Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-11-19 / 47. szám

engem a mai vagy holnapi nap folyamán megbízni. Pápán, 1893 okt. 10. Kiváló tisztelettel Gold Lajos a „Tápai FíiggotUin Ujsáif" felelőd azurkcaztöje és tulájiIonosa. Valóban gondolkodóba essünk afelett, váljon ezen eljárást szemtelenségnek vagy revolverezésnek tekintsük-e. Ítélje meg ezt a közvélemény. Mi nem csudálkozunk azon, hogy az igazgatóság feleletre sem méltatta, de igen is csudálkozunk azon, hogy nem bántak vele ugy, amint érdemli, s mint el fogunk mi bánni vele, ha még továbbra is veszélyezteti a sajtó tisztességét. Szomorú dolog ez nagyon, de legszomorúbb azonban az, hogy ily üzelmekkel szemben nem tudjuk a helyes utat megtalálni. Hogy akad közönségünkben elég sok, kik ily lapot még pártolnak, nemhogy kény szeri tenék vagy a tisztesség útjára terelni, vagy pedig a régi mesterségére utalni. Hisz ha a „Gseftelés" szellemétől oly annyira át van hatva, ugy elég alkalma van ezt kultiválni. Menjen vissza az „Irha*

4 mesterséghez, ott talán még babérokat is szerezhet magának, a hirlap irodalom terén ily uton ezt el nem érheti. Itt csak szégyent és önönmagának kellemetlenséget szerezhet. Hogy váljon ezen felszóllalásunk helyén volt-e vagy nem, eldönteni mi, nem akarunk hivatva lenni. Mi teljesen alávetjük magunkat a közvélemény Ítéletének. Felszólalásunk oka és célja csak az volt, hogy ezen eljárást nevén nevezzük és a közvélemény Ítélete alá bocsássuk. A szerkesztőség. A vízvezeték ügyében. Vettük a következő levelet s minthogy az ebben foglalt megjegyzések nézetünkkel teljesen megegyeznek, közöljük azt egész terjedelmében. Tekintetes Szerkesztő úr! Mindenekelőtt megjegyzem, hogy soraim nincsenek a nyilvánosságnak szánva, mindazonáltal a tek. szerkesztő úr belátása szerint rendelkezhetik azzal. Az ottani helyi lapok egyikében megjelent „Az ivóviz kérdése" s a „Gyűlések napja" cimü cikkekben foglaltakra vonatkozólag bátorkodnék, mint magyar mérnök néhány megjegyzést tenni. Nem ismerve a viszonyokat közelebbről, nem is bocsátkozom a dolog lényegére vonatkozólag bővebb fejtegetésbe, csak azon csodálatos és sajnálatos esetre vonatkozólag teszek néhány megjegyzést, hogy egy olyan tŐs-gyökeres magyar város, mint Pápa, a magyar mérnökök és vállalkozók elkerülésével külföldi vállalkozókhoz fordul ilyen közönséges műszaki munka kivitelénél. A kereskedelemügyi ra. kir miniszter (legutóbb (38659|893. sz.) ismételten felhívást intézett a műegyetem hallgatóihoz sőt 500 — 500 forintos ösztöndijak kitűzésével törekedett a magyar tanuló ifjúságba kedvet és bizalmat önteni ezen szép és productiv tudomány iránt, jól tudva és ösmerve a mérnöki tudomány közhasznú fontosságát, de még inkább szem előtt tartva, hogy végre magyar mérnöki kart kell az országban teremteni, mely által műszaki dolgaink tekintetében is, függetlené legyünk a külföldtől. És ime, hogyan támogatja Pápa városa ezen szándékában a m. kir. ministert ? Meghív boldogot — boldogtalant, szerepel ott Bierbauer (jószágigazgató, mint műszaki férfi?) Langtohn, Kremnicky, Keich Mayer csak magyar szakértőnek se híre se nyoma. Magyarország több vidéki városának vízvezetékét magyar mérnök tervezte, igy, hogy többet ne említsek Selmecbánya városi mérnöke (magyar, ha ez nem von le tekintélyéből Pápán bizonyos körök előtt) sokkal nehezebb problémák megoldásával, mint a sikvidékü Pápa városnál előfordul, oldotta meg jó sikerrel a városnak vízzel való ellátása kérdését. Váljon intéztek-e önök kérdést a „Magyar Mérnök és Építész egylet" hez, hogy esetleg nem vállalkoznék-e magyar mérnök ezen munka kivitelére, mielőtt szégyenszemre külföldi vállalkozókhoz fordultak? Csak nem gondolhatják az illető szakférfiak (?) kik ezen ügyben külföldi cég érdekében a nagy dobot verik, hogy az önök vízvezetéke az összes, eddig Magyarországon magyar mérnök által létesített munkánál nehezebb? S ha igy van, ugy annál sajnosabb, hogy külföldi cégeket hivnak meg s ezzel megszégyenítik a magyar mérnöki kart. És csakis ezen közös megszégyenítés késztet arra, hogy önhöz forduljak, mert nem hihetem, hogy ne találjon Pápa városában viszhangra az intő szó, mely az igen tisztelt Langstohn cég lelkes pártolói dacára is még ideje korán figyelmeztetésül szolgálhat, hogy ezen eljárás ugyancsak nem méltó azon Pápa városához, mely a Líceum kérdésében oly fennen hangoztatta magyarságát, ha ugyan érdem az aminek természetszerűleg ugy kell lenni. Tudom, hogy lesznek, kik az önök artézi kutjoknak esetével fognak érvelni, erre vonatkozólag megjegyzem, hogy az artézi kut fúrásánál a mérnök tisztán theoretikus alapon indul, s nem rajta múlik, ha réteg viszonyok nem kedvezők artézi kut fúrására, de vízvezetéknél positivebb adatokra épül. e bűzös légkörbeu . . . Béla . . . oh, mily jó vagy te ... s én mégis megcsaltam . . . megloptam . . . huh! . . de hát akkor kellett, kellett Ja pénz . . . Ernesztnek . . . iszonyú ... a kedveért meglopni, megbélyegezni, nyomorulttá tenni a férjet . . . huh ! be fázom . . . rettenetes . . . Lesz-e bocsánat a bűnért? Lesz-e? Oh, lesz ? lesz, lesz! Érzem, tudom. Gyermekem, az én gügyögő kis jószágom, az én aranyos kis bogárkám gőgicsélő ajka szószólóm lesz . . . Az ő viola szemeiben megfogom találni én is a boldogság, a menyország útját . . . az én kis aranyom, az én egyetlenem, az én . . drágám ... az én gyémántos virágom ... az én . . az én . . édes kicsike . . gyermekem . . . A szavak már alig voltak hallhatók. Annak a bűnös asszonynak arca e pillanatban átszellemült. Mintha láthatlan kezek glóriát tartotak volna feje fölött . . . Oh szép volt, isteni, elragadó szép volt e pillanatban a bűnös asszony. Szép, miként a kereszt alatt álló bűnbánó Magdolna .... .... Sötét este volt, mikor a Ferencváros egyik utcájában, alacsony ház előtt egy kocsi állott meg. A kocsiból Iválos Béla elvált felesége lépett ki. A kapun belépvén, az udvarra sietett. Egyik ablakból halvány fény szűrődött ki. Az asszony kezét e pillanatban egy másik kéz érinté. — Jöjjön asszonyom — már váltam. — Jaj be hideg a keze . . Béla . . . azaz . . . Kiesi szobába léptek. — Huh, de hideg ez a szoba is — suttogta a nő dideregve. Igaza volt. Hideg, fagyos volt az a szoba, mintha a legnagyobb úr, a halál ütött volna benne tanyát. — Hol van gyermekem . . . gyermekünk ? — Adja kezet asszonyom! Ugy! A kicsi mécses kevés világossságot nyújt . . . Zord, kemény, komor volt a férfi minden szava. A szoba egyik sarkában kicsike ágy állott. / Az ágy függönyeit széthúzva, fagyos hangon szól a férfi: — Nézze asszonyom, itt van gyermekünk. Yagy ha jobban tetszik az ön gyermeke. Visszaadom. A nő kitágult szemekkel néz arra a kis ágyra. Majd egy — nem is emberi hanghoz hasonló sikoj tor ki görcsösen ziláló kebléből. Mint a sóbálványnyá vált Lóth felesége, mereven, mozdulatlanul áll az ágy előtt . . . Azután leveti magát gyönyörű termetével a | puszta földre. Nyögve vonaglott ott, mint a megcsonkított kígyó. Majd kölykevesztett tigrisként ugrott fel. Odarohant ahhoz a kis ágyhoz. Felkapott onnan egy tárgyat, egy élettelen hustömeget, egy hideg hullát . . . Ehez a tárgyhoz, ehez az élettelen semmihez, ehez a hideg hullához beszélt aztán lázasan, őrjöngve, szakadozottan. — Én édes ... én kedves ... én gyönyörű bogaram . . én drágám . . oh nézz reám . . a te anyádra . . . csókolj meg . . . a te anyádat . . . Hám sem nézesz . . meg se csókolsz . . Szemeid behunyvák . . Ajkad hideg, mint apád keze . . . Jéghideg . . De én felmelengetlek . . én gyönyörűségem, én egyetlenem . . én menyországom . . én fényes csillagom, én tündöklő jószágom, te . . felmelengetlek ... fel ... édes a csókod . . oh, mily édes . . . Az a hidegkezü férfi pedig némán, mozdulatlanul nézte az őrjöngő asszonyt. Nem szólt hozzá semmit. Csak akkor, mikor már a dühöngő, hulla szederjes ajkait véresre kezdé harapdálni, akkor szólt oda egykedvűen : — Ne bántsa — Janka — Bélácskát.. hisz — — — meghalt . . . Mintha galvanfolyam rohant volna keresztül az asszony idegzetén, ugy megrendült. Azután a holt gyermeket letette az ágyra, odaborult annak a hidegkezü, hidegarcu férfi