Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-11-12 / 46. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. II Nemrégibben ugyanezen helyen örömünk konstatálása mellett emlékeztünk meg azon ujabbi mozgalomról, mely — már a feledésbe ment — pápa-csornai vasút érdekében megindittatott s hathatós érvekkel bizonyítottuk a városunkra oly nagy horderŐYel bíró vasútvonal kiépítését. Sajnosan vesszük azonban tudomásul, hogy utóbbi időben oly hírekkel állunk szemben, mintha ezen vasútvonal kiépítése ellen ujabbi akadályok merültek volna föl, sőt az eddig városunkban tapasztalt szűkkeblűség ós közönyösség régi alakjában mutatkozna. Ezen indokok késztetnek s teszik kötelességünkké ezen vasút ügyben újra szavunkat felemelni, s fel fogjuk azt emelni mindaddig, mig az intéző férfiakat meg nem győzzük ezen vasútvonal fontosságágáról, s mindaddig, míg e vasútvonal kiépítése, fait-a compli nem lesz. Értésünkre adatott, hogy Zalka győri püspök ő méltóságánál járt Fenyvessy Ferencz ós Egyedy Arthur urak, nem voltak képesek a püspököt a törzsrészvények jegyzésére reábirní. Nem akarjuk elhinni s nem is tételezzük fel ezt a győri püspöktől. Már azon körülménynél fogva, hogy mint legnagyobb birtokosa e vasút vonalnak, s tekintve még azon körülményt is, hogy e vasút kiépítésénél mily nagy előnyt nyer a föld értéke, nem kételkedünk azon, hogy a püspök ő méltósága törzsrészvények jegyzésével a vasútvonal kiépítését hathatósan fogja támogatni. De eltekintve ezen előnyökeyt, mi hozzá vagyunk szokva Magyarország főpapjaitól, hogy akkor, midőn kulturális célok előmozdításáról van szó, első sorban az ő neveikkel találkozzunk. S igy bizton hisszük, hogy Zalka piispük ezen országosan elismei't felfogás ellen, nem fog kivételt képezni, s ugy anyagilag mint erkölcsileg támogatni fogja a vállalatot. Vannak városunkban egyesek, kik a vasútvonal kiépítése ellen állást foglalnak azon kijelentéssel, hogy mi szükségünk van nekünk e vasútvonalra ? Nos bárki legyen is az, ki ily állást foglal el ez ügyben, nem érdemes vele foglalkoznunk. Ez egy özönvíz előtti felfogás, ez nem érdemel komoly cáfolatot, de hogy modern kifejezést használjunk, ezt „ lipótmezei * felfogásnak tartjuk. Nem csak saját nézetünk, de a tapasztalat is igazolja, hogy minden vasút feltételenül emeli a végpontot, annak ide gen és áruforgalmát. Az is tény, hogy a gyáripar és kereskedelem nem előzi meg, hanem követni szokta a vasutat. Nem kell messze mennünk itt van Kis Czell, mely nem csak forgalmi központtá tétetvén, belejutott a világpiac forgalmába, hanem rövid idő alatt virágzó várossá fog fejlődni. Ott van a keszthelyi vasút, ott vaa Veszprém legutóbbi följajdulása. Mi ebből a konsequentia i Mi határozottan állíthatjuk, s mindazok kiknek szemük van és látni akarnak, hogy jövője csak azoknak a városoknak van s lesz. melyek minél több vasúti hálózat révén összeköttetésbe jutnak a világforgalommal. Ugyan kérem mondják meg ós álljanak elő azokkal a nagyszerű tervekkel ós TÁRCZ A. Keresztlányomnak. (Névnapjára.) Van nékem egy óhajtásom: Szép hajnali édes álom. Tündérbölcső rengetése, Fényes szárnyú angyaloknak Bűvös-bájos éneklése. . . Holdvilágos nyári estén, Csörgedező patak mentén. Terebélyes hársfa alatt, Kis kacsáit összetéve Ül egy feher ruhás alak. Szeme mosolyog, ajka nevet, Ugrándozik, mint az evet. Majd ledől a bársony gyepre, Ölébe ott valakinek Kire figyel folyton, egyre. Arany fürtü szőke haját, Piros szalag övezi át. S halkan figyel, egyre figyel, Valakire, aki neki „Hófehérkét". meséli el. Hófehérkét hét törpével, Szóló szőlőt szép körtével. Majd a gonosz mostoháról, Sötét erdő végén rejlő Jávorfáról, furulyáról . . . A mesének csók az ára, S igy a mese egyre járja. Mindaddig, mig azt nem látom: Elaludtál az ölemben En édes kis — keresztlányom. Mert te ülsz a patak mentén, Holdvilágos nyári estén. Néked ajkam mesél halkan, Es mesélek, mig csak élek Mindaddig, mig meg nem haltam.. . . Ez nékem az óhajtásom, Ez az édes tünde álom. Ezüstbölcső rengetése, Angyaloknak, tündéreknek Elringató éneklése. Vathy B. J. C<?3[ Párbaj után. — Igen komoly, nagyon komoly! — Csak nem öltem meg őt? Nem feleltek neki többé. Nehezen lélegezve hajlott le a négy segéd csoportjához, a két orvoshoz, anélkül, hogy merészelt volna még egy lépést tovább tenni. Ugy tetszett neki, hogy nincs többé joga szemeivel meggyőződni a tényállásról. Halk hangon rebegte: — Kérem, mondják csak, hogy áll a dolog? Talán mégis csak könnyű a seb. Mindenki hallgatott. Ezen általános hallgatásban még két barátja részéről is, kik segédjei voltak, elitélést látott. Ah, emlékezett rá, iszonyú döfést mért, érezte miként hatolt uj tőre a húsba, de annak hegye talán csontba ütközött, s ez által íoltartatott. Igy remélte. De miért nem beszéltek többé vele, miért fordultak oly lázas sietséggel az elesetthez, ki karjaival a levegőben hadonázott s elforgatta szemeit ? Az orvosok egyike ekkor e szót mondta: „meghalt" s a csoport szétrebbent, mindenik kezével a másikat félre lökve, hogy helyet csináljon magának.