Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-08-20 / 34. szám

Ki városunk mai állapotát szivén viseli s igazán felérti, ki a viszonyokkal tisztába van, nem fogja tőlünk ezen megjegyzéseinket pessimismusnak venni, hanem kénytelen lesz elismerni, hogy valóban tarthatatlan a mai helyzet. Azokhoz a városi képviselőkhöz intézzük tehát sznvainkílf, kik a közügyet szivükön hordozzák, emeljék fel hathatós szavukat a képviselőtestületi üléseken ezen anomáliák ellen és szorgalmazzák ezeknek megszűntét,. Mi részünkre nem marad más vigasz, mint bizní abba, hogy mindanynyiszor ha felettünk beborul —- ismét derűre ébredünk Mert igaz marad mindig: P o 81 n u b i I a P h ö e 1 > u s. Pollatsek Frigyes. Kártya és puska. Halad a világ bámulatosan. A régi emberek alig tudják beletalálni magukat az újkori intézményekbe. A mi régen jó volt, az most csak tűrhető. A ini régen ritka, kivételes dologként jelentkezett, az most mindennapiassá, unottá vált. A régi ember csak néha napján látott komédiás dolgokat, most a körülte felnőtt gyermekek ée unokákban kész kóklerek és bűvészek jelentkeznek. Minden téren, a testi ós szellemi világban más szenvedélyek, más célok bukkannak föl. A kicsi ember nagy akar lenni; a szegény, gazdagot mutatni vágy; a csúnya minden módon piperézi magát, hogy szépnek lássák; a haragos ember mosolygó arcot vág, csak eltitkolja belső érzelmeit. Szóval mindenki mást árul mint a mije van. A gyermekek nagy emberek passiói után járnak; költekezésök, beszédmódjuk, öltözetük s egész magukviselete a nagyoknak majmolása, oktalan és sokszor ügyetlen utánzása. És, a mint változik a divat, ugy változnak az ifjú nemzedék ferde paszsziói. Most kártya, majd bor, tivornya vagy sokszor életveszélyes másnemű sportok ragadják el s döntik veszélybe a ferdén nevelt szegény ifjúságot. Ujabb időben kiválólag két szenvedély kezd aggasztó módon erőt venni a fiatal nemzedéken. Egyik a kártya másik a puska. Szépen indult, jó reményű ifjak: csak elkezdenek sápadni, szemök beesik, ajkuk elcserepesedik, nyakuk elvékonyul, lábaik térdben megroskadnak; a kötelességek teljesítése lassanként maradoz; a szelid, szorgalmas, korrekt ifjú kezd hibázni, a mesterembert nem fizeti, az üzletekben adós marad, Ígéreteit be nem váltja, szép és előkelő társaságokból kihúzza magát — ez a kártyás. Óh, a kártyázási szenvedély irtózatos ! Feldúl minden jobb érzést, könyörület, kötelesség, család, becsület, barátság a kártyás előtt mind csak másodrendű és esetleg semmi se. A kártyázáshoz pénz kell; pénz a föld alól is. Ha van: akkor — kártyás ember előtt — nincs becse; szórja, mint a polyvát ; a hogy jő, ugy megy. Ha nincs: akkor lenni kell, sem szemérem, sem akadály el nem ismertetik: váltó, kötvény, zálogház, hivatalos állás, szülő, barát, hitestárs vagy rokon, mind meg lesz zaklatva, mert a kártyázáshoz pénz kell. Pénz kell egész addig, mig minden kiszipolyozva s a testi és lelki épség tönkretéve van. Mikor aztán sem pénz, sem becsület, sem egészség nincs: jön vagy a természetes vagy természetellenes halál. Igy halad a mai világ ezen a sí* kamlós téren. A másik divatos és nagyban elharapódzó baj a lőfegyverekkel való könnyelmű bánás. Mindenki, még a gyermek is, puskával, pisztolylyal, tőrrel s más efféle gyilkos szerszámokkal jár. A haladó kor a puskáknak és pisztolyoknak annyiféle nemét találta fel, hogy azt sem tudod, vájjon a sétabot vagy az esernyő nyele, melylyel melletted haladnak, nem sül-e reád menés közben! ? Emberek és állatok ezrivel esnek áldozatul gyilkos szerszámoknak. Már, a ki érdemes rá: kapja ineg porcióját, de az a szegény éneklő madár vagy az a házi állat (tyúk, macska stb.), melyet kocapuskások lepuskáznak s különösen rossz gyermekek leflóbereznek, valóban nem való e kegyetlen és igazságtalan sorsra. Azért, hogy a szép kis madár élelmét keresve, fáinkat és kertjeinket bajtól, rut férgektől szabadítja és fiait táplálja: nem érdemes meggyilkolásra. S ugyan miért ölik meg? Csak azért, hogy a szemétbe dobják. Vagy a jámbor háziállat azért, hogy bennünket hiven szolgál, jóban, rosszban velünk van: oktalan szeszélyből pusztuljon el? Hát a sok öngyilkosság? Hát a sok elnyomorodás? Hisz az egyetem kórodáiban évenként sok száz azoknak a szerencsétleneknek száma, a kik egyik vagy másik érzékök épségét fegyver által vesztették el. Mindenfelé látjuk, hogy a gyermekek is fegyverekkel játszanak s tudva, nem tudva, nap nap mellett életveszélyben forognak. A szegény szüle, a ki szive vérével éjet-napot egygyé téve, féltőén neveli gyermekét, hányszor ébred arra, hogy szülötte vagy maga vagy más által halálra van sebezve. Párbaj vagy véletlenség az oka: az mindegy a vérző szivü szülőknek, vagy az árván maradt családoknak. Bizony rettenetes haladás van ma már ezen a téren is. Hanem az embernek azért van esze, kapocs fuz egymáshoz. Együtt sopánkodtunk, epekedtünk érette és kérdeztük, hogy vájjon ő kit szeret. A kit szeret közülünk, az lesz a neje, a másik hű, szerető barátnő marad azontúl is. Neki is elmondjuk, hogy mindketten szeretjük és ő is biztosan szeretni fogja a másikat is. Folyton róla álmodoztunk és keserűen bánkódtunk, hogy azt sem tudtuk kicsoda és vájjon szeret-e ő is minket. Napról-napra jobban el voltunk ragadtatva, érdekes, sápadt arca, szép fehér kezei által és mikor egy nap Aranka ép előtte ejtette el himzett, illatos zsebkendőjét és ő egy végtelen kecses meghajtással, mely összes, táncmesterünk által belénk oltott grandezzát tönkre silányitotta, nyújtotta át neki. majdnem sirva fakadtunk, annyira meghatott nagyúri bámulatos modora. Nem is ábrándoztunk egyébbről, mint arról, mily szép lesz, ha mi hárman együtt leszünk mindig — mindig. Nem, lemondani egyik sem tudott volna, de hisz az felesleges is, sőt kettő helyett majd hárman fogjuk szeretni egymást örökké, mind halálig. Egészen beleéltük magunkat e pompás, szép szerepbe és nem is kellett semmi, de semmi más szórakozás, sőt dühösek voltunk, ha kényszeritettek mulatni és elvittek mulatságokba, hol ő az imádott — nem lehetett velünk. S azon a napon sem örültünk, mikor Aranka 16 évének születés napja alkalmából szülei fényes estélyt rendeztek. Elegáns egész egyenlő rózsaszínű crepp-ruhában, hajunkban almavirággal, mindenkinek tetszettünk, csak mi bnsultunk, bánkódtunk, hogy ennyi ember van itt most együtt s épp neki kell hiányoznia. Nem hiányzott . . . Mikor asztalhoz ültünk, egész ugy, mint a nagy kisasszonyoknál, valamely fiatal ember karján, én és Aranka is duzzogtunk és elképzeltük magunkban, mily Isteni gyönyör lenne, ha „ő" vezetne asztalhoz. Egyszerre megláttuk őt is. Hosszú szárnyú fekete frakk, fehér nyakkendő volt rajta, egész ugy mint a többi urakon, de irtózat, kezében egy nagy fehér, utálatos szalvéta, és ott komandirozott, szervírozott az étkek felhordásánál. Rettenetes 1 Pincér volt! Pincér, oh a kiálhatatlan az utálatos ! Pincér ! Csaknem sirva fakadtunk. Alig vártuk hogy vége szakadjon a vacsorának és elbújhassunk valamely sötét sötét szobába. Ott egymás karjaiba borultunk és egyszerre mondottuk végtelen feláldozással: — Én lemondok ! Neked ajándékozom ! Pollatsek Frigyes. Az én házas életem. Jó lehet még legénykoromban, minthogy anyámnál laktam, a házi gazda szerepét vittem, igaz, hogy azt magam is csak akkor vettem észre, ha apám volt házi sapkáját fejemre vágtam, s ilyenkor a eselédleány is emelkedettebb hangon szólított „téns urnák" mint mikor fenti felszerelésem hiányzott, de mindamelett az otthon körüli komoly házigazda szerepekből ki voltam zárva, kivéve, ha nagy takarítás volt, ilyenkor is csak a terjedelmes szőnyeg könnyebb elhurcolása végett egy asztal emelése jutott osztályrészemül. Nem tudom, a házi gazdai szereplések utáni vágy-e, avagy a megunt legényélet késztetett arra, hogy megnősüljek, annyit azonban tudok, hogy midőn az országra szólló veszprémi nagy tüz borzalmai megnézésére indultam, már a Pápára érkező vasúti cupeban magam is lobbot vetettem s Kis-Cellben már anynyira égtem, hogy irányt változtatva S ... . kies vidékére vezetett lángoló szivem, megfeledkezve Veszprémről (hol házi úr is vagyok) s házam égő gerendáival a saját szivem égő tüzét siettem eloltani. Istennek hála több siker koronázta az én fáradozásomat, mint szegény veszprémi tűzoltó collegáimét, mert én ma már feleséges ember vagyok és két kék szem őrködik szivem tűzbiztonságán, mig ellenben Veszprém leégett.