Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-08-06 / 32. szám

III. évfolyam. Pápa, 1893. augusztus 6. 32. szám. J*^ isi m • KI KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 írt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Alakítsunk szépitési egylete Egv haladó városnak mindig érdekében fekszik, hogv a város külseje folytonosan ennek a fejlődésnek a képét mutassa. Az utcák tisztítása, rendben tartása, a házak mikénti épitése, a befásit.ás, a kövezet ezek mind olyan dolgok, a melvek egy várost az első pillanatban akármily idegen látogassa azt meg, előnyös színéről mutatja be. Az igaz, liogv mindezen dolgok pénzbe kerülnek, s a város lakosai nem igen szeretik a magas pótlékot űzetni, de mint a közmondás mondja: ingyen még a Krisztus koporsóját sem őrizték. Ez az, oka annak, hogy Pápa város hatósága, a város fejlődésében nem igen tud lépést tartani a kor követelményeivei. Megszavaz ezreket fünek-fának, csak arra nem költ mire legégetőbben volna szüksége. Ha Pápa város lakossága a városi hatóság szépészeti érzékében bízik, ugy nem sokra fog- menni. Igyekezzenek téliát Pápa város lakosai, különösen azok kik maguk is a haladásnak barátai, társadalmi uton megvalósítani azt, ami olv lassan megv a hatósság kezében Vegyünk példát szomszéd városainkról, kik szinte türelmöket vesztve a hatóság tétlenségével és indolenttájával szemben s z ép i t é s i egyesületet alapítottak, melyek rendesen azt tűzték ki célul, hogy a várost külső díszében, külső kényelmében emeljék. Pedig ha van város hol ily egyletnek szükséges létjoga van, akkor Pápa a z. Ámde nem elég a szépitési egyesületet megalapítani, annak működnie is kell. Ezen megjegyzésünket azért teszszük meg, mivel a mi városunkban hozzá vagyunk már szokva ahhoz, hogy nagy a pillanatnyi lelkesedés minden uj intézmény iránt, de csakhamar el lobog az, mint a szalmatiiz a sok jó, sőt szent ügv rovására, a haladás, a fejlődés véghetetlen kárára. Szakítsunk már egyszer azon téves rendszerrel, hogy nálunk egylet keletkezés csak arra való, hogy egy pár ambiciózus embernek szerep jusson ; s mikor az ambíció ki van elégítve, vége az erélvnek, a tetterőnek és mindennek, a pillanatnyi felhevülést örökké tartó stagnatió követi. Ha Pápa város haladni kíván a korral, ugy a társadalom intéző férfiainak váll vetve kell oda müködniök, hogy Pápa városában egy szépitési egyletet létesítsenek, mely alakuló egylet hivatva volna, a maga elé tűzött célt minden tekintetben megvalósitan iés életképességét bebizonyítani. Felesleges talán fejtegetnünk, hogy miért Hiszen mindenki tudja mily rettenetes állapotok uralkodnak nálunk Pápán a szépészet terén. Mennyi kellemetlenséget okozott a városi hatóság a háztulajdonosoknak az aszfalt járda készítésénél, az aeszthetika negligálásával. Mily felháborodást szült a fák kiirtása s mily differentiák fognak még ezután felmerülni, ha a kilátásba helyezett utcák rendezését a bölcs tanács szépészeti érzékére fogják bízni Mindezek meggátlására a hatóságnak és társadalomnak egyaránt minden eszközt meg kell ragadni, hogy egymást működésében, törekvésében kölcsönösen támogatva, mindazokat a hiányokat szüntessék be, melyek nálunk annyira érezhetők.* Egy szépitési egylet nagy szolgálatot fog tenni e tekintetben a városnak, s nagv érdemeket szereznének maguknak a város körül mindazok, kik TÁ RC Z A. Szerelmes levél. Lassú léptek, kémtelő szem, Tétovázó tekintet: Jön az ifjú, szeme villan, Nézi, hogy ki látja meg. A kisasszony a hogy hallja Az ifjú kérdő hangját: Sebtiben az udvaron van Elhajítva — munkáját. „Tessék kedves Teri nagysád Tisztelettel hoztam el." — A lány arcza pirban fürdik S eltűnik a levéllel. Kiesi keze, rózsás körme Feltöri a levelet: Átolvassa, elolvassa — Nézi; — de nem teszi el. Felsóhajt és elmélázik, Mosoly lebben ajkáról, Ónként nehezedő teher Hullt le szive tájáról. Eszmélni kezd, sóhajt nagyot, Es borzongás futja át . . . Jaj Istenem — hogyha mégis Szülőim ezt megtudják . . . Átolvassa még százszor is Imádottja levelét, Kikeresi szekrényének Legeldugottabb helyét. S örömkönnyek hullása közt Rejti édes levelét, S repedő szívvel várja Imádottja érkeztét. Teréz Margit. — A „Pápai Közlöny" eredeti tárcája. — A tükör előtt áll, habkezecskéivel végig simítja hollófürtéit, hókeblére tűzi azt a sötét piros rózsát, mely égő szerelmet jelent, s igéző mosoly jelent meg ajkán — ily bájolónak, eszményi szépségnek látva magát. S az a kép a tükörben, az ő képe is oly kacéron mosolyog rá, oly bűvölő fény sugárzik abból a ragyogó szempárból, oly sokat susognak azok az üde rózsaszirmok . . . Leül a kerevetre, lehajtja fejecskéjét a bársony vánkosra, leomló illatos fürtjeivel pajzánul enyeleg a szellő, a nyitott ablakon belopódzó fuvalom hízelegve simul a pihegő kebelre, s kacéron csókdossa a szerelmi láztól kipirult biborajkakat. Olyan mint egy angyali tündér, ki a földre szállt, hogy elhódítsa és behálózza a szerelem arany szálaival a lovagok szivét. Majd dalra nyilik az ajk, részegítő üdv zeng az édes szavakból — egy nemföldi boldogság menyei üdve. A terem boltozatáról lefüggő lámpa rózsás üvegen át lomha fény pislog szemérmesen, mint a Yesta lángja; a kandalló pattogó tüze árnyat táncoltat az aranyos szőnyeggel bevont falakon. A bájos Margit felemelkedik a kerevetről, egy könnyű csipkekendőt borit keblére, aztán óvatosan, minden nesz nélkül kinyitja az ajtót s kilép az erkélyre. Ünnepet ül a természet, oly szép est van, csak a távoli toronyóra jelzi bus egyhangon az időt. Csend borul mindenre, néma csend, csak a fűszál susog a virággal, csak a szellő cseveg halk epedő hangon. A szép Margit körülnéz, ragyogó szemeivel keres valamit vagy valakit. A hold kibujt a felhő foszlány mögül,legszebb fényét,