Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-07-16 / 29. szám

kell ahhoz, a ki nem ad igazat ez állitásunknak. Pedig tehetség tekintetében a képviselő testületnél nincs hiány. Kebelében akárhány a tettre vágyó ambiciózus s a város jövője érdekeit szivén, nem pedig a száján hordozó ember! Csakhogy komolyan akarni kellene, ebben szenvedünk nagy hiányt. Próbáljanak csak síkra szállani az ily önhat.almoskodó uri emberek ellen s legyenek meggyőződve, hogy célt is fognak érni. Kimondottuk észrevételeinket, ha ezen fel szóllalásunk is elhangzik a pusztában, akkor legalább megnyugtat bennünket a tudat, hogy mi megtettük a magunk kötelességét Es marad a Tapolca mellett továbbra is minden csendes Fürdőink érdekében. Minden megváltozik a nap alatt a földön, csak a bálozási és fürdőzési mánia marad mindig változatlanul. A fürdőzés a mai divatos áramlatokkal karöltve jár. Megkívánja valakinek az egészsége vagy sem a fürdőbe menetelt, ha csak tehető módjában áll vagy szerét ejtheti az el nem mulasztja, mert az nagyúri szokás és mi, a kik majmoljuk a nagyúri szokásokat, vétkeznénk a közvélemény ellen, ha nem tartanánk versenyt a kor szellemével. Ez a megszokás különben nem volna annyira kárhoztató, ha ebben a szórakozásban sem utánoznónk a nagyúri szokások botlásait, mert ha végig tanulmányozzuk a hazai fürdők gyógyjavaslatait, arra a tiszta meggyőződésre juthatunk, hogy bármily komoly természetű betegség ellen, a mely homlokához simultak. Oly szépnek tetszett neki! Egy márvány szobor mellett állott s Irma roppant hasonlatosságot fedezett fel köztük. Szinte érezte, hogy az előkelő magasztos alak egykor az emberiség legmagasabb polcát fogja betölteni. — Nagyon, nagyon szép vagy! — kiáltott fel lelkesülten. Veled megyek! — Irma el akarnál velem . . . — Igen, elszököm veled! Oh mily boldogság veled szökhetni! Ez az eszme valóságos eksztázisba hozta. — Igen, szökni — folytatá — holnap, vagy akár ma, ha akarod kedvesen! A száguldó gyorsvonat röpítsen el bennünket, s ha a táj gyors változatosságával repül el mellettünk és mi sem lesz drága vonásaidon kivül maradandó, körülettem akkor . . — Én ma este utazom a személyvonattal, — szakitá félbe Emil nyugodtan, eleinte takarékoskodnom kell. Irma csodálkozva nézett reá. — Bízd a költség fedezéseit én reám. — Nem Irma! innen semmit sem vigyél el I — De . . . — Én igy akarom, Irma. Irma alázatosan meghajtá a fejét. Tetszett magának ezen alázatosságában. Uj volt az előtte. — A mint parancsolod, válaszolt. Tehát ma este? gyógyítható, hazai fürdőinkben gyógy irt találhat bárki is. A közönség azonban figyelmen kivül hagyja ezen körülményt és mint mondám, hogy a korszelemmel versenyt tarthasson mellőzi a hazai gyógyforrásokat, fürdőket és idegenben, idegen emberek, szokások és divatok között keres üdülést képzelt vagy komoly természetű betegségének. Eltekintve most már attól, hogy az ut a fürdőzés a gyakori consoltátió ós divatban való verseny, a drága lakásviszonyok mennyi tenger kincset emésztenek fel, örök rejtélyhomályába burkolja azt, hogy mért nem marad, mért nem keres üdülést a nagy közönség hazai fürdőinkben inkább. Nem tudjuk, hogy mi teszi annyira vonzóvá a külföldi fürdőket? A legegyszerűbb az, hogy a külföldiek a kíváncsiság felcsigázásához hangzatos reklamokkal, jól megfizetett fürdői levelekkel és a mit első sorban kellett volna megemlítenem az orvosok megnyerésével. Ezek mind olyan eszközök melyek a fürdők renomeját igen hathatósan támogathatják. Ezeket az eszközöket már manapság nem csak a külföldi, hanem a hazai fürdők nagy része is igénybe veszi, ha több vagy kevesebb sikerrel is. Veszprém megyét is bőven megáldotta a természet gyógy-forrásokkal, kies fenyvesekkel, hol igen, igen sok baj ellen találhatnának orvoslást a képzelt vagy komoly természetű betegek is. Nálunk azonban mit sem tesznek abból a célból, hogy ismertebbekké nagyobb hirüekké legyenek fürdőink, pedig majdnem kivétel nélkül igen sikeresen használhatnónk gyomor bajok, vér szegénység, epilepsia, s reumatikus bántalmak idegbajok stb. ellen. Még is, ha liébe korban a statisztikai kimutatások között látjuk fürdőink va— Igen, ma este, a keleti pályaudvaron. Viszontlátásra Irma! — Viszontlátásra kedvesem ! Irma a következő délutánt kellemes izgatottságban töltötte. Oh mily ingerlő az ilyen szökés! A szinlelt nyugodtság, midőn a sziv o!y viharosán dobog; a szemeket főfájás ürügye alatt lehunyni; csak azért, hogy boldog utazásról álmodozhassunk — oh az a gyönyörök gyönyöre! Az indulás ideje elérkezett. A legcsodálatosabb kedélyhangulatban ült a bérkocsiba. Jókedve hirtelen elromlott. Maga sem tudta miért. A kocsi levegője olyan füledt, olyan nyomasztó volt. Az egyik ablak olyan nedves lett a permetező eső cseppektől, a másik szögletbe húzódott; itt meg az ülés volt rongyos. Oh, csak az állomáson lehetne már! A kocsi végre fületsértő nyikorgással megálott az állomás előtt. Izgatottan nyitotta föl az ajtót. Most Emil rögtön mellette terem. Ez a gondolat ismét boldoggá tette. Egy dalt mormogva lépett a perronra, figyelmesen szét nézett, de Emil sehol sem volt látható. Egy idegen duzadt arc vigyorgott feléje. Milyen irtózatos mindez! Most valaki megérintette a karját, Emil volt. Szívélyesen kezet szorított vele, s könnyes szemekkel nézett reá. Ekkor jött oda a málházó. — Engedj meg egy pillanatra, Irma, a mérleghez kell, hogy siessek. lamelyikét, szembeötlően elhanyagoltnak fogjuk találni a hazai kisebbszerü fürdőkkel szemben is. Mi ennek az oka? Hogyan lehetne ezen a meggyökeresedett bajon segíteni, hogyan lehetne ismertebbé tenni megyénk ezen természeti kincseit az emberiség ós megyénk javára? Ezzel az eszmével foglalkoztak már nálunk, de az is mint mindama reformok, vagy tervek, melyek a társadalom fellendítésére szolgálnának, dugába dőlt erkölcsi és anyagi támogatás hiányában. Ma újból felhozzuk ezt a tervet, mert szükségesnek találjuk, hogy fürdőink érdekében tegyünk valamit, a mi ismertebbé tehetné azokat egy kevés érdeklődés, erkölcsi ós anyagi támogatás mellett. A mai viszonyok között, legyen már a közönségnek hajlama, vagy jóakarata ahhoz, hogy fürdőink valamelyikét igénybe vegye, nem teheti és helyesen nem teszi, mert oly tul csigázottak a lakásviszonyok, a kiszolgálat oly primitív és az ellátás oly szegényes s a mellett drága, hogy kisebbhirű külföldi fürdőn is megszerezheti magának bárki az üdülést azon az áron, mibe nálunk kerülne ez az élvezet. A fürdő tulajdonosoknak saját érdekükben kellene odahatniok, hogy lakályosabbakká és keresettebbekké tegyék fürdőiket és ezt csakis ugy érhetik el, ha a mai viszonyokhoz képest szabják meg a lakásaik és a fürdőzés árait. Ma, a polgári osztály, a szegényebb hivatalnoki családok nem lehetnek abban a helyzetben, hogy fürdőinket felkeressék. Pedig ebből a két osztályból is igen sokan keresnének oltalmat a munka s fáradalmaik után az ellankadás ellen. Módot kell tehát nyújtani arra, hogy a szegényebb néposztályok is látogathassák fürdőinket. Azokat, a kik a szegénységi Ezzel eltűnt, Irma kédvtelenül nézett utána, eszébe jutott fürdői utazásai. Az urak, kikkel utazott, sok' sem mentek a mérleghez, ilyesmit inasaikra és a vasúti szolgákra biztak. Milyen gyorsan múlott akkor az idő. És most? Most végnélkül kellett várnia. Végre visszajött Emil. — Gyorsan, gyorsan — szólott — a vonat mindjárt indul. Gyorsan, Irma, gyorsan ! — Most meg gyorsan — gondolá s mintegy álmában követte. Ott állott a vonat. Hosszú lusta kocsisor. Ugy rémlett neki, mintha az a rengeteg kocsisor meg sem tudna indulni. Eszébe jutott a gyorsvonat csinos alakja. Emil tovább, tovább vezette. Végre megállott. — Ide szállunk — szólt. Irma ijedten nézett reá. — Hisz ez a . . . — A harmadik osztály, Irma. Szegény vagyok. Hisz' tudod. Nem szégyeulem ezt. Büszke vagyok rá. Milyen hidegen érintették most ezek a frázisok. Emil még mondott valamit, de ő már nem hallotta. Utálattal nézett a kocsi sárgára mázolt falaira. Oh, azok a sárga falócák! Milyen visszataszító mindez. Emil leszállott. —- Siess Irma ! Irma habozva a lépcsőre tette a lábát. A kalauz elsietett mellettük: