Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-10-22 / 43. szám

hogy ezt keliett volna tenni, meg ezt kellett volna cselekedni; mit fognak szólani az unokák, ha a mult krónikájában olvasva a jelen időpontnak történetében fognak lapozgatni ? A mai társaságból. A „le bon ton" francia divatbáb Párisból jött hozzánk; mert ott azt mondják rólunk, hogy a magyarok „barbárok;" bár francia nevelőnő van házunkban, de azért hiányzik belőlünk a műveltség illatszere. Műveletlen a „monsieur bon ton" előtt nyelvünk is, (mert ők nem értik); továbbá nem tudjuk gondolatainkat oly „elegánsan" rendbeszedni és a mit kell elrejteni, nem tudunk tömjénezni; kegyes mosollyal nem bírjuk embertársainkat lekötelezni. Illatszer a nyelvben, illatszer a zsebkendőn, a ,.chic,"a „psütt," melyet mi helytelennek tartunk, épen nem tartoznak a „noblesse obiige"-hez, de a melylyel minden francia fennen kérkedik. Oh hányat kábit el a „kedves chic". Hányszor csinál leányainkból, kik egy'szerü természetességüknél fogva üde életkedvvel vannak felruházva, féltudós, blasirt lényeket s a gyógyterem számára készült park ültetvényeket. Amíg „monsieur bon ton" tartja kezében a vezénybotot, addig a mi kedves házi tündéreink valóságosan szerelmesek e párisi bálványba. A társaságoknak úgynevezett „créine"je, melynek nem szabad hiányozni „jó család "-nál, s mely vonhatlanul azt vonja maga után, hogy „nagy házat" kell vinni, megszerezte a „francia nemzet"-nek hirét (láttuk legutóbb a „Panamánál"), s mert Páris a jó izlés hazája és innen terjed szét a „műveltség." Ez az idegen szellem honosodott meg nálunk, láthatlanul fonja fonalát a társaságokba, melyek után nagy magát egy hintaszékbe — intvén, hogy foglalnék mellette helyet, én azonban ezt már nem láttam, mert oly erővel vágtam magamat térdre előtte, hogy reá még egy hétre is éreztem. Szeretlek angyali Erzsém ! hörgém kiszáradt torokkal. — Tiéd egész valóm — nélküled élni nem tudok; szólj szeretsz e, a vagy nem —• hadd halljam eperajkadról a boldogitó igent-t vagy a kétségbe kergető nemet — s akár az égcsatornája eredt meg a lyra irodalom jól (bebif) memóriáit agyomból — sok okos dolgot mondhattam, mert gyakran mosolyra húzta szét angyali ajkait. Tehát igazán oly nagyon szeret? — Kimondhatatlanul! — Ugy, akkor megteszi azt mit kívánok ? — Bármit csak szóljon! Akkor kíméljen meg a társaságától és hagyjon magamra! Mintha az ég még egy darab Isten szakadt volna reám — megsemmisültem — érzelmeim forrpontja a fagypont alá sülyedt egyszerre, s tán rég megfagytam volna eddig, ha ez való lett volna és nem álom, — mert engem az én kedves E. igazán és szívből szeret. Dr. F. ügyességgel gombolyitják fel a fonalat. Aki hibázik, az hibázik és nevetségessé válik. A fiatal ember csupa félelemből, nehogy vétsen a „chic" ellen, miután hátát alaposan az hozzávágta az ajtóhoz s frizurája is megbomlott, toilettjét az előszoba | tükre előtt még egyszer rendbe hozza s ugy megy be a szalonba. Egy vén kisaszszonyt meghívtak ebédre X. grófnéhoz, de üres gyomorral volt kénytelen távozni, nehogy a világ a prózai és köznépnél szokásos „jó étvágy*

4-at vesse a szemére. A „Le bon ton" még azt is tanítja, hogy a finom úrnők, ha elejtik zsebkendőjüket, vagy kötésüket, azt felvegyük; de egy szegény, öreg beteges asszonynak, ki lóvasúton már ülőhelyet többé nem kaphat, fel ne keljünk, mert ez határozott merénylet a „Le bon ton" ellen és még ki is nevetik az embert. Hogy ez milyen kárára, hátrányára van a magyar társadalomnak, azt temérdek élő példa bizonyítja. Az urhatnámság ördöge : a dicsfény sugaraiban való fürdés nemcsak az egyéni szabadságot és kényelemszeretet, de sokszor vagyont és lelki nyugalmat tép szét. A „Noble passión" a „Le bon ton" egyik főkelléke, s a §-ok száma, melyekkel az alantasokat győzik meg és imponálnak neki, valóságos legio. Az a fő, hogy hibát ne ejtsünk és az illem rabszolgái egy jellel sem árulják el butaságukat, nem engedik arcukba szökni a demokratikus vér hullámait, miközben sima nyelvükről csak ugy ömlik a szóár, a válogatott hazugság, mert ez „rangjukhoz illő." Aztán, „mit is szólna a világ!" ; Ez a rendes felkiáltás, mely gyakran az igazság, a jog hangja és mily gyakran az emberi érzelmek hű tükre. A légköre is nyomasztó, bár a zászlót fennen lobogtatja a természetes érzék előtt, s az élet iskolájában kiképzett finom érzéke van, mégis látszólag biztos útmutatója valamennyi szituációnak. Ép olyan, mint minden formaiság, mint a gép csavarja és igen gyakran elárulja gyámoltalanságát, ha önállóan akar eligazodni. Vannak emberek, kik túlságos udvariasságból a nagyságos asszonynak megígérik, hogy tiszteletüket teszik; továbbá aláírják émelygően udvarias leveleik alá, hogy szerető barátja vagy barátnője, stb. de az utcán elkerülik egymást és hátuk mögött egymásra kigyót békát kiáltoznak. Egymást meg sem ismerik jóformán, már is „jó barátok." Mily kétes becsű az ily egyének barátsága, mely telve van túlhajtott bókokkal, olyanokkal, melyeket önkételenül kerget ajkukra a „bon ton." Á társalgás legyen egyszerű, természetes és őszinte; a barátságnak fényét, zománcát a nyíltság adja meg. Ha az élet komoly perceiben barátunkon segíthetünk, adjunk neki jó tarácsot, óvjnk őt és csak akkor várhatunk viszont hasonlót tőle. Legyünk természetesek, szavainkban keresetlenek. Hallgassunk a sziv szavára, tartsuk meg udvariassági formáinkat az igazság és egyszerűség határai közt; mert ez a társaság, hol magunkat jól érezzük olyan, mint az üde zöld természet, nincsenek festett díszletei, színes falai, nem cicomázzuk fel szép frázisokkal. Ekkor, de csakis ekkor maradhat érintetlenül a „bon i « j ton" hamis aranykelyhe. M. L. KARCZOLAT. A mult hétről. Városunk a mult héten pangott az ürességtől. Lakosságunk nagy része, azon kellemes helyzetben van, hogy a Somlyó hegyen szőllő birtokosoknak vallhatják magukat b minthogy a mult héten kezdetét vette a „Szüret," mindnyájan oda iparkodtak. A somlyói hegyen Pápa társadalma en miniatűré volt feltalálható. Nagyobb szőllőgazdáknál egesz vendégsereg hemzsegett s bálok rendeztettek. A karcolat rovat betöltése öntudatában alig találhattam volna jobb alkalmat a Somlyó hegyre felmenni. Egy csapásra két legyet. A sokat megénekelt hegyet meglátni segyszersmint rovatom betöltésére kellemes anyagot gyűjteni. Mint afféle lateiner ember vasútra ültem s a helyett, hogy S. Vásárhelyen szállj tam volna ki, Devecserig vitt el a vonat, jobban mondva addig aludtam. Nem is boszankodhattam e miatt, hisz ilyesmi megtörtént már más emberen is. A kalauzt sem hibáztattam, mert a zóna behozatala óta egykét állomás előre vagy hátra a kalauzra nem ró felelősséget. Máskülönben resteltem is volna felszólalni. Képzeljék csak kérem! Öt órakor reggel mit csináljak én Devecserben? Az állomásnál se kocsi, se ló, se ember. Eszembe jutott a gyöngyösi ember eséte. ő se tudott mit csinálni 8 órakor reggel Gyöngyösön, mégis segített magán. Belenyugodtam sorsomba és per pedea apostolorum átballagtam vissza S. Vásárhelyre. Szüretkor minden tréfa megjárja, de ennek már fele sem volt tréfa. Mert ha csak idáig kellett volna gyalogolnom, az csak hagyján, de innen még a hegyre is feltápászkodni, ezt már lehetetlenségnek tartottam. Már le akartam mondani abbeli szándékomról, hogy gyalog tegyem meg az utat, midőn eszembe jutott Rabi Akiba mondása „Alles schon da gewesen" s többszöri útbaigazítás mellett elértem a hegyoldalba. Megállottam Herkules módjára s kérdeztem magamban, hogy most már merre menjek. Könynyü volt Herkulesnek, mert csak három ut közül kellett választania, de előttem X ut volt s ezek mind kacskaringósak, tehát az egyenest nem választhattam. Tűnődésem közepette fölismertem arra menőben a csősz uramat, ki részletes felvilágosítással, sőt útbaigazítással is szolgált. A felvilágosítás nem volt ngyan kellemetes reám nézve, mivel tudomásomra juttatta, hogy az egész hegyet bejárni egy fél napra van szükség, a hegytetőre eljutni pedig trainirozott lábaknak, két órát kell gyalogolni. De már mindegy volt. Ha „A

ut mondtam „B"t is kell mondanom. Ha eljöttem Somlyóra, meg kell látnom a szüreti mulatságot, de fel is kell jutnom a Somlyó várába. A kapott utasítás nyomán a vásárhelyi részen kezdtem a szőllőhegyet bejárni. Közbeközbe egy-egy ösmerős helyen engedtem magamat megkináltatni holmi aprólékos csekélységgel. A szőllő és must játszta a főszerepet. A dobai részre este felé érkeztem. Ösmerős nevü szőllőhegyre érkeztem. A oigány-