 12. szám
Harmadik é*f. Papa, 1§»3 ia;i« í /his 19. szám KÖZÉR DEKŰ F ÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGÉSZ ÉVRE 6 FRT. NEGYEDÉVRE I FRT 50 KR. — EGYES SZÁM ÁRA 15 KR. — HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK * FELVÉTETNEK A KIADÓHIVATALBAN. — KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. Mi is megünnepeltük a nagy napot, mely bennünket a középkorból az uj korba átvezetett, hog*y elterelje a legközönségesebben gondolkozó ember gondolatait is a köznapi élet kasszából, ama dicső napra, midőn kimondatott, »h o g y rabok többé n e m i e s z ü n.k.« Március 15-Íke egy nyugvó pont, az elmélkedés, a magábaszállás napja, melyben egy egész nemzet gondolata találkozik, Emléke előtt lehetetlen kitérni. A megélhetés gondjától űzött avagy a nemzetiségi eszmék muniajaba sülyedt ember is, lehetetlen hogy felül ne emelkedjék a megszokott gondolatokon s meg ne ragadják őt a mult diadalra jutott nagy eszméi, egy nap története, mely mindnyájunknak meghozta a rég várt általános szabadságot. Lehetetlen, hogy ezen ihletett pillanatban fel ne ébredjen bennünk a kegyelet érzete. Hisz az eszmék, melyek e nap emlékéhez fűződnek, még mindig életképesek, még mindig beleillenek az életviszonyok keretébe és fellobban tőlük a lelkesedés, felmelegszik a vér, hevesebben dobog a szív. A kegyelet és a lelkesedés e karakteristikuma és egyedüli magyarázata az ember minden néven nevezend" ünnepének. Ez teszi az ünnepet ünneppé, és a mely napon a nemzet lelkét urajlák, az nap nem lehet olyan mint a többi. , Alig hiszem, hogy városunkban volna oly egyén, kinek magyarázni kellene, hogy reánk nézve március tizenötödike a nagy eszmék diadalra jutásának napja. Sajnos azonban, városunk számottevő egyéniségei dacára, hogy ezen nagy ünnepi jelentőségét feltudják fogni, át tudják érezni, ezen eszmékért nem lelkesültek, hanem tüntetésképen a velünk való solidáritásnak készakarva való negligálásból vissza húzódtak. Épen azért, mert március tizenötödike a »n e rn z e i ü 11 n e p e«' arra kellett volna törekednünk, hogy ezen ünnep külsőleg is kifejezésre jusson, hogy nemcsak az ifjúság és' egyes polgárai a városnak, hanem a város intéző köreinek kellett volna az impulsust hozzá adni. Meg kellett volna adni e napnak az általános nép ünnep jellegét. Ha végig tekintünk Magyarország számottevő városaiban, azt tapasztalhatjuk, hogy ott a hol évekkel ezelőtt csak a kaszinókra szorítkozott az ünnepély, ma az már nyilvános népünnepé lett, és ebből azon tanúság vonható le, hogy Márczius tizenötödikének kultusza évről évre nagyobbodik dimenziókban. Nem akarjuk elhinni, hogy Pápa városában nem készült volna még el a talaj ezen ünnepet »nemzeti ünnep-«pé alakítani ! Azt sem akarjuk elhinni, hogy városunkban ne volnának számosan, kik szívesen, és meggyőződésük szerint részt vettek volna ez ünnepélyen. Es miért nem jelentek meg ? Hiszen végtére is el kell jönni azon időnek, mely véget vet a bizonytalanságnak, a kétszinüsködésnek, melyben most városunk számosai közül nem egy lebeg Mahomed koporsójaként — ég és föld között, Ne féljenek, a színvallás nem fog ártalmukra lenni. Mi a magunk embereit ép ugy megtudjuk becsülni, mint bárki más, és nem hagyjuk őket cserben. Nagyon tévednek azok, kik azt vélik, hogy ennek a napnak ünneplése a dynastikus érzelmekkelj a felséges király iránt való hű ragaszkodással öszszeegyeztethető nem volna. A március 15-dikének jelentésében semmi sincsen, a mi a magyar embertől elválhatlan dynastikus érzelmet, a felséges királya iránt mindig táplált hűséget legkevesbé is érintené. Ezen nap a rég ébredező szabadság felkelését jelenti, annak a szabadságnak mely miliők és miliők óhaját TÁRCZA. A HAZASSAG. KISKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AZ ÉLETBEN SOK HÁZASSÁG . . . * MELYNEK A FÉRJ A VEZÉRE, HÁZI BARÁT AZ ÜGYVÉDE , . . * AZ ASSZONY A RÉSZVÉNYTŐKE : SOKAN KÖLCSÖNÖZNEK TŐLE . . . * S BÁR MILY MAGAS A KAMATLÁB : A MÉRLEGE HASZNOT NEM ÁD. * DE VAN VESZTESÉG SZÁMLÁJA : A FÉRJ MEGLAPULT TÁRCZÁJA. Váljunk el . . . A. szép asszony összemorzsolta kacséiban a levelet. — A nyomorult még sérteget ! — Kiáltott haraggal s piros arczát égető láng öntötte. Fehér otthonkájának bő ujjába temette el arczának pirosságát és uramfia ! — zokogott, sirt, mint egy telhetetlen gyermek. Pedig nem tartozott a hamar sirö. hamar kaczagó asszonyok közé' . . . Szenvedélyes, heves vérű asszony volt ! Szemében lobogott a szilajság lángja, ajkiról annyi dacz duzzadt elő vérpirosán, hogy attól sok féltékeny szerelmes megijedt volna. Csak Thaly Laczi nem ijedt meg tőle . . . Neki sikerült a várat hatalmába keríteni és Vér Zsuzsika harmadfél évvel ezelőtt, a farsangon kapitulált, azaz készségesen eljegyeztette magát Laczi által. A »holtomiglan« se került valami nagy fáradtságba. Zsuszikát nehezen lehetett meghóditani ; de mikor már meghódolt, akkor aztán őszintén szeretett. Boldogabb ember kevés is volt a föld kerekségén, mint az én Laczi barátom, Hja, persze Pestre költöztek fel s az asszonykának volt része szinházbati, hangversenyben, zsurokban, mulatságokban ; a lóverseny se maiadt el egy szezonban se . . . Persze, két esztendei edesség már kezdett egy kicsit sok lenni. Laczi hogy a felesége el ne unja magát, Pistát küldte melléje udvarolni. Pista ügyvédember lévén, rögtön észrevette, hogy a menyecske duzzog, egyre jobban duzzog. Itt valami baj van i . , . gondolta magában s rögtön kutatni kezdett a háttérben. Zsuzsika csakhamar elő is rukkolt. — Nem vette észre? ! Ön nem vett észre semmit ? -h Semmit, asszonyom ! —- Hja, önök rövidlátók, ha saját hibáikról van szó 1 —• Ugyan Zsuzsika, hát beszéljen ! — Hetek öta gyanúm van, hogy a férjem megcsal ! A múltkor itt szemközt, a virágkereskedésben jártam egyszál rózsáért. Remek virágcsokrot láttam. Mit gondol, kirendelte ? — Ugyan ki ? —- A férjem ! És kinek ? Nem nekem ! Érti ? Valaki másnak rendelte. Ki lehet az ? Kutatni kezdem a zsebeiben, a tárczájában a fiókjaiban s most megvan ! Itt van. Olvassa |
