Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-08-06 / 32. szám

ezen egylet megalakulásában és működésében részt vennének. Azért felhívjuk u város intéző férfiait: tegyék meg a szükséges lépeseket azjiránt, hogy a szóban levő egylet minél előbb megalakuljon, kezdjék meg a működést, nézzenek körül, figyeljék meg első sorban a legszembeötlőbb hiányokat és szüntessék meg azokat egymásután . Mi hisszük és reméljük, hogv felszóllalásunk nem lesz eredménytelen, s lesznek városunkban elegen, kik ezen egvlet megalakulásán fáradozni fognak, s legközelebb már müködésöket fényes bizonyítékokkal igazolni i« fogják. Nagyon üdvös volna! Az izr. Mmí ünnepe. Örömünnepet ült a pápai izr. hitközség f. hó 1-én (kedden) azon alkalommal, midőn egyhangúlag megválasztott lelki pásztorát városunk falai közt üdvözölte. Ünnepélyes fogadtatásban részesítette őt, impozáns módon fejezte ki iránta azon tiszteletet és szeretetet, melyet egy hitfelekezet lelki pásztorával szemben kifejezni képes volt. Mindazok, kik a pápai izr. hitközség belügyeibe be vannak avatva teljes mértékben fogják méltányolni ezen fogadtatás ilyetén való ünnepiességét. Hisz majdnem 3 éve, hogy a lelki pásztori állásra nem találtak megfelelő kandidátust, mígnem R o th M. A eperjesi rabbiban vélték összpontosítva látni mindazon tulajdonságukat, melyekkel a pápai izr. hitközség lelkipásztorának, — hivatásánál fogva — kell, hogy birjon. Mi jelenleg nem tartjuk hivatásunknak ez érdemben bővebb fejtegetésekbe bocsájtkozni, mi csak hírlapi kötelességünkből kifolyólag az újonnan megválasztott rabbi működéséhez néhány szóval akarunk hozzájárulni. Elvájuk tőle, hogy első sorban magyar érzelmű legyen és a kor szellemével haladjon. Elvárjuk, hogy az a szép, békés egyetértést, mely eddig a különböző hitfelekezetek között uralkodott, fenntartani, szent kötelességének fogja tartani. Elvárjuk, hogy saját hitközségében a békesség és szeretet magvát hinteni es annak áldásos működésére minden lehetőt meg fog tenni. Végre reméljük, hogy nem mint eddig szokásban volt — szobájának négy fala közé zárkózva, visszahúzva, hanem felekezete érdekét védve a nyilvánosság előtt sikra szállni és a közügy érdekében hathatós szavát minden tekintetben érvényesíteni fogja. Ezen vezérelvek tudatában üdvözöljük városunk falai között Roth M. A rabbit, mint a pápai izr. hitközség lelki pásztorát, s szívből kívánjuk, hogy ezen áldásos missiójában az emberi kor legvégső határát érhesse el. Az ünnepélyes fogadtatás lefolyását adjuk a következőkben: A helybeli izr. hitközség újonnan megválasztott rabbija f. hó 1-én — kedden — délután 6 órakor érkezett városunkba. A hitközség elöljárósága minden előkészületeket megtett aziránt, hogy lelkipásztorát minél fényesebb fogadtatásban részesítse. Már jóval 5 óra előtt tömegeser. gyülekeztek a hitfelekezet vezérférfiai és a rendező bizottság tagjai a zsinagóga előtt, a honnét hosszú kocsisorokban vonultak ki az indóházhoz. A „Pápai izr. iparosok gyámolító egylete" és a ..Wahrmann Mór" betegsegélyző egylet nemzeti lobogóikkal testületileg vonultak ki a rabbi fogadtatására. Jóval a vonat megérkezése előtt százakra menő férfi és női közönség gyűlt egybe az indóház perronján s lázas türelmetlenséggel várták a vonat megérkezését. A rend fenntartására diszbe öltözött rendőrök vonultak ki Mészáros Károly rendőrkapitány személyes felügyelete alatt. A vonat, mely a rabbit városunkba hozta pontban az előirt időben robogott be a pályaudvarba. Az egybegyűlt közönség a vonat érkeztét lelkes éljenzéssel fogadta. A rabbi és kísérete, ugyszinte a városunkból Győrig elébe utazott küldöttség a vonat utolsó két kocsiosztályában foglaltak helyet. Az állomás főnök ajánlatára, zavarok és tolongás kikerülése végett, a hivatalos fogadtatás a vonat továbbítása után eszközöltetett, mi könnyítve volt azáltal, hogy a vonatról a két kocsiosztályt leakasztották. A rabbit a kocsiszakaszból való kilépésénél zajos éljenzéssel fogadták, mire Bő hm Simon hitközségi jegyző magyar nyelven előadott üdvözlő beszéddel fogadta. Üdvözlő beszédében magyarázatát adta azon határtalan ragaszkodásnak és szeretetnek, melylyel a hitközség iránta viseltetik. Működéséhez nagy reményeket fűzve üdvözli őt, mint a pápai izr. a üt. orth. hitközség főrabbiját. Bőhm jegyző rövid, de velős üdvözlő szavait frenetikus éljenzés követte, melynek elhangzása után a rabbi szinte magyar nyelvben válaszolt: „Mindenekelőtt hálateljesen emlékezik meg azon inegtiszteltő bizalomért mellyel őt a pápai izr. hitközség kitüntette midőn egyhangúlag rabbijává választotta meg. Köszönetét fejezi ki továbbá azon impozáns fogadtatásáért, melyben őt jelenleg részesítették. Igyekezni fog a hozzá fűzött reményeknek tőle telhető módon eleget tenni s kéri a pápai izr. hitközséget ezen missiójának teljesítésében őt hathatósan támogatni." legáthatóbb sugarát a kastély erkélyére veti, melyen az eszményi szép alak állott. E pillanatban a rózsalugasok közül csodás hangok hallatszanak, egy koboznak panaszos hangjai. Margit összerezzent. E hang, e dal rezgésbe hozta szív húrjait, s a kebel titkos vágyát szenvedéllyé korbácsolta. Óvatosan körültekintett, aztán nesztelenül zaj nélkül sietett le az erkély lépcsőjén, hogy ott az illatos rózsalugasban keblére szorítsa azt, kit lángoló szivének forró érzelmeivel szeretett — Béláját. Margit buldog volt, mert boldog az, a ki szeret s viszont szerettetik. Kedvesében birni vélte azt a kincset, mely őt boldoggá teheti, s mellyel a képzelet bűvös álma alkotta szép jövőt megteremtheti. A szív ha szeret, túlemelkedik az emberen és megtanul érezni, mert csak akkor tudunk igazán érezni, ha szeretünk! Margit szeretett! Szerette a délceg ifjút, a ki szive egész hevével viszonzá érzelmeit. Csak ritkán jöhettek össze, akkor is csak késő este, midőn a kastélyban már mindenki álomra hajtá fejét, mert Margit atyja ellenzé a viszonyt, s egyetlen óhaja, szilárd elhatározása leányát a szomszéd fiatal urához Kálmánhoz nőül adni. De Margit, a szigorú apa minden kérése, fenyegetése dacára hajthatatlan maradt, s midőn egy izben térdelve kérte atyját, hogy ne kényszerítse oly férfihoz nőül menni, a kit a helyett, hogy szeretne, gyűlöl, és atyja könyörgése dacára eltaszitá magától —- a kétségbeesett leány megesküdött, hogy inkább meghal, mintsem Kálmán neje legyen. Forró szerelme Béláé volt, az ifju-é, kivel oly sokszor találkozott titokban az éj leple alatt a kert rózsalugasai közt. Egy év mult el. De micsoda egy év az örökkévalósághoz képest? Egy porszem csak az élet fövényórájában és semmi más. A kastélyban nem változott semmi, csak az engesztelhetetlen harag és gyűlölség öregbedett apa és leány közt. A gyűlölséget szí totta az a körülmény, hogy az öreg ur, leánya lakodalmát tavaszra tűzte ki. Margit ajkán gnnymosoly vonult át, midőn hallotta a dicsszavakat, melyekkel az öreg Kálmánról beszélt. S az előítélet miatt elfogult atya nem vevé észre azt a keserű mosolyt, azokat a sötét felhőket, melyek beárnyalták leányának homlokát. Ha tudta volna, hogy minden szava oly mély sebet üt Margit vérző szivén, ha tudta volna, hogy midőn eljegyezni kényszerité Kálmánnal, a halál magvát hinté el leánya szivében - bizonyára magába tér s nem jegyzi el édes gyermekét a sir számára, mert azon pillanattól fogva Margit a halál menyasszonya volt. Sűrű sötét éj van. Nagy cseppekben hull az eső, cikkázó villámok vakitó fényt vetnek egy-egy másodperere a tájra, s a menydörgés lassú, tompa moraja dübörögve vonul át nyugatról keletre. A vész között megnyílik az erkélv ajtó egv sötét alak jelenik meg, s a villám vakitó fényénél felismerhetni Margitot. Kuszált hajával enyelegve játszik a vihar szeszélye, s letépi onnan kebléről azt a szép piros rózsát. Nem törődik ő a viharral, nagyobb vihar dul az ő szivében — az érzelem vihara. Szerelme forróbb, láugolóbb annál a villámnál, mely a büszke tölgyet szilánkokra hasitja. Gyorsan lesiet a lépcsőn, s a park rózsalugasában reszkető karjaival keblére szorítja Béláját. Elfelejtik egy pillanatra a fájdalmat, a szenvedést, hisz boldogságot édes örömöket nyújt a lángoló szerelem. Kebel kebelhez simul, ajk ajkra tapad, s összeolvad egy forró édes csókban, mely a meny minden üdvét egyesiti magában. Egyszerre megmozdul a rózsabokor, a szerelmesek fölrezzenek. Margit halk sikoltást hallatt . . . Kálmán áll előttük. Béla a férfi nyugodt méltóságával terjeszti ki védelmére karjait a szép leány fölé, de a heves vérű vőlegény tőrt ránt és féktelen dühvel sujt a „csábító" felé. Béla felfogja a csapást és kétségbeesetten védi magát. Pár percig rémesen cseng az aeél, aztán egy jajkiálltás s a szerencsétlen ifjú átszúrt kebellel hanyatlik a fövénybe. Kálmán győzelmesen dugja hüvelyébe a véres tőrt, egy lépést tesz Margit felé, ki el-